Alex Flinn: Csók, pont jókor (A Kiss In Time)

Taliát egy átok sújtja... Jack megtöri az átkot.

Mondták nekem, hogy óvakodjak attól az átkozott orsótól, de ez annyira elbűvölő volt, annyira hipnotikus... 
Aznap csak egy kis kalandra vágytam, ezért léptem meg a turistacsoporttól. De találni egy kómában lévő várost, benne egy állatian dögösen kinéző, alvó kiscsajjal, na ez éppen nem az volt, amire számítottam.
Ugyanott ébredtem, de egy egészen más időben - egy vadidegen csókja ébresztett fel.
Én nem azért csókoltam meg, hogy segítsek rajta. Néha csak úgy csókolózik az ember.
Nem tudtam, hogy aztán ez fog történni. Most aztán alaposan benne vagyok a pácban, mivel az apám, a király, engem okol, hogy romlásba döntöttem az országunkat. Nincs más választásom, mint elszökni innen, méghozzá ezzel a közemberrel!
Most aztán jól megszívtam: itt van a nyakamon ez a gügye királykisasszony, plusz a bőröndje, tele az ékszereivel... Az egyetlen jó hír: a szüleim totál ki lesznek kattanva!
 Képzeld el, hogy párkapcsolati gondjaid vannak. Aztán zárd az ajkadat egy kábultan szunyókáló egyénéhez, akiről kiderül, hogy idestova 316 éves az illető.Vajon egy csók átsegíthet mindenen - akár az időn is? 


Alex Flinn és én már korábban találkoztunk, csak akkor a blog még nem létezett. A Beastly-t 2010 karácsonyára kaptam ajándékba, és nagyon érdekelt. Rendkívül hamar elolvastam, rabul ejtett az egész sztori. Remek elgondolás volt, zseniális kivitelezésben. Akkor úgy éreztem, hogy igen, abszolút működik a régi mesék modernizálása. 2007-ben adták ki először a Beastly-t, majd 2009-ben követte eme bejegyzés alanya, a Csók, pont jókor.


Nagyon szerettem volna úgy rajongani ezért a könyvért, mint az írónő előző mesefeldolgozásáért. Teljesen elvarázsolt anno a fülszöveg, a borító ugyanolyan letisztult és szép... Azt hiszem, a legnagyobb probléma az volt, hogy túl nagyok voltak az elvárásaim. Nem Beastly folytatást vártam, nem ugyanazt a sztorit, ugyanazokat a köröket. Hanem egy azzal megegyező minőségű mese modernizálást. És annak ellenére, hogy gyorsan elolvastam, és kikapcsolt, egy percig sem bántam meg, hogy kölcsönkönyv volt, és nem saját.

Az egyik problémám az volt a könyvvel, hogy szerény véleményem szerint rettentő felszínes volt... nos, szinte minden. A végkifejlet rendkívül evidens, bár nagyon szerettem volna, ha Flinn elringat valami módon abba a hitbe, hogy nem, nem lesz happy end. Mert meg tudta volna tenni, van tehetsége hozzá.
De a szerelem erőltetett volt, nem éreztem át. Ismerjük a mesét, Csipkerózsika (Talia) csak az igaz szerelem csókjától ébred fel. Ezt én el is fogadom. Azonban az érthető, hogy egy kicsiknek szóló mesében ezt nem bonyolítják túl, de én azért szerettem volna, ha a modern változatban, idősebb célközönség lévén, igenis lett volna rendes huza-vona. A falat kapartam Talia hülyeségétől, ahogy rá akarta erőltetni magát Jackre, mert igenis ő az igaz szerelme. És ezt ismételgeti, és ismételgeti, és ismételgeti. TUDJUK!! Tisztában vagyunk ezzel a fülszöveg elolvasása óta. Jack reakciója legalább valamelyest racionális volt, de szerintem sokkal jobban működött volna (és kevésbé kergetné az olvasót az őrületbe), ha mondjuk valami más folytán indulnak el közös útjukon, és nem Talia megrögzöttsége miatt.
Azt elismerem, hogy nagyon kis aranyos volt, ahogy Jack beleszeretett... de ez is olyan semmilyen volt. Semmi érzést nem váltott ki belőlem, annyira nem volt itt elmélyítve semmi. Nem törődtem igazán egyik karakter sorsával sem... Az megmentette a könyvet, hogy Talia valamennyire karakterfejlődött, és ennek borzasztóan örültem. Mert ha egész végig az eredeti énjét kellett volna elviselnem, szerintem megőrültem volna.
Jacket meg a húgát kedveltem a leginkább. Jack, nos... igen, csak ismételni tudom magam: ha Jack is komolyabban lett volna karakterizálva, nagyon jó kis szereplő lett volna. Így is jó volt, de ha lehet jobb is...?
Jackről most eszembe jutott, hogy néhány irracionális dolgon is felvontam a szemöldököm olvasás közben.
*enyhe spoiler veszély*

Szóval van ez a jelenetsor, hogy Talia meg Jack vissza akarnak utazni Amerikába, de ahhoz ugye kell pénz. És Talia a kastélyból elhozta az ékszeres ládikáját. Na mármost, Jack kitalálja, hogy elmennek, és eladnak valamit abból. Már nem azért, de ha két tizenéves gyerek besétál egy boltba, és el akarnak adni egy szép nagy rubintot, az azért  elég gyanús. Azért felmerülhetne a kérdés az emberben, hogy honnan szedték? Miért akarják eladni? Mire kell a pénz? Na mindegy, láttunk már nagyobb baromságokat is nyomtatásban...:D

*spoiler vége*

Felszínességnél tartunk még mindig. Ó, a humor. Szerintem alapvetően Alex Flinn vicces. De olyan olcsó poénokkal dobálózott most, ami abszolút kiszámítható volt. Valami eredetiséget, nagyon nagy csattanós viccet vártam. Akartam könnyezve röhögni, mert lett volna rá lehetőség. De így csak el-elmosolyodtam.
Több csavarosságot szerettem volna, izgulni és falni az oldalakat. Annak ellenére, tudtam, mi lesz a vége. Egyébként voltak jó megoldásai is az írónőnek, a könyv végén rendkívül ötletes volt Jack feladatai kapcsán.
Tehát alapvetően szerintem a legnagyobb baja ennek a könyvnek, hogy felszínes, és kicsit erőltetett dolgok vannak benne.

De! Nem élvezhetetlen. Agyat kikapcsolva, egy pohár limonádé mellé, az instant-szerelem kedvelőinek remek nyári olvasmány. És bár nem olyan erős, mint a Beastly-é, de ennek is van mondanivalója. Őszintén megmondom, hogy a könyv felénél baromira kételkedtem abban, hogy lenne, de a végére összehozta Alex Flinn.

Kedvenc szereplő: Jack
Nagyon nem kedvelt karakter: -
Ami nagyon tetszett: -
Borító: 5/5
Karakterek: 4/5
Történet: 4/5
Összességében: 4/5
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó, 2012

Elizabeth Moon: A sötét sebessége (The Speed of Dark)

Az orvostudomány csodái mind több betegségtől szabadítják meg végleg az emberiséget, és a genetikai tervezés hamarosan már a születendő gyermekeknél is lehetővé teszi egészségük előzetes tökéletesítését. De mi van azokkal, akik köztünk élnek, méghozzá valami olyan fogyatékossággal, ami megnehezíti beilleszkedésüket a társadalomba? Lou Arrandale felelős állásban dolgozik egy nagyvállalatnál, munkáján kulcsfontosságú üzleti döntések múlnak. Magánélete azonban valóságos akadályfutás, környezete nehezen fogadja el, a legapróbb feladatok végrehajtása is kihívások elé állítja. Lou ugyanis autista. Amikor aztán vállalata több kollégájával együtt beutalja egy kísérleti kezelésre, melynek eredményeként normális életet élhetne, olyan kérdésekkel kell szembenéznie, amik megkérdőjelezik benne, mi is valójában a "normális", és hogy valóban betegség-e az állapota, vagy esetleg az emberi törzsfejlődés következő állomása.
Elizabeth Moon Nebula-díjas regénye olyan korábbi művekkel állítható párhuzamba, mint a Virágot Algernonnak, a Forrest Gump vagy az Esőember, de a téma mindeddig feltáratlan, új mélységeire nyitja fel szemünket. 

Igen remek (és egyben nagyon rossz) szokásom, hogy ha betoppanok a könyvtárba, akár csak annyira, hogy a régebben kivett könyveket visszavigyem, és nem áll szándékomban kölcsönözni, nos, akkor is körülnézek. A megyei könyvtárban remek kis böngészde van a földszinten, 4 könyvespolcon ABC-rendben a nemrég visszavitt könyvek. Egy ilyen alkalommal csemegéztem a kötetetek között, és egy lila gerincű példány felkeltette az érdeklődésem. Nagyon érdekesnek találtam a címét, A sötét sebessége, úgy gondoltam, biztos valami fantasy dolog lehet. Aztán a fülszöveget olvasva döbbentem rá, hogy cseppet sem erről van szó. Sci-fi-ként is fut, de egyébként abszolút az általunk ismert világban játszódik, és egy manapság egész gyakori, ám az átlagember által igencsak ignorált betegséget boncolgatja.

Őszintén nem tudtam, mit várhatnék ettől a könyvtől. Nem vártam akciót, fordulatokat, csavarokat. Mert már az első pár oldalon lehet érezni, hogy ez nem is erről akar szólni. Regényként nem adnék rá öt pontot, de én úgy érzem, hogy amit az írónő akarhatott adni az olvasóknak, azt megtette. Egyszerű a dolog: bemutatja egy autista férfi szemszögéből a világot. Hogy ő hogyan látja a dolgokat, hogy viszonyul a világhoz,  és hogy a világ hogy viszonyul őhozzá. Ezt pedig Elizabeth Moon remekül megtette.

Az autizmus egy idegfejlődési rendellenesség, ami a normálistól eltérő viselkedési és érdeklődési mintázatokban nyilvánul meg, és csökkent társadalmi kapcsolatokat és kommunikációs képességeket eredményez. 
Már a betegségben is felmerül egy igen vitatható kifejezés - a normálistól eltérő -, aminek kérdését a könyv is jócskán feszegeti.
Lou autista, de az egész világ elvárja, hogy úgy tegyen, mintha olyan lenne, mint az összes többi nem autista ember. Lou ahányszor nem autisták közé kerül, gyakorlatilag állandóan tettet. Másnak mutatja magát, mint ami. És ha belegondolunk, ezt mi is rengetegszer megtesszük mindennapjaink során. Úgy teszünk, mintha kedvelnénk ezt vagy azt, hogy imponáljunk a másiknak, vagy éppen ne vívjuk ki a haragját. Ezen órákat lehetne vitatkozni, hogy miért tesszük, mi az oka... Azonban Lou esete és eközött az a fontos különbség, hogy Lou nem önszántából teszi. Kényszert érez rá, nyomást, mert egyébként rosszalló, lesajnáló és lenéző tekintetek kereszttüzében kéne élnie.

Élhet egy autista teljes életet? Hát persze. Lou is mindenféle átlagos dolgot csinál, amit szeret is. Azonban az agya teljesen máshogy működik. Sémákat elemez, ebben örömét is leli. Nagyon nagy hatással van rá a zene is, személy szerint igen lenyűgözőnek találtam, ahogy nem is hallgatta, csupán magában játszotta a dalokat. Mintha a saját agya lett volna az iPodja. Lou még szerelmes is lesz, ellenséget is szerez. Teljesen olyan, mintha egy hétköznapi srác lenne, nem igaz? Ennek ellenére mégis egy kísérleti kezelésre akarják rávenni, hogy normális legyen.

És ez az egy szó, ez a kulcsa az egész regénynek. Normális. Mi normális? Mi nem az? És miért nem az? Mi alapján döntjük el, mi normális? Rengeteg kérdés, amire rengeteg válasz létezik.
Normális, hogyha rossz embernek tartjuk a gyilkosokat. Normális, hogy minden este tisztálkodunk. Normális, hogy az évszaknak megfelelően öltözködünk.
Lou a sötéten töpreng. Mi a sötét? A fény hiánya? Vagy a fény sebességénél gyorsabb a sötét sebessége, és ezért előbb ér oda az adott helyre? Ezen töprengeni nem normális (?).
A főnöke szerint nem normális, hogy Lou egy trambulinon ugrál, hogy rendezze a gondolatait.
Én teli torokból üvöltöm a 30 Seconds To Mars - Attack című számát, ha ideges vagyok. Ez normális (?).
Lou nem szereti a fizikai kontaktust. A kézfogástól kezdve az ölelésig. Nem normális.
Néha én is viszolygok még közeli ismerősök ölelésétől is. Nem normális.
Lou autista. Nem normális.
 Én nem vagyok autista. Normális vagyok.
Lehetne ez így, de nem minden fekete és fehér. Ott a szürke rengeteg árnyalata. Jómagam is egy viszonylag hétköznapi lány vagyok, sok őrült dologgal, amire sokszor azt mondom: nem normális. Ez azonban nem tesz rossz emberré.
A szándékok, a tettek a fontosak. Lou egy  tiszta, rendes ember. És ez számít, nem az, ami a háttérben van. Hanem hogy mit ad a világnak. Az magánügy, hogy ő hogy szeretne ebben a világban egyébként részt venni.

