Visszatérés II.

Delphine de Vigan: No és én - 5/5

Talán a legnehezebb olyan könyvekről nyilatkozni, amik nagyon megérintenek, és nagyon tetszenek. Valahogy sosem sikerült megtalálni a megfelelő szavakat. A No és én a lelkem mélyéig elért, és ott éreztem a hatását. Sok dologgal kapcsolatban felnyitotta a szememet, kicsit formálta a gondolkodásmódomat, és a szívemet is megszorongatta mindennek tetejében. Ajánlani tudom azoknak, akik mélyebb tartalmú, és egészen különleges regényekre is nyitottak. Nem hosszú könyv, de szerintem megéri rászánni egy délutánt.



Kerstin Gier: Smaragdzöld (Időtlen szerelem 3) - 5/5

Elérkeztem egy újabb sorozat végére. :) Nagyon tetszett, csak úgy fogytak az oldalak, ahogy azt az előző két résznél megszoktam. Gideon fejlődését nagyon értékeltem, ezért a szívembe is zártam teljes mértékben.
Az egyetlen dolog, amit kifogásolnék, az a végén van. Nem nevezem nevén, mert nem akarok spoilerezni. Azért nem tetszett az az elem, mert szerintem túlzott fluff lett az egész, kicsit akár nyálasnak is mondhatnám. Too much.
Azonban ettől függetlenül az egész nagyon tetszett, a fordulatosság, a karakterek... Szép zárókötet volt.


Elizabeth Noble:  The Way We Were - 4/5

Nem nagyon szoktam kimondottan csak romantikus, minden fikciótól mentes könyveket olvasni (és az a pár, ami ilyen, az is többnyire YA). Azt hiszem, ez volt az első ilyen olvasmányom, felnőtt szereplőkkel, a mindennapi élet gondjaival, nehéz döntésekkel. Kellemes kikapcsolódást nyújtott, tetszett... de. Annyira nem vett le a lábamról. A borítón egy idézet azt ígéri, hogy lehetetlen sírás nélkül befejezni a könyvet, de én emlékeim szerint sajna nem hullattam egy könnycseppet sem. Picit befejezetlennek is éreztem, de azért nem mondanám időpocséklásnak az elolvasását. :)

Neil Gaiman: Sosehol - 5/5

Gaiman eddigi könyveit is nagyon szerettem, de azt hiszem, a Sosehol a kedvencem jelenleg (mármint azok közül, amiket olvastam már:).
Hihetetlenül fantáziadús, és baromi olvasmányos, magával ragadó, fordulatos. Ahányszor csak sikerült leülnöm vele úgy, hogy nem voltam időkorlátok közé szorítva, egyszerűen belevesztem, és csak utaztam egyik különös helyről egy még különösebb helyre. Egyszerűen zseniális darab.




Louisa May Alcott: Little Women (Kisasszonyok) - 4,5/5

És íme egy klasszikus is, végre angolul olvasva! :) Nagyon tetszett, nem is gondoltam volna, hogy ennyire fogom élvezni. Külön örültem annak, hogy nem azon járt a lányok feje, hogy kihez, hogyan, mikor menjenek férjhez. Szinte minden karaktert megszerettem, voltak igazán vicces pillanatok, ugyanakkor komoly gondolatokkal is szolgált,  amit elraktároztam nehezebb napokra. :) Szépen zárult, de volt némi hiányérzetem. Azóta sikerült a filmet is megnéznem, ami az első két könyvet dolgozza föl, szóval a 2. részt így elspoilereztem :D A lényeg: jó adaptáció volt, viszont engem a 2. könyv fejleményei elszomorítottak :( Abszolút nem ezt vártam, teljesen másként képzeltem el Jo jövőjét, a mai napig nem értem igazán a döntését. Pedig ő volt talán a kedvencem a lányok közül, egy túlreagálásán kívül semmi problémám nem volt vele. No mindegy, ettől függetlenül érdemes szerintem elolvasni, kedvenc klasszikusaim sorába beállt.

Quotes to remember...

Ahogy ígértem, meg is érkezett az első idézetes poszt, ami ezúttal az Amerikai istenek-ből merít. Ezekben a bejegyzésekben többféle szempont alapján kerülnek be idézetek: ami sokat jelent, ami gyönyörű hasonlat, ami egyszerűen vicces és így tovább.

"A kitalált történetek segítségével beléphetünk ezekbe a fejekbe, ezekre az idegen helyekre és más szemén keresztül nézhetjük a világot. És megállunk a mesében, mielőtt meghalnánk, vagy nem is mi halunk meg, mert nekünk nem esik bántódásunk, aztán lapozunk vagy becsukjuk a könyvet a mesén túli világban, és éljük tovább saját életünket."


"Az ilyen gyötrelmes pillanatokat már nem vagyunk képesek elviselni, és a szigeteinken maradunk, ahol nem okozhatnak nekünk fájdalmat. Ezeket a pillanatokat sima, biztonságos, gyöngyházfényű burok fedi, hogy gyöngyként csusszanjanak ki a lelkünkből és ne tépjenek rajtunk sebeket."


"Ha az ember temetkezési vállalkozó, nem igazán érdeklődik az emberek egészségi állapota felől. Még azt hiszik, üzlet után kuncsorog – jegyezte meg Ibis úr suttogva."


A következő idézet csúúúúnya kifejezést tartalmaz!


"A madár megfordult, gyanakodva félrehajtotta a fejét és csillogó szeme Árnyékra meredt. 
– Mondd, hogy „Soha már” – kérte Árnyék. 

– Baszd meg – mondta a holló. "


"Minden óra sebet ejt rajtad. Az utolsó végez veled."


"Amondó vagyok, egy város nem is város könyvesbolt nélkül. Lehet, hogy városnak hívja magát, de ha nincsen könyvesboltja, senkit nem tud átverni."


Azt hiszem az utolsó szösszenettel senki sem vitatkozhat :)

Neil Gaiman: Amerikai istenek (American Gods)

Mike Ainsell három évet töltött börtönben, ám a sorscsapások ezzel nem értek véget számára. Szabadulása előtt néhány nappal felesége és a legjobb barátja meghal egy autóbalesetben, így azután első útja a temetésre vezet. Útközben találkozik egy furcsa idegennel, aki Szerda néven mutatkozik be, és munkát kínál Mike-nak. A büntetett előéletű férfinek nincs más választása: elfogadja az ajánlatot, nem sejtve, hogy ezzel különös, természetfölötti események sodrába  kerül. Fokozatosan derül fény Szerda sötét tervére, és egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a mindennapi élet felszíne alatt különös háború dúl, amelynek tétje nem más, mint Amerika lelke...


Majdnem elájultam, és nem akartam hinni a szememnek, mikor a városi könyvtárban az egyik polcon megláttam ennek a csodának a gerincét. Gaiman szerelem volt első olvasásra, és az Amerikai istenek mostanság ritka kincsnek számít, boltokban nem is lehet már kapni. Neil Gaiman könyvei közül talán ez érdekelt a legeslegjobban. A címe már első körben megnyert magának: Amerikában játszódó sztori, amiben istenek szerepelnek? Gaiman tollából? Csak jól sülhet el. Őszintén bevallom, a fülszöveget akkor olvastam először, mikor ide begépeltem, szóval számomra minden sora újdonság volt.

Elég sokáig olvastam, de ez szerintem jellemző lesz rám, akármelyik Gaiman művet olvasom. Szeretem emésztgetni, jól megrágni a dolgokat. Ami ennek a könyvnek az esetében nem is árt, jól tele van pakolva minden finomsággal.

A mitológiára nem lehet szavakat találni. Istenek. Nyilvánvalóan pogány istenekről van szó, mert csak azokból van több. Ők nálam már a Supernatural (Odaát) című sorozatban is befutók voltak, mindenféle népek különböző istenei (az első évadban például egy falu lakói egy pogány istennek áldoznak fel minden évben egy párt egy termékenységi rituálé keretében, hogy az isten biztosítsa számukra a jó termést).
Nos, ebben a könyvben aztán ömlesztve van. Vannak régi viking istenek, oroszok, egyiptomiak, germán eredetűek, szlávok, japánok, de még egy dél-afrikai isten is tiszteletét teszi.
Jogosan merül fel a kérdés, hogy hogyan is kerültek ők Amerikába? Hát felfedezték az új világot, és mivel köztudottan a pogány isteneket a híveik éltetik, mikor az emberek bevándoroltak Amerikába, hozták őket is magukkal.
Aztán még lesznek itt új istenek is, amik meg sem fordultak még soha a fejemben. Bár belegondolva, hogy mennyi buta dolgot imád manapság az emberiség, így már kézenfekvő ez az ötlet.

Tehát mitológiában rendkívül gazdag kötetről van szó, ám a főszereplőnk, aki szemén keresztül végigjárjuk ezt az utat, nos, ő ember. Börtönből szabadult, a feleségében és barátjában csalódott férfi. Éppen ezért ennek a karakternek (meg a többinek is egyébként) elég durva stílusa van. Úgy értem, elég sokat beszélnek csúnyán. Persze nem minden harmadik szó káromkodás, hanem ott és ahol kell, ott van. Ettől is olyan valószerű az egész, nyilvánvalóan egy volt fegyenc nem fog finomkodva társalogni. A lényeg azonban, hogy ez nem viszi el az egész könyvet valami alpári vacak szintjére. Viszont akik érzékenyek az ilyenre, azok inkább ódzkodjanak tőle.
Emellett Gaiman sodró stílusa is végig ott van a műben. Határozottan, már-már elegánsan kalauzol végig ezen a sztorin bennünket.
A fő szál természetesen Mike (aka Árnyék)-hoz és Szerdához köthető, azonban felbukkannak epizódok is. Ezek rendkívül érdekesek, és van, amelyik csak később nyer értelmet. Az első epizódnak például a könyv vége felé lesz értelme, bár mikor elolvastam, enyhén szólva sokkolt. Olyan durr, belevágtak a mély vízbe, kétszer végigfutottam a szövegen, hogy tényleg az van-e leírva, amit olvastam az imént.
 Szerintem zseniálisan lett felépítve az egész könyv.

Én személy szerint végig azt hittem, hogy mindent értek, és semmi sem kerüli el a figyelmem. Ehhez képest a végén olyanokat koppantam, hogy azt még Amerikában is hallották. A fejemet fogtam, hogy egyes dolgok hogyan kerülhették el a figyelmemet, pedig így visszatekintve annyira egyértelműnek tűnik minden. Ráadásul nem csak az "istenes" szálon vannak rejtélyek, hanem a sima, emberi világban is, amin nem is töprengtem, mert a fantáziám a másik irányba vitt. Ez teszi nagyon élvezhetővé egyrészről a könyvet.
Másrészről a mitológia alatt nem csak a szereplő isteneket értettem, hanem a "helyszíneket", ahova elkalauzolnak minket, a dolgok amiket tettek. Nagyon érdekes, magával ragadó. A virrasztás a kedvenc részeim közé tartozik.

A karakterek szintúgy zseniálisak voltak. Árnyék összetett és remekül motivált karakter, gázos múlttal, gázos jelennel, és szerintem a jövője is gázos. De ettől még remek szereplő volt.
Szerda rafinált volt, tetszett, amit csinált, bár nem mindig értettem vele egyet.
És most felsorolhatnék egy rakat istent, mert mindegyiket (mindegyik régi istent, hogy pontos legyek) megszerettem.

Nem tudok már mit mondani erről a remekműről, tényleg nagyon nehéz olyanról írni, amit egyszerűen imádtál.
A mitológiáért teljesen odáig voltam, mondtam már? Ja, igen. Hupsz.
Gaiman rajongóknak kötelező darab. Meg mindenkinek, akit érdekel a mitológia, és szereti a csavaros, érdekes történetvezetést.

Ó, és még mielőtt elfelejtem. Az Agave idén tervezi újra kiadni ezt a könyvet, és a facebook oldalukon a bal oldalon látható borítót tették közzé. (Szerintem gyönyörű, a bölény is ötletes, a város lent meg tényleg amerikai. Viszont kicsit így fura, az eredeti szerintem jobban passzol, mert a sztoriban Árnyék többnyire úton van.)

Kedvenc szereplő: Árnyék, Odin, Loki, Easter
Nagyon nem kedvelt karakter: az új istenek
Ami nagyon tetszett: MITOLÓGIA!, a sztori végén a csavarok
Borító: 5/5
Karakterek: 6/5
Történet: 6/5
Összességében: 6/5
Kiadó: Szukits, 2003

Neil Gaiman: A temető könyve (The Graveyard Book)

Senki Owens, barátainak csak Sen, egy majdnem teljesen átlagos fiú. Akkor lenne teljesen átlagos, ha nem egy hatalmas temetőben lakna, ahol szellemek nevelik és tanítják, a gyámja pedig egy magának való alak, aki nem tartozik sem az élők, sem a holtak világához. Egy fiú számára a temető tele van veszéllyel és kalanddal: ott a domb alatti vén Indigóember, ott a kapu, amely egy sivatagra nyílik, ahol elhagyott vámpírváros áll, ott a különös és rettentő lény, a szlír. Viszont ha Sen kimegy a temetőből, vár rá a Jack nevű, aki már megölte Sen egész családját...


Gigi nagy Gaiman fanatikus, és már azt sem tudom, hogy mióta nyúzott, hogy olvassak végre tőle én is valamit. Augusztusban, szülinapomra megkaptam A temető könyvé-t, aztán elég sokáig még a polcomon csücsült olvasatlanul. Ami azt illeti, már novemberben elolvastam, de most jutottam odáig, hogy írjak is róla.


Korábban sokféle értékelést olvastam Gaiman több könyvéről is, és azt a következtetést vontam le, hogy az ő írásaihoz kell egy hangulat, bele kell merülni, átérezni az egészet, mert csak akkor lehet igazán élvezni. Míg A temető könyvé-t olvastam, igen változó volt a kedélyem, így nem mindig ragadott annyira magával, pedig tudtam, hogy nagyon jó. Túlnyomórészt azonban teljesen magába szippantott és sodort magával.

Gaiman egy zseniális kortárs író. Olyan fantáziája van, ami ritka ajándék. Tényleg, ez a hapsi elképesztő, már csak a könyvek fülszövegét elolvasva olyan gyöngyszem alapötletek tárulnak a szemeink elé, amikkel biztosan nem fogunk szembe találkozni máshol.

Ebben a könyvben Sen életét követjük nyomon, ahogy felnő, ahogy tanul, miközben végigkísér minket a temetőben, ahol él, amit még ő sem ismer teljesen, hiszen ahogy telik az idő, ő is újabb és újabb, furcsa dolgokat fedez fel. Amik megint csak Gaiman határtalan fantáziájának részei.
Mindig is a szívem csücskében voltak az olyan könyvek, amik egy ember életét (vagy életének egy hosszabb, változásokkal teli szakaszát) ölelik fel. Ezek nagyon megindítóak, tanulságosak és szívmelengetőek vagy éppen szívszorítóak.

Sen karaktere nagyon szépen épült fel, fejlődött és növekedett. Nagyon rendes, aranyos kisfiú, igazi szerethető karakter. Viszont mint Silas, Owensék, Scarlet, a mellékszereplők is pontosan a helyükön vannak. Hihetőek, megvannak a saját, önálló gondolataik, nem papírmasék, és én ezt egy nagyon fontos szempontnak tartom a könyveket illetően. Nem csak a főszereplőkre kell rákoncentrálni, a történet minden darabkáját ki kell dolgozni, hiszen így lesz kerek egész, és hiteles.

Ezenkívül Gaiman remekül viszi bele az akciót ebbe az idősebbeknek szóló meséjébe. Izgalmas, élvezhető, és a vége kicsit keserédes. Őszintén nem tudtam, mit várjak a befejezéstől, és nem tudom elmondani, mit éreztem. Nem azt a furcsa ürességet, mint amit Az éhezők viadala trilógia vagy a Harry Potter végén. Valami üresség volt, de nem olyan. Nem tudom.

Azt pedig majdnem elfelejtettem megemlíteni, hogy a könyvben lévő rajzok nagyon tetszettek nekem, feldobták a könyvet.

Szóval én még fogok olvasni Gaimantől, leginkább azt várom, hogy az Amerikai Istenek-et újra kiadják, amit az Agave 2012-re ígért.

Kedvenc karakter: Sen, Silas


Nagyon-nem-kedvelt-karakter: -

Ami nagyon tetszett: a karakterek, a világ fantáziadússága, Gaiman stílusa

Borító: 5/5

Karakterek: 5/5

Összességében: 5/5

Kiadó: Agave, 2010