Rachel Caine: Az üvegház - A morganville-i vámpírok (Glass Houses)

Claire Denvers nagy reményekkel kezdi meg tanulmányait a poros kisváros, Morganville egyetemén, de reményei hamarosan rémálommá változnak, amikor összetűzésbe kerül a helyi lányokkal, akik gyorsan megtanítják neki, hogy hol is a helye az iskolai rangsorban. Valahol a sor legvégén. Miután súlyosan megfenyegetik, Claire kénytelen menekülni a kollégiumból, és szűkös anyagi lehetőségeihez képest elfogadható albérlet után nézni a városban. Így kerül az Üvegházba, és így szerez új barátokat és lakótársakat a különc Eve, a lázadó Shane és a titokzatos Michael személyében, aki valamilyen furcsa oknál fogva sosem mutatkozik nappal a többiek előtt. Nemcsak az Üvegház, hanem egész Morganville hemzseg a titkoktól. Azt mondják, a kisvárost valójában a vámpírok irányítják, és nem ajánlatos ujjat húzni velük. Claire érkezésével felborítja a fennálló rendet, és ahogy egymás után bukkannak elő az ősi titkok, úgy kerülnek Claire és barátai egyre nagyobb veszélybe. A házuk előtt pedig már kezdenek felsorakozni a vérszomjas élőhalottak.


Ez a könyv is "véletlenül" került a kezembe,  könyvtárban voltam intézni pár dolgot, és a böngészdében kiszúrtam, és el is hoztam. Könnyed, szórakoztató olvasmány volt.


Kicsit vegyes érzéseim vannak ezzel a könyvvel kapcsolatban, hiába kapcsolt ki az olvasása.
Az indokok rendkívül egyszerűek: a történet lapos, semmi nagyobb izgalom, feszültség nincs benne. Szépen folydogál a medrében, nem zavartatja magát, néha begyorsít, aztán megint csak lassul. Ez persze nem rossz dolog rögtön, ha vannak olyan elemek, amikkel kompenzálja ezt az írónő. Ennek a könyvnek az esetében az egyik ilyen dolog a humor. Könnyed, nem erőltetett, és laza humora van, ami miatt mégis csak sodor a történet magával.


Másik negatív része a dolognak, hogy nem igazán sikerült egy hullámhosszra rázódnom a főhőssel. Nem, nem az a gond, hogy 16 éves és egyetemre jár, hanem hogy a nagy kíváncsisága miatt az ésszerű dolgok helyett általában felelőtlen és veszélyes dolgokat csinál, annak ellenére, ha még mások fel is hívják rá a figyelmét. Persze ha nem így tett volna, borult volna az egész sztori, de nekem ez a fajta stílus nem igazán fekszik sem a való életben,  sem a fikcióban.
Továbbá ez a "megöllek-mert-beégettél-a-szupermenő-pasim-előtt" fonal még mindig iszonyúan ferde, és nem sok rációt látok benne, oké, vámpírok, kegyetlenség, de könyörgöm, ilyet csak pszichopata csinál, a csaj meg annyira súlyos esetnek nem tűnt.
Ezzel szemben a mellékszereplők (a sok ribit kivéve) teljesen szerethetőek és remekek.


Erősen töprengtem, hogy a guilty pleasure-be sorolom a kötetet, de akkor jött Caine néni és elém rakott egy olyan Shane/Claire jelenetet, hogy a padlóról kellett összekapargatni, olyan jó volt. Megláttam benne hirtelen minden szépet és jót. Például Michael titka nekem teljes meglepetés volt, nem gondoltam semmi ehhez foghatóra, és ez mindig egy remek pont egy regénynél.
Aztán olyan szépen lezárta az írónő a könyvet, erre jön az utolsó fejezet, ami felvezetné a következő kötetet, de mindezt olyan bénán teszi, hogy tisztára elszomorodtam. Ennél gagyibb függővéget még nem igazán láttam.
Ennek ellenére én úgy gondolom, hogy mivel szórakoztatott, és a negatívumokat kifogástalanul kompenzálták a pozitívumok, megéri a 4 pontot.

Kedvenc karakter: Shane, Eve

Nagyon-nem-kedvelt-karakter: a ribik, Oliver

Ami nagyon tetszett: a humor, a mellékszereplők, a Shane/Claire jelenet

Borító:  5/5

Történet: 4/5

Karakterek:  4/5

Összességében: 4/5

Kiadó: Agave, 2010