Lois Lowry: Hírvivő (Messenger)

Az emlékek őre trilógia 3. része


Matty hat éve, fékezhetetlen, vadóc kölyökként érkezett Faluba, s azóta egy vak férfi neveli, akit különleges képességei miatt Látónak neveznek.. Matty immár a felnőtt kor küszöbén áll, s hamarosan megkapja igazi nevét, ami reményei szerint a Hírvivő lesz. Ám Faluban, ebben a különös, a boldogság szigetének tűnő kis világban valami baljós változás veszi kezdetét. Az emberek, akik eddig szívesen fogadták a hozzájuk menekülő idegeneket, ellenségesen kezdenek gondolkozni a külső világból, az Erdőn túlról érkezőkről. Mivel Matty az egyetlen, akit a titokzatos Erdő mindig baj nélkül keresztülenged, neki kell elvinnie a hírt az Erdőn túli közösségeknek, hogy Falu határait hamarosan lezárják. De van még egy kötelezettsége is: át kell juttatnia Erdőn Kirát, nevelőapja lányát, ameddig még lehet... 


Nos, elérkeztünk egy újabb trilógia végéhez. Lois Lowry a Hírvivővel zárja le Az emlékek őre sorozatát, ami ebben az utolsó könyvben ért el a csúcsra.
Az előző rész olvasása közben volt hiányérzetem, eseménytelennek láttam az egész könyvet, és kicsit el is szomorított ez a tény. Azonban a Hírvivő méltó befejezése lett ennek a könyvtrilógiának.

Nagyon gyorsan olvasható, egy éjszakás könyvnek is mondanám, én 4-5 óra alatt végeztem is vele.
Az egész könyvnek volt egy sajátos hangulata, nem egészen olyan, mint az előzőt kettőé volt, hanem valami más. Kicsit borongós, néhol mégis reménnyel teli. Különleges.
Az írónőtől megszokott egyszerű, nem túlspilázott mondatok jellemzik, amik éppen nagyszerűvé teszik ezt a könyvet. Nem kellenek ide se fellengzős szavak, se szleng. Ez pont így tökéletes.

Mint már a Valahol, messze kritikájában említettem, nem láttam az igazi összefüggést, az egységet az első két rész között. Érezni lehetett a kapcsot, de nem volt egyértelmű. Most pedig úgy gondolom, hogy az első két rész, mintha egyfajta felvezetése, alapozása lett volna ennek a harmadik résznek. Minden szál, szereplő itt összefut, és kiteljesedik.

Matty csodálatos karakter volt mindvégig, hihetetlen fejlődésen ment át, hiszen vadóc kiskölyökként kezdte, és felelősségteljes, és rendkívül nagyszívű férfi lett belőle, idejekorán. Mármint a legtöbb fiú ezt esetleg a húszas évei végére éri el (persze ez egyénenként változó).

Nagyon szép, tanulságos üzeneteket tartalmaz. Az én meglátásomban ez az idegenekkel szembeni ellenséges hozzáállás, és elzárkózás más emberektől, egy kicsit a mai világra hajaz. Nagyon sok a fukar ember, aki azon az elven van, hogyha nem származik egy emberi kapcsolatból valamilyen haszna, akkor arra nincs is szükség.
Falu, a maga kis egyszerűségében ennek az ellenpéldája volt, amíg ez a változás el nem kezdődött. Falu az olyan embereket fogadta be, akiket más társadalom kilökött, mert nem feleltek meg az elvárásaiknak.
És én egy ilyen kis békés szigetet hiányolok az életemből, persze Falu sem tökéletes, de ott legalább úgy fogadnak el, ahogy vagy; nem akarnak teljesen átformálni kényük és kedvük szerint.

A könyv a cselekmény problémáját gyönyörűen zárja le, egy nagyon szép metaforaként is lehet értelmezni, de ezt nem kezdeném el boncolgatni, mivel akkor elpsoilerezném a végkifejletet.
A végkifejletet, ami keserédes. Pontosan ehhez a világhoz, ehhez a trilógiához illő.

Kedvenc karakter: Matty


Nagyon-nem-kedvelt-karakter: -


Ami nagyon tetszett: a világ, a hangulata, az egyszerűsége, az üzenete, a végkifejlet

Borító: 5/5

Karakterek: 5/5

Összességében: 5/5

Kiadó: Animus, 2007

Lois Lowry: Valahol, messze (Gathering Blue)

Az emlékek őre trilóga 2. része

A Föld ki tudja, melyik zugában, valamikor a jövőben él egy közösség, melyben annak, aki egyedül marad, akinek valami testi hibája van, nincs sok reménye a túlélésre. A sántikáló Kira serdülő lányként jut árvaságra, ám az Őrzők Tanácsa nem csupán megvédi az ellenségeitől, de szinte fényűző körülményeket is biztosít a számára, s egy igen fontos feladattal bízza meg. Mihez kezd a lány megbízatásával, melyet egyedülálló tehetségének köszönhet? – ezt meséli el az Emlékek Őre szerzője különös hangulatú, izgalmas történetében


Az emlékek őre  anno nagyon tetszett, magával ragadott az egész utópisztikus világa, a történet vonala, a főszereplő karakter, s nem utolsó sorban pedig a befejezés, ami egyben volt lezárt és nyitott.
Tehát mikor felfedeztem, hogy az egy trilógia első kötete volt, elhatároztam, hogy elolvasom a további részeket is.
A Valahol, messze a sorban a második könyv, és őszintén nem értettem, hogy ez hogy a fészkes fenében jön Az emlékek őré-hez. Az Őrzők Tanácsán kívül semmilyen közös pontot nem láttam, még a világ sem hasonlított.


Le kell szögeznem, hogy csalódtam ebben a könyvben. Sokkal többet vártam Lois Lowrytól, mert ez cseppet sem hasonlít az előző könyvére.
Az írónő könnyed, mesélő stílusa ugyanúgy megmaradt. Nem megy bele a kicsi részletekbe a leírásoknál, pont úgy ír, hogy azt a gyerekek is élvezzék, ugyanakkor még egy kamasznak sem túl felületes és elnagyzolt. 
Sodor magával, ahogy meséli a történetet, de a cselekmény egyszerűen nem állt össze. 


Belecsöppenünk Kira életének a közepébe, mikor épp elhunyt az édesanyja, és innentől követjük nyomon, hogy mi történik vele. Nos itt az első probléma, hogy körülbelül semmi sem történik vele. A nagyobb gond, hogy nem csak a könyv első felében, háromnegyedében, hanem úgy kompletten az egészben. Komolyan semmi, csak egyik helyről a másikra megyünk, szövünk egy kicsit, alszunk meg eszünk. 


Azonban kicsit érdekessé teszi ezt az eseménytelenséget a szövés. Nagyon szépen le van írva, hogy Kira ujjai hogyan mozognak, hogy a cérnaszálakból hogyan alakul ki lassan egy egységes kép, vagy éppen a már meglévő kép elöregedett és feslő szálait hogyan cseréli ki újra.
A másik nagyon érdekes dolog a cérnák festése volt. Mert a színes képek színes cérnát követelnek meg, ugyebár. És mivel abban a világban nincsenek mesterséges festékek, természetes úton, növényekből kell kinyerni a színanyagot. Lenyűgöző, mennyiféle növényből hányféle színárnyalatot lehet kapni.


Visszakanyarodva a cselekményhez, néha voltak érdekes fordulópontok, de sajnos mivel nagyon kiszámítható az egész, így már oldalakkal korábban rájöttem, mi fog történni később, szóval ugyanúgy eseménytelennek tűnik az egész.
A karakterek sem voltak úgy elmélyítve, mint Az emlékek őré-ben, így azonosulni sem nagyon lehetett velük. Voltak, szerepeltek, nem kötődtem hozzájuk.


A vége pedig érdekes lett. Nem az előző könyvhöz hasonlóan érdekes, nyitott és egyben zárt, továbbgondolásra késztető, hanem... furcsa. Nem tudom máshogy körülírni, lezáratlannak tűnik, és nincs is kedvem továbbgondolni, mert olyan, mintha a további pár oldal ki lenne vágva.


A jó hír azonban, hogy a következő könyv, a Hírvivő már tényleg szorosan kapcsolódik ehhez, és mivel már elolvastam, mondhatom, hogy sokkalta jobb is. 
A borítóról még annyit, hogy nekem tetszik, a magányos fának van egy hangulata, de hogy hogyan kapcsolódik a könyvhöz, arról fogalmam sincs. 

Kedvenc karakter:  Kira, Matty 

Nagyon-nem-kedvelt-karakter: -

Ami nagyon tetszett: a stílusa, a szövés és cérnaszínezés

Borító: 4/5

Történet: 3/5

Karakterek:  3/5

Összességében: 3/5

Kiadó: Animus, 2004

Lois Lowry: Az emlékek őre (The Giver)

A tizenkét éves Jonas olyan világban él, melyben nincs igazságtalanság, éhezés, erőszak, nincsenek kábítószerek, a családok életében is teljes a harmónia. Ezt a tökéletesnek tűnő világot a bölcsek tanácsa vezeti. Ők azok is, akik a tizenkettedik évüket betöltött fiúk és lányok egész életre szóló pályáját kijelölik egy évente megrendezett ceremónián. Történetünk hősét valami egészen egyedi feladatra tartják alkalmasnak. Miközben egy különös öregember felkészíti őt hivatása betöltésére, Jonas előtt feltárul, milyen titkok lapulnak az őt körülvevő világ békéje mögött. A fiú vakmerő tettre szánja el magát…


Ezt a könyvet is még a könyvtárból hoztam ki nyáron, régebb óta szemezgettem vele, sőt, egyszer majdnem meg is vettem. Azonban valahogy nem is bánom, hogy végül másik könyvre esett a választásom. Egyszer olvasós kategóriába sorolnám a részemről, viszont nézzük meg kicsit részletesebben is.


Alapjában véve ez egy utópisztikus könyv, ami később átcsap disztópiába.
Utópiának megfelelően minden tökéletesnek, elrendezettnek és hibátlannak tűnik. Kívülről tekintve olyan helyesnek látszik az egész társadalom, hogy akár el is hihetnénk, hogy ez abszolút jól és minden hátulütő nélkül működik. Természetesen ez nem így van.
Őszintén megmondom, kicsit meglepett, hogy ez gyerekkönyv és 12 éves a főszereplő is. Az éhezők viadala nekem magasra rakta a lécet disztópia  terén, és féltem, hogy egy 12 éves kisfiú el fog maradni tőle. Végül el is maradt és nem is. Túlságosan különböznek, hogy összehasonlítsam őket.
Ettől függetlenül én még mindig furcsállom a besorolását, mit keres ez gyerekkönyvek között? Egy 11 éves kislány vagy kisfiú nem biztos, hogy ténylegesen megérti a mondanivalóját. És olyan korban ez a könyv még akár nyomasztó is lehet. 


A könyvnek a felosztásában nekem volt egy kis bökkenő. Annyira... hm, hogy is mondjam, aránytalan volt. Egy nagyon-nagyon hosszú bevezetés van, ami szép és jó, mert elénk tárja ezt az egész világot, sok részletet lassan ismerünk meg, és bevezetnek minket a társadalom életébe. Azonban ezután kapkodva történnek az események, a lezárása is nagyon hirtelen és rövid. Bár utóbbival nem is volt akkora problémám, nincsenek teljesen elvarrva a szálak, hagyja, hogy az olvasó gondolja tovább a cselekményt. 


Jonas karaktere érdekes volt, az, hogy mennyire hitt a társadalom tökéletességében, hogy nincsenek árnyoldalak és minden egyformán jó. De amikor elérkezik az idő, és az első képzésén túl van, már rögtön felvetődnek benne a kérdések és kételyek.
A feladatát kb leírja a könyv címe: emlékeket őriz. Elég durva emlékeket is kapott, és amilyen világban és körülmények között nőtt fel, őszintén csodálom,  hogy nem roskadt bele, hiszen annyira fiatal. Ráadásul a végén már vakmerő és bátor is lesz, szépen felnőtt, noha nem telt el hosszú idő.


Nincs olyan karakter, akit gyűlöltem volna, csupán közömbösek voltak, hiszen nem utálhattam a társadalom minden tagját, mivel fogalmuk sincs semmi másról, ami az ő területükön kívülre esik. Ugyanakkor igazán kíváncsi lennék azokra, akik eredetileg megalkották ezt az egészet, meg hogy egyáltalán hogy tették ilyenné az embereket. Érdekes mindenesetre.


Összességében a könyv azt a témát boncolgatja, hogy lehet-e vagy egyáltalán milyen egy olyan világban élni, ahol minden fekete és fehér - szó szerint. Ahol nincs saját stílusod, egyéniséged, mert mindent meghatároznak. Saját gyereked nem lehet, ahogy saját döntéseid sincsenek. Szóval van ám mondanivalója, amit egyszerű fogalmazzásal prezentál az írónő (ezért kerülhetett gyerek kategóriába?). Egyszer mindenképpen megéri elolvasni.


Kedvenc karakter:  Jonas

Nagyon-nem-kedvelt-karakter: -

Ami nagyon tetszett: a társadalom felépítése, Jonas kiképzése, a modanivaló

Borító: 4/5

Történet: 3,5/5

Karakterek:  5/5

Összességében: 4/5

Kiadó: Animus kiadó, 2009