A Maxim Könyvkiadó Kft egy 1999-ben alakult kiadó, fő profiljuk tankönyvek, segédtankönyvek és nyelvkönyvek kiadása. Azonban nem olyan régen újabb úton indultak el könyvkiadás terén. A Dream válogatás keretében a legkülönfélébb, külföldön már sikert aratott regényeket hozzák el a magyar olvasóknak.
Eddig én csak nyelvkönyvek szintjén találkoztam a kiadóval, és abszolút pozitív élmény volt. A középfokú angol nyelvvizsgámra való felkészülésben két könyvük is sokat segített (Kérdések és válaszok angol nyelvből, Angol nyelvtan 222 pontban), melyeket bátran ajánlok mindenkinek.
A fentebb említett új válogatásban eddig egy könyv jelent meg 2011-ben, Cynthia Hand: Angyalsors (Unearthly) című regénye, amely egy trilógia első része. Angyalos YA fantasy, még sajnos nem került terítékre nálam, de már régóta tervbe van véve. Könyvesboltban már találkoztam vele, nagyon igényes és szép kiadás, és teljesen reális az ára is. Itt az előzetesét tekinthetitek meg
Ennek a trilógiának érkezik a második része 2012. szeptember 18-án Angyalfény (Hallowed) címen, 416 oldalban, keménykötéses formában.
Előzetes és a fülszöveg:
Clara Gardner hónapokon át készült arra, hogy a valóságban is szembenézzen a látomásából ismert erdőtűzzel, azonban a végzetes napon hozott döntésével önmagának is sikerül meglepetést okoznia. A feladatot közel sem olyan egyszerű végrehajtani, mint ahogy gondolta, most pedig a Tucker iránt érzett szerelme és a Christianhez fűződő bonyolult érzelmei között őrlődik. Emellett egyre mélyebbre száll a részangyalok világában, a Fehér Szárnyak és Fekete Szárnyak közötti harcban, ráadásul szembe kell néznie egy szörnyű ténnyel: valaki, aki közel áll hozzá, hónapokon belül meg fog halni. A lány jövője csupa kérdőjel, egy dologban azonban biztos: a tűz csupán a kezdet volt.
Cynthia Hand a népszerű Angyalsors trilógia második regényében fokozza az első részben elkezdődött izgalmakat. A lendületes stílus, a mozgalmas cselekmény és a meglepő befejezés garantálják, hogy az ifjúsági fantasy rajongói a második regényt is a szívükbe zárják.
A trilógia harmadik része 2013 őszén fog megjelenni Angyalvágy címmel.
Egészen más irányt vesz most a barangolásunk, pontosítva a II. világháború idejére tekintünk vissza Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény (Between Shades of Grey) című történelmi YA regényében. Good Reads-en 4,32-es átlaggal rendelkezik. Lisa Schroeder így vélekedett róla: "Micsoda szívszorító olvasmány. Ez a könyv maradandó nyomot hagyott bennem."
Sok más II. világháborút feldolgozó könyvvel ellentétben ez nem Németországra és a zsidókra koncentrál. Az írónő a balkán országok a világ számára feledésbe merült hányattatásainak egy szeletét dolgozza föl.
Mindenki figyelmébe ajánlom ezt a videót az írónővel: LINK
Megjelenés: 2012. szeptember 18.
Borító: keménykötés
Oldalszám: 344
Fülszöveg:
Eltűnődtek-e valaha is, mennyit ér egy emberi élet? Aznap reggel az öcsémé egy zsebórát ért.
1941-ben a tizenöt éves Lina képzőművészeti iskolába, az első randevúra és a közeledő nyárra készül. De egy éjszaka a szovjet titkosrendőrség erőszakkal behatol az otthonukba, és elhurcolják anyjával, öccsével együtt. Szibériába küldik őket. Lina apját a családtól elszakítva viszik el, és halálra ítélik egy munkatáborban. Minden elveszett.
Lina félelmet nem ismerve küzd az életéért, és megfogadja, hogy ha életben marad, a családja és a hozzájuk hasonló ezrek iránti nagyrabecsülésből az átélt szörnyűségeket írásban és művészeti alkotásokban örökíti meg. Mindent kockára tesz, hogy a művészetével üzenjen, mert azt reméli, hogy alkotásai eljutnak az apjához a börtönbe, és tudatják vele, hogy a családja él.
Lina és családja hosszú és szívszaggató utat tesz meg, és csak a hihetetlen erejük, szeretetük és reménykedésük segít nekik minden napot keservesen túlélni. De elég-e a szeretet, hogy életben tartsa őket?
A magával ragadó, gyönyörűen megírt, valós alapokkal rendelkező regény egy tizenéves lány szemszögéből a II. világháború kegyetlenségeit mutatja be, annak a több százezer embernek a sorsát, akik a balti államokban végzett sztálini tisztogatásnak estek áldozatul. A rabul ejtő történet a fiatal olvasóknak feledhetetlen élményt kínál, hiszen az emberi lélek csodálatos
természetéről, reményről, szenvedésről, összetartásról és kitartásról szól. A könyv pillanatok alatt a New York Times ifjúsági sikerlistájának az élére került.
Még mindig maradunk a múltban, de azért közelebb kerülünk az általunk ismert jelenhez. Jay Asher és Carolyn Mackler közös regénye is érkezik hozzánk, melynek címe Kezünkben a jövőnk (The Future of Us). A 356 oldalas könyvet kartonált formában foghatjuk majd a kezünkbe 2012. szeptember 18-án először. Jay Asher neve ismerős lehet a Tizenhárom okom volt... című YA regénye kapcsán, mely igencsak megosztotta az olvasókat. A Kezünkben a jövőnk GR átlaga: 3,54.
Előzetes és fülszöveg:
1996-ban járunk. Josh és Emma világéletükben szomszédok voltak, és a legjobb barátok is. Azonban tavaly novemberben minden megváltozott közöttük, amikor Josh családja postán megkapta az Amerikai Online Cég (AOL) CD-jét, és az édesanyja átküldte Emmához, hogy a lány feltölthesse az anyagot az új számítógépére. Amint bejelentkeznek, automatikusan a Facebook oldalára lépnek be – csakhogy a Facebookot még fel sem találták! Legnagyobb döbbenetükre feltárul előttük a tizenöt évvel későbbi életük. Később valahányszor újra ránéznek a profiljukra, azt látják, hogy a jövőjük is megváltozik. Miközben az életükben bekövetkező eseményeket próbálják feldolgozni, kénytelenek szembenézni azzal, mit csinálnak jól és rosszul – a jövőben.
A nagy sikerű Tizenhárom okom volt... szerzőjének új regénye a Facebook nélküli világba kalauzol vissza, és bebizonyítja, hogy minden döntésünk hatással van az életünkre. Facebook-függőknek kötelező olvasmány!
A kiadó következő regénye kapcsán hatalmasat ugrunk vissza az időben, és Ázsia felé vesszük az irányt. Alice Hoffman: Galambok őrzői (The Dovekeepers) című műve 2012. október 18-án fog megjelenni, 512 oldalas és keménykötésű lesz. Nagyon érdekes és egyedi történetnek tűnik, mindenképpen el fogom egyszer olvasni.
Előzetes és fülszöveg:
Az időszámításunk előtti hetvenedik évben kilencszáz zsidónak hónapokig sikerült feltartóztatnia a római seregeket a júdeai sivatagban, Maszadában. Az ókori történész, Josephus szerint két nő és öt gyerek élte túl a rómaiak mészárlását. Ez a történelmi esemény adja a hátterét négy különleges, érzékeny nő lenyűgöző történetének, akik mind más úton érkeztek Maszadába. Yael édesanyja szülés közben életét vesztette, amit az apja soha nem tudott megbocsátani. Revka, a néha pék felesége végignézte, ahogy a római katonák brutálisan meggyilkolják a lányát, ráhagyva unokáit, akik a szörnyűségek hatására
megnémultak. Aziza egy harcos lánya, akit fiúként neveltek fel, rettenthetetlen lovas és ügyes mesterlövész. Shirah az ősi mágia és gyógyítás mestere, hátborzongatóan éles elméjű, erős asszony.
Miközben a rómaiak egyre közelebb érnek, négy rendkívüli, bátor nő élete kereszteződik az ostrom kétségbeesett napjaiban. Valamennyien galambtartók és valamennyien titoktartók – kik ők, honnan jöttek, ki nemzette őket és kiket szerettek.
Alice Hoffman a New York Times bestseller szerzője, eddig négy regénye jelent meg magyarul. A Galambok őrizői különleges alkotás. Az írónő a markáns karaktereket új, tőle szokatlan helyszínnel ötvözi – a gyönyörű nyelvezet és a könnyed, elringató történet azonban a régi. Finom mágikus utalások színezik szokatlan asszociációkkal fűszerezve, így az olvasók bátran szabadjára engedhetik a képzeletüket.
A maradék 4, szintén ősszel megjelenő könyvről egy másik bejegyzésben olvashattok majd.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése