A Végzet Ereklyéi: Csontváros - a filmről

Tudom-tudom, könyves poszttal kéne jönnöm, de nemrég értem haza a moziból, és úgy érzem, muszáj leírnom a gondolataimat, érzéseimet a filmről.

Szerintem nyugodtan kijelenthetem, hogy az adaptációk az egyik legvitatottabb téma olvasói körökben. Sok filmmel kapcsolatban olyan véleményeket olvastam, és sokszor olyan indoklásokba futottam, amik számomra nem állták meg a helyüket cseppet sem.

Van néhány dolog, amit mindenkinek meg kellene értenie: az idő (2 óra ha belegondolunk azért elég kevés) és a pénz elég kemény korlátokat állítanak. Ügyes rendezők/forgatókönyvírók valamelyest ki tudják ezeket játszani, de változtatásokat akkor is  fognak eszközölni. Ebből következik egy másik fontos dolog: a filmet nem csak az olvasóközönségnek készítik! Mivel nem tudják a könyvet szóról-szóra vászonra vinni, olyan változtatásokat kell kitalálniuk, aminek értelme van, és a könyvet nem ismerő néző is tud követni. Az utolsó pontom pedig az lenne, hogy vannak dolgok, amik könyvben működnek, a vásznon pedig egyszerűen nem. Vegyük A burok adaptációját példának. A könyvben nagyon nagy hangsúlyt kap az emberi kapcsolatok alakulása (nem csak romantikus értelemben), viszont ez filmen unalmas lett volna. Ezért raktak bele több akciót, hogy felpörögjön, izgalmas legyen mindenki számára. (Szvsz a színészek munkája miatt pedig az érzelmi változásokat is nyomon lehetett követni, ha az ember tudta, mit keressen - kielégítették az olvasók és a sima nézők igényeit).

Na, de most, hogy tisztáztuk az én hozzáállásomat az adaptáció témához (többnyire szeretem külön kezelni a filmet, és nem azon rikácsolni, hogy mit változtattak meg), térjünk is át a konkrét filmre: Csontváros!

FILMRE/ELSŐ HÁROM KÖNYVRE SPOILERES IROMÁNY KÖVETKEZIK!

Összességében azt kell mondanom, hogy tetszett. Élveztem a filmet, nem sok helyen szaladt magasra a szemöldököm. És őszintén, barátnőmmel olyan szinten fangirlködtünk, hogy kívülről szemlélve már-már a nevetséges szintet üthettük meg, de hát na, olvasott drágáink életre keltek, ez igenis nagy dolog. Tehát ha már ilyen reakciókat kiváltott belőlünk, igazán rossz nem lehetett (hoznám a Rubinvörös filmet példának, aminél ütemesen a falba szerettem volna verni a fejemet végig). Hozzá tenném, 2009-ben olvastam a könyvet. (Szvsz a legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, hogy rögtön a film előtt újraolvassuk a könyvet. Így akarva-akaratlanul is az összehasonlításé lesz a főszerep.)

Most szeretném leszögezni, hogy valószínűleg annyira koherens nem lesz ez a bejegyzés, tekintve, hogy egyszer láttam a filmet, és nem jegyzeteltem közben. Úgyhogy ahogy esik, úgy puffan. :D Ezek az első benyomásaim, gondolataim. Nyilván ha az ember többször megnéz valamit, valamelyest változik a véleménye, de azért nem drasztikusan. (Ha tehetném, megnézném még vagy kétszer, hogy határozottabban tudjak nyilatkozni az egészről, de most nincs keretem rá.)
Kezdeném a pozitívumokkal, van belőlük elég sok, és majd a végén szeretném megjegyezni mindazt, ami nekem bökte a csőröcskémet. :D

• Elsőként a látványvilágot ki kell emelnem. Gyönyörű volt, csak úgy tapadt az ember szeme a vászonra. Hihetetlen, hogy mennyire aprólékosak voltak, ahogy visszaköszöntek a rúnák úton-útfélen, tényleg sikerült megteremteniük egy másik világot a miénkben. Az üvegháznál is hátast dobtam, eszméletlenül szépen volt kialakítva az egész. Meg úgy egyébként döbbenetes volt, hogy mennyi helyszínt és környezetet mennyire eltaláltak számomra, nem mondom, hogy pontosan így képzeltem el a dolgokat, de nagyon közel állt hozzá!
• A soundtrack engem levett a lábamról. (Itt jegyzem meg, hogy teljesen minimálisra fogtam minden  információ befogadását az elmúlt hónapokban) Nyilván egy dalt nem hallottam még róla eddig, és akkor a score albumról már ne is beszéljünk. Külön említésre méltó az üvegházas csókjelenet, az a szám telitalálat volt. A másik kedvenc a Dumort hotelben a harcjelenetek alatti zene volt, picit talán elütött, de talán épp ezért is passzolt remekül alá.
• Jamie, Jamie, Jamie!! Anyám, ha Lily sok kritikát kapott, akkor Jamie-ről már ne is beszéljünk. Az a töménytelen elutasítás, már-már utálat, ami övezte, mikor bejelentették, hogy ő lesz Jace. És apránként mindenki elkezdte megszeretni, elfogadni. A filmet látva pedig egyértelmű, hogy nagyszerű választás volt. Annyira jól megragadta Jace karakterét, és olyan szépen vitte vászonra, hogy öröm volt nézni. Nem a szarkasztikus, bunkóbb oldalára fektette a hangsúlyt (ez érthető mondjuk, nem volt igazán sok ideje ebből finoman átalakítani érző személlyé Jace-t, jó változtatásra példa:), bár nyilván fel-felsejlett az is, rengeteg vicces, abszolút jace-es beszólásokat hozott. De emellett az arcjátékai... egyszerűen könnyeztem a sólyom történetnél. Ha akkor mondja el AZT az idézetet, szerintem rendesen sírtam volna. Ahogy játszott az arcával ÉS a hangjával. Zseniális.
  Ezenkívül muszáj megemlíteni azt az eszméletlen kémiát, ami közte és Lily között van, öröm volt nézni minden közös jelenetüket.
  És itt szeretném ezt kiadni magamból: Áldom a földet, amin a Pro Videós emberek járnak, amiért eredetiben hozták el a filmet. AZ AKCENTUSOK!!!!!!!!!!!!!!!! és még hatezer felkiáltójel és sóhajok sorozata. Többet nem fűzök hozzá, nem is kell.
• Robbie. Bevallom, az első könyvben annyira nem szerettem Simont. Viszont Robert valahogy olyat művelt vele a vásznon, hogy nem tudtam nem szeretni. Nagyon vicces volt, és aranyos, és iszonyú jó barát. És itt megjegyzendő: mikor bevallotta az érzéseit, hát majd' elsírtam magamat... Gyönyörű jelenet volt, elakadt a szavam is.
• Jemima. Uhuhuhúúúúú. A legtöbb jeleneténél így ment a fejemben, hogy bamf bamf bamf. :D Ő is jól megragadta a karakterét, tetszett, ahogy harcolt, látványos volt és kemény. De ugyanilyen szépen hozta az érzékeny, törődő oldalát is Izzynek, mikor Alecről volt szó. És nagyon örültem, hogy egészen sokat szerepelt együtt Simonnal, szépen elkezdték alapozni a kapcsolatukat.
• GODFREY. Kell ehhez kommentárt fűzni? Anyám, amilyen keveset szerepelt, ahhoz képest olyan tökéletes volt, hogy egy az egyben átadta mindazt, ami (számomra) Magnus Bane-t jelenti. És emellett igazából a scene stealer tankönyvi mintapéldája volt. Még, még, még több Magnus kell az életünkbe! Jajj, hát majd lefordultam a székről, mikor bevágta azt az arcot Alecnek. 
• Kevin. Kevin számomra egyenlő Aleckel ezentúl. Vele szkeptikus voltam, cseppet sem így képzeltem
  el kinézetre Alecet, de Kevin meggyőzött. Annyi negatívumot olvastam vele kapcsolatban, hogy ennek az egésznek majd a végén külön bekezdést szánok, mert el kell mondanom a véleményemet, és
  
  hosszú lesz.
• A visszatekintések. Bár nem voltak hosszúak, nagyon élvezetesek voltak a Körről szóló jelenetek. Nagyszerűen elevenítették meg a fiatal lázadókat, lenyűgöző volt Valentine mesterkedéseit látni. Telitalálat volt ez az aspektusa a filmnek szerintem.
• Néma testvérek. Külsőre nem pont így képzeltem őket, de jók lettek. Eléggé creepy kisugárzásuk volt, a hangjuk meg... brrr ki is rázott azt hiszem a hideg. Az egész szertartás (? i guess az volt) nagyon jól lett megcsinálva, ahogy körbeálltak, és minden pont klappolt. 
• Az üvegház. CAN WE JUST TALK ABOUT THE GREEN HOUSE PLS Oh, anyám, anyám!! Gyönyörű volt, egyszerűen gyönyörű. Nem csak látványilag, hanem a színészi munka is magával ragadott, a csókról már nem is beszélve. Simán kenterbe ver számtalan csókjelenetet... Itt aztán sziporkázott az a bizonyos kémia.
• Idézetek a könyvből. Imádtam, hogy átvettek teljes sorokat a könyvből, az olvasóknak ez nagyszerű pluszt jelentett. A golden retrieveres az egyik kedvencem volt, a Simon féle "Jesus Christ!" "No, it's just me." (igaz, hogy más kontextusban, de na :D).És ezek miatt is hihetetlen vicces lett a film is. A könyvön is sokat nevettem, rendkívül jó humorral dolgozik, örültem, hogy a vászonra is sikerült ezt átvinni.
  És amit egyszerűen muszáj megemlítenem, az az, ahogyan beépítették a filmbe a "To love is to destroy..." sorocskát. Imádtam... imádtam. 
• Apróságok. Mint a stele (ha megütne valaki, akkor se jutna eszembe a fordítása :(( látszik, hogy az utóbbi árnyvadászos könyvet angolul olvastam), szóval a stele, nagyon szép volt, kicsit máshogy képzeltem, de látványos és kidolgozott volt. A szeráf pengék is csodaszépek voltak (ehemm, ezzel kapcsolatban lesz számomra negatívum). ÚÚÚÚ, HÁT IZZY KORBÁCSA! El nem tudom mondani, mennyire eszméletlenül tetszett. Nagyon-nagyon királyul használta, rendkívül látványos és kemény volt.

És a soron következő dolgok némelyike kicsit, mások pedig jobban zavartak :D

• Abbadon jelenete. Ezt nagyon vártam, nagyon kíváncsi voltam, hogy csinálják meg, mivel egyik kedvenc jelenetem volt a könyvben, úgyhogy picikét szomorú voltam, hogy nem ugyanazt kaptam vissza. Bár ez érthető, biztosan drágább lett volna egy Nagyobb Démon teljes alakját megcsinálni, és még sorolhatnám. Ugyanakkor szépen működött a jelenet, a célját is elérte, nem zavarta össze a nézőt. (Ritkán hasonlítgatom a könyvet a filmmel, de ha kedvenc jelenetekről van szó, nehezen áll ellen az ember. :D)
• Hodge. Igen furcsa volt számomra, jó, igazából nagyon furán néztem, ahogy a karaktere alakult a film vége felé, ezalatt értem a "hősködést", mivel ugye egészen másra emlékeztem a könyvből, és nem is értettem, hogy miért változtattak volna így. Aztán olvastam ezt a bejegyzést, és így már helyükre kerültek a dolgok a fejemben. 
• Dumort hotel. Mivel már említettem, hogy szinte semmi kiadott infót nem olvastam előzőleg, nekem újdonság volt, hogy a patkány dolog kimarad. Persze a jelenetet nézve leesett, hogy hát igen, ez filmen sokkal látványosabb, jobban mutat, mint egy patkány (itt jön be a képbe a bejegyzés elején említett "könyvben működik, filmen nem" dolog!). Raphael sem tűnt fel, őt kicsit hiányoltam, de aztán beraktam a "feláldozható dolgok" kategóriájába. A Hamuvárosban azért elő kellesz venniük, de talán nem baj, hogy most hanyagolták. E két dolog mellett jól összedobták a jelenetet, izgalmas volt.
• A vége nekem igen kusza lett. Nem akarok részletekbe bocsátkozni, mert 2009 régen volt, nem emlékszem tisztán és pontosan a végére. De. (Javítsatok ki, ha tévedek, légyszíves!!) Miért maradt Clarynél a Kehely? Emlékeim szerint Valentine szépen lelép vele, aztán meg majd begyűjti magának a kardot. Most akkor a Hamuvárosban még egy kis kitérő akciót fog szervezni, hogy beszerezze? Mert azért ez elég lényeges mozzanat a trilógia történetszálában. Az nem érdekelt igazán, hogy az Intézetbe rakták át a nagy finálét, gondolom pénzes okokból. 
• A vérfertőzéses szál kicsit megvariálása is sokak számára furcsa volt, én annyit mondok: Amerika meg az Aggódó Szülők. Utóbbi kis csoport sok tv sorozatra nyomást gyakorolt, rettentő debil indokokkal, de nem is ez a lényeg. Szerintem egyszerűen nem merték megkockáztatni, hogy teljesen abban a hitben üljenek azok a nézők, akik nem olvasták, hogy tényleg-tényleg tesók. És bár így úgy tűnik, hogy eltompítottak egy nagy fordulatot, azért a hatása szerintem megmaradt. A nézők tudják az igazságot, de a karakterek ugyanúgy átélik a hazugság okozta fájdalmat, kétségbeesést, szomorúságot és összezavarodottságot. Így a néző az állítólagos tény okozta "tagadás" fázisa helyett inkább sajnálatot fog érezni az irányukban. Ami azért nem utolsó dolog, az ilyen filmekben az lenne a cél, hogy a néző törődjön a szereplőkkel, érezzen valamit, akármit. 

A következő néhány dolog apróság, de nekem igazán bökte a csőrikémet, és ne kérjetek mély, nyomós indokot, mert nem tudok szolgálni vele.

• Szeráf pengék. Nyilván az olvasóknak tiszta lap, hogy minden szeráf pengének neve van, és mindig kimondják a nevét, amivel kvázi aktiválják a kis aranyost. És ez így kompletten kimaradt. Nagyon-nagyon hiányzott nekem, mert imádtam olvasni az új angyal neveket, és elképzelni, ahogy szikrázóan felizzik a penge... *sóhaj* Ha nem is törődtek volna a felizzással, de tényleg nem vett volna el semmilyen időt, ha benyögik, hogy "Camael!".  
• Hol volt Church??? Jó, ez már tényleg szőrszál hasogatás, de szeretem azt a macskát. Bedobhattak volna oda a háttérbe egyet igazán. :D
• De a legfontosabb SZÁMOMRA, hangsúlyoznám, SZÁMOMRA. :D Az az, hogy így Alecről elfeledkeztek a végén. Nem lepődnék meg, ha ez csak engem bosszantana, tényleg nem :D De engem hihetetlenül zavart, hogy így Clace elmotorozott a naplementébe, és a franc se tudja mi van szegény Alec gyerekkel. Majdnem kinyúlt, és a cuccok, amiket Magnus kért, nem igazán értek el hozzá. Na akkor most mi van vele?? Talán nem ítélték meg elég fontosnak, hogy konstantálják a hogylétét. Ez pedig szomorú. :( 

Több minden most nem jut eszembe, úgyhogy elérkezett az idő arra a bekezdésre, ami miatt nem csak molyra karcoltam véleményt, hanem bejegyzés mellett döntöttem.

Komolyan egyszerűen még mindig nem tudom, hogy sírjak, esetleg nevessek? Több (!) helyen is olvastam, hogy szerintük Alec nem volt "eléggé meleg".  like ????????? what ??????????????????????????????????
Nem igazán értem azt az utolsó két szót? Milyen az, aki nem eléggé meleg? Szerintem ha a saját neméhez vonzódik, az már elég meleg. Ehhez nem kell pink ruhákat hordani, csak lányokkal lógni és affektálva beszélni - mert ugye kb ez a sztereotípia. Ugyanakkor nem értem, mégis mi a jó eget vártak???? Szeretném, ha a következő sorokra nagyon nagy figyelem fordulna.
A Csontváros könyv elején csak és kizárólag Izzy, a nővére tudja, hogy meleg. Később Clary egyszerű megfigyelés alapján rájön. Ez alapján kettő, azaz KETTŐ ember tudja. Magyarán titokként kezelik. Alec egy kirohanása, mikor Clary a szemébe mondja a tényeket, azt engedi sejtetni, hogy még ő maga is folyamatosan dolgozik ezen magában, tele van ellentétes érzésekkel (az egyik indok mondjuk a Klávé??? Vagy csak én nem siklottam el a tény fölött, hogy csöppet homofób társaság? És ez Alec helyzetében igenis aggasztó, nem csoda a sok ambivalens érzés). Már ezek alapján nyilvánvaló, hogy nem világgá kürtölve rohangál a srác. Nem ordít le róla, hogy kikhez vonzódik. És ez így van jól. Ez egy folyamat, lassú és hosszadalmas, ami az Üvegvárosban fog célt érni.

Aztán pedig szeretném kijelenteni, hogy a legnagyobb baromság Magnushoz hasonlítani. Neki több SZÁZ éve volt elfogadni magát, kísérletezni és eljutni odáig, hogy gond nélkül felvállalja mindazt, ami a személyiségét képezi (hence a sok csillámpor, szemceruza, körömlakk). 

A másik dolog pedig, hogy Kevin borzalmas Alec volt. Nos itt le kell szögezni, hogy ez már tényleg rendkívül szubjektív dolog. Én is szkeptikus voltam, mikor kiderült, hogy ő lesz Alec, de engem itt meggyőzött. Csak pattogtam a székemben, ahányszor felbukkant. Őszintén meglepődtem, mert most jöttem rá igazán, hogy mennyire nagyon megszerettem a könyvek során Alecet.

Bár így visszagondolva engem kicsit bosszant, hogy Jace és Alec párbeszédei kb csak Claryről szóltak, így annyira nem jött át, hogy mennyire állnak közel egymáshoz. Viszont Alec viszonyulása Claryhez rendkívül egyértelmű volt. Nagyszerűen átjött minden érzés, elég volt egy pillantás a csajra. Külön kedvencem volt, mikor kb a falhoz csapta Claryt, abban annyi minden benne volt: düh, mert úgy érzi, elveszi tőle Jace-t, félelem, mert egy teljesen idegen csaj nem csak, hogy egy, de rögtön két legféltetettebb titkát is tudja, ebből adódó kétségbeesés és bizonytalanság. 

Ah, és a kicsi kis jelenete Magnusszal. Ott Godfrey is parádés volt, de aaaaaaaaaaaaaaaaa csak nézzetek rá a reakcióára!! Hát meg kell zabálni. Ahogy kezdene elmosolyodni, de ugyanakkor zavarba jön. Ez annyira aleces volt számomra, hogy hihetetlen.

Nagyon-nagyon remélem, hogy valamivel több képernyőidőt kap a következő részben, mert nagyon szeretnék többet látni belőle.

(Így zárójelben: Nem lenne csodálatos Hamuváros nyitójelenet az első Malec csók? :D Legalább megtudnánk, hogy jéé, Alec túlélte, és még action is lenne!:D)

Szóval mindent összevetve szerintem jó kis adaptáció és egyben egy élvezhető film is lett. Én sírnék örömömben, ha a Vámpírakadémia fele ilyen jó lenne majd... (az a teaser trailer sajna nem erre enged következtetni) Egyszer mindenképpen érdemes megnézni, aztán pedig irány átolvasgatni a kedvenc részeket a könyvben! Én is ezt teszem éppen, átnyálazom az összes Malec jelenetet a Csontvárostól kezdve. :)

Visszatérés III.

John Green: Kathrine a köbön - 4,5/5

Nagyon szeretem John Greent 2 könyv után (és a TFIOS még hátra van!).
Imádtam a humort, pont az én szájízemnek való, sokszor felnevettem. Külön örültem, hogy ismét egy ilyen outcast figura volt a főszereplő, furcsa hobbival és gondolkodásmóddal. Részben emiatt emelkedik ki a szimpla szakítás utáni dolgokról szóló regények tengeréből. Tényleg különleges a főszereplő, nem akcióban dús regény, de fontos témákat boncolgat, mint a barátság és a "számítani akarok, de hogyan?" kérdés. Tetszett a matekos aspektusa a regénynek, külön kedvemre való volt a különböző idegennyelvek felbukkanása. Kellemes olvasmány, mindenképpen ajánlom.


Cassandra Clare: City of Fallen Angels (Bukott angyalok városa): 4,5/5
(The Mortal Instruments/ A végzet ereklyéi IV)
Elég sokáig halogattam ennek a könyvnek az olvasását, mert féltem tőle. És talán jól is tettem, mert így igazán élveztem a 4. részt. Baromi nagy szünet volt az Üvegváros és eközött számomra, ezért volt jó. Boldogan csöppentem vissza az Árnyvadász világba, és minden kis pillanatot magamba szívtam. Azonban ha nemsokkal a CoG után olvastam volna, csalódtam volna. A könyv 3/4-e messze van az izgalmastól, pörgősségtől, hogy őszinte legyek. Az utolsó negyede viszont kárpótolt, pörögtek az események, és kaptunk egy szép függővéget. Remélhetőleg a következő rész történetileg kiegyensúlyozottabb lesz.
+: Két megállapításom született: 1, Clace már baromira nem mozgat meg. Túl sok lett nekem, elég lett volna 3 könyv velük a középpontban. 2, Malec viszont teljes szerelem lett számomra. Minden jelenet, párbeszéd, mozzanat. Ahhw. :))

Cassandra Clare: Clockwork Prince (A herceg) - 5/5
(The Infernal Devices/Pokoli szerkezetek II)

Igen, nyár elején behoztam a lemaradásaimat Clare könyveit illetően. :D
A második részt ebben a sorozatban kicsit jobban is szerettem, mint az elsőt. A történet még mindig tetszik, érdekesen alakulnak a dolgok, és jó párszor sikerült meg is lepni. A karakterek még inkább körvonalazódnak, és még inkább lehet látni a különbséget a TMI szereplőktől (nem, nem szeretem a hasonlítgatásukat!).
A szerelmi háromszög alakítása talán kicsit a ló túloldalára pottyant, de úgy elkapott a történet és érzések folyama, hogy nem zavart. Igazából az a jó és egyben rossz nekem, hogy mindkét fiút szeretem. Willt jobban, de ettől függetlenül nem szeretném Jemet sem összetörten látni. Nagyon kíváncsi vagyok a CP2-re, amint be tudom szerezni, neki is esek.



Cassandra Clare: City of Lost Souls (Elveszett lelkek városa) - 5/5
(The Mortal Instruments/A végzet ereklyéi V)
(SPOILER A 4. (CITY OF FALLEN ANGELS) RÉSZRE!)
Yaaay, olyan jó volt! A CoFA sem volt rossz, de most végre visszajött minden olyan érzés, amit a CoG adott anno. Megint jó kis csavaros, izgalmas volt a sztori, nyilván voltak kiszámítható dolgok, de néhol mégis meglepett. Sebastiant szerettem. Mert nagyon jó kis ellenség lett, tetszett, amiket művelt, kegyetlen és nagyszerű gonosz karakterré nőtte ki magát. Sajnos Clary és Jace kapcsolata továbbra is semleges lett számomra, untat.Úgyis mindig egymásra találnak, blablabla. Emiatt viszont más szereplők nem kaptak annyi szerepet. Nyilván nem hanyagolhatta el Clare a párost, mivel fontos volt a száluk cselekmény szempontjából. De ettől függetlenül a többi mellékszereplő annyival érdekesebb! Magnus és Alec. Izzy és Simon. Istenem, még Jordan és Maya is.
Bár az epilógusbeli dolgokat anno elpsoilereztem magamnak, így is baromira sírtam, felvállalom, összetört a kis shipper szívem. :( Nagyon várom a befejező kötetet.

(ps: még egy ilyen fajta bejegyzés érkezik, és utána visszatérünk a megszokotthoz ^^)

Hamuváros: A Tündérek Udvarában (Jace szemszöge)

Most átfutottam a bejegyzéseken, és meglepődve vettem észre, hogy anno nem hoztam át ezt is wordpressről.
És mivel újabb könyvről később fogok csak írni, legyen itt olvasnivalóként ez. :)


Tehát régebben Clare feltette netre a Hamuvárosban lévő Tündérek Udvara jelenetet Jace szemszögében megírva. Én meg imádtam, és imádok fordítani, így lefordítottam. (A párbeszédek az eredeti fordításból lettek átvéve.) Nem mondom, jobban is csinálhattam volna, de egy éve kb ennyi tellett tőlem :)
Az eredeti itt olvasható.

“De tetszik
Mert keserű
És mert ez a szívem” – Stephen Crane

- Azt tudom, hogy nem hagyom itt a húgomat az Udvarban – jelentette ki Jace -, és mivel úgysem tudhat meg semmit, sem tőlem, sem tőle, megtehetné nekünk azt a szívességet, hogy elengedi.
A Királynő elmosolyodott. Gyönyörű, mégis borzasztó mosolya volt. A Királynő bájos nő volt; megvolt benne az az embertelen báj, ami annyira jellemző a tündérekre, szépsége alapján inkább hasonlított egy kőkemény kristályra, mint egy emberre. A Királynőről nem lehetett megállapítani mennyi idős volt: lehetett tizenhat vagy akár negyvenöt éves is. Jace úgy gondolta voltak, akik vonzónak találták volna őt – emberek, akik meghaltak a Királynő szerelméért — de neki jeges érzés költözött a mellkasába tőle, mintha túl gyorsan nyelte volna le a jeges vizet.
- Mi lenne, ha azt mondanám, hogy egy csók kiszabadíthatja?
- Azt akarja, hogy Jace megcsókolja magát? – kérdezte Clary zavartan.
A királynő és udvaroncai nevetésben törtek ki, a jeges érzés Jace mellkasában pedig erősödött. Clary nem érti a tündéreket, gondolta. Bár megpróbálta elmagyarázni neki, erre nem volt igazi magyarázat. Bármit is akart a Királynő tőlük, az nem egy csók volt tőle; azt kikövetelhette volna minden cirkusz és ostoba herce-hurca nélkül. Amit igazából akart, az az volt, hogy lássa őket, ahogy bezárva érzik magukat és küzdenek, mint a pillangók. Ez olyan dolog, amit a halhatatlanság tesz veled, gondolta gyakran Jace. Eltompítja az érzékeidet, az érzelmeidet; a heves, kontrollálhatatlan, szánalmas emberi reakciók olyanok voltak a tündérek számára, mint friss vér egy vámpírnak. Valami élő. Valami, amivel ők nem rendelkeztek.
- Minden bájod ellenére – mondta a Királynő, egy pillantást vetve Jace felé —a szeme zöld volt, mint Clarynek, de egyáltalán nem hasonlított a lányéhoz —a csókod nem szabadítaná ki a lányt.
- Megcsókolhatom Meliornt – javasolta Isabelle egy vállrándítással.
A Királynő lassan megrázta a fejét.
- Az sem. Sőt, senkit nem érdemes megcsókolni az Udvarból.Isabelle lemondó kézmozdulatot tett; Jace meg akarta kérdezni tőle, hogy mit várt – megcsókolni Meliornt nem zavarta volna Isabelle-t, így nyilvánvalóan a Királynő sem törődött volna vele. Úgy gondolta, kedves gesztus volt, hogy felajánlotta, de legalább Izzynek jobban kellett volna tudnia. Neki volt már dolga tündérekkel korábban. De talán nem elég tudni, hogyan gondolkozik a Tündér Társadalom, tűnődött Jace. Talán azt kellett megtudni, hogyan gondolkoznak azok az emberek, akik magáért a kegyetlenségért élvezték a kegyetlenséget.
Isabelle meggondolatlan volt, és néha hiú, de nem volt kegyetlen. Izzy hátradobta sötét haját és homlokráncolva megszólalt.
- Senkit nem csókolok meg közületek – jelentette ki határozottan. – Csak hogy tudjátok.
- Ez aligha tűnik szükségesnek – mondta Simon és előre lépett. – Ha csak egy csókról van szó…Claryhez lépett, aki mozdulatlanul állt. A jég Jace mellkasában folyékony tűzzé vált; ökölbe szorította a kezeit az oldala mellett, amint Simon gyengéden megfogta Clary karjait és lenézett az arcára. A lány Simon derekán nyugtatta kezeit, mintha előtte már milliószor megtette volna. Talán meg is tette, amennyire Jace tudta. Tisztában volt vele, hogy Simon szerette Claryt, onnantól fogva, hogy látta őket együtt abban a hülye kávézóban; Simon gyakorlatilag majd’ megfulladt, hogy kimondhassa ’Szeretlek’, miközben Clary a helyiségben nézelődött nyugtalanul, zöld szemei végigpásztáztak mindent. Nem érdekled őt, mondén,gondolta elégedettséggel. Tűnj el. Aztán meglepődött, hogy ilyenre gondolt. Mégis miért volt fontos, hogy mit gondolt egy lány, akit alig ismert? Most úgy tűnt, mintha ez egy élettel korábban történt volna. Már nem csak egy lány volt, akit alig ismert: ő Clary volt. Ő volt az egyetlen dolog az életében, ami mindennél fontosabb volt, és nézni, ahogy Simon megérintheti őt, ott ahol csak akarja, egyszerre tette gyengévé,  és váltott ki belőle gyilkos dühöt és rosszullétet. A kényszer, hogy odamenjen és szétválassza őket, olyan erős volt, hogy alig tudott lélegezni tőle.
Clary visszapillantott Jace-re, vörös haja a vállára omlott. Aggódás volt a szemében, ami igazán nem tetszett a fiúnak. Jace nem tudta elviselni a gondolatot, hogy Clary sajnálatot érezzen iránta. Így gyorsan elfordította tekintetét és elkapta a Tündér Királynő pillantását, amiben élvezet csillant: ez volt az, amit végig akart. A fájdalmuk, a gyötrődésük.

- Nem – mondta a Királynő, és hangja ezúttal éles volt, mint egy kés pengéje. –Nem is ezt akarom.Simon kelletlenül ellépett Clarytől. A megkönnyebbülés úgy áramlott át Jace testén, mint ereiben a vér, kizárta a külvilágot és elnyomta barátai hangját. Egy pillanatig csak azzal törődött, hogy nem kellett végignéznie, ahogy Clary Simonnal csókolózik. Aztán Clary úszott be a látókörébe: a lány nagyon sápadt volt, és Jace nem tudta abbahagyni a töprengést, hogy vajon mire gondolhatott a lány. Csalódott volt, hogy nem csókolta meg Simon? Megkönnyebbült, ahogyan ő maga is? Eszébe jutott, hogy aznap korábban Simon kézen csókolta Claryt, de rögtön el is hessegette az emléket mérgesen; miközben még mindig a húgát bámulta. Nézz fel, gondolta. Nézz rám. Ha szeretsz, akkor rám nézel.Clary keresztbefonta karjait a mellkasán, ahogy mindig is tette, mikor fázott vagy mérges volt. De nem nézett fel. A társalgás tovább folyt körülöttük: ki fog kit megcsókolni, mi fog történni. Reménytelen düh támadt Jace mellkasában, és ahogy az lenni szokott, egy szarkasztikus megjegyzés formájában talált kiutat.
- Hát pedig én nem csókolom meg a mondént – közölte Jace. – Inkább itt rohadok az örökkévalóságig.
- Az örökkévalóságig?- kérdezte Simon. A szemei nagyok, sötétek voltak és komolyság csillant bennünk. – Az szörnyű hosszú idő ám.Jace belenézett azokba a szemekbe. Simon valószínűleg jó ember volt, gondolta. Szerette Claryt, gondját akarta viselni és boldoggá tenni. Valószínűleg remek barátja lett volna. Jace tudta, hogy logikusan végig gondolva ez lett volna az, amit szeretett volna a húgának. De képtelen volt anélkül Simonra nézni, hogy ne akart volna megölni valakit.
- Tudtam – mondta gúnyosan. – Meg akarsz csókolni, igaz?
- Eszem ágában sincs. De ha…
- Ezek szerint igaz, amit mondanak. A lövészárokban nincsenek heteró férfiak.
-Ateisták, te seggfej – javította ki Simon dühösen. – A lövészárokban nincsenek ateisták.A Királynő szakította őket félbe, miközben előrehajolt, ennek folytán pedig fehér nyaka és mellei kivillantak mélyen kivágott köntöséből.
- Bár rendkívül jól szórakozom, a csók, ami kiszabadíthatja a lányt, az a csók lesz, amelyikre a legjobban vágyik. Az, és nem másik.Simon arcáról a düh vörössége tovatűnt, helyét pedig a sápadtság vette át. Ha az a csók, amire Clary a legjobban vágyott nem a Simoné volt, akkor… Az, hogy hogyan nézett Clary Jace-re, és Jace Claryre megválaszolta a kérdést. Jace szíve elkezdett dübörögni. A szeme találkozott a Királynőjével.
- Miért csinálja ezt?
-Én azt hittem, szívességet teszek nektek – mondta a Királynő. – Az undor nem mindig csökkenti a vágyat. És nem is mi döntjük el, hogy arra vágyunk-e, aki a leginkább megérdemli. És mivel a szavaimat átszövi a varázslat, te is tudhatod az igazságot. Ha nem vágyik a csókodra, nem lesz szabad.Jace érezte, hogy az összes vér az arcába futott. Halványan érzékelte, hogy Simon azon veszekszik, hogy Jace és Clary testvérek, és hogy ez nem helyes, de figyelmen kívül hagyta őt. A Tündér Királynő őt nézte, a szemei olyanok voltak, mint a tenger egy hatalmas vihar előtt, és Jace köszönetet akart mondani neki.Köszönöm.
[a tovább mögött folytatódik]

Cassandra Clare: Clockwork Angel (The Infernal Devices I.)

Magyar cím: Az angyal (Pokoli szerkezetek trilógia 1.)

Várható megjelenés:  MEGJELENT (bookline, Libri)
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó


A mágia veszélyes, de a szerelem még veszélyesebb. Amikor a tizenhat éves Tessa Gray Viktória királynő uralkodása idején megérkezik Angliába, valami rettenetes vár rá a londoni Alvilágban, ahol vámpírok, boszorkánymesterek és más természetfeletti lények járják az utcákat a gázlámpák alatt. Tessának nincsenek barátai, és egyetlen pillanatra sem érezheti magát biztonságban, ezért menedéket kér az Árnyvadászoktól, akiknek egyetlen céljuk, hogy megszabadítsák a világot a démonoktól. Ahogy egyre mélyebben merül a világukba, a lány azt veszi észre, hogy egyszerre varázsolja el két legjobb barát, és nemsokára rá kell döbbennie, hogy a szerelem a legveszélyesebb varázslat mind közül.


Miután hónapokig porosodott a polcomon, szeptember-októberben elolvastam végre. Azt hiszem, nem kellett volna ilyen sokáig halogatni, mert nagyon jó volt, bár vannak vele kisebb problémáim is.


Első dolog, amit le kell szögeznem, hogy ez az első Clare könyv, amit angolul olvastam. Néhány részlethez, idézethez volt már szerencsém a Végzet Ereklyéi-ből természetesen, de az ugye mégsem ugyanaz, mintha az egészet olvasnám. A Clockwork Angel után azonban még inkább megbizonyosodtam róla, hogy vétek ezt lefordítani magyarra. Persze, tudom, miért kell lefordítani, de aki angolul tanul/tud, az semmiképp se hagyja ki eredetiben. Zseniálisan vannak megválogatva a szavak, a mondatok. 


A könyvben végighaladva könnyen rá lehet ismerni Clare kezének a vonásaira. Hasonló séma szerint jár el, mint a Csontvárosnál. Ezalatt azt értem például, hogy a szerelmi szál nem annyira hangsúlyos még, tippre pedig azt mondanám, hogy a harmadik részben fog kiteljesedni az egész.
Egészen Clare-stílusú volt az egész, érdekes és olvastatta magát, de mégis hiányzott valami. Amit talán azok észre sem vesznek, akik nem olvasták a Végzet Ereklyéi-t, akiknek ez az első könyvük az írónőtől.
Ez pedig nem más, mint a csavarosság, a meglepetések. Az Üvegváros végig úgy pörgött, hogy csak kapkodtam a fejem, ehhez képest a Clockwork Angel inkább megfontoltan és lassabban folydogált. Jó volt ez így is, csak... csak hiányzott Clare ravaszsága. Olyan az egész, mintha ellengetné előtted a mézesmadzagot, hogy igen, én ilyen jó és csavaros könyvet tudok írni, aztán meg eléd pakol egy visszafogottabb kötetet. 


Ettől eltekintve azonban teljességgel megvoltam elégedve vele.
Kifejezetten tetszett a viktoriánus korban elhelyezett Alvilág és Árnyvadász társadalom. Rendkívül érdekes volt látni a (hát végül is nem egészen, de azért mégis) a kezdeteket. 
A ruhák, a lovaskocsik, a szokások mind-mind érdekfeszítőek voltak számomra, főleg az Árnyvadászok szemszögéből vizsgálva.


A karakterek kidolgozottak voltak, senki sem tökéletes, mindenkinek megvannak  a problémái és az okai.
Vicces dolog ez, mert páran leegyszerűsítik az egészet erre: Will=Jace, Jessamine=Isabelle, Tessa=Clary. Pedig nem így van, lehet elsőre úgy tűnik, hasonlítanak, de igazából teljesen mások személyiségileg és más dolgok motiválják őket. 
A főgonosz kilétére rá lehet jönni, ha figyel az ember, így annyira nem hökkentett meg, mikor kiderült.
Azonban lehet örömködni, mert a Végzet Ereklyéi-ből egy réééégi, kedves ismerős is felbukkan, és amolyan "De jó újra látni!" érzés fogott el, mikor Magnus előkerült. :)

"Look at him. The face of a bad angel and eyes like the night sky in Hell. He's very pretty, and vampires like that. I can't say I mind either," Magnus grinned. "Black hair and blue eyes are my favorite combination."

Na, kinek ér fülig a szája és mosolyog mindentudóan az utolsó mondat hallatán? ;)
Íme saját, hirtelen fordításomban:

"-Nézz csak rá. Egy rossz angyal arca, olyan szemekkel, mint a Pokolbeli sötét éjszaka. Nagyon csinos, és a vámpíroknak ez tetszik. Bár nem mondanám, hogy nekem sincs kedvemre - vigyorgott Magnus. -A fekete haj és kék szem a kedvenc párosításom."

Clare humora még mindig hamisítatlan, eredetiben sokkal jobban is tetszik. Jókor és jó helyen süti el a poénokat, nem kínos és erőltetett egyik sem.

"Never trust a duck."

Tehát összességében remek könyv a Clockwork Angel: kikapcsol, szórakoztat és megszeretteti a karaktereket.
Ha Clare szépen fenntartja ezt a szintet, és visszatér a csavarosság a Clockwork Prince-ben, akkor már egyenesen imádni fogom az előtrilógiát is! 


A tovább mögött 2 könyvelőzetes található!


Kedvenc karakter: Tessa, Will, Jem, Charlotte


Nagyon nem kedvelt karakter: - 


Ami nagyon tetszett: a világ, a karakterek, a stílus, a humor, a szerelmi szál


Borító: 6/5


Történet: 4/5


Karakterek: 5/5


Összességében: 5/5


Kiadó: Margaret K. McElderry Books, 2010

Cassandra Clare: Üvegváros - A Végzet Ereklyéi III.

Eredeti cím: City of Glass (The Mortal Instruments III.)


“Hogy megmentse édesanyja életét, Clarynek el kell utaznia az Üvegvárosba, az Árnyvadászok ősi otthonába – még ha engedély nélkül belépni a városba a Törvénybe is ütközik, márpedig a Törvény megszegése halált jelenthet. Ha ennyi nem lenne elég, Jace nem akarja, hogy ott legyen, Simont pedig börtönbe vetették az Árnyvadászok, akik igencsak gyanúsnak találnak egy vámpírt, akinek nem árt a napfény.
Ahogy Clary egyre többet tud meg családja múltjáról, szövetségesre lel Sebastian, a titokzatos Árnyvadász személyében. Valentine minden erejével azon van, hogy örökre megsemmisítsen minden Árnyvadászt, nekik pedig csak akkor van esélyük vele szemben, ha összefognak örökös ellenségeikkel. De félre tudják-e tenni gyűlöletüket az Árnyvadászok és az Alvilágiak, hogy együttműködhessenek? Miközben Jace rádöbben, mi mindent hajlandó kockára tenni Claryért, vajon a lány újonnan meglelt képességeivel segíthet-e megmenteni az Üvegvárost – bármilyen áron?”

“-Clarissa – szólította meg-, látom, a vámpírt is elhoztad magaddal. Ha kicsit lenyugszanak a kedélyek, muszáj lesz elbeszélgetnünk róla, hogy milyen házillatokat érdemes tartani.”

Tíz perce ülök itt, és mégsem vagyok képes elkezdeni ezt a kritikát. Egyszerűen nem érzem magam elég jónak ahhoz, hogy a könyvhöz méltó írást publikáljak itt.  Meg amúgy sem igen jönnek a megfelelő szavak a kezemre. No de próbáljuk meg! (A bejegyzés minden spoilertől mentes, annyi leírás van, amit a fülszöveg is elmond.)

Clare hatalmasat alkotott, műfajának éllovasa. Ha eddig azt mondtam, imádom, akkor most már… nem tudom, angolban jobban kifejezhetném. Like, aztán love… de én azt mondanám, adore, mint imád, rajong. Pénteken ezzel feküdtem le aludni, szombaton ezzel keltem és feküdtem, és ma is ezzel ébredtem, az ágyamban fejeztem be.
Azt hittem, hogy remek könyv lett, de minden elvárásomat túlszárnyalta.

Ott kezdünk, hogy Clarynek el kell jutnia az Üvegvárosba, mert csak egy ottani boszorkánymester tudja meggyógyítani az édesanyját. Azonban Jace-nek ez egyáltalán nem tetszik, ezért rá akarja beszélni Simont, hogy segítsen Claryt eltántorítani a szándékától, viszont egy támadás következtében menekülniük kell, és Jace Simont is magával viszi Idrisbe, Clary pedig hátramarad. De tudjuk, hogy Clary sosem ülne meg a popsiján beletörődően, ezért szépen ő is eljut az Üvegvárosba, ahol Simon börtönbe kerül, Valentine gonoszkodik, kényes titkok kerülnek napvilágra ésatöbbi, ésatöbbi.

Az előző két kötetet magasan veri, több szempontból is.

A történet összetett, csavaros és izgalmas, bár csöppet kiszámítható (gondolok itt arra, hogy mikor először feltűnt ténylegesen a Tükör, rájöttem, hogy az bizony az, és nem más), de ettől függetlenül borzasztóan élvezetes az egész.
És annak ellenére, hogy valóban rájöttem dolgokra idejekorán, mégis tartogatott nekem még jópár meglepetést a könyv.

Az egész világ, amit Clare összerakott egy csoda. Annyira sokszínű és remek, imádnék ott élni, pontosabban Alicantéban. Gyönyörű lehet abban a városban minden nap minden perce. (Persze nem akkor, mikor ilyen csúnya dolgok történnek ott.)
A Nephilimek világa lenyűgöző, veszélyes életük van, de épp ettől annyira csábító. Milyen lehet védelmezni? Úgy, hogy tudod, bármikor meghalhatsz?

A karaktereknek a harmadik részre kifejlődött rendesen a jellemük, de volt, aki még itt is fejlődésen ment keresztül. (Remek példa erre Simon, akit egészen megkedveltem.)
És Jace… egyszerűen, nem is tudom, mit mondjak róla. A szarkazmusa, a megjelenése, a tettei, amik hiába meggondolatlanok néha, az érzelmei, és ahogyan kifejezi őket, annyira hozzá tartoznak, annyira egésszé teszik. Az érzelmes részek, amik Clary és közte zajlottak nem csöpögtek, pontosan el voltak találva (az részletkérdés, hogy én elfolytam XD).
És a nagy kérdőjeles szereplő, Sebastian. Mert őt általánosságban vagy nagyon szeretik (Lásd: Gigi :’), vagy nagyon utálják (sok amerikai). Én viszont úgy vagyok vele, hogy király kis karakter, badass, bírom, de a szívem Jace-hez húz.

Nehogy elfelejtsem megemlíteni Clare utánozhatatlan humorát. Annyit kacagtam, pedig tényleg a legabszurdabb helyzetekbe olyan kis szarkasztikus, meg ironikus poénokat szúrt be, hogy hullámzottak az érzéseim fejezeten belül is.

“– Azt mondtad, sétálni mész! Milyen séta az, amelyik hat óráig tart? 

– Hosszú?”

Szóval ezt a könyvet minimum évente újra fogom olvasni, örökre a kedvencem marad.

Kedvenc karakter:  JACE!, Sebastian, Valentine, Raziel

Nagyon-nem-kedvelt karakter: a Konzul, az Inkvizítor

Ami nagyon tetszett: a csavarok, a szereplők, a humor, a romantika

Borító: 6/5, annyira gyönyörű, ha tehetném egész nap bámulnám

Történet: 6/5

Karakterek: 6/5

Kiadó: Könyvmolyképző, 2011

SPOILERes book trailer, de muszáj idepakolnom, annyira imádom.

Cassandra Clare: Hamuváros (City of Ashes)

Másodszorraolvastam. Azért is, hogy tudjak ide kritikát írni, mert anno, mikor először olvastam, még a fantáziámban sem élt ez a blog :’)

Fenomenális. Csodálatos. Izgalmas. Gyönyörű. Végzetes. Nem tudok mást mondani, másodszorra is ugyanakkora élmény volt olvasni, semmit nem vesztett az érdemeiből. Egyszerűen remek.

A bejegyzés természetszerűen SPOILERes annak, aki még nem olvasta aCsontvárost.

“Clary Fray másra sem vágyik, csak hogy végre ismét normális életet élhessen. De vajon mi számít normálisnak, ha valaki démonokat pusztító Árnyvadász, az édesanyja varázslattal előidézett kómában fekszik, és egyszerre vérfarkasok, vámpírok meg tündérek nyüzsögnek körülötte? Clary szívesen töltene több időt legjobb barátjával, Simonnal, csakhogy az Árnyvadászoktól nem szabadulhat – főleg nem jóképű, ámde bosszantó, újonnan megtalált bátyjától, Jace-től. Clary csakis úgy segíthet édesanyján, ha felkutatja a rossz útra tért Árnyvadászt, Valentine-t, aki talán őrült, bizonyosan gonosz – ráadásul az édesapja. Amikor a Végzet Ereklyéi közül a másodikat is ellopják, a félelmetes Inkvizítor Jace-t gyanúsítja. Lehet, hogy a fiú tényleg elárul mindent, amiben hitt, és az apja mellé áll?”

A Hamuváros abban tér el kicsit az előző résztől, hogy itt már van prológus is, amiben Valentine, Jace és Clary drága apukája csúnya, gonosz démont idéz. Vagyis inkább idéztet egy szerencsétlen boszorkánymesterrel. Valentine – csakúgy, mint Cassie többi karaktere – kidolgozott és hihető. Annak ellenére, hogy kifejezetten gonosz, én kedvelem. No nem azt mondom, hogy támogatom az eszméit, és a hatalommániáját, de igen erős negatív karakter. Emlékszem első olvasáskor nem mindig értettem az indítékait, de másodszorra, jobban odafigyelve már kezdem kapizsgálni, bár még mindig egy picit rejtélyes szereplő számomra.

Clare történetvezetése nagyon jó. Több szálon futnak mindig a cselekmények és mindig eltalálja a megfelelő pontot, ahol helyszínt és szálat váltunk, mert így muszáj tovább olvasni, szinte láncreakciót indított el bennem. Az egész könyvnek az ok-okozati tényezői, az előzmények, mind-mind jól átgondoltak, nem csapong, követhető és élvezetes. Az egész trilógiának az egyik legnagyobb erőssége ez a remek világ. Clare csodás univerzumot épített fel, imádnék ott élni, az egész Árnyvadász társadalom, a mitológia, minden lenyűgöző.

A másik hatalmas pozitívuma Clare műveinek, a karakterek. Kidolgozottak, egyéniek és szerethetőek. Persze vannak kevésbé kedvesek a szívemnek, de ez szubjektív, hogy ki kit szeret. Clary nagyon jó főhős, bár ebben a könyvben volt pár pillanat, mikor legszívesebben megcsapkodtam volna egy nagy büdös ponttyal. Mert értem én, hogy Simon drága legjobb barát, de Jace-szel olyan kókuszdió volt, hogy nem tetszett.

Apropó Jace. Láttatok már ilyen hihetetlenül csodálatos pasi karaktert? Lehet, hogy a való életben utálnám, mert arrogáns és nagyképű, de a könyvben… szabályosan olvadtam, mindahányszor előkerült. Tudom, hogy nem tesók. Mert nem lehetnek, nem lenne fair velem szemben. Jace-szel szemben. Azonban meg kell mondjam, hogy tetszett a szenvedése. Van ez a felettébb furcsa berögződésem, hogy szeretem ha a karakterek gyötrődnek. Valahogyan élőbbé, valósabbá teszik őket a fájdalom és a kínlódás.

A csatát a végén olyan jól írta, hogy az első olvasáskor nem voltam biztos semmiben. Féltem, hogy valaki meghal, vagy hogy veszítünk. Imádom Clare-t és a stílusát. Mondtam már? Nem baj, mondom még egyszer.

Nos, az egy dolog, hogy egy büdös nagy cliffhanger a vége, de hogy pár lappal előtte, ami lejátszódik Jace és Clary között… Teljesen mindegy, hol olvasom azt a pár sort, összeszorul a szívem. Nagyon.
(enyhe spoiler)

-Mostantól fogva csak a bátyád leszek – folytatta a fiú, tekintetében a reménnyel, hogy Clary elégedett lesz vele. Csakhogy a lány legszívesebben az arcába ordított volna, hogy összetöri a szívét, hallgasson már el. – Ezt akartad, ugye? 

Jó darabig eltartott, mire Clary összeszedte magát, és amikor végül válaszolt, egészen távolról visszhangoztak szavai. – Igen – mondta, és hullámok dübörgését hallotta a fülében, a szeme pedig szúrt, mintha homokot és sós permetet fújt volna bele a szél. – Ezt akartam.

Imádtam, ahogy az első részét is. Annyira csodás, hibát nem is tudnék felhozni. Még írni se tudok róla rendesen, annyira a hatása alá kerít.
Pontozás:

Történet: 6/5

Szereplők: 5/5

Borító: 6/5

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó, 2010

Oldalszám: 416

Ez pedig egy piszkosul jó trailer: