Aprilynne Pike: Varázsigék (Spells)

A fülszöveg és a bejegyzés spoileres tartalommal bír az első (Wings - Szárnyak) kötetre!

Laurelt beidézik tündérhazájába.Mindkét otthonát halálos veszély fenyegeti, szülei házát és a tündérek országát, Avalont is. Így a lánynak minden tudására - legyen az emberi vagy tündéri - szüksége lesz ahhoz, hogy túlélje a megpróbáltatásokat. 
Ki fog neki segíteni?
David, akivel a való világban él szerelemben? Vagy Tamani, a tündérfiú, akihez tagadhatatlanul erős szálak fűzik?


Igen, elérkezett Wings folytatása. Lehet, hogy sokan azt várják, ezt a részt még jobban a földbe fogom döngölni, de nem. Az igazat megvallva pozitívan csalódtam. Természetesen messze van még attól, hogy 4-5 pontot adjak rá, de határozottan látszik a fejlődés.

Nem is tudtam, hogy álljak ehhez a könyvhöz, hiszen az előző elég nagy csalódás volt, ha szabad így fogalmaznom. A mitológiája egyszerűen nevetségesnek tűnt akkor, és ezt a mai napig fent is tartom. Intelligens, két lábon járó növények. Nem tündérek. Még szárnyaik sincsenek!
Egyébként semmi bajom nem is lenne az egész növényesdivel, ha nem tündéreknek hívná őket, hanem kitalált volna valami nevet az új kis természetfeletti fajának.
Na jó, talán lenne, mert még mindig rendkívül mulatságosnak tartom elképzelni, ahogy ezek hatalmas virágokkal a hátukon flangálnak össze-vissza.

Térjünk át a címre, amit... nos megint nem értek. Őszintén halvány lila macifingom sincs, hogy miért Varázsigék a címe. Amennyire én emlékszem szó sincs itt semmilyen varázsigéről, csak lötyiket kevergetnek. Bár a zseniális Szárnyak után meg sem kéne lepődnöm.

Aprilynne Pike, mint ahogy említettem már, fejlődött. A köszönetnyilvánításban említi, hogy X meg Y tanítgatta írni, és látszik is az eredmény. Hölgyeim és Uraim, megjelentek a leírások! Nem barokk körmondatok, hanem egyszerű leírások, amik jócskán feldobják az egész könyvet. Pont annyi van benne, mint amit egy átlagos, jól megírt YA könyvtől várunk, habár a Wingshez képest rengetegnek tűnik. Én értékeltem, tényleg.

Ezzel szemben Laurel csekély fejlődést produkált. Még mindig irritáló, önző, döntésképtelen, szerencsétlen, wannabe hero. Aki nem képes felfogni, hogy két életet nem élhet, ezért konkrétan két ember érzelmeivel játszadozik. Fair, ugye?
No, de hogy ne írjuk le szegény (annyira nem venné zokon!), elmondhatom, hogy olyan komoly és értelmes dolgok is elhagyták a száját, hogy csak lestem. Nem gondoltam volna, hogy ő képes ilyen szintű megfigyeléseket tenni, meg hogy ilyen véleménye van. Tehát szerintem itt az a baj, hogy Pike nem tud mit kezdeni a főhősével. Úgy érzem, mintha nem akarná, hogy Laurel legyen a tökéletes főhősnő, de így meg átesett a ló másik oldalára.

Anno az első könyvvel az (is) volt a problémám, hogy nagyon éreztem rajta a Twilight hatását. Ez itt valamennyire elmúlt, a könyv háromnegyedében tényleg semmi nem emlékeztetett az Alkonyatra. Aztán a végén, mintha ilyen Eclipse effekt lett volna (nem írom le melyik része, mert akkor lelőném a dolgokat). Ez kicsit elszomorított, de megbocsájtjuk, majd a következő részben már nem lesz semmi tvájlájt!

Tamani vs David. Tuja vs Húsgombóc. -> TEAM VEGETABLES!

Abszolúte az első gyerek pártján vagyok, mert utóbbi irritál. Tamani stílusát bírom, meg hogy tündérlandre akarja visszacsábítani a fővirágunkat. Davidet szimplán ki nem állhatom. Idegesít az állandó tudálékoskodása, a létezése. Laurel érdekeit nézi, de őszintén nem tud érdekelni, mikor a csaj egy érzéketlen pitypang.
Ezenfelül azok a részek, amik David mellett - az embervilágban játszódtak, valami rettentőmód untattak. A végén lévő kisebb akció sem nyűgözött le, az avaloni történések jobban lekötöttek. Bár abban is voltak erőltetett részek (Shakespeare? No comment...), de azért érdekes volt.
Jaj, Chelsea-t el ne felejtsem. Őt még mindig szeretem, vicces, bolondos, pörgős kis fruska. Azonban a végén... hát elég hiteltelen volt ez a kijelentés Chelsea-től, Miss Pike!

Na de összességében nem volt ez olyan rossz, látszik a fejlődés, és kíváncsian várom a folytatást.

Kedvenc karakter: Tamani, Chelsea

Nagyon-nem-kedvelt-karakter: Laurel, David

Ami nagyon tetszett: ha átneveznénk, akkor Avalon hagyományai meg dolgai (csak mert számomra ez nem Avalon, de tetszik)

Borító: 5/5

Karakterek: 3/5

Történet: 3/5

Összességében:  3*/5

Kiadó: Könyvmolyképző kiadó, 2011

Gayle Forman: Ha maradnék (If I Stay)

Képzeld el, hogy mindened megvan, amiről csak egy lány álmodhat. A szüleid jó fejek, mindig megértenek és melletted állnak. Az öcséd a legédesebb kiskölyök a világon. A város legígéretesebb rockbandájának frontemberével jársz, aki nem elég, hogy eredeti és különleges, de imád is téged. A zenei tehetséged szélesre tárta előtted a világ kapuit. 


Képzeld el, hogy aznap, mikor leesik az első hó, mindezt elveszítheted. 


Amikor életedben először kell komoly döntést hoznod, nem áll melletted senki, akitől segítséget remélhetnél. Élet és halál között kell választanod. Az életed soha nem lehet olyan, mint amilyennek ismerted. A halálról semmit sem tudsz.


Te mit tennél? Harcolnál vagy feladnád? Mennél vagy maradnál?


Régóta szemezgettem már ezzel a könyvvel a könyvesboltokban, aztán még tavaly év végén a kezembe akadt a könyvtárban. Természetesen gondolkodás nélkül kivettem, és cseppet sem bántam meg. Gyönyörű könyv.

Nyilván a fülszövegből leszűrhető, hogy a történet egy lány "haláltusáját" írja le, de nem igazán mondanám tusának, mert inkább békésen harcol. Visszaemlékezik. Vacillál. Egyik kétségből a másikba esik, mikor közvetetten információkhoz jut a balesetről. Egyszer maradni akar, egyszer pedig menni. A döntésének nagy súlya van, és másokra is nagy hatással van - bárhogy is választ.
Nagyon tetszett, hogy nem volt elnagyzolva semmi, nem  volt túllihegve, nem akart többnek, drámaibbnak tűnni, mint ami. Simán el tudom képzelni, hogy ha megtörténhetne, és nekem is túl kéne esnem egy ilyenen, akkor valahogy hasonló dolgokat tapasztalnék.

Remekül ellensúlyozta a komor hangulatát a jelennek a visszaemlékezős részek. Felváltva szerepel egyik-másik, szóval van idő mindig fellélegezni. Mia élete annyira szép, nem tökéletes, de jó, tele vidám pillanatokkal. De mégis néha kívülállónak érzi magát, és ezért tudtam egy csöppet azonosulni vele időről-időre.

Ami mégis talán a legeslegjobban lenyűgözött ebben a könyvben az az, hogy mennyire csodálatosan és sűrűn átszőtte a zene. Nem csak egyféle, hanem klasszikus és rock egyaránt. Az összes kiutalás egy-egy előadóra és számaikra valahogy még inkább megtöltötte élettel az egész sztorit. Most is Gayle Forman playlistjéről hallgatom a Le Grand Tango című Yo-Yo Ma művet. Eddig is szerettem relaxáláshoz/gondolkodáshoz/tanuláshoz klasszikus zenét hallgatni, de ezután a könyv után kedveltem meg a cselló darabokat.

Na, visszatérve az eredeti gondolatomhoz, ez az első olyan könyv amit olvastam, aminek igazán szerves része a zene (bár a Szent Johanna Gimiben is rengeteg az utalás, amit szintén nagyon szeretek, anélkül is elélne a sorozat szépen, de ez a könyv nem. Ennek létszüksége a zene.).

A karakterek emberiek, szépen van ábrázolva a reakciójuk, Mia is körülbelül az elvárható érzéseket és cselekedeteket mutatja. Ezen a könyvön semmit sem kell javítani, pont jó úgy, ahogy van. Bár a borítójával annyira nem szimpatizálok, ez a kettő, amit beszúrtam sokkal szemet gyönyörködtetőbb. Nekem leginkább az tetszik, amin a lány van, bár a másiknak a színe brilliáns.

Kedvenc karakter: Mia, Adam

Nagyon-nem-kedvelt-karakter: -

Ami nagyon tetszett: a témája, a zene szerepe

Borító: 3/5

Karakterek: 5/5

Történet: 5/5

Összességében: 5/5

Kiadó: Ciceró, 2011

Suzanne Collins: A kiválasztott (Mockingjay)

Figyelem! A fülszöveg és a bejegyzés spoilereket tartalmaz az első (Az éhezők viadala) és a második (Futótűz) kötetekre!


Bár minden ellene szólt, Katniss Everdeennek kétszer is sikerült élve kikerülnie az Éhezők Viadalából. Túlélt minden megpróbáltatást, de még mindig nincs biztonságban. Mert a Kapitólium bűnbakot keres a lázadás miatt. Snow elnök pedig egyértelművé tette: a Kapitólium haragja elől senki sem menekülhet. Sem Katniss családja, sem a barátai, sem pedig a 12. körzet lakói.


De közeledik a végső forradalom ideje. Amikor a nép végre szembeszáll a Kapitólium zsarnokságával. És ebben a forradalomban Katnissnak döntő szerepe lesz. Az ő bátorságától, kitartásától és eltökéltségétől függ Panem jövője. Mert ő a kiválasztott. De maradt-e elég ereje ahhoz, hogy megvívja az utolsó, mindent eldöntő harcot?


Nos, egy újabb trilógia végéhez érkeztünk. Suzanne Collins világától rendkívül fájó szívvel vettem búcsút, mert egyszerűen annyira körülírhatatlan, amit ez az írónő művelt ebben a három könyvben, hogy az hihetetlen. Nálam a disztópia terén nagyon-nagyon magasra tette a lécet Az éhezők viadala, és kétlem, hogy lesz akár egy olyan disztopkius könyv is, ami ezt túlszárnyalja.

Az első kötet, mint régebben írtam is, rögtön megvett magának. Le sem bírtam tenni, annyira elvarázsolt, elborzasztott és megbabonázott egyszerre. Azonnal akartam a folytatást, amitől kicsit ugyan féltem, de Suzanne Collins ha egyszer megfog, akkor soha többé nem enged el. A Futótűz végigsöpört rajtam, és egyszerűen szenvedtem, áhítottam az utolsó részt. És mikor ez is véget ért, olyan üres lett minden.

Teljesen őszintén mondom, hogy jobban nem is fejeződhetett volna be ez a kaland. Olyan izgalmas, fordulatos, szívszorongató lezárást írt Collins, amilyet nem is vártam. Abszolút lenyűgözött.

Az olvasási élményemet - közhelyesen - leginkább egy érzelmi hullámvasúthoz tudnám hasonlítani. Hol lent, hol fent. Mikor már picit megnyugodtam, újra átcsaptak a fejem fölött a hullámok. Az egész kötet elég borús, de hát mi mást is várhatnánk egy ilyen világban, ahol ráadásul lázadás dúl?
Annyira szép, és következetes az egész könyv, minden karakterével együtt, hogy igencsak nehezen tudok írni róla, pedig volt már rá több mint egy hónapom, hogy feldolgozzam és jól megrágjam a dolgokat.
Imádtam a tűz motívumot, ami végig vonul a három könyvön, annyira beleillik, annyira szépen szimbolizálja a dolgokat, annyira nem művi. Nem is tudom, hova ajnározhatnám még ezt a nőt. :D

Sok olyan pillanat volt, amikor nevettem is. Mert egyszerűen a karakterek olyan jó poénokat hoztak, hogy hiába éreztem abszurdnak, nevetnem kellett. Sokszor estem letargiába is, mert annyira kilátástalannak tűntek a dolgok Katniss és társai tekintetében. De csak két alkalom volt, mikor úgy elkapott a sírás, hogy le kellett tennem a könyvet, leülnöm tőle messzire, és feldolgozni, amit olvastam. Fogalmam nem volt, hogy az adott esemény ilyen reakciót válthat ki belőlem. Hogy minden karakter mennyire a szívembe lopta magát, a részemmé vált. Tisztában voltam vele, hogy fog ilyesmi történni, de olyan váratlanul értek a részletek, hogy akkor és ott kiütött.

A legeslegvége pedig pont olyan, amilyen egy disztopikus világban lennie kell. Keserédes. Tökéletesen elfogadható. Itt nem lehet minden hibátlan happy end, de a karakterek kihozzák a helyzetükből a legjobbat. Megérdemlik.

Sajnálom, de én erről nem tudok többet írni. Most, hogy újra végiggondoltam a könyvet,  eszembe jutottak részletek, elszorult a torkom, és nem jut eszembe semmi, amivel értékelhetném ezt a csodát. Sőt, most úgy érzem, nem is vagyok érdemes rá. :)

A végéről azért nem maradhat el az örök kérdésre a válasz: TEAM PEETA! :)

Kedvenc karakter: Finnick, Peeta, Katniss

Nagyon-nem-kedvelt-karakter: Coin elnök

Ami nagyon tetszett: Minden az ég világon.

Borító: 6/5

Karakterek: 6/5


Összességében: 6/5


Kiadó: Agave, 2011


SPOILERES KÖNYVELŐZETES!

2012 - a Várólista csökkentés éve

Idén lemaradtam róla, de jövőre én is ringbe szállok.

Mivel finoman szólva kilométeres a várólistám, legalább 12 könyvet jövőre el fogok róla tüntetni! (Az már más kérdés, hogy helyettük valószínűleg 24 új kerül fel rá... hát most na. :D)

Remélem nem fogok csúfos kudarcot vallani, nem tartom keménynek a listámat, bár van egy-két kritikus pontja. No de lássuk, mi az, amit jövőre (remélhetőleg) biztosan el fogok olvasni!

• Ally Carter: Görbüljek meg, ha igazat mondok
• Richelle Mead: Dermesztő ölelés
• Dia Reeves: Bleeding Violet
• L. J. Smith: Vámpírnaplók 4. - Sötét szövetség
• Ally Condie: Matched
• Jay Asher: Tizenhárom okom volt...
• Kelley Armstrong: The Summoning
• Margaret Mitchell: Elfújta a szél
• J. D. Salinger: Zabhegyező
• Melissa Marr: Törékeny örökkévalóság
• Rachel Vincent: My Soul To Take
• Simone Elkeles: Perfect Chemistry - Tökéletes kémia

Borítókkal itt tekinthető meg a lista. 

Rövid áttekintésben, vannak itt sorozatok 2. részei, sorozatok első részei, klasszikusok (az Elfújta a szél az egyik kritikusabb darab, a maga 1200 oldalával... :D), könyvek angolul, egy kissé mazochista darab (VD :D). Várom már!
Megjegyzés: Azok a könyvek, amiket már elolvastam, azok ki lészenek húzva :D

Neil Gaiman: A temető könyve (The Graveyard Book)

Senki Owens, barátainak csak Sen, egy majdnem teljesen átlagos fiú. Akkor lenne teljesen átlagos, ha nem egy hatalmas temetőben lakna, ahol szellemek nevelik és tanítják, a gyámja pedig egy magának való alak, aki nem tartozik sem az élők, sem a holtak világához. Egy fiú számára a temető tele van veszéllyel és kalanddal: ott a domb alatti vén Indigóember, ott a kapu, amely egy sivatagra nyílik, ahol elhagyott vámpírváros áll, ott a különös és rettentő lény, a szlír. Viszont ha Sen kimegy a temetőből, vár rá a Jack nevű, aki már megölte Sen egész családját...


Gigi nagy Gaiman fanatikus, és már azt sem tudom, hogy mióta nyúzott, hogy olvassak végre tőle én is valamit. Augusztusban, szülinapomra megkaptam A temető könyvé-t, aztán elég sokáig még a polcomon csücsült olvasatlanul. Ami azt illeti, már novemberben elolvastam, de most jutottam odáig, hogy írjak is róla.


Korábban sokféle értékelést olvastam Gaiman több könyvéről is, és azt a következtetést vontam le, hogy az ő írásaihoz kell egy hangulat, bele kell merülni, átérezni az egészet, mert csak akkor lehet igazán élvezni. Míg A temető könyvé-t olvastam, igen változó volt a kedélyem, így nem mindig ragadott annyira magával, pedig tudtam, hogy nagyon jó. Túlnyomórészt azonban teljesen magába szippantott és sodort magával.

Gaiman egy zseniális kortárs író. Olyan fantáziája van, ami ritka ajándék. Tényleg, ez a hapsi elképesztő, már csak a könyvek fülszövegét elolvasva olyan gyöngyszem alapötletek tárulnak a szemeink elé, amikkel biztosan nem fogunk szembe találkozni máshol.

Ebben a könyvben Sen életét követjük nyomon, ahogy felnő, ahogy tanul, miközben végigkísér minket a temetőben, ahol él, amit még ő sem ismer teljesen, hiszen ahogy telik az idő, ő is újabb és újabb, furcsa dolgokat fedez fel. Amik megint csak Gaiman határtalan fantáziájának részei.
Mindig is a szívem csücskében voltak az olyan könyvek, amik egy ember életét (vagy életének egy hosszabb, változásokkal teli szakaszát) ölelik fel. Ezek nagyon megindítóak, tanulságosak és szívmelengetőek vagy éppen szívszorítóak.

Sen karaktere nagyon szépen épült fel, fejlődött és növekedett. Nagyon rendes, aranyos kisfiú, igazi szerethető karakter. Viszont mint Silas, Owensék, Scarlet, a mellékszereplők is pontosan a helyükön vannak. Hihetőek, megvannak a saját, önálló gondolataik, nem papírmasék, és én ezt egy nagyon fontos szempontnak tartom a könyveket illetően. Nem csak a főszereplőkre kell rákoncentrálni, a történet minden darabkáját ki kell dolgozni, hiszen így lesz kerek egész, és hiteles.

Ezenkívül Gaiman remekül viszi bele az akciót ebbe az idősebbeknek szóló meséjébe. Izgalmas, élvezhető, és a vége kicsit keserédes. Őszintén nem tudtam, mit várjak a befejezéstől, és nem tudom elmondani, mit éreztem. Nem azt a furcsa ürességet, mint amit Az éhezők viadala trilógia vagy a Harry Potter végén. Valami üresség volt, de nem olyan. Nem tudom.

Azt pedig majdnem elfelejtettem megemlíteni, hogy a könyvben lévő rajzok nagyon tetszettek nekem, feldobták a könyvet.

Szóval én még fogok olvasni Gaimantől, leginkább azt várom, hogy az Amerikai Istenek-et újra kiadják, amit az Agave 2012-re ígért.

Kedvenc karakter: Sen, Silas


Nagyon-nem-kedvelt-karakter: -

Ami nagyon tetszett: a karakterek, a világ fantáziadússága, Gaiman stílusa

Borító: 5/5

Karakterek: 5/5

Összességében: 5/5

Kiadó: Agave, 2010

Santa Claus is coooming to town...

Ezúton is szeretnék minden ide betévedő kedves olvasónak Békés Boldog Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Újévet kívánni! :)

Lois Lowry: Hírvivő (Messenger)

Az emlékek őre trilógia 3. része


Matty hat éve, fékezhetetlen, vadóc kölyökként érkezett Faluba, s azóta egy vak férfi neveli, akit különleges képességei miatt Látónak neveznek.. Matty immár a felnőtt kor küszöbén áll, s hamarosan megkapja igazi nevét, ami reményei szerint a Hírvivő lesz. Ám Faluban, ebben a különös, a boldogság szigetének tűnő kis világban valami baljós változás veszi kezdetét. Az emberek, akik eddig szívesen fogadták a hozzájuk menekülő idegeneket, ellenségesen kezdenek gondolkozni a külső világból, az Erdőn túlról érkezőkről. Mivel Matty az egyetlen, akit a titokzatos Erdő mindig baj nélkül keresztülenged, neki kell elvinnie a hírt az Erdőn túli közösségeknek, hogy Falu határait hamarosan lezárják. De van még egy kötelezettsége is: át kell juttatnia Erdőn Kirát, nevelőapja lányát, ameddig még lehet... 


Nos, elérkeztünk egy újabb trilógia végéhez. Lois Lowry a Hírvivővel zárja le Az emlékek őre sorozatát, ami ebben az utolsó könyvben ért el a csúcsra.
Az előző rész olvasása közben volt hiányérzetem, eseménytelennek láttam az egész könyvet, és kicsit el is szomorított ez a tény. Azonban a Hírvivő méltó befejezése lett ennek a könyvtrilógiának.

Nagyon gyorsan olvasható, egy éjszakás könyvnek is mondanám, én 4-5 óra alatt végeztem is vele.
Az egész könyvnek volt egy sajátos hangulata, nem egészen olyan, mint az előzőt kettőé volt, hanem valami más. Kicsit borongós, néhol mégis reménnyel teli. Különleges.
Az írónőtől megszokott egyszerű, nem túlspilázott mondatok jellemzik, amik éppen nagyszerűvé teszik ezt a könyvet. Nem kellenek ide se fellengzős szavak, se szleng. Ez pont így tökéletes.

Mint már a Valahol, messze kritikájában említettem, nem láttam az igazi összefüggést, az egységet az első két rész között. Érezni lehetett a kapcsot, de nem volt egyértelmű. Most pedig úgy gondolom, hogy az első két rész, mintha egyfajta felvezetése, alapozása lett volna ennek a harmadik résznek. Minden szál, szereplő itt összefut, és kiteljesedik.

Matty csodálatos karakter volt mindvégig, hihetetlen fejlődésen ment át, hiszen vadóc kiskölyökként kezdte, és felelősségteljes, és rendkívül nagyszívű férfi lett belőle, idejekorán. Mármint a legtöbb fiú ezt esetleg a húszas évei végére éri el (persze ez egyénenként változó).

Nagyon szép, tanulságos üzeneteket tartalmaz. Az én meglátásomban ez az idegenekkel szembeni ellenséges hozzáállás, és elzárkózás más emberektől, egy kicsit a mai világra hajaz. Nagyon sok a fukar ember, aki azon az elven van, hogyha nem származik egy emberi kapcsolatból valamilyen haszna, akkor arra nincs is szükség.
Falu, a maga kis egyszerűségében ennek az ellenpéldája volt, amíg ez a változás el nem kezdődött. Falu az olyan embereket fogadta be, akiket más társadalom kilökött, mert nem feleltek meg az elvárásaiknak.
És én egy ilyen kis békés szigetet hiányolok az életemből, persze Falu sem tökéletes, de ott legalább úgy fogadnak el, ahogy vagy; nem akarnak teljesen átformálni kényük és kedvük szerint.

A könyv a cselekmény problémáját gyönyörűen zárja le, egy nagyon szép metaforaként is lehet értelmezni, de ezt nem kezdeném el boncolgatni, mivel akkor elpsoilerezném a végkifejletet.
A végkifejletet, ami keserédes. Pontosan ehhez a világhoz, ehhez a trilógiához illő.

Kedvenc karakter: Matty


Nagyon-nem-kedvelt-karakter: -


Ami nagyon tetszett: a világ, a hangulata, az egyszerűsége, az üzenete, a végkifejlet

Borító: 5/5

Karakterek: 5/5

Összességében: 5/5

Kiadó: Animus, 2007