2012. július 26., csütörtök

Alex Flinn: Csók, pont jókor (A Kiss In Time)


Taliát egy átok sújtja... Jack megtöri az átkot.

Mondták nekem, hogy óvakodjak attól az átkozott orsótól, de ez annyira elbűvölő volt, annyira hipnotikus... 
Aznap csak egy kis kalandra vágytam, ezért léptem meg a turistacsoporttól. De találni egy kómában lévő várost, benne egy állatian dögösen kinéző, alvó kiscsajjal, na ez éppen nem az volt, amire számítottam.
Ugyanott ébredtem, de egy egészen más időben - egy vadidegen csókja ébresztett fel.
Én nem azért csókoltam meg, hogy segítsek rajta. Néha csak úgy csókolózik az ember.
Nem tudtam, hogy aztán ez fog történni. Most aztán alaposan benne vagyok a pácban, mivel az apám, a király, engem okol, hogy romlásba döntöttem az országunkat. Nincs más választásom, mint elszökni innen, méghozzá ezzel a közemberrel!
Most aztán jól megszívtam: itt van a nyakamon ez a gügye királykisasszony, plusz a bőröndje, tele az ékszereivel... Az egyetlen jó hír: a szüleim totál ki lesznek kattanva!
 Képzeld el, hogy párkapcsolati gondjaid vannak. Aztán zárd az ajkadat egy kábultan szunyókáló egyénéhez, akiről kiderül, hogy idestova 316 éves az illető.Vajon egy csók átsegíthet mindenen - akár az időn is? 


Alex Flinn és én már korábban találkoztunk, csak akkor a blog még nem létezett. A Beastly-t 2010 karácsonyára kaptam ajándékba, és nagyon érdekelt. Rendkívül hamar elolvastam, rabul ejtett az egész sztori. Remek elgondolás volt, zseniális kivitelezésben. Akkor úgy éreztem, hogy igen, abszolút működik a régi mesék modernizálása. 2007-ben adták ki először a Beastly-t, majd 2009-ben követte eme bejegyzés alanya, a Csók, pont jókor.


Nagyon szerettem volna úgy rajongani ezért a könyvért, mint az írónő előző mesefeldolgozásáért. Teljesen elvarázsolt anno a fülszöveg, a borító ugyanolyan letisztult és szép... Azt hiszem, a legnagyobb probléma az volt, hogy túl nagyok voltak az elvárásaim. Nem Beastly folytatást vártam, nem ugyanazt a sztorit, ugyanazokat a köröket. Hanem egy azzal megegyező minőségű mese modernizálást. És annak ellenére, hogy gyorsan elolvastam, és kikapcsolt, egy percig sem bántam meg, hogy kölcsönkönyv volt, és nem saját.

Az egyik problémám az volt a könyvvel, hogy szerény véleményem szerint rettentő felszínes volt... nos, szinte minden. A végkifejlet rendkívül evidens, bár nagyon szerettem volna, ha Flinn elringat valami módon abba a hitbe, hogy nem, nem lesz happy end. Mert meg tudta volna tenni, van tehetsége hozzá.
De a szerelem erőltetett volt, nem éreztem át. Ismerjük a mesét, Csipkerózsika (Talia) csak az igaz szerelem csókjától ébred fel. Ezt én el is fogadom. Azonban az érthető, hogy egy kicsiknek szóló mesében ezt nem bonyolítják túl, de én azért szerettem volna, ha a modern változatban, idősebb célközönség lévén, igenis lett volna rendes huza-vona. A falat kapartam Talia hülyeségétől, ahogy rá akarta erőltetni magát Jackre, mert igenis ő az igaz szerelme. És ezt ismételgeti, és ismételgeti, és ismételgeti. TUDJUK!! Tisztában vagyunk ezzel a fülszöveg elolvasása óta. Jack reakciója legalább valamelyest racionális volt, de szerintem sokkal jobban működött volna (és kevésbé kergetné az olvasót az őrületbe), ha mondjuk valami más folytán indulnak el közös útjukon, és nem Talia megrögzöttsége miatt.
Azt elismerem, hogy nagyon kis aranyos volt, ahogy Jack beleszeretett... de ez is olyan semmilyen volt. Semmi érzést nem váltott ki belőlem, annyira nem volt itt elmélyítve semmi. Nem törődtem igazán egyik karakter sorsával sem... Az megmentette a könyvet, hogy Talia valamennyire karakterfejlődött, és ennek borzasztóan örültem. Mert ha egész végig az eredeti énjét kellett volna elviselnem, szerintem megőrültem volna.
Jacket meg a húgát kedveltem a leginkább. Jack, nos... igen, csak ismételni tudom magam: ha Jack is komolyabban lett volna karakterizálva, nagyon jó kis szereplő lett volna. Így is jó volt, de ha lehet jobb is...?
Jackről most eszembe jutott, hogy néhány irracionális dolgon is felvontam a szemöldököm olvasás közben.
*enyhe spoiler veszély*

Szóval van ez a jelenetsor, hogy Talia meg Jack vissza akarnak utazni Amerikába, de ahhoz ugye kell pénz. És Talia a kastélyból elhozta az ékszeres ládikáját. Na mármost, Jack kitalálja, hogy elmennek, és eladnak valamit abból. Már nem azért, de ha két tizenéves gyerek besétál egy boltba, és el akarnak adni egy szép nagy rubintot, az azért  elég gyanús. Azért felmerülhetne a kérdés az emberben, hogy honnan szedték? Miért akarják eladni? Mire kell a pénz? Na mindegy, láttunk már nagyobb baromságokat is nyomtatásban...:D

*spoiler vége*

Felszínességnél tartunk még mindig. Ó, a humor. Szerintem alapvetően Alex Flinn vicces. De olyan olcsó poénokkal dobálózott most, ami abszolút kiszámítható volt. Valami eredetiséget, nagyon nagy csattanós viccet vártam. Akartam könnyezve röhögni, mert lett volna rá lehetőség. De így csak el-elmosolyodtam.
Több csavarosságot szerettem volna, izgulni és falni az oldalakat. Annak ellenére, tudtam, mi lesz a vége. Egyébként voltak jó megoldásai is az írónőnek, a könyv végén rendkívül ötletes volt Jack feladatai kapcsán.
Tehát alapvetően szerintem a legnagyobb baja ennek a könyvnek, hogy felszínes, és kicsit erőltetett dolgok vannak benne.

De! Nem élvezhetetlen. Agyat kikapcsolva, egy pohár limonádé mellé, az instant-szerelem kedvelőinek remek nyári olvasmány. És bár nem olyan erős, mint a Beastly-é, de ennek is van mondanivalója. Őszintén megmondom, hogy a könyv felénél baromira kételkedtem abban, hogy lenne, de a végére összehozta Alex Flinn.

Kedvenc szereplő: Jack
Nagyon nem kedvelt karakter: -
Ami nagyon tetszett: -
Borító: 5/5
Karakterek: 4/5
Történet: 4/5
Összességében: 4/5
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó, 2012

2012. július 13., péntek

Elizabeth Moon: A sötét sebessége (The Speed of Dark)

Az orvostudomány csodái mind több betegségtől szabadítják meg végleg az emberiséget, és a genetikai tervezés hamarosan már a születendő gyermekeknél is lehetővé teszi egészségük előzetes tökéletesítését. De mi van azokkal, akik köztünk élnek, méghozzá valami olyan fogyatékossággal, ami megnehezíti beilleszkedésüket a társadalomba? Lou Arrandale felelős állásban dolgozik egy nagyvállalatnál, munkáján kulcsfontosságú üzleti döntések múlnak. Magánélete azonban valóságos akadályfutás, környezete nehezen fogadja el, a legapróbb feladatok végrehajtása is kihívások elé állítja. Lou ugyanis autista. Amikor aztán vállalata több kollégájával együtt beutalja egy kísérleti kezelésre, melynek eredményeként normális életet élhetne, olyan kérdésekkel kell szembenéznie, amik megkérdőjelezik benne, mi is valójában a "normális", és hogy valóban betegség-e az állapota, vagy esetleg az emberi törzsfejlődés következő állomása.
Elizabeth Moon Nebula-díjas regénye olyan korábbi művekkel állítható párhuzamba, mint a Virágot Algernonnak, a Forrest Gump vagy az Esőember, de a téma mindeddig feltáratlan, új mélységeire nyitja fel szemünket. 


Igen remek (és egyben nagyon rossz) szokásom, hogy ha betoppanok a könyvtárba, akár csak annyira, hogy a régebben kivett könyveket visszavigyem, és nem áll szándékomban kölcsönözni, nos, akkor is körülnézek. A megyei könyvtárban remek kis böngészde van a földszinten, 4 könyvespolcon ABC-rendben a nemrég visszavitt könyvek. Egy ilyen alkalommal csemegéztem a kötetetek között, és egy lila gerincű példány felkeltette az érdeklődésem. Nagyon érdekesnek találtam a címét, A sötét sebessége, úgy gondoltam, biztos valami fantasy dolog lehet. Aztán a fülszöveget olvasva döbbentem rá, hogy cseppet sem erről van szó. Sci-fi-ként is fut, de egyébként abszolút az általunk ismert világban játszódik, és egy manapság egész gyakori, ám az átlagember által igencsak ignorált betegséget boncolgatja.

Őszintén nem tudtam, mit várhatnék ettől a könyvtől. Nem vártam akciót, fordulatokat, csavarokat. Mert már az első pár oldalon lehet érezni, hogy ez nem is erről akar szólni. Regényként nem adnék rá öt pontot, de én úgy érzem, hogy amit az írónő akarhatott adni az olvasóknak, azt megtette. Egyszerű a dolog: bemutatja egy autista férfi szemszögéből a világot. Hogy ő hogyan látja a dolgokat, hogy viszonyul a világhoz,  és hogy a világ hogy viszonyul őhozzá. Ezt pedig Elizabeth Moon remekül megtette.

Az autizmus egy idegfejlődési rendellenesség, ami a normálistól eltérő viselkedési és érdeklődési mintázatokban nyilvánul meg, és csökkent társadalmi kapcsolatokat és kommunikációs képességeket eredményez. 
Már a betegségben is felmerül egy igen vitatható kifejezés - a normálistól eltérő -, aminek kérdését a könyv is jócskán feszegeti.
Lou autista, de az egész világ elvárja, hogy úgy tegyen, mintha olyan lenne, mint az összes többi nem autista ember. Lou ahányszor nem autisták közé kerül, gyakorlatilag állandóan tettet. Másnak mutatja magát, mint ami. És ha belegondolunk, ezt mi is rengetegszer megtesszük mindennapjaink során. Úgy teszünk, mintha kedvelnénk ezt vagy azt, hogy imponáljunk a másiknak, vagy éppen ne vívjuk ki a haragját. Ezen órákat lehetne vitatkozni, hogy miért tesszük, mi az oka... Azonban Lou esete és eközött az a fontos különbség, hogy Lou nem önszántából teszi. Kényszert érez rá, nyomást, mert egyébként rosszalló, lesajnáló és lenéző tekintetek kereszttüzében kéne élnie.

Élhet egy autista teljes életet? Hát persze. Lou is mindenféle átlagos dolgot csinál, amit szeret is. Azonban az agya teljesen máshogy működik. Sémákat elemez, ebben örömét is leli. Nagyon nagy hatással van rá a zene is, személy szerint igen lenyűgözőnek találtam, ahogy nem is hallgatta, csupán magában játszotta a dalokat. Mintha a saját agya lett volna az iPodja. Lou még szerelmes is lesz, ellenséget is szerez. Teljesen olyan, mintha egy hétköznapi srác lenne, nem igaz? Ennek ellenére mégis egy kísérleti kezelésre akarják rávenni, hogy normális legyen.

És ez az egy szó, ez a kulcsa az egész regénynek. Normális. Mi normális? Mi nem az? És miért nem az? Mi alapján döntjük el, mi normális? Rengeteg kérdés, amire rengeteg válasz létezik.
Normális, hogyha rossz embernek tartjuk a gyilkosokat. Normális, hogy minden este tisztálkodunk. Normális, hogy az évszaknak megfelelően öltözködünk.
Lou a sötéten töpreng. Mi a sötét? A fény hiánya? Vagy a fény sebességénél gyorsabb a sötét sebessége, és ezért előbb ér oda az adott helyre? Ezen töprengeni nem normális (?).
A főnöke szerint nem normális, hogy Lou egy trambulinon ugrál, hogy rendezze a gondolatait.
Én teli torokból üvöltöm a 30 Seconds To Mars - Attack című számát, ha ideges vagyok. Ez normális (?).
Lou nem szereti a fizikai kontaktust. A kézfogástól kezdve az ölelésig. Nem normális.
Néha én is viszolygok még közeli ismerősök ölelésétől is. Nem normális.
Lou autista. Nem normális.
 Én nem vagyok autista. Normális vagyok.
Lehetne ez így, de nem minden fekete és fehér. Ott a szürke rengeteg árnyalata. Jómagam is egy viszonylag hétköznapi lány vagyok, sok őrült dologgal, amire sokszor azt mondom: nem normális. Ez azonban nem tesz rossz emberré.
A szándékok, a tettek a fontosak. Lou egy  tiszta, rendes ember. És ez számít, nem az, ami a háttérben van. Hanem hogy mit ad a világnak. Az magánügy, hogy ő hogy szeretne ebben a világban egyébként részt venni.

Lou főnöke rossz ember. Rá akarja erőltetni a kísérleti kezelést, de végül persze ő is megkapja a magáét ezért. És hogy Lou miként dönt? Aláveti-e magát a kezelésnek? Vállalja-e a kockázatot, hogy a világ, ahogyan eddig ismerte, eltűnik, és helyébe egy teljesen más perspektívájú világ lép? Szerelmes lesz-e még? Tudja-e majd folytatni az eddigi munkáját? Rájön-e mi valójában a normális, és mi nem?
Nos, tessék elolvasni, és kiderül.

Kedvenc szereplő: Lou
Nagyon nem kedvelt karakter: -
Ami nagyon tetszett: hogy az egész könyv során tökéletes képet kaptam egy autista szemszögéről
Borító: 5/5
Karakterek: 6/5
Történet: 4/5
Összességében: 5/5
Kiadó: Metropolis Media, 2009


2012. július 7., szombat

Utazzunk a Maximmal (2.)


Nos, kicsit megkésve hozom a második részt, mert nyaralni mentem múlt vasárnap, és akkor még gyorsan két ruha bőröndbe dobálás között bepötyögtem az első bejegyzést. Íme a többi ígéretes könyv a Maxim őszi felhozatalából:

A soron következő könyv egy romantikus regény, ami így első benyomásra remek kikapcsolódást nyújthat egy hétvégén. Jennifer E. Smith: Vajon létezik szerelem első látásra? (The Statistical Probability of Love at First Sight) című regénye 256 oldalas lesz, vagyis egész kis rövid olvasmány, hisz' összesen 24 órát dolgoz fel. Kartonált formában fog megjelenni 2012. szeptember 18-án.
Egy Oliver és egy Hadley szemszögű előzetes.
Fülszöveg:
Négy perc általában alig valamire elegendő – ugye nem hinnéd, hogy ennyi idő alatt minden megváltozhat?
A tizenhét éves Hadley Sullivan életében ez az egyik legrosszabb nap. Ott ragadt a JFK repülőtéren, késésben van apja második esküvőjéről, amelyet Londonban tartanak, ráadásul a leendő mostohaanyjával még soha nem találkozott.
Ebben a lehetetlen helyzetben pillantja meg a tökéletes srácot, az angol Olivert a repülőtér szűk várótermében. A fiú jegye a 18C ülésre szól – Hadley-é pedig a 18A-ra.
A végzet fordulatai és az idő fontos szerepet játszik ebben az elgondolkodtató regényben, amely egyaránt szól a családi kapcsolatokról, a második esélyről és az első szerelemről. Hadley és Oliver huszonnégy órát felölelő története meggyőz arról, hogy az igaz szerelem akkor talál rád, amikor a legkevésbé számítasz rá.

A következő regény kapcsán ismét a múltba nyúlunk vissza, a huszadik század elejére. A  ma már természetesnek vett technikák, eszközök és szórakoztatóipar kialakulása mellett követjük nyomon két bevándorló életét Amerikában Luca Di Fulvio: Álmok bandája című könyvében.
Az 571 oldalas nagyregény keménykötéses verzióban jelenik meg 2012. szeptember 28-án. 
Fülszöveg:


Cetta és fia, Christmas Olaszországból menekült az erőszak és a viszontagságok elől Amerikába, a remények országába. A nő egyetlen vágya, hogy a kisfia igazi amerikai legyen: szabad azért, hogy boldog lehessen, de mindenekelőtt szabad azért, hogy önmaga lehessen.
Ám a huszadik század eleji New York külvárosaiban „amerikainak lenni” egyben azt is jelenti, hogy konfrontálódni kell a világ minden szegletéből érkező emigránsok közösségével, amelyben a törvényeket a gengszterek és az embereik diktálják. Ebben a helyzetben nem könnyű élni és az álmokért küzdeni, hacsak nincs az embernek különleges tehetsége. Christmas bizton számíthat a rendkívül élénk fantáziájára és arra a képességére, hogy amit mesél, azt hihetővé is tegye olyan történetekkel, amelyek álmodozásba ringatnak mindenkit, aki csak hallgatja. Így születik meg a Diamond Dogs képzeletbeli bandája, amely mindössze két kisfiúból áll, mégis képes egész New York urává válni, sőt az első független rádiócsatorna segítségével a város minden lakásába eljutni.
Az Álmok bandája Christmas és Cetta története, és minden emberé, akinek az élete az övékbe fonódik a huszadik század elejétől 1929-ig, Olaszországtól az őrült húszas évek New Yorkján át Kaliforniáig és a születőben lévő hollywoodi filmiparig. Kitűnő példája annak, hogyan lehet tiszta szívet megőrizve ésszel feljutni a ranglétra legaljáról akár a legtetejére, hogy érdemes kitartani az álmaink mellett, mert megvalósulhatnak, ha harcolunk értük.
Luca Di Fulvio egy igazi nagyregénnyel ajándékoz meg bennünket, amely mesél a rádió, a mozi, a Broadway, a reklámok, a felhőkarcolók, az autók – de mindenekelőtt egy nagy szerelem, Ruth és Christmas szerelmének – születéséről, és egy álom erejéről, amely talán még a valóság felett is győzedelmeskedhet.


A következő kötet egy trilógia első része, Amy Kathleen Ryan: Ragyogás (Glow) című regénye szerintem tömören egy YA sci-fi. 320 oldalas és kartonkötésű lesz, 2012. október 18-án fog megjelenni.
Előzetes és fülszöveg:



Mit éreznél, ha egy olyan űrhajón születtél volna, ahol csak a szüleid és az idősebbek ismerik a Földet? Te sosem láttad, csak az általuk mesélt történetek alapján ismered, és minden vágyad, hogy megérkezzetek az új otthonotokba, arra a bolygóra, amelyet benépesíthettek.
A történet középpontjában Waverly áll, akinek az élete váratlan fordulatot vesz. A barátja, Kieran éppen megkéri a kezét, amikor a szövetséges hajójuk váratlanul megtámadja őket és elrabolja az összes nőt az űrhajóról, ahol eluralkodik a káosz. A szerelmeseket elszakítják egymástól az események, s mindkettejüknek helyt kell állnia az új és szokatlan helyzetben.
Ahhoz, hogy visszataláljanak egymáshoz és szeretteiket is megmentsék, sokat kell küzdeniük. Hamarosan arra is ráébrednek, hogy az ellenségek nem mindig kívülről érkeznek.
A Ragyogás egy trilógia első része. A kitartásról, szerelemről és árulásról szóló lebilincselő történet garantáltan fenntartja az érdeklődést és kíváncsiságot az olvasóban.


És az utolsó regény egy romantikus könyv, amiben két egészen eltérő jellem kerül közel egymáshoz. Jamie McGuire: Gyönyörű sorscsapás (Beautiful Disaster) című regénye 2012. szeptember 28-án fog megjelenni, a borító keménytábla, védőborító / füles, kartonált, 444 oldal.. 



Az új Abby tökéletes. Nem iszik, kerüli a káromkodást, a pólói kifogástalan rendben sorakoznak a szekrényében – azt hiszi, elegendő távolság választja el a múltjában rejlő sötétségtől. De amikor megérkezik a legjobb barátjával, Americával a főiskolára, az új élet felé vezető útja gyorsan megváltozik.
Travis vézna testét tetoválások borítják, tipikus laza srác, azt testesíti meg, amire Abbynek szüksége van – és amit szeretne elkerülni. Abby távolságtartása felkelti a kíváncsiságát és cselhez folyamodik egy egyszerű fogadás segítségével: ha ő veszít, önmegtartóztató marad egy hónapig, ha Abby marad alul a játszmában, Travisnél fog lakni ugyanennyi ideig. Travis nem is sejti, hogy a párjával hozta össze a sors, akármelyikük is nyer.
Szerelem és játék keveredik a népszerű írónő, Jamie McGuire regényében, amely a fiatal olvasók körében nagy népszerűségre számíthat. Ne hagyd ki, játszd meg te is a tétjeidet! Szerinted Abby nyer vagy Travis? Vagy ebben a játékban nincsenek vesztesek?




Szerintem rendkívül színes és jó felhozatallal vár minket a kiadó ősszel. Igényes, szép borítók, és a legkülönfélébb témák, szerintem biztos, hogy mindenki talál majd kedvére való.
A megjelenések összesítve:


2012. szeptember 18.

  • Cynthia Hand: Angyalfény
  • Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény
  • Jay Asher, Carolyn Mackler: Kezünkben a jövőnk
  • Jennifer E. Smith: Vajon létezik szerelem első látásra?
2012. szeptember 28.

  • Luca Di Fulvio: Álmok bandája
  • Jamie McGuire: Gyönyörű sorscsapás
2012. október 18.

  • Alice Hoffman: Galambok őrizői
  • Amy Kathleen Ryan: Ragyogás