L. J. Smith: Vámpírnaplók IV. - Sötét szövetség

The Vampire Diaries #4 - Dark Reunion


A fülszöveg és a bejegyzés SPOILERes tartalommal bír az előző három kötetre!

Bonnie és Elena többi barátja, továbbá a szerelméért vetélkedő  vámpírfivérek egyedül találják magukat Elena halála után. De az elhunyt kedvesük szeretett városát nagy veszély fenyegeti, olyan, ami akár a holtakat is felébreszti. Erősebbnek bizonyul-e vajon Elena akarata a halálnál, és a több évszázados harc után kibékül-e Damon Stefannal? Mindez kiderül a Vámpírnaplók negyedik részéből, ami nem kevésbé izgalmas és fordulatos az előző köteteknél.


Így az elején szeretném leszögezni, hogy ez volt az utolsó Vámpírnaplók könyv, amit a kezembe vettem. Én itt abbahagyom, ugyanis L. J. Smith is itt hagyta abba anno a '90-es években, és tudom, hogy a nemrég hozzáírt részek még ennél a négynél is katasztrofálisabbak. Úgyhogy nem pazarolom az időmet borzalmas könyvekre, van elég remek is, amikre alig jut időm.

Szóval megint ott folytatjuk történetileg, ahol az előzőekben abbahagytuk. Szegény Elena elhalálozott, mindenki szomorú, a Salvatore tesók meg elhúzták a csíkot. Így Bonnie kerül a főszerepbe, az ő szemszögéből íródik a könyv. Képzelhetitek, ennek mennyire örültem, hiszen Bonnie pont az a karakter, akit a legnagyobb örömmel csapkodnék büdös pontyokkal. Habár ebben a részben még egészen tűrhetően viselkedett, sőt, mintha még karakterfejlődött volna is.
Azonban ez igaz még jó pár szereplőre. Smith-nek sikerült értelmes, intelligens mondatokat adnia Matt, Meredith és még néhány karakter szájába. Tehát a karakterek fejlődése itt megcsillant egy kicsit.

Halott!Elena szimpatikusabb volt, mint mikor még élt. Ugyanakkor a sok horror klisével eléggé illúziót rombolt az írónő. Nem is lett volna ezekkel annyira gond, mert ha jól vannak  tálalva, akkor az ember élvezi az egészet. De Smith még mindig nem tud egy egész könyvet jól megírni. Tőmondatok, nulla érzelemleírás, sőt úgy alapjában véve leírás... Olyan üres az egész. Amit meg leír, azt nem hiszem el. Nem hiszem el, hogy Elena szereti Stefant. Nem hiszem el, hogy Elena szereti Damont. Nem hiszem el, hogy a két tesó szereti Elenát.
Caroline meg hirtelen miért állt az ő oldalukra? Nemrég még minden áron tönkre akarta őket tenni. Annyira illogikus...

Természetesen még mindig kiszámítható az egész. L. J. Smith kb méterszer méteres transzparenseket lóbálva jár a könyvben, jó előre leírva, hogy mi fog történni, vagy hogy ki micsoda. De ezt csak mi tudjuk. Mert hiába a karakterek gondolják/mondják ezeket el, ők maguk nem fogják fel. Majd csak több tíz oldallal később koppan a dolog. Néha komolyan elgondolkoztam, hogy Smith akaratlanul nézi hülyének a karaktereit, vagy direkt írta meg őket ilyen bugyutáknak.

És megint csak a legértékelhetőbb dolog a könyvben a főgonosz volt. Persze épphogy színre lép, már el is tűnik, de amíg ténylegesen szerepelt, addig brillírozott. Jó szövegei voltak, kis szociopata személyiséggel.
A vége meg fluffy, happy, blablabla. Annyira nem tetszett.

Így az egész végére érve elgondolkoztam, hogy milyen érzéseket váltott ki belőlem ez a könyv az olvasás közben. Arra az eredményre jutottam, hogy semmilyent. Esküszöm nektek, életemben nem olvastam még ennyire érdektelenül könyvet. Abszolút hidegen hagyott, hogy kivel mi fog történni, egyszerűen csak elolvastam a sorokat.

Viszlát Vámpírnaplók! Rossz voltál, nem jöttünk ki jól, a soha viszont nem látásra!
Viszlát L. J. Smith! Tőled több könyvet soha nem fogok olvasni. Sajnálom.


Ezt a könyvet a 2012-es Várólista csökkentés keretében olvastam.


Kedvenc szereplő: Klaus
Nagyon nem kedvelt karakter: Bonnie
Ami nagyon tetszett: -
Borító: 5/5
Karakterek: 3/5
Történet: 2/5
Összességében: 3/5
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó, 2010

L. J. Smith: Vámpírnaplók III. – Tombolás

A fülszöveg és a bejegyzés értelemszerűen spoileres az előző két részre.
“Elena: átváltozott, az iskola üdvöskéje azzá vált, amitől egykor rettegett, és amire egyben vágyott is. 


Stefan: pokoli kínokat élt át Elena elvesztése miatt, és elhatározta, hogy egyszer s mindenkorra leszámol a bátyjával, Damonnel – kerüljön bármibe. De lassan kezd ráébredni, hogy talán nem a testvére az egyetlen és a legfőbb ellensége. 


Damon: végre megkaparintotta Elenát. De megkeseríti-e a győzelmét az öccse iránt táplált bosszúszomj? Vagy sikerül szövetséget kötniük egy utolsó, nagy csata erejéig? 


Mindez kiderül a Vámpírnaplók harmadik kötetéből, ami a két vámpírtestvérről és a közöttük örlődő lányról szól. Tombolást sötét szövetség követ. És még nincs vége…”

Ez az első Vámpírnaplók könyvkritika a blogon, mert korábban olvastam az első kettőt, mint hogy ez a blog elindult volna.

Azért kezdtem el olvasni ezt a könyvsorozatot, mert annak tudatában, hogy alig van köze a tv sorozathoz, amit imádok, reméltem, hogy ez egy picit több, érdekesebb információt, sztorit tud adni – a sorozat mellé.
Majd egy borzalmas első rész után, üsse kő, elolvastam a kettest is. Nem, az sem nyerte el a tetszésem, az első kötet után ez is két pontot kapott.
És hogy miért folytattam ezek után is? Nem tudom, talán azért, mert maximalistaként amit elkezdtem egyszer, be is fejezem.

Ahogy megszokhattuk, most is ott folytatjuk, ahol az előző könyv véget ért. Elena vámpír lett, össze van először zavarodva, a két testvér masszívan gyűlöli egymást, aztán itt ez a rejtélyes Másik Erő, ezek együtt pedig csőstül hozzák a bajokat maguk után.

Smith számomra mindig is átlátszó volt, most is az maradt. A főhőseinknek fogalmuk sincs arról, ki lehet a Másik Erő, mikor még a tv sorozat ismerete nélkül is hihetetlenül nyilvánvaló. Még nagyon oda se kell figyelni az apró nyomokra,  egy-két dolog után fejbe vág a felismerés.

Most viszont inkább térjünk rá a szereplőkre.
Azt kell mondjam, Elenának jót tett a vámpírrá válás (legalábbis ebben a könyvben). Túllépett egy picit azon a hisztis, énközpontú, ribis személyiségén.
Stefan ugyanakkor megmaradt nyálas, önfeláldozó, hősszerelmes férfitökélynek, aki eddig volt. Damon kapott néhány remek mondatot a szájába, ami egy kicsit felpezsdítette a karakterét, de így se mondanám kiemelkedőnek.
Sok ismerősöm utálja Bonnie-t a tv soriban, nekem sem kedvencem. De hogy mennyire ELVISELHETETLENÜL OSTOBA ÉS IRRITÁLÓ a könyvben, az kifejezhetetlen. “Nem lehet ő a gonosz, vízöntő a horoszkópja.” Ezt Smith sem gondolhatta komolyan. Alig bírtam elviselni, ahányszor megszólalt.
A végén, mikor kiderült, ki a Másik Erő, van az epikus nagy csata. Ami egész jó lett, Smith-hez képest. És a titokzatos gonosz karaktere, az idegbetegség és őrülete ellenére jó kis szereplő. Nem félelmetesnek mondanám, számomra vicces volt. 

Volt még egy nagy támadásos akció is, amit én csak kutyaviadalként emlegetek. És egyszerűen nem tudom komolyan venni. Hiába akar keménynek, súlyosnak és fontosnak tűnni, nem tudtam komolyan venni.

Annak ellenére, hogy a cselekmény és a csavarok rendkívül kiszámíthatóak, a vége szépen meg lett írva. A harcjelenet egész pofásan van elénk rakva, ráadásul szintén a vége felé vannak szép leírások érzelmekről, cselekedetek hátteréről.
Ezek olvasása közben töprengtem el, és kérdeztem gondolatban Smith-t, hogy miért? Miért nem tudja végig ilyen szép stílusban írni a könyvet. Nem lenne úgy se 5 pontos, de élvezhetőbb lenne.
Még két könyv után sem hagyta el a tőmondatait. Ha egy felbukkan, jön a többi ötösével. Tőmondat, tőmondat, tőmondat. Hatástalan, KÖTŐSZAVAKAT A NÉPNEK!

Tehát mindent összevetve, eddig ezt találom a legjobb VD résznek. A következő részektől nem várok sokat, mivel számos kritikát olvastam már. Majd meglátjuk.

Kedvenc karakter:   -

Nagyon-nem-kedvelt karakter:   BONNIE, Stefan

Ami nagyon tetszett:  a vége felé a szép leírások

Borító:  4/5 – nem valami kreatív, viszont Ian dob rajta sokat.

Történet: 3/5

Karakterek:  2,5/5

Összességében: 3/5

Kiadó: Könyvmolyképző, 2010