„Aprilynne Pike első regénye, a Szárnyak, egy első könyves szerző bámulatos bemutatkozása. Az általa életre keltett mesevilág leleményességével csak a történetben elhelyezett csavarok bája veszi fel a versenyt.” – Stephenie Meyer, a Twilight saga szerzője
Mágia és összeesküvés, szerelem és veszély – ebből a nagyszerű regényből kiderül, hogy eddig szinte semmit sem tudtál a tündérek világáról.
Na, hát az biztos, hogy ez olyan "tündéreket" mutat, amiről még életedben nem hallottál.
Több rosszat olvastam róla, mint jót, de ennek ellenére próbáltam pozitívan hozzáállni a dolgokhoz, mert példának okáért sok rosszat írtak a Csitt, csitt-ről is, nekem pedig egészen tetszett. Viszont ez a könyv számomra egy nagy, nagy NEM.
"Bámulatos egy első könyves szerzőtől." olvashatjuk a borítón Stephenie Meyer ajánlását. Úgy állunk, hogy Meyer nénit igen megszerettem A burok után, és őszintén kíváncsi vagyok, miért mondta ezt erről a könyvről. Ha bámulatos első könyvet akar olvasni - és hogy témában maradjunk, tündéreset -, akkor valaki a kezébe nyomhatná Melissa Marr Tündérvilágának első részét. Az sem tökéletes, na de első könyves írónőhöz képest kifejezetten remekül sikerült. Azonban merüljünk el jobban a Wings-ben.
FIGYELEM! Aki nagyon szereti, az inkább csukja be a szemét, és szépen ugorja át ezt a bejegyzést. [szarkasztikus lehetek]
EZENKÍVÜL! Pike "világával" kapcsolatban nyílt lapokkal fogok játszani, vagyis, A KÖNYVBEN SZEREPLŐ TÜNDÉRKÉK VILÁGÁRA ÉS MŰKÖDÉSÉRE SPOILER VESZÉLY ÁLL FENN! Én szóltam.
Két darab (na jó, legyen három) pozitívumot tudok megemlíteni a könyvvel kapcsolatban. Az első a szép borító. Mert az, szép és figyelemfelkeltő, noha egyben csalóka is, főleg a címmel párosítva. Ha ránézünk, óhatatlanul is az első gondolatunk, hogy azok ott szárnyak, és mivel a címe is Szárnyak, akkor tuti repkedő tündérekről fogunk olvasni. Kutyafülét habbal meg cseresznyével. A cím ennél jobban nem is lehetne idegen a könyvhöz. Komolyan, semmi köze nincs a kettőnek egymáshoz. Mert itt a tündérek aztán nem repülnek, de erre majd később kitérünk.
A második pozitívum, hogy miután 200-220 oldalon keresztül a nagy semmiről olvashatunk, végre ténylegesen történik is valami, ami picit felkelti az érdeklődést.
A harmadik pedig, hogy az alapjáraton üresfejű és buta főhősnőnkről kiderül, hogy valójában rendelkezik ám aggyal, csak lusta, vagy épp nem akarja használni.
Most pedig következzenek a negatívumok, amik sajnos sokan vannak.
Első és egyik legnagyobb problémám, hogy olyan volt, mintha a Twilight tündéresített változatát olvasnám. Biológia órák tömkelege, amin véletlenül a helyes és nagyon okos, intelligens, biológus zseni srác a padtársunk, David. Természetesen a romantikus jelenet az erdőben el nem maradhat vele.
A másik - misztikus - oldalon áll Tamani, akinek az arca tökéletesen szimmetrikus és gyönyörű, na meg rejtélyes és vele játszódik le egy ominózus rétes jelenet is. No meg persze tudja a főhősnő (Laurel) égető kérdéseire a választ, amiket miután elmond neki, a csaj nem képes elhinni. Ami elég abszurd, hiszen egy virág nőtt a háta kellős közepére, innentől már csak egy lépés, hogy létezik az emberen kívül más faj. De ez bizonyára csak az én nézőpontom.
Tehát mint említettem párszor, Laurel egyszerűen buta. Kevés nála rosszabb főhősnővel találkoztam eddig.
Azonban mindannyian tudjuk, hogy az idegesítő főhősöket kompenzálni tudja pár remek mellékszereplő. Nos, itt a mellékszereplőgárda konkrétan nulla. Még a könyv elején Pike elénk rak egy tucat gyereket, hogy na, ők itt David barátai, nosza ismerkedj meg velük, Laurel! Aztán ebből az egész baráti körből David és Chelsea marad meg "barátnak", ők fognak még később is színre lépni. Majd David óh-életem-nagy-szerelme lesz, vagyis mínusz egy barát, maradna Chelsea.
Maradna, mert hiába szerettem őt (ő volt az egyedüli, akivel igazán szimpatizáltam!), ha 4 jelenete volt, akkor sokat mondok. Végül is igaza van Pike-nak, minek kellenek egy tinédzser lánynak barátok? ÉRTELMES barátok? Sőt, kinek kellenek mellékszereplők? Fölösleges mind. *szarkazmus*
A cselekményről nem sokat tudok mondani, mert igazából alig van miről beszélni. A mitológiája abszolút össze van kutyulva, még Arthur király meg Excalibur is van itt.
Na, és most itt kitérnék a címre és borítóra. Szárnyak. Általános kép a tündérekről, hogy van szárnyuk. A könyv címében is benne van, sőt a fülszövegben odaírják, hogy tündérekről fogunk olvasni. Erre minden várakozást ledöntve, növényeket kapunk. Két lábon járó, beszélő virágokat. Akiknek a hátára virág nő, és azzal szaporodnak, szexelni meg csak kedvtelésből szexelnek (milyen szép példát mutathat ez mondjuk egy 13 éves gyereknek...). Nem is akarom ezt tovább ragozni, számomra ez a tündérmitológia megszégyenítése. Legalább ne tündéreknek hívná őket.
Viszont ami a legjobban felháborított, az az, hogy tömve van logikai bakikkal. Pedig Pike hálát rebeg a szerkesztőjének a köszönetnyilvánításban, de azért valaki a körmére nézhetne annak a szerkesztőnek.
Lehet, hogy csak én emlékszem rosszul a nyolcadikos biosz tananyagra, és az elmúlt másfél év vágyakozása az orvosi egyetem után is csak légből kapott hülyeség volt, és valójában nem hogy a neurológiáról nincs fogalmam, de alapvető létfunkciók működésével kapcsolatban is tévhitben élek, DE!
Tudtommal, mi, emberek, belélegezzük a levegőt, ami nagyrészt nitrogénből, kevesebb résznyi oxigénből és egyéb gázokból áll. A tüdőnkben gázcsere megy végbe, vagyis a szervezetünk felveszi az oxigént, a szén-dioxidot pedig leadja.
Erre jön Pike, és a 164. oldalon ezt akarja velem elhitetni:
Mindent egybevetve, a sok remek YA fantasy (és ebbe beleértvén Melissa Marr Tündérvilágát is) után ez nagyon gyatra volt. Első könyves írótól is. Unalmasnak és tündér-megszégyenítés-nek mondanám. (De azért igen, el fogom olvasni a következő részeket, mert persze sorozat ez is. Az a fránya divat...)
Kedvenc karakter: Chelsea
Nagyon-nem-kedvelt-karakter: Laurel
Több rosszat olvastam róla, mint jót, de ennek ellenére próbáltam pozitívan hozzáállni a dolgokhoz, mert példának okáért sok rosszat írtak a Csitt, csitt-ről is, nekem pedig egészen tetszett. Viszont ez a könyv számomra egy nagy, nagy NEM.
"Bámulatos egy első könyves szerzőtől." olvashatjuk a borítón Stephenie Meyer ajánlását. Úgy állunk, hogy Meyer nénit igen megszerettem A burok után, és őszintén kíváncsi vagyok, miért mondta ezt erről a könyvről. Ha bámulatos első könyvet akar olvasni - és hogy témában maradjunk, tündéreset -, akkor valaki a kezébe nyomhatná Melissa Marr Tündérvilágