Aprilynne Pike: Varázsigék (Spells)

A fülszöveg és a bejegyzés spoileres tartalommal bír az első (Wings - Szárnyak) kötetre!

Laurelt beidézik tündérhazájába.Mindkét otthonát halálos veszély fenyegeti, szülei házát és a tündérek országát, Avalont is. Így a lánynak minden tudására - legyen az emberi vagy tündéri - szüksége lesz ahhoz, hogy túlélje a megpróbáltatásokat. 
Ki fog neki segíteni?
David, akivel a való világban él szerelemben? Vagy Tamani, a tündérfiú, akihez tagadhatatlanul erős szálak fűzik?


Igen, elérkezett Wings folytatása. Lehet, hogy sokan azt várják, ezt a részt még jobban a földbe fogom döngölni, de nem. Az igazat megvallva pozitívan csalódtam. Természetesen messze van még attól, hogy 4-5 pontot adjak rá, de határozottan látszik a fejlődés.

Nem is tudtam, hogy álljak ehhez a könyvhöz, hiszen az előző elég nagy csalódás volt, ha szabad így fogalmaznom. A mitológiája egyszerűen nevetségesnek tűnt akkor, és ezt a mai napig fent is tartom. Intelligens, két lábon járó növények. Nem tündérek. Még szárnyaik sincsenek!
Egyébként semmi bajom nem is lenne az egész növényesdivel, ha nem tündéreknek hívná őket, hanem kitalált volna valami nevet az új kis természetfeletti fajának.
Na jó, talán lenne, mert még mindig rendkívül mulatságosnak tartom elképzelni, ahogy ezek hatalmas virágokkal a hátukon flangálnak össze-vissza.

Térjünk át a címre, amit... nos megint nem értek. Őszintén halvány lila macifingom sincs, hogy miért Varázsigék a címe. Amennyire én emlékszem szó sincs itt semmilyen varázsigéről, csak lötyiket kevergetnek. Bár a zseniális Szárnyak után meg sem kéne lepődnöm.

Aprilynne Pike, mint ahogy említettem már, fejlődött. A köszönetnyilvánításban említi, hogy X meg Y tanítgatta írni, és látszik is az eredmény. Hölgyeim és Uraim, megjelentek a leírások! Nem barokk körmondatok, hanem egyszerű leírások, amik jócskán feldobják az egész könyvet. Pont annyi van benne, mint amit egy átlagos, jól megírt YA könyvtől várunk, habár a Wingshez képest rengetegnek tűnik. Én értékeltem, tényleg.

Ezzel szemben Laurel csekély fejlődést produkált. Még mindig irritáló, önző, döntésképtelen, szerencsétlen, wannabe hero. Aki nem képes felfogni, hogy két életet nem élhet, ezért konkrétan két ember érzelmeivel játszadozik. Fair, ugye?
No, de hogy ne írjuk le szegény (annyira nem venné zokon!), elmondhatom, hogy olyan komoly és értelmes dolgok is elhagyták a száját, hogy csak lestem. Nem gondoltam volna, hogy ő képes ilyen szintű megfigyeléseket tenni, meg hogy ilyen véleménye van. Tehát szerintem itt az a baj, hogy Pike nem tud mit kezdeni a főhősével. Úgy érzem, mintha nem akarná, hogy Laurel legyen a tökéletes főhősnő, de így meg átesett a ló másik oldalára.

Anno az első könyvvel az (is) volt a problémám, hogy nagyon éreztem rajta a Twilight hatását. Ez itt valamennyire elmúlt, a könyv háromnegyedében tényleg semmi nem emlékeztetett az Alkonyatra. Aztán a végén, mintha ilyen Eclipse effekt lett volna (nem írom le melyik része, mert akkor lelőném a dolgokat). Ez kicsit elszomorított, de megbocsájtjuk, majd a következő részben már nem lesz semmi tvájlájt!

Tamani vs David. Tuja vs Húsgombóc. -> TEAM VEGETABLES!

Abszolúte az első gyerek pártján vagyok, mert utóbbi irritál. Tamani stílusát bírom, meg hogy tündérlandre akarja visszacsábítani a fővirágunkat. Davidet szimplán ki nem állhatom. Idegesít az állandó tudálékoskodása, a létezése. Laurel érdekeit nézi, de őszintén nem tud érdekelni, mikor a csaj egy érzéketlen pitypang.
Ezenfelül azok a részek, amik David mellett - az embervilágban játszódtak, valami rettentőmód untattak. A végén lévő kisebb akció sem nyűgözött le, az avaloni történések jobban lekötöttek. Bár abban is voltak erőltetett részek (Shakespeare? No comment...), de azért érdekes volt.
Jaj, Chelsea-t el ne felejtsem. Őt még mindig szeretem, vicces, bolondos, pörgős kis fruska. Azonban a végén... hát elég hiteltelen volt ez a kijelentés Chelsea-től, Miss Pike!

Na de összességében nem volt ez olyan rossz, látszik a fejlődés, és kíváncsian várom a folytatást.

Kedvenc karakter: Tamani, Chelsea

Nagyon-nem-kedvelt-karakter: Laurel, David

Ami nagyon tetszett: ha átneveznénk, akkor Avalon hagyományai meg dolgai (csak mert számomra ez nem Avalon, de tetszik)

Borító: 5/5

Karakterek: 3/5

Történet: 3/5

Összességében:  3*/5

Kiadó: Könyvmolyképző kiadó, 2011

Gayle Forman: Ha maradnék (If I Stay)

Képzeld el, hogy mindened megvan, amiről csak egy lány álmodhat. A szüleid jó fejek, mindig megértenek és melletted állnak. Az öcséd a legédesebb kiskölyök a világon. A város legígéretesebb rockbandájának frontemberével jársz, aki nem elég, hogy eredeti és különleges, de imád is téged. A zenei tehetséged szélesre tárta előtted a világ kapuit. 


Képzeld el, hogy aznap, mikor leesik az első hó, mindezt elveszítheted. 


Amikor életedben először kell komoly döntést hoznod, nem áll melletted senki, akitől segítséget remélhetnél. Élet és halál között kell választanod. Az életed soha nem lehet olyan, mint amilyennek ismerted. A halálról semmit sem tudsz.


Te mit tennél? Harcolnál vagy feladnád? Mennél vagy maradnál?


Régóta szemezgettem már ezzel a könyvvel a könyvesboltokban, aztán még tavaly év végén a kezembe akadt a könyvtárban. Természetesen gondolkodás nélkül kivettem, és cseppet sem bántam meg. Gyönyörű könyv.

Nyilván a fülszövegből leszűrhető, hogy a történet egy lány "haláltusáját" írja le, de nem igazán mondanám tusának, mert inkább békésen harcol. Visszaemlékezik. Vacillál. Egyik kétségből a másikba esik, mikor közvetetten információkhoz jut a balesetről. Egyszer maradni akar, egyszer pedig menni. A döntésének nagy súlya van, és másokra is nagy hatással van - bárhogy is választ.
Nagyon tetszett, hogy nem volt elnagyzolva semmi, nem  volt túllihegve, nem akart többnek, drámaibbnak tűnni, mint ami. Simán el tudom képzelni, hogy ha megtörténhetne, és nekem is túl kéne esnem egy ilyenen, akkor valahogy hasonló dolgokat tapasztalnék.

Remekül ellensúlyozta a komor hangulatát a jelennek a visszaemlékezős részek. Felváltva szerepel egyik-másik, szóval van idő mindig fellélegezni. Mia élete annyira szép, nem tökéletes, de jó, tele vidám pillanatokkal. De mégis néha kívülállónak érzi magát, és ezért tudtam egy csöppet azonosulni vele időről-időre.

Ami mégis talán a legeslegjobban lenyűgözött ebben a könyvben az az, hogy mennyire csodálatosan és sűrűn átszőtte a zene. Nem csak egyféle, hanem klasszikus és rock egyaránt. Az összes kiutalás egy-egy előadóra és számaikra valahogy még inkább megtöltötte élettel az egész sztorit. Most is Gayle Forman playlistjéről hallgatom a Le Grand Tango című Yo-Yo Ma művet. Eddig is szerettem relaxáláshoz/gondolkodáshoz/tanuláshoz klasszikus zenét hallgatni, de ezután a könyv után kedveltem meg a cselló darabokat.

Na, visszatérve az eredeti gondolatomhoz, ez az első olyan könyv amit olvastam, aminek igazán szerves része a zene (bár a Szent Johanna Gimiben is rengeteg az utalás, amit szintén nagyon szeretek, anélkül is elélne a sorozat szépen, de ez a könyv nem. Ennek létszüksége a zene.).

A karakterek emberiek, szépen van ábrázolva a reakciójuk, Mia is körülbelül az elvárható érzéseket és cselekedeteket mutatja. Ezen a könyvön semmit sem kell javítani, pont jó úgy, ahogy van. Bár a borítójával annyira nem szimpatizálok, ez a kettő, amit beszúrtam sokkal szemet gyönyörködtetőbb. Nekem leginkább az tetszik, amin a lány van, bár a másiknak a színe brilliáns.

Kedvenc karakter: Mia, Adam

Nagyon-nem-kedvelt-karakter: -

Ami nagyon tetszett: a témája, a zene szerepe

Borító: 3/5

Karakterek: 5/5

Történet: 5/5

Összességében: 5/5

Kiadó: Ciceró, 2011

Suzanne Collins: A kiválasztott (Mockingjay)

Figyelem! A fülszöveg és a bejegyzés spoilereket tartalmaz az első (Az éhezők viadala) és a második (Futótűz) kötetekre!


Bár minden ellene szólt, Katniss Everdeennek kétszer is sikerült élve kikerülnie az Éhezők Viadalából. Túlélt minden megpróbáltatást, de még mindig nincs biztonságban. Mert a Kapitólium bűnbakot keres a lázadás miatt. Snow elnök pedig egyértelművé tette: a Kapitólium haragja elől senki sem menekülhet. Sem Katniss családja, sem a barátai, sem pedig a 12. körzet lakói.


De közeledik a végső forradalom ideje. Amikor a nép végre szembeszáll a Kapitólium zsarnokságával. És ebben a forradalomban Katnissnak döntő szerepe lesz. Az ő bátorságától, kitartásától és eltökéltségétől függ Panem jövője. Mert ő a kiválasztott. De maradt-e elég ereje ahhoz, hogy megvívja az utolsó, mindent eldöntő harcot?


Nos, egy újabb trilógia végéhez érkeztünk. Suzanne Collins világától rendkívül fájó szívvel vettem búcsút, mert egyszerűen annyira körülírhatatlan, amit ez az írónő művelt ebben a három könyvben, hogy az hihetetlen. Nálam a disztópia terén nagyon-nagyon magasra tette a lécet Az éhezők viadala, és kétlem, hogy lesz akár egy olyan disztopkius könyv is, ami ezt túlszárnyalja.

Az első kötet, mint régebben írtam is, rögtön megvett magának. Le sem bírtam tenni, annyira elvarázsolt, elborzasztott és megbabonázott egyszerre. Azonnal akartam a folytatást, amitől kicsit ugyan féltem, de Suzanne Collins ha egyszer megfog, akkor soha többé nem enged el. A Futótűz végigsöpört rajtam, és egyszerűen szenvedtem, áhítottam az utolsó részt. És mikor ez is véget ért, olyan üres lett minden.

Teljesen őszintén mondom, hogy jobban nem is fejeződhetett volna be ez a kaland. Olyan izgalmas, fordulatos, szívszorongató lezárást írt Collins, amilyet nem is vártam. Abszolút lenyűgözött.

Az olvasási élményemet - közhelyesen - leginkább egy érzelmi hullámvasúthoz tudnám hasonlítani. Hol lent, hol fent. Mikor már picit megnyugodtam, újra átcsaptak a fejem fölött a hullámok. Az egész kötet elég borús, de hát mi mást is várhatnánk egy ilyen világban, ahol ráadásul lázadás dúl?
Annyira szép, és következetes az egész könyv, minden karakterével együtt, hogy igencsak nehezen tudok írni róla, pedig volt már rá több mint egy hónapom, hogy feldolgozzam és jól megrágjam a dolgokat.
Imádtam a tűz motívumot, ami végig vonul a három könyvön, annyira beleillik, annyira szépen szimbolizálja a dolgokat, annyira nem művi. Nem is tudom, hova ajnározhatnám még ezt a nőt. :D

Sok olyan pillanat volt, amikor nevettem is. Mert egyszerűen a karakterek olyan jó poénokat hoztak, hogy hiába éreztem abszurdnak, nevetnem kellett. Sokszor estem letargiába is, mert annyira kilátástalannak tűntek a dolgok Katniss és társai tekintetében. De csak két alkalom volt, mikor úgy elkapott a sírás, hogy le kellett tennem a könyvet, leülnöm tőle messzire, és feldolgozni, amit olvastam. Fogalmam nem volt, hogy az adott esemény ilyen reakciót válthat ki belőlem. Hogy minden karakter mennyire a szívembe lopta magát, a részemmé vált. Tisztában voltam vele, hogy fog ilyesmi történni, de olyan váratlanul értek a részletek, hogy akkor és ott kiütött.

A legeslegvége pedig pont olyan, amilyen egy disztopikus világban lennie kell. Keserédes. Tökéletesen elfogadható. Itt nem lehet minden hibátlan happy end, de a karakterek kihozzák a helyzetükből a legjobbat. Megérdemlik.

Sajnálom, de én erről nem tudok többet írni. Most, hogy újra végiggondoltam a könyvet,  eszembe jutottak részletek, elszorult a torkom, és nem jut eszembe semmi, amivel értékelhetném ezt a csodát. Sőt, most úgy érzem, nem is vagyok érdemes rá. :)

A végéről azért nem maradhat el az örök kérdésre a válasz: TEAM PEETA! :)

Kedvenc karakter: Finnick, Peeta, Katniss

Nagyon-nem-kedvelt-karakter: Coin elnök

Ami nagyon tetszett: Minden az ég világon.

Borító: 6/5

Karakterek: 6/5


Összességében: 6/5


Kiadó: Agave, 2011


SPOILERES KÖNYVELŐZETES!