Suzanne Collins: Futótűz (Catching Fire)

FIGYELEM!
A fülszöveg és a bejegyzés spoilereket tartalmaz az első kötetre (Az éhezők viadala) tekintve! 


A Kapitólium dühös.
A Kapitólium bosszúra éhes.
A Kapitólium vért akar látni.
És az igazi harc csak most kezdődik.


Katniss és Peeta megnyerték az Éhezők Viadalát, így ők és családjaik megmenekültek az éhezéstől, de a fiatalok nem ülhetnek nyugodtan a babérjaikon. Vár rájuk a Győzelmi Körút, ismét csak a tévénézők árgus szeme előtt.
A kötelező udvariaskodás unalmát azonban döbbenet és félelem váltja fel, amikor hírét veszik, hogy lázadás készül a Kapitólium ellen. Snow elnök sosem habozott lesújtani az engedetlenekre, és most is ott csap le, ahol senki sem várja. Emberek halnak meg, családok lesznek földönfutók, Katniss és Peeta pedig újabb küzdelemre kényszerülnek, ahol a tétek még nagyobbak, mint korábban.


Sokáig állt a polcomon, pedig már szülinapomra megkaptam, de nem akartam belekezdeni, mert mindenhonnan csak azt hallottam, hogy iszonyú nagy függővége van, és a harmadik rész csak november 17-én fog megjelenni itthon.
Múlt héten viszont belekezdtem, mivel Az Olvasók Viadala kihívás második havi témájának kifejtéséhez már azért szükség van a második kötetben történtek ismeretére. Szóval elolvastam. És a Futótűz is olyan gyorsan elrepült, mint Az éhezők viadala. No ezzel nem azt mondom, hogy 400 oldalasnak kéne lennie, mert isten ments', tökéletes hosszúságúak, de ott van bennem, hogy tovább, tovább, tovább akarom olvasni.
Viszont az előző kötettel ellentétben, itt nekem már volt pár kisebb gondom, de vágjunk is bele!


Megnyertük a Viadalt, mindennek szépnek és jónak kéne lennie, csak nem Collins Panemében. Ahogy a fülszövegből is kiderül, lázongani kezdenek az elnyomott körzetek, és ezért ki mást, ha nem Katnisst hibáztatnák?
A könyv első fele nem igazán izgalmas. Lassú felvezetésnek mondanám, egy-két elejtett információ morzsával.
Bár nem izgalmas, azért érdekes, mert újabb dolgokat tudunk meg a panemi szokásokról és miegyébről.
A szerelmi szálakba is belegabalyodunk; én személy szerint Peeta oldalán gabalyodtam ki, hehe.
Tehát ez egy kicsit furcsa volt nekem, Collinstól azt szoktam meg, hogy a sztori csak pörög és pörög, most viszont lejjebb vette a sebességet.
Ezenkívül ami valami hihetetlen módon irritált, és ez a fordítás hibája, az eredeti nem ilyen, az pedig a szleng.
Az első könyvben egy fia szlengszóra nem emlékszem, itt meg egymás hegyén-hátán. Persze, a szleng nem rossz, de csak a megfelelő helyen és időben. Panemben, Katniss szájából ezek nem jók. Egyszerűen idegennek tűnik, mintha random beledobált volna pár szót viccből a nyomdász. Remélem a harmadik rész fordításában ez már nem jelenik meg.


Na, de a szleng-sokkon éppen túltéve magamat, Collins egyszer csak a képembe vág egy fordulatot. És hűűű. Onnantól látástól-vakulásig olvastam, vagyis inkább a könyv végéig. Nem vakultam még meg.
Ezután meg úúúú és áááá, csak zajlanak az események, kapkodtam a fejem, hogy "Nem igaz! Ilyen aztán nincs, elutasítom, elutasítom, I'M PEETA MELLARK'S GUARDIAN ANGEL, YOUR ARGUMENT IS INVALID".


Collins fantáziája kegyetlen és határtalan. A szerelem szempontjából még mindig nem esik át a ló másik oldalára, a jelen idő még mindig nem zavar, a karakterek fejlődnek és szépek.
Katniss és Peeta nekem örök kedvenceim maradnak, nagyon szeretem a karakterüket.
Gale-ről még mindig olyan keveset tudok, hogy nem tudom közel érezni magamhoz, és Katniss-szal sem igazán tudom elképzelni.
A mellékszereplőgárda (hahó, Pike! itt a példa!) egyszerűen zseniális, és nem csak a régi ismerősök köszönnek vissza (Prim, Haymitch, Cinna stb), hanem újak is érkeznek. Finnicket említeném meg, mert őt nagyon megkedveltem, már van is egy teóriám a harmadik résszel kapcsolatban, és Finnick is fontos szerepet tölt be benne.
Itt megjegyezném, hogy Collins névválasztásai olyan szinten zseniálisak, hogy az elmondhatatlan. Mindenkié különleges, beszédes és gyönyörű.


És kérem szépen, Rachel Caine, így kell függővéget írni! Hogy az olvasó a falhoz akarja csapni a könyvet. Hogy a következő részt követelje napokig. Hogy az agya azon kattogjon, ezután mi történhet még?
Annyi biztos, hogy izgalmas harmadik rész elé nézünk. Nem hiszem, hogy Panem hirtelen felvirágozna és minden csudijó lenne, mert azért egy ilyen disztópiás világot egy rész alatt helyre rakni elég nagy botorság lenne, arról nem is beszélve, mennyire hiteltelen.
November17November17November17November17November17 óóóó hol vagy már?




Kedvenc karakter: Katniss, Peeta, Finnick, Haymitch
Nagyon nem kedvelt karakter: -
Ami tetszett: a világ, a karakterek, a cselekmény, a szerelmi szál, a függővég
Borító: 5/5
Történet: 4,5/5
Karakterek: 5/5
Összességében: 5/5
Kiadó: Agave. 2010


Spoileres!!! rajongói előzetes

Aprilynne Pike: Szárnyak (Wings)

„Aprilynne Pike első regénye, a Szárnyak, egy első könyves szerző bámulatos bemutatkozása. Az általa életre keltett mesevilág leleményességével csak a történetben elhelyezett csavarok bája veszi fel a versenyt.” – Stephenie Meyer, a Twilight saga szerzője

Mágia és összeesküvés, szerelem és veszély – ebből a nagyszerű regényből kiderül, hogy eddig szinte semmit sem tudtál a tündérek világáról.

Na, hát az biztos, hogy ez olyan "tündéreket" mutat, amiről még életedben nem hallottál.
Több rosszat olvastam róla, mint jót, de ennek ellenére próbáltam pozitívan hozzáállni a dolgokhoz, mert példának okáért sok rosszat írtak a Csitt, csitt-ről is, nekem pedig egészen tetszett. Viszont ez a könyv számomra egy nagy, nagy NEM.


"Bámulatos egy első könyves szerzőtől."  olvashatjuk a borítón Stephenie Meyer ajánlását. Úgy állunk, hogy Meyer nénit igen megszerettem A burok után, és őszintén kíváncsi vagyok, miért mondta ezt erről a könyvről. Ha bámulatos első könyvet akar olvasni - és hogy témában maradjunk, tündéreset -, akkor valaki a kezébe nyomhatná Melissa Marr Tündérvilágának első részét. Az sem tökéletes, na de első könyves írónőhöz képest kifejezetten remekül sikerült. Azonban merüljünk el jobban a Wings-ben.


FIGYELEM! Aki nagyon szereti, az inkább csukja be a szemét, és szépen ugorja át ezt a bejegyzést. [szarkasztikus lehetek]
EZENKÍVÜL! Pike "világával" kapcsolatban nyílt lapokkal fogok játszani, vagyis, A KÖNYVBEN SZEREPLŐ TÜNDÉRKÉK VILÁGÁRA ÉS MŰKÖDÉSÉRE SPOILER VESZÉLY ÁLL FENN! Én szóltam.


Két darab (na jó, legyen három) pozitívumot tudok megemlíteni a könyvvel kapcsolatban. Az első a szép borító. Mert az, szép és figyelemfelkeltő, noha egyben csalóka is, főleg a címmel párosítva. Ha ránézünk,  óhatatlanul is az első gondolatunk, hogy azok ott szárnyak, és mivel a címe is Szárnyak, akkor tuti repkedő tündérekről fogunk olvasni. Kutyafülét habbal meg cseresznyével. A cím ennél jobban nem is lehetne idegen a könyvhöz. Komolyan, semmi köze nincs a kettőnek egymáshoz. Mert itt a tündérek aztán nem repülnek, de erre majd később kitérünk.
A második pozitívum, hogy miután 200-220 oldalon keresztül a nagy semmiről olvashatunk, végre ténylegesen történik is valami, ami picit felkelti az érdeklődést.
A harmadik pedig, hogy az alapjáraton üresfejű és buta főhősnőnkről kiderül, hogy valójában rendelkezik ám aggyal, csak lusta, vagy épp nem akarja használni.


Most pedig következzenek a negatívumok, amik sajnos sokan vannak.
Első és egyik legnagyobb problémám, hogy olyan volt, mintha a Twilight tündéresített változatát olvasnám. Biológia órák tömkelege, amin véletlenül a helyes és nagyon okos, intelligens, biológus zseni srác a padtársunk, David. Természetesen a romantikus jelenet az erdőben el nem maradhat vele.
A másik - misztikus - oldalon áll Tamani, akinek az arca tökéletesen szimmetrikus és gyönyörű, na meg rejtélyes és vele játszódik le egy ominózus rétes jelenet is. No meg persze tudja a főhősnő (Laurel) égető kérdéseire a választ, amiket miután elmond neki, a  csaj nem képes elhinni. Ami elég abszurd, hiszen egy virág nőtt a háta kellős közepére, innentől már csak egy lépés, hogy létezik az emberen kívül más faj. De ez bizonyára csak az én nézőpontom.


Tehát mint említettem párszor, Laurel egyszerűen buta. Kevés nála rosszabb főhősnővel találkoztam eddig.
Azonban mindannyian tudjuk, hogy az idegesítő főhősöket kompenzálni tudja pár remek mellékszereplő. Nos, itt a mellékszereplőgárda konkrétan nulla.  Még a könyv elején Pike elénk rak egy tucat gyereket, hogy na, ők itt David barátai, nosza ismerkedj meg velük, Laurel! Aztán ebből az egész baráti körből David és Chelsea marad meg "barátnak", ők fognak még később is színre lépni. Majd David óh-életem-nagy-szerelme lesz, vagyis mínusz egy barát, maradna Chelsea.
Maradna, mert hiába szerettem őt (ő volt az egyedüli, akivel igazán szimpatizáltam!), ha 4 jelenete volt, akkor sokat mondok. Végül is igaza van Pike-nak, minek kellenek egy tinédzser lánynak barátok? ÉRTELMES barátok? Sőt, kinek kellenek mellékszereplők? Fölösleges mind. *szarkazmus*


A cselekményről nem sokat tudok mondani, mert igazából alig van miről beszélni. A mitológiája abszolút össze van kutyulva, még Arthur király meg Excalibur is van itt.
Na, és most itt kitérnék a címre és borítóra. Szárnyak. Általános kép a tündérekről, hogy van szárnyuk. A könyv címében is benne van, sőt a fülszövegben odaírják, hogy tündérekről fogunk olvasni. Erre minden várakozást ledöntve, növényeket kapunk. Két lábon járó, beszélő virágokat. Akiknek a hátára virág nő, és azzal szaporodnak, szexelni meg csak kedvtelésből szexelnek (milyen szép példát mutathat ez mondjuk egy 13 éves gyereknek...). Nem is akarom ezt tovább ragozni, számomra ez a tündérmitológia megszégyenítése. Legalább ne tündéreknek hívná őket.


Viszont ami a legjobban felháborított, az az, hogy tömve van logikai bakikkal. Pedig Pike hálát rebeg a szerkesztőjének a köszönetnyilvánításban, de azért valaki a körmére nézhetne annak a szerkesztőnek.
Lehet, hogy csak én emlékszem rosszul a nyolcadikos biosz tananyagra, és az elmúlt másfél év vágyakozása az orvosi egyetem után is csak légből kapott hülyeség volt, és valójában nem hogy a neurológiáról nincs fogalmam, de alapvető létfunkciók működésével kapcsolatban is tévhitben élek, DE!
Tudtommal, mi, emberek, belélegezzük a levegőt, ami nagyrészt nitrogénből, kevesebb résznyi oxigénből és egyéb gázokból áll. A tüdőnkben gázcsere megy végbe, vagyis a szervezetünk felveszi az oxigént, a szén-dioxidot pedig leadja.
Erre jön Pike, és a 164. oldalon ezt akarja velem elhitetni: 

"...tartsd vissza a lélegzetedet tíz másodpercig, hogy a tüdődnek legyen elég ideje szén-dioxiddá alakítani..."

Egy ekkora bődületes hülyeséget, kedves szerkesztő, nem szabad kiadott könyvben benne hagyni. Ezért fizetnek, hogy többek közt az ilyen baromságokat kiszűrd.  


Mindent egybevetve, a sok remek YA fantasy (és ebbe beleértvén Melissa Marr Tündérvilágát is) után ez nagyon gyatra volt. Első könyves írótól is. Unalmasnak és tündér-megszégyenítés-nek mondanám. (De azért igen, el fogom olvasni a következő részeket, mert persze sorozat ez is. Az a fránya divat...)




Kedvenc karakter:  Chelsea

Nagyon-nem-kedvelt-karakter: Laurel

Ami nagyon tetszett: -

Borító: 5/5

Történet: 2/5

Karakterek:  1/5

Összességében: 2/5

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó, 2010

Excuses, Excuses...

Eltűntem cirka egy hónapra. Ennek oka rettentően egyszerű: alig volt időm, kedvem aztán meg még inkább nem. Olvasni olvastam, csak írni nem voltam képes róluk. De azért örömmel vettem észre, hogy voltak rendszeres látogatók, érezzétek most hát a szeretetem, ami felétek szárnyal! :D

Úgy állunk, hogy most írtam a Wingsről. Tarsolyomban lapul a Szent Johanna gimi 5. része, de erről csak október vége-november eleje körül fogok írni, mert akkor újraolvasom majd.
Ma fejeztem be Suzanne Collins Futótüzét, arról holnap már szándékozom írni.
Olvasás alatt van Clare-től a Clockwork Angel, és emellett még van elég saját és könyvtári könyvem is.
Úgyhogy igyekszem újra beindítani szépen a blogot (:

It's been ten years, daddy...

Ez most igazán el fog ütni a blog témájától, akit nem érdekel, tessék csak átugrani (: 


Nos, akik jobban ismernek engem, azok tudják, hogy én gyakorlatilag lélekben már San Diegóban élek. Odáig és vissza vagyok az angol nyelvtől, az angol anyanyelvű országoktól, Anglia és az USA minden álmom színhelye. Ezért számomra is igazán fontos a mai nap, és nagyon megérint.
Mindenhol élménybeszámolókat olvastam, hogy ki mit csinált tíz évvel ezelőtt, és én is szívesen leírnám, hogy milyen jelentéktelen dolgokkal voltam elfoglalva Európa közepén, mikor ez a tragédia történt. A gond az, hogy egyáltalán nem emlékszem semmire, hiszen mindössze hat éves voltam akkor. Mivel keddi nap volt, valamint reggel 8:46 és 9:03, valószínűleg oviban játszottam éppen. Aztán ahogy cseperedtem és egyre közelebb kerültem az egész országhoz, azon kaptam ma reggel magam, hogy az első gondolataim is ekörül forogtak.
Nem szándékozok arról értekezni, hogy miért történhetett ez, hogy az elkövetőkről mit gondolok és hasonlókról. Csupán emléket szeretnék a kis blogomban állítani az áldozatoknak.
Mivel a  10. évforduló van ma, úgy gondoltam, hogy most inkább azokra gondolnék, akik valakiket elvesztettek azon a napon. Akiknek tovább kellett lépniük, feldolgozni ezt az igazságtalanságot és erősnek kellett maradniuk. Nekik most a legnehezebb, hiszen akik akkor elhunytak, már valószínűleg egy jobb helyen pihennek, tíz éve.

It's been a year, daddy. I really, really miss you. Mommy says you're safe now. In a beautiful place called heaven. We had your favorite dinner tonight. And I ate it all up! Even though I don't like carrots. I learned how to swim this summer. And I can even open my eyes when I'm under water. Can you see me? I miss you, daddy.


It's been five years daddy. I'm in fifth grade now. I really like computers but math is hard. Mommy lets me sleep in one of your T-shirts. I think it still smells like you. I don't need to sleep with the light on anymore. I try not to cry, daddy... but it still hurts. I really miss you, daddy. Can you see me?


It's been ten years, daddy. I've started high school. I made the honor roll. I hope you're proud of me. I'm also on the soccer team. Can you see me on the field? I've started thinking about colleges. Do you think I can be a doctor? I know you'll be with me when I'll walk down the aisle. I try not to be sad... but it hurts. I hope you know you're my hero. I love you so much. Can you see me? 
I miss you daddy. I really miss you daddy... I miss you daddy.

~o~

Egy év telt el, apu. Nagyon, nagyon hiányzol. Anyu azt mondja, hogy most már biztonságban vagy. Egy gyönyörű helyen, amit mennyországnak hívnak. Ma este a kedvencedet vacsoráztuk. És mindet megettem/ Pedig nem is szeretem a répát. Idén nyáron megtanultam úszni. Még a szememet is ki tudom nyitni, mikor a víz alatt vagyok. Látsz engem? Hiányzol, apu.

Öt év telt el, apu. Már ötödikes vagyok. Nagyon szeretek számítógépezni, de a matek nehéz. Anyu megengedte, hogy az egyik pólódban aludjak. Szerintem még mindig olyan az illata, mint neked. Már nincs szükségem a lámpafényre alvásnál. Próbálok nem sírni, apu... de még mindig fáj. Annyira hiányzol, apu. Látsz engem?

Már tíz év telt el, apu. Elkezdtem a középiskolát. Kitűnő lettem. Remélem büszke vagy rám. A focicsapatban is játszom. Látsz engem, amikor a pályán vagyok? Elkezdtem a főiskoláról gondolkodni. Szerinted lehet belőlem orvos? Tudom, hogy ott leszel velem, miközben a széksorok között sétálok. Próbálok nem szomorú lenni... de fáj. Remélem tudod, hogy Te vagy az én hősöm. Nagyon szeretlek. Látsz engem?
Hiányzol, apu. Nagyon hiányzol... Hiányzol, apu. 

Lois Lowry: Az emlékek őre (The Giver)

A tizenkét éves Jonas olyan világban él, melyben nincs igazságtalanság, éhezés, erőszak, nincsenek kábítószerek, a családok életében is teljes a harmónia. Ezt a tökéletesnek tűnő világot a bölcsek tanácsa vezeti. Ők azok is, akik a tizenkettedik évüket betöltött fiúk és lányok egész életre szóló pályáját kijelölik egy évente megrendezett ceremónián. Történetünk hősét valami egészen egyedi feladatra tartják alkalmasnak. Miközben egy különös öregember felkészíti őt hivatása betöltésére, Jonas előtt feltárul, milyen titkok lapulnak az őt körülvevő világ békéje mögött. A fiú vakmerő tettre szánja el magát…


Ezt a könyvet is még a könyvtárból hoztam ki nyáron, régebb óta szemezgettem vele, sőt, egyszer majdnem meg is vettem. Azonban valahogy nem is bánom, hogy végül másik könyvre esett a választásom. Egyszer olvasós kategóriába sorolnám a részemről, viszont nézzük meg kicsit részletesebben is.


Alapjában véve ez egy utópisztikus könyv, ami később átcsap disztópiába.
Utópiának megfelelően minden tökéletesnek, elrendezettnek és hibátlannak tűnik. Kívülről tekintve olyan helyesnek látszik az egész társadalom, hogy akár el is hihetnénk, hogy ez abszolút jól és minden hátulütő nélkül működik. Természetesen ez nem így van.
Őszintén megmondom, kicsit meglepett, hogy ez gyerekkönyv és 12 éves a főszereplő is. Az éhezők viadala nekem magasra rakta a lécet disztópia  terén, és féltem, hogy egy 12 éves kisfiú el fog maradni tőle. Végül el is maradt és nem is. Túlságosan különböznek, hogy összehasonlítsam őket.
Ettől függetlenül én még mindig furcsállom a besorolását, mit keres ez gyerekkönyvek között? Egy 11 éves kislány vagy kisfiú nem biztos, hogy ténylegesen megérti a mondanivalóját. És olyan korban ez a könyv még akár nyomasztó is lehet. 


A könyvnek a felosztásában nekem volt egy kis bökkenő. Annyira... hm, hogy is mondjam, aránytalan volt. Egy nagyon-nagyon hosszú bevezetés van, ami szép és jó, mert elénk tárja ezt az egész világot, sok részletet lassan ismerünk meg, és bevezetnek minket a társadalom életébe. Azonban ezután kapkodva történnek az események, a lezárása is nagyon hirtelen és rövid. Bár utóbbival nem is volt akkora problémám, nincsenek teljesen elvarrva a szálak, hagyja, hogy az olvasó gondolja tovább a cselekményt. 


Jonas karaktere érdekes volt, az, hogy mennyire hitt a társadalom tökéletességében, hogy nincsenek árnyoldalak és minden egyformán jó. De amikor elérkezik az idő, és az első képzésén túl van, már rögtön felvetődnek benne a kérdések és kételyek.
A feladatát kb leírja a könyv címe: emlékeket őriz. Elég durva emlékeket is kapott, és amilyen világban és körülmények között nőtt fel, őszintén csodálom,  hogy nem roskadt bele, hiszen annyira fiatal. Ráadásul a végén már vakmerő és bátor is lesz, szépen felnőtt, noha nem telt el hosszú idő.


Nincs olyan karakter, akit gyűlöltem volna, csupán közömbösek voltak, hiszen nem utálhattam a társadalom minden tagját, mivel fogalmuk sincs semmi másról, ami az ő területükön kívülre esik. Ugyanakkor igazán kíváncsi lennék azokra, akik eredetileg megalkották ezt az egészet, meg hogy egyáltalán hogy tették ilyenné az embereket. Érdekes mindenesetre.


Összességében a könyv azt a témát boncolgatja, hogy lehet-e vagy egyáltalán milyen egy olyan világban élni, ahol minden fekete és fehér - szó szerint. Ahol nincs saját stílusod, egyéniséged, mert mindent meghatároznak. Saját gyereked nem lehet, ahogy saját döntéseid sincsenek. Szóval van ám mondanivalója, amit egyszerű fogalmazzásal prezentál az írónő (ezért kerülhetett gyerek kategóriába?). Egyszer mindenképpen megéri elolvasni.


Kedvenc karakter:  Jonas

Nagyon-nem-kedvelt-karakter: -

Ami nagyon tetszett: a társadalom felépítése, Jonas kiképzése, a modanivaló

Borító: 4/5

Történet: 3,5/5

Karakterek:  5/5

Összességében: 4/5

Kiadó: Animus kiadó, 2009

Kerstin Gier: Rubinvörös - Időtlen szerelem I.

 Eredeti cím: Rubinrot - Liebe geht durch alle Zeiten I.


Mitévők legyünk, ha egyszerre a múltban találjuk magunkat, és csak annyit tudunk, hogy az üküküküküknagyapánk lovát Kövér Anninak hívták? Úgy van: megőrizzük a hidegvérünket. Legalábbis ezt próbálja tenni Gwendolyn, amikor kiderül: nem elég, hogy ő örökölte a családban az időutazásért felelős gént, de ráadásul az a feladat is neki jutott, hogy rendbe szedje a múltat. És mindennek a tetejébe épp ezt az arrogáns Gideont kapja útitársul! Az össze nem illő páros kénytelen-kelletlen beleveti magát a nem éppen hétköznapi kalandokba. Gwendolyn hamarosan megtapasztalja, hogy az ellentétek alighanem tényleg vonzzák egymást, és ez régen sem volt másképp. És, hogy már a múltban sem úgy mennek a dolgok, mint egykoron…


Régebben már ajánlgatták nekem ezt a könyvet, akkor bele is kezdtem, de az első pár oldal nem szippantott be, így félbe is maradt az az olvasás. Aztán nyáron volt időm, és úgy gondoltam, nosza adjunk még egy esélyt, hátha tud mutatni valamit, amivel megfog és nem enged. De még mennyire, hogy mutatott!


Az időutazós témát imádom, bár csak egy művet olvastam eddig, és az sem publikált könyv, hanem egy fanfiction. Az időutazó férje címet viseli (igen, Az időutazó feleségén alapul), és valami zseniálisan jól megírt történet, ami időutazás terén nagyon magasra tette nálam a lécet. Szóval csöppet féltem, hogy majd a Rubinvörös nem ad elég jó magyarázatot az időutazásra, hogy a sztorija abszolút, az utolsó szóig követhető lesz. Mert szerintem az a jó időutazós sztori, amibe az olvasó belegabalyodik. 
A Rubinvörös esetében leginkább a ki kinek a kicsodája dolog kutyulódott bennem össze - a könyv  végén viszont van ilyen ismertető rész, szóval ez kitisztult. 
Igazán magával ragadó regény, a stílusa könnyed, fiatalos nyelvezetű és a szereplők is sokszínűek.
Gwendolyn (anyám, olyan jó név! nem átlagos, nem sablon.) viszonylag egyszerű teremtés, aki gyanútlanul éli mindennapjait és van neki egy nagyon-nagyon jó barátnője, Leslie. Mindkét lányt kifejezetten kedveltem, noha mikor kiderül, hogy Gwen az időutazó, és nem az unokatestvére, Charlotte, akkor Leslie ezt elég könnyen fogadja. Mindig magamból indulok ki, én ledöbbennék, kiakadnék ÉS ezután békélnék meg a dologgal. Viszont ettől eltekintve Leslie csodálatosan viselkedik, igazi barátként támogatja Gwent.


Gwen családja nagyon furcsa (mármint az időutazós herce-hurcától eltekintve). Olyan sokfélék, néhányan ellenszenvesek, van aki pedig egyszerűen különc. Azonban szerintem mindegyikük reakciója reális és karakterhű volt. 
A másik fontosabb szereplő, akit meg kell említenem, az Gideon (jaj, neki is milyen jó neve vaaan!). Első feltűnésekor egy tahó parasztnak véltem, aztán szépen átfordult egy kedves és aranyos srácba. Viszont ez a hirtelen ellenszenvből nagy szerelemmé alakult kapcsolata Gwennel picit böki a csőrömet. Nem kell mindig cukormázat készíteni  a szerelmi szálból. 


A történet annyira nem kacifántos, követhető és mégis érdekes. Nagy piros pont a korhű ruhákra fektetett hangsúlyért, amit egyszerűen imádtam. Remélem egyszer lesz lehetőségem nekem is olyan ruhákba bújni legalább egyszer.
Viszont a végével (nem az epilógus) volt egy csöpp gondom. Olyan kis semmilyen volt, vártam, vártam, váááááártam, hogy olvassam tovább a dolgokat, mert kb alig oldódott meg valami és már az epilógus jött szembe velem. Értem én, trilógia, de akkor is.

Szóval summa summarum: szórakoztató kötet, remek kikapcsolódásra és unaloműzésre. Várom a következő részt, ami idén ősszel fog megjelenni nálunk.

Kedvenc karakter:  Gwen, Madame Rossini

Nagyon-nem-kedvelt-karakter: -

Ami nagyon tetszett: az időutazós dolgok, a stílusa, a prológus és az epilógus

Borító: 6/5

Történet: 4/5

Karakterek:  5/5

Összességében: 5/5

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó, 2010