Lou főnöke rossz ember. Rá akarja erőltetni a kísérleti kezelést, de végül persze ő is megkapja a magáét ezért. És hogy Lou miként dönt? Aláveti-e magát a kezelésnek? Vállalja-e a kockázatot, hogy a világ, ahogyan eddig ismerte, eltűnik, és helyébe egy teljesen más perspektívájú világ lép? Szerelmes lesz-e még? Tudja-e majd folytatni az eddigi munkáját? Rájön-e mi valójában a normális, és mi nem?
Nos, tessék elolvasni, és kiderül.

Kedvenc szereplő: Lou
Nagyon nem kedvelt karakter: -
Ami nagyon tetszett: hogy az egész könyv során tökéletes képet kaptam egy autista szemszögéről
Borító: 5/5
Karakterek: 6/5
Történet: 4/5
Összességében: 5/5
Kiadó: Metropolis Media, 2009

Utazzunk a Maximmal (2.)

Nos, kicsit megkésve hozom a második részt, mert nyaralni mentem múlt vasárnap, és akkor még gyorsan két ruha bőröndbe dobálás között bepötyögtem az első bejegyzést. Íme a többi ígéretes könyv a Maxim őszi felhozatalából:

A soron következő könyv egy romantikus regény, ami így első benyomásra remek kikapcsolódást nyújthat egy hétvégén. Jennifer E. Smith: Vajon létezik szerelem első látásra? (The Statistical Probability of Love at First Sight) című regénye 256 oldalas lesz, vagyis egész kis rövid olvasmány, hisz' összesen 24 órát dolgoz fel. Kartonált formában fog megjelenni 2012. szeptember 18-án.
Egy Oliver és egy Hadley szemszögű előzetes.
Fülszöveg:

Négy perc általában alig valamire elegendő – ugye nem hinnéd, hogy ennyi idő alatt minden megváltozhat?

A tizenhét éves Hadley Sullivan életében ez az egyik legrosszabb nap. Ott ragadt a JFK repülőtéren, késésben van apja második esküvőjéről, amelyet Londonban tartanak, ráadásul a leendő mostohaanyjával még soha nem találkozott.

Ebben a lehetetlen helyzetben pillantja meg a tökéletes srácot, az angol Olivert a repülőtér szűk várótermében. A fiú jegye a 18C ülésre szól – Hadley-é pedig a 18A-ra.

A végzet fordulatai és az idő fontos szerepet játszik ebben az elgondolkodtató regényben, amely egyaránt szól a családi kapcsolatokról, a második esélyről és az első szerelemről. Hadley és Oliver huszonnégy órát felölelő története meggyőz arról, hogy az igaz szerelem akkor talál rád, amikor a legkevésbé számítasz rá.

A következő regény kapcsán ismét a múltba nyúlunk vissza, a huszadik század elejére. A  ma már természetesnek vett technikák, eszközök és szórakoztatóipar kialakulása mellett követjük nyomon két bevándorló életét Amerikában Luca Di Fulvio: Álmok bandája című könyvében.
Az 571 oldalas nagyregény keménykötéses verzióban jelenik meg 2012. szeptember 28-án. 

Fülszöveg:

Cetta és fia, Christmas Olaszországból menekült az erőszak és a viszontagságok elől Amerikába, a remények országába. A nő egyetlen vágya, hogy a kisfia igazi amerikai legyen: szabad azért, hogy boldog lehessen, de mindenekelőtt szabad azért, hogy önmaga lehessen.
Ám a huszadik század eleji New York külvárosaiban „amerikainak lenni” egyben azt is jelenti, hogy konfrontálódni kell a világ minden szegletéből érkező emigránsok közösségével, amelyben a törvényeket a gengszterek és az embereik diktálják. Ebben a helyzetben nem könnyű élni és az álmokért küzdeni, hacsak nincs az embernek különleges tehetsége. Christmas bizton számíthat a rendkívül élénk fantáziájára és arra a képességére, hogy amit mesél, azt hihetővé is tegye olyan történetekkel, amelyek álmodozásba ringatnak mindenkit, aki csak hallgatja. Így születik meg a Diamond Dogs képzeletbeli bandája, amely mindössze két kisfiúból áll, mégis képes egész New York urává válni, sőt az első független rádiócsatorna segítségével a város minden lakásába eljutni.
Az Álmok bandája Christmas és Cetta története, és minden emberé, akinek az élete az övékbe fonódik a huszadik század elejétől 1929-ig, Olaszországtól az őrült húszas évek New Yorkján át Kaliforniáig és a születőben lévő hollywoodi filmiparig. Kitűnő példája annak, hogyan lehet tiszta szívet megőrizve ésszel feljutni a ranglétra legaljáról akár a legtetejére, hogy érdemes kitartani az álmaink mellett, mert megvalósulhatnak, ha harcolunk értük.
Luca Di Fulvio egy igazi nagyregénnyel ajándékoz meg bennünket, amely mesél a rádió, a mozi, a Broadway, a reklámok, a felhőkarcolók, az autók – de mindenekelőtt egy nagy szerelem, Ruth és Christmas szerelmének – születéséről, és egy álom erejéről, amely talán még a valóság felett is győzedelmeskedhet.


A következő kötet egy trilógia első része, Amy Kathleen Ryan: Ragyogás (Glow) című regénye szerintem tömören egy YA sci-fi. 320 oldalas és kartonkötésű lesz, 2012. október 18-án fog megjelenni.
Előzetes és fülszöveg:



Mit éreznél, ha egy olyan űrhajón születtél volna, ahol csak a szüleid és az idősebbek ismerik a Földet? Te sosem láttad, csak az általuk mesélt történetek alapján ismered, és minden vágyad, hogy megérkezzetek az új otthonotokba, arra a bolygóra, amelyet benépesíthettek.
A történet középpontjában Waverly áll, akinek az élete váratlan fordulatot vesz. A barátja, Kieran éppen megkéri a kezét, amikor a szövetséges hajójuk váratlanul megtámadja őket és elrabolja az összes nőt az űrhajóról, ahol eluralkodik a káosz. A szerelmeseket elszakítják egymástól az események, s mindkettejüknek helyt kell állnia az új és szokatlan helyzetben.
Ahhoz, hogy visszataláljanak egymáshoz és szeretteiket is megmentsék, sokat kell küzdeniük. Hamarosan arra is ráébrednek, hogy az ellenségek nem mindig kívülről érkeznek.
A Ragyogás egy trilógia első része. A kitartásról, szerelemről és árulásról szóló lebilincselő történet garantáltan fenntartja az érdeklődést és kíváncsiságot az olvasóban.

És az utolsó regény egy romantikus könyv, amiben két egészen eltérő jellem kerül közel egymáshoz. Jamie McGuire: Gyönyörű sorscsapás (Beautiful Disaster) című regénye 2012. szeptember 28-án fog megjelenni, a borító keménytábla, védőborító / füles, kartonált, 444 oldal.. 



Az új Abby tökéletes. Nem iszik, kerüli a káromkodást, a pólói kifogástalan rendben sorakoznak a szekrényében – azt hiszi, elegendő távolság választja el a múltjában rejlő sötétségtől. De amikor megérkezik a legjobb barátjával, Americával a főiskolára, az új élet felé vezető útja gyorsan megváltozik.
Travis vézna testét tetoválások borítják, tipikus laza srác, azt testesíti meg, amire Abbynek szüksége van – és amit szeretne elkerülni. Abby távolságtartása felkelti a kíváncsiságát és cselhez folyamodik egy egyszerű fogadás segítségével: ha ő veszít, önmegtartóztató marad egy hónapig, ha Abby marad alul a játszmában, Travisnél fog lakni ugyanennyi ideig. Travis nem is sejti, hogy a párjával hozta össze a sors, akármelyikük is nyer.
Szerelem és játék keveredik a népszerű írónő, Jamie McGuire regényében, amely a fiatal olvasók körében nagy népszerűségre számíthat. Ne hagyd ki, játszd meg te is a tétjeidet! Szerinted Abby nyer vagy Travis? Vagy ebben a játékban nincsenek vesztesek?




Szerintem rendkívül színes és jó felhozatallal vár minket a kiadó ősszel. Igényes, szép borítók, és a legkülönfélébb témák, szerintem biztos, hogy mindenki talál majd kedvére való.
A megjelenések összesítve:


2012. szeptember 18.

• Cynthia Hand: Angyalfény
• Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény
• Jay Asher, Carolyn Mackler: Kezünkben a jövőnk
• Jennifer E. Smith: Vajon létezik szerelem első látásra?

2012. szeptember 28.

• Luca Di Fulvio: Álmok bandája
• Jamie McGuire: Gyönyörű sorscsapás

2012. október 18.

• Alice Hoffman: Galambok őrizői
• Amy Kathleen Ryan: Ragyogás

Utazzunk a Maximmal

A Maxim Könyvkiadó Kft egy 1999-ben alakult kiadó, fő profiljuk tankönyvek, segédtankönyvek és nyelvkönyvek kiadása. Azonban nem olyan régen újabb úton indultak el könyvkiadás terén. A Dream válogatás keretében a legkülönfélébb, külföldön már sikert aratott regényeket hozzák el a magyar olvasóknak.
Eddig én csak nyelvkönyvek szintjén találkoztam a kiadóval, és abszolút pozitív élmény volt. A középfokú angol nyelvvizsgámra való felkészülésben két könyvük is sokat segített (Kérdések és válaszok angol nyelvből, Angol nyelvtan 222 pontban), melyeket bátran ajánlok mindenkinek.

A fentebb említett új válogatásban eddig egy könyv jelent meg 2011-ben, Cynthia Hand: Angyalsors (Unearthly) című regénye, amely egy trilógia első része. Angyalos YA fantasy, még sajnos nem került terítékre nálam, de már régóta tervbe van véve. Könyvesboltban már találkoztam vele, nagyon igényes és szép kiadás, és teljesen reális az ára is. Itt az előzetesét tekinthetitek meg
Ennek a trilógiának érkezik a második része 2012. szeptember 18-án Angyalfény (Hallowed) címen, 416 oldalban, keménykötéses formában.


Előzetes és a fülszöveg: 

Clara Gardner hónapokon át készült arra, hogy a valóságban is szembenézzen a látomásából ismert erdőtűzzel, azonban a végzetes napon hozott döntésével önmagának is sikerül meglepetést okoznia. A feladatot közel sem olyan egyszerű végrehajtani, mint ahogy gondolta, most pedig a Tucker iránt érzett szerelme és a Christianhez fűződő bonyolult érzelmei között őrlődik. Emellett egyre mélyebbre száll a részangyalok világában, a Fehér Szárnyak és Fekete Szárnyak közötti harcban, ráadásul szembe kell néznie egy szörnyű ténnyel: valaki, aki közel áll hozzá, hónapokon belül meg fog halni. A lány jövője csupa kérdőjel, egy dologban azonban biztos: a tűz csupán a kezdet volt.
Cynthia Hand a népszerű Angyalsors trilógia második regényében fokozza az első részben elkezdődött izgalmakat. A lendületes stílus, a mozgalmas cselekmény és a meglepő befejezés garantálják, hogy az ifjúsági fantasy rajongói a második regényt is a szívükbe zárják.
A trilógia harmadik része 2013 őszén fog megjelenni Angyalvágy címmel.


Egészen más irányt vesz most a barangolásunk, pontosítva a II. világháború idejére tekintünk vissza Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény (Between Shades of Grey) című történelmi YA regényében. Good Reads-en 4,32-es átlaggal rendelkezik. Lisa Schroeder így vélekedett róla: "Micsoda szívszorító olvasmány. Ez a könyv maradandó nyomot hagyott bennem."
Sok más II. világháborút feldolgozó könyvvel ellentétben ez nem Németországra és a zsidókra koncentrál. Az írónő a balkán országok a világ számára feledésbe merült hányattatásainak egy szeletét dolgozza föl.
Mindenki figyelmébe ajánlom ezt a videót az írónővel: LINK
Megjelenés: 2012. szeptember 18.
Borító: keménykötés
Oldalszám: 344
Fülszöveg:



Eltűnődtek-e valaha is, mennyit ér egy emberi élet? Aznap reggel az öcsémé egy zsebórát ért.


1941-ben a tizenöt éves Lina képzőművészeti iskolába, az első randevúra és a közeledő nyárra készül. De egy éjszaka a szovjet titkosrendőrség erőszakkal behatol az otthonukba, és elhurcolják anyjával, öccsével együtt. Szibériába küldik őket. Lina apját a családtól elszakítva viszik el, és halálra ítélik egy munkatáborban. Minden elveszett.
Lina félelmet nem ismerve küzd az életéért, és megfogadja, hogy ha életben marad, a családja és a hozzájuk hasonló ezrek iránti nagyrabecsülésből az átélt szörnyűségeket írásban és művészeti alkotásokban örökíti meg. Mindent kockára tesz, hogy a művészetével üzenjen, mert azt reméli, hogy alkotásai eljutnak az apjához a börtönbe, és tudatják vele, hogy a családja él.
Lina és családja hosszú és szívszaggató utat tesz meg, és csak a hihetetlen erejük, szeretetük és reménykedésük segít nekik minden napot keservesen túlélni. De elég-e a szeretet, hogy életben tartsa őket?
A magával ragadó, gyönyörűen megírt, valós alapokkal rendelkező regény egy tizenéves lány szemszögéből a II. világháború kegyetlenségeit mutatja be, annak a több százezer embernek a sorsát, akik a balti államokban végzett sztálini tisztogatásnak estek áldozatul. A rabul ejtő történet a fiatal olvasóknak feledhetetlen élményt kínál, hiszen az emberi lélek csodálatos
természetéről, reményről, szenvedésről, összetartásról és kitartásról szól. A könyv pillanatok alatt a New York Times ifjúsági sikerlistájának az élére került.


Még mindig maradunk a múltban, de azért közelebb kerülünk az általunk ismert jelenhez. Jay Asher és Carolyn Mackler közös regénye is érkezik hozzánk, melynek címe Kezünkben a jövőnk (The Future of Us). A 356 oldalas könyvet kartonált formában foghatjuk majd a kezünkbe 2012. szeptember 18-án először. Jay Asher neve ismerős lehet a Tizenhárom okom volt... című YA regénye kapcsán, mely igencsak megosztotta az olvasókat. A Kezünkben a jövőnk GR átlaga: 3,54.
Előzetes és fülszöveg:


1996-ban járunk. Josh és Emma világéletükben szomszédok voltak, és a legjobb barátok is. Azonban tavaly novemberben minden megváltozott közöttük, amikor Josh családja postán megkapta az Amerikai Online Cég (AOL) CD-jét, és az édesanyja átküldte Emmához, hogy a lány feltölthesse az anyagot az új számítógépére. Amint bejelentkeznek, automatikusan a Facebook oldalára lépnek be – csakhogy a Facebookot még fel sem találták! Legnagyobb döbbenetükre feltárul előttük a tizenöt évvel későbbi életük. Később valahányszor újra ránéznek a profiljukra, azt látják, hogy a jövőjük is megváltozik. Miközben az életükben bekövetkező eseményeket próbálják feldolgozni, kénytelenek szembenézni azzal, mit csinálnak jól és rosszul – a jövőben.
A nagy sikerű Tizenhárom okom volt... szerzőjének új regénye a Facebook nélküli világba kalauzol vissza, és bebizonyítja, hogy minden döntésünk hatással van az életünkre. Facebook-függőknek kötelező olvasmány!


A kiadó következő regénye kapcsán hatalmasat ugrunk vissza az időben, és Ázsia felé vesszük az irányt. Alice Hoffman: Galambok őrzői (The Dovekeepers) című műve 2012. október 18-án fog megjelenni, 512 oldalas és keménykötésű lesz. Nagyon érdekes és egyedi történetnek tűnik, mindenképpen el fogom egyszer olvasni.


Előzetes és fülszöveg:

Az időszámításunk előtti hetvenedik évben kilencszáz zsidónak hónapokig sikerült feltartóztatnia a római seregeket a júdeai sivatagban, Maszadában. Az ókori történész, Josephus szerint két nő és öt gyerek élte túl a rómaiak mészárlását. Ez a történelmi esemény adja a hátterét négy különleges, érzékeny nő lenyűgöző történetének, akik mind más úton érkeztek Maszadába. Yael édesanyja szülés közben életét vesztette, amit az apja soha nem tudott megbocsátani. Revka, a néha pék felesége végignézte, ahogy a római katonák brutálisan meggyilkolják a lányát, ráhagyva unokáit, akik a szörnyűségek hatására
megnémultak. Aziza egy harcos lánya, akit fiúként neveltek fel, rettenthetetlen lovas és ügyes mesterlövész. Shirah az ősi mágia és gyógyítás mestere, hátborzongatóan éles elméjű, erős asszony.
Miközben a rómaiak egyre közelebb érnek, négy rendkívüli, bátor nő élete kereszteződik az ostrom kétségbeesett napjaiban. Valamennyien galambtartók és valamennyien titoktartók – kik ők, honnan jöttek, ki nemzette őket és kiket szerettek.
Alice Hoffman a New York Times bestseller szerzője, eddig négy regénye jelent meg magyarul. A Galambok őrizői különleges alkotás. Az írónő a markáns karaktereket új, tőle szokatlan helyszínnel ötvözi – a gyönyörű nyelvezet és a könnyed, elringató történet azonban a régi. Finom mágikus utalások színezik szokatlan asszociációkkal fűszerezve, így az olvasók bátran szabadjára engedhetik a képzeletüket.



A maradék 4, szintén ősszel megjelenő könyvről egy másik bejegyzésben olvashattok majd.

Alkyoni Papadaki: A Hold színe

Rendkívül egyedi élmény volt ezt a könyvet olvasni. A történetét nem igazán tudom értékelni, kicsit összefolyt, a jó részére nem is emlékszem. Teljesen más szempontból kell ezt megközelíteni, és úgy már sokat fog adni. Nagyon szép gondolatokat tálal gyönyörű köntösben. Öröm olvasni a hasonlatokat, metaforákat. Ezért nem is kritizálós bejegyzés lesz, hanem idézetes. Beszéljen magáért a könyv, és ki-ki eldönti, hogy kíváncsi-e a többire.


-Tudod, hogy elfáradok vasárnaponként? - szólalt meg váratlanul a cseresznyefa. - Jönnek a srácok és csimpaszkodnak az ágaimon, akár a madarak. Ma Fotisz is itt volt. Álló reggel aranybogárra vadászott, hogy a kishúgának adja.
-Mi az a vasárnap? - kérdezte kíváncsian a csillag.
-Hm. Egy aranyszárnyú bogár a Fotisz kezében. Egy ládafiába rejtett könnyes zsebkendő, a Deszpina nagyanyjáé. Egy papírcsónak, amit egy kisfiú a patakban felejtett. Egy vörös szegfű a magány kihajtott gallérján.
-Milyen szomorú a vasárnap!-mondta elgondolkozva a csillag.
Pislantott egyet, és bebújt az éjszaka szemhéja alá.


– Milyen színű a szomorúság? – kérdezte a csillag a cseresznyefát, és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan tovább szaladt. – Hallod? Az kérdeztem, milyen színű a szomorúság? 
– Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék. 
– Az álmoknak is van színe? 
– Az álmoknak? Azok alkonyszínűek. 
– Milyen színű az öröm? 
– Fényes, kis barátom. 
– És a magány? 
– A magány az ibolya színét viseli. 
– Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szivárványt, hogy magadra teríthesd, ha fázol. 
A csillag behunyta a szemét, és a végtelennek támaszkodott. Egy ideig így maradt, hogy kipihenje magát. 
– És a szeretet? Elfelejtettem megkérdezni, milyen színű a szeretet? 
– Pont olyan, mint az Isten szeme – válaszolta a fa. 
– Na és a szerelem? 
– A szerelem színe a telihold. 
– Vagy úgy. A szerelem színe megegyezik a holdéval! – mondta a csillag. 
Majd messze az űrbe bámult. És könnyezett.

-Jaj, anyám! Szenvedtünk. Semmi több. Mi a mi örömünk? Mi az élvezetünk?
-Majd megjönnek azok is. Minden megjön a maga idejében. Ne csukd be a lelked ajtaját, az Isten áldjon meg! Az öröm is vendég. Ha elreteszelve találja az ajtót, szaladhatsz utána.


A cseresznyefa meg a dohányföld szélén az éjszakának énekelt, és csillagokba szeretett bele.


Akadnak néhányan... Ott, közel az éjszaka tetejéhez, akik előkapnak egy öreg fésűt a lelkükből, cigarettapapírt tesznek rá, és úgy kezdenek énekelni az Istennek.
Akadnak néhányan... Ott, az éjfél közelében, akik körmükkel kaparják a sötétséget, hogy némi fényre leljenek.
Ők ismerik az ösvényt. Ők jól ismerik a titkokat.
Ne sajnáld a fiút! Régi fésűt és cigarettapapírt tart a lelke belső zsebében. Ujjaival az égen kapirgál.
Hagyd őt!


Tényleg olyan ritkák a boldog pillanatok? - kérdezte aznap este a csillag.
A fa éppen leeresztette szempilláit, hogy kipihenje magát. Megmozgatta az ágait, és álmosan felelte:
-Nem... nem. Nem annyira ritkák.Csak hát... az emberek az eszükkel hajszolják azokat a pillanatokat. Pedig az - hogy mondjam neked? - a szív ügye.
- Mesélj nekem a boldog pillanatokról!
- Hagyjál, most álmos vagyok.
-Mesélj! - erősködött a csillag. - Mesélj róluk.
- Egy fahéjas kalács nagyanyó ráncos kezében. Egy pár sportcipő Fotisz ágya alatt. Egy kagylóhéj Angeliki álmaiban... Egy masni a hold színével... Jó éjszakát! Ma este nagyon álmos vagyok.
- Adj nekem egy boldog pillanatot. Aztán hagylak aludni.
- Szeretlek! Nagyon!
- Jó éjszakát! - mondta a csillag leírhatatlanul boldogan.
És fejest ugrott, csakhogy fennakadt a hold szempilláin.


– Nem félsz a haláltól? 

– Mindenesetre ma élek. Tudod, milyen fontos ez? Most együtt vagyunk! Megszorítom a kezedet, és a szemedbe nézek. Sose engedd, hogy a jelen túllépjen rajtad. Ne hagyd, hogy az élet kifolyjon az ujjaid között, mint a homok. Élj! Érted? Élj! Ne hallgass azokra a kishitűekre, akik a jelent zálogként adják a holnapért. A jelen a tiéd, barátom. Becsüld meg!


- Ne ragassz címkét az emberek hátára, barátom! Némelyik lelkében elmérgesednek a sebek. Legyél elnéző velük. Ne ingereld őket! 
(...)
- Sebzett lelkű. Ítélkezés nélkül nyújts kezet a másiknak.Készíts neki helyet a szívedben, hogy megpihenhessen. Hogy igyon egy korty vizet. Ezen a világon, fiatalember, mindenből kivesszük a részünk. Jut az örömből, a hibákból, a kiúttalanságból. Téged is elérnek majd ezek, s lesz, amibe beletörik a bicskád. Na, de ez nem azt jelenti, hogy vége a világnak. Én öreg vagyok, ám még mindig követek el hibákat. Az életre nincs recept.


- Hm. Hallgass ide, ifjú legény! Ámbár biztosan tudom, hogy amit mondok, az elszáll a széllel. A szerelem nem más, mint játék. És te nem ismered a játékszabályokat. Ne adj oda mindent! Engedd, hogy ő találja meg benned, amit keres. Engedd, hogy kopogtasson nálad. Ha már az elején túl mohón nyitsz neki ajtót, belép a lelkedbe, sétálgat egy kicsit, aztán elmegy.


- Ne keseredj el! - mondta, és a szeme könnybe lábadt. - Az élet szép. Higgy nekem. Megéri, hogy megszüless, még ha fájdalmas is olykor. Értelek én. Azt hiszed, nem értelek? De mindig tartsd eszedben, kis barátom, hogy holnap megvirrad, és új nap kezdődik. Az élet sehol nem áll meg. Ne zavarjanak össze azok a nyomorultak, akik úgy meghúzzák a lelküket, mint a hátizsák száját. Az ember olyan, mint a fa. Virágzik, gyümölcsöt hoz, lehullatja a levelét, aztán kezdi elölről. Most vihar dúl benned, és nem értesz semmit. De azért jegyezd meg, amit mondtam.




Holnap új nap virrad, fiam. Mosakodj meg, igazítsd el a hajad, dúdolj egy kis dalt, és indulj. Semmi mást nem mondhatok. Olyan régóta élek ezen a földön. Sose tagadtam le a hibáimat. Nem szeretem a tökéletes embereket. Megéri, hogy bura alatt élj, csak mert attól félsz, hogy megsebesülsz? Van értelme lakat alá zárni a lelkedet, csak azért, nehogy kirabolja valaki? Éld az életet, ahogy neked tetszik. És amikor mélyre kerülsz, legyen bátorságod kimondani: Csak azért sem adom fel! Kezdem elölről! Semmi nyavalygás vagy siránkozás! Az élet szép, fiatalember, feltéve, hogy éled. Amikor vele együtt haladsz. Néha sárban, máskor meg rózsakertben. Őrizd meg az emlékeidet, és lépj tovább… Bolyongás a létünk ebben a világban. Bolyongás ég és föld között.

- Mondjak valamit, öregem? A Föld valamikor egy gyönyörű bolygó volt, amit úgy lerombolt az ember, hogy a megsemmisülés felé halad. A levegőben méreg van, amit belélegzünk. Akadnak őrültek, akik bármikor készek elpusztítani minket. Ott van a képmutatás. A hazugság. Ha te mindezzel rendben vagy, undorodom az ízlésedtől.
- Ki mondta, hogy rendben vagyok? Harcolok ellenük. Igen. Nem adom meg magam.
- Legfeljebb pofára esel.
- Ahogy már sokszor estem. De megélek majd néhány órát vagy percet, amire azt mondom, megérte.


A BAKANCS...
A bakancs két számmal volt nagyobb a méreténél.
A magány...
A magány két számmal volt nagyobb annál, amit elbírt


A kutyafáját, de rövid az élet! - súgta a vén Gedeon Fotisznak, miután visszatértek a temetésről.-  Annyira rövid! Arra sem elég, hogy saját magadat megismerd.Még arra sem, hogy betelj azzal az édes várakozással, mellyel várod azt, amiről tudod, hogy sosem fog eljönni...


Az élet azokat szereti, akik az utcasarkon virággal a kezükben várnak rá. Lehet, hogy térdre kényszerít, hogy meghurcol, hogy összevérez. Ám legyen! Attól még nem dől össze a világ. Az embernek ez a sorsa. Mindig eljön a te időd, amikor talpra állhatsz. Csak a szobrok nem hajolnak.


Nem felel már meg nekem ez a város. Üressé tesz.


A halottak iránt érzett bánat elcsitul valahol a lelkedben. Kíméletesebb, mint az élet okozta fájdalom.


Viszont... sokszor, amikor felébredek reggel, annyira frissnek érzem magam, mintha teljesen rendben lennék. Mintha az a temérdek szerencsétlenség, ami elfojthatná az életkedvet bennem, meg se történt volna...

Cecelia Ahern: Talált tárgyak országa (A Place Called Here)

Sandy Shortt kényszerbeteg. Amióta tízéves korában eltűnt a szomszéd kislány, mániákusan keresgél, nem tudja feldolgozni, ha elvesznek a dolgai. Kutatószenvedélye annyira magával ragadja, hogy magánnyomozóként keres eltűnt személyeket.
Jack Ruttle is kétségbeesetten keresi öccsét, Donalt, akit egy éve mintha a köd nyelt volna el. Amikor megtalálja Sandy hirdetését egy újságban, érzi, hogy a nő segíteni fog rajta.
Miközben Donal után kutat, egyszer csak Sandy is eltűnik, méghozzá egy olyan helyen köt ki, aminek létezéséről addig álmodni sem mert: az elveszettnek hitt fél pár zoknik, lakáskulcsok és a nyomtalanul eltűnt emberek birodalmában. Ez az új, szórakoztató és vidám világ, kedves, ám néha furcsa lakóival együtt befogadja Sandyt, ő azonban másra sem vágyik, csak hogy megtalálja a hazavezető utat.


A legelső könyv, amit Cecelia Aherntől olvastam, az Ahol a szivárvány véget ér volt. Az a regénye tetszett a megszokottól eltérő formája ellenére, könnyed hétvégi olvasmány volt. Nagyon élveztem, ahogy az írónő kézen fogva vezetett végig minket Rosie életén. Nagyon romantikus volt, néha már-már szappanopera jellegbe csapott át, de ezt akkor és ott elnéztem, mert valahogy működött.
Aztán egyszer belefutottam ebbe a könyvtárban. Először a gerincének a színe tűnt fel, majd meglepve nyugtáztam, hogy bizony ismerem az alkotót. A címe megtetszett, kölcsönöztem is rögtön. A fülszöveget már a buszon ülve olvastam el, és nagyon megfogott. Ugyanakkor nem tudtam, mire számítsak. Az első könyvem tőle jószerével a romantikára épült, ez pedig egy kicsit fantasy jellegű, nyomozós is, és nem hangsúlyos a szerelem. Őszintén kíváncsi voltam, hogy vajon hogy fog ez alakulni, vajon mennyire sokoldalú Cecelia Ahern?

Szerintem remekül teljesített, nagyon élveztem a könyvet végig. Én mindig azt mondom, hogy egy regény legfontosabb eleme a főszereplő/mellékszereplők. Még ha a cselekmény nem is pörgős, izgalmas, csavaros, egy jól kidolgozott karakter kedvenccé tehet egy adott könyvet. A Talált tárgyak országában a főszereplő, Sandy, rendkívül érdekes és figyelemfelkeltő karakter. A kényszerbetegsége az egyik kulcspontja a regénynek. Szerény véleményem szerint a betegség remekül lett ábrázolva, korrektül bemutatott minden ezzel járó kellemetlenséget. Azt, hogy milyen ez Sandynek, hogy tudja, hogy beteg, és jár is orvoshoz, de akkor sem tudja egykönnyen legyűrni a kényszerérzetet. Ugyanakkor abba is betekintést nyerünk, hogy a szülei és hozzátartozói hogyan élik ezt meg, milyen érzéseket váltanak ki belőlük Sandy egyes keresési rohamai. Én nagyon szeretek különböző devianciákról és betegségekről olvasni (természetesen olyan könyveket, amelyekben ezek valósághűen vannak ábrázolva), szerintem nagyon fontos, hogy foglalkozzunk az ilyen dolgokkal is, hogy betekintést nyerjünk ezekbe a helyzetekbe... Mert ki tudja, hogy az élet mikor sodor olyan körülmények közé, ahol talán kamatoztathatjuk a tapasztalatainkat?

Nagyon tetszett, hogy nem egy szálon - Sandy szemszögéből - futottak a történések. Nagyon érdekes volt minden egyes történetfonal, bár csavarosnak nem mondanám. Elég kiszámítható volt, hogy mi fog történni az egyes szálakon, de ettől függetlenül engem a miértek érdekeltek, úgyhogy fenntartotta a figyelmemet.
A visszaemlékezések sem lógtak ki a regényből, pontosan azt a pluszt adták hozzá, amit el is várunk az effajta epizódoktól.

Aztán nem mehetünk el szó nélkül a történet fantasy ívét adó Talált tárgyak országa mellett sem. Mindenképpen azt kell mondanom, hogy ez volt az egész történet során a legérdekesebb. Minden eltűnt dolog egy helyen... Régi ismerősökre, tárgyakra bukkanhatsz. Rettentően érdekfeszítő volt számomra végigkövetni, hogy Sandy miképpen fedezi fel ezt a világot, hogyan viszonyul az ott megismert emberekhez és azok életviteléhez.

Ebben a könyvben Sandy kényszerbetegsége és a nyomozás kerül inkább előtérbe, de egy bizonyos szinten a romantikus szál is megjelenik. Szerintem pont megfelelően lett kivitelezve, nem lett aránytalanul nyálas-maszlagos, hanem pont beleillett a regénybe.
Ezenkívül meg kell jegyeznem, hogy a stílus könnyed volt, sodró és élvezetes. Szépen ír Ahern, élvezet volt olvasni a sorokat. Ez számomra abszolút megmutatta, hogy az írónő igenis sokoldalú, úgyhogy szívesen fogok még olvasni tőle, ha alkalmam nyílik rá.

Kedvenc szereplő: Sandy
Nagyon nem kedvelt karakter: -
Ami nagyon tetszett: a fantasy szál, Sandy karaktere
Borító: 5/5
Karakterek: 5/5
Történet: 4,5/5
Összességében: 5/5
Kiadó: Atheneum, 2010

Richelle Mead: A halál csókja (Shadow Kiss, Vampire Academy #3)

Rose Hathaway egy hónap múlva tölti be a tizennyolcadik életévét, közeledik nagykorúságának és érettségijének időpontja is. Ez utóbbi feltétele egy kemény, hathetes terepgyakorlat, amit minden végzős dampyr testőrtanoncnak végre kell hajtania egy-egy főnemesi mora vámpír mellett.
Rose nehezen összpontosít feladatára, hisz nem csak elhunyt barátja, Mason jár vissza kísérteni őt, még az a Viktor Daskov is feltűnik, aki korábban Rose barátnőjének, a lélekmágus Lissa Dragomirnak életére  tört.
Ráadásul a főnemesi diákok intrikáikkal akaratukon és tudtukon kívül utat nyitnak a Szent Vlagyimir Akadémiára a gyilkos és kíméletlen élőhalott strigák előtt. Rose körül pedig egyre nagyobb a zűrzavar.




Ééééés igen, előjegyzéssel sikerült levadásznom a könyvtárban ezt a részt is (bezzeg miután visszavittem, ott állt vagy 2 hétig, mire megint kölcsönözték...)! Bár azt nem tudom, hogy mi lesz a többi résszel, mert az Miskolcon már nincs bent egyik könyvtárban sem, ha jól tudom. Ennek könyvtárközi kölcsönzés szaga van, na, majd ha lesz pénzem, megejtjük. :D Addig is íme a véleményem a harmadik részről:

Imádtam! Ez a rész eddig a kedvencem, annak ellenére, hogy itt is akadtak hibák, meg finoman és nőiesen Thor kalapácsával törte össze Richelle Mead a szívemet. 

A fülszöveg egy meglehetősen izgalmas történetet ígér, amit meg is kapunk. Annak ellenére, hogy a cselekmény még mindig elég kiszámítható, ahogy az első kettő is az volt. Azonban ettől függetlenül faltam az oldalakat, mert érdekes és valami módon izgalmas volt a sztori.
A fülszöveg ezenkívül elhinti a várható harcok információját, amik szintén nagyon tetszettek. Remek harcleírások kerültek a lapokra, és szerintem részben ettől volt végig izgalmas is a könyv az átlátható cselekmény ellenére.

A szereplők jellemében szerintem beállt elég sok változás. Christian például nagyszerű karakterré nőtte ki magát, és nagyon meg is kedveltem. Ezzel szemben Lissa számomra még mindig bosszantó. Nekem úgy jött le, mintha Mead valami eszméletlen jó kislánynak akarta volna beállítani, közben meg baromi önzőnek hat az egész csaj. Eddie az előző részben bár keveset szerepelt, egészen megkedveltem már akkor, most pedig hozzácsapódott Rose-ékhoz, és Christiannel együtt kedvenc férfi szereplőim lettek.
Tatjanát, miután kiderült, hogy nem lesz semmi vele meg Dmitrijjel, szerettem. Azonban ebben a részben mintha megkergült volna, vagy nem tudom... Már nem találtam annyira szimpatikusnak.
És hölgyeim és uraim, Adrian még mindig nem nyűgöz le. Nem. Dettó ugyanaz a véleményem, mint eddig volt, és már nem nagyon hiszem, hogy ez változni fog. 

Ezenkívül a lényeges, de számomra névtelen főnemesi morák hülyeségéről ejtsünk még pár szót. Ejj, de megcsapkodnám őket... na mivel? Nagy, büdös pontyokkal, úgy van! Ha a hibbant sznobság fájna, ők már rég ordítanának a fájdalomtól...

De evezzünk egy csöppet boldogabb vizekre... Dmitrij. Dmitrij. Dmitrij. Annyira imádom!! Olyan Dmitrij/Rose jelenetek voltak, hogy teljesen szétfolytam, sóhajtoztam meg ilyenek. Imádom a kettejük kapcsolatát, olyan különleges, egyedi és szenvedélyes. Ami számomra még fő pozitívum, hogy a szerelmi háromszögben - eddig legalábbis - Rose nem hezitál, nem játszik a fiúk szívével. DMITRIJ ALL THE WAY!
És és és és és és a vége... HÁT MILYEN VÉG EZ? A sarokban akartam sírni napokig, mert egyszerűen hogy lehet ilyet tenni az én kicsikémmel? :(
Ugyanakkor baromi nagyra értékelem, mert bátor húzás volt, és érdekes történet alakulhat ki ebből. Én azért szurkolok a drágámnak.

Kedvenc szereplő: DMITRIJ, Christian, Eddie
Nagyon nem kedvelt karakter: Lissa
Ami nagyon tetszett: Dmitrij-hez kapcsolódó minden dolog, a harcleírások, a csavar a végefelé
Borító: 5/5
Karakterek: 4/5
Történet: 5/5
Összességében: 5/5
Kiadó: Agave, 2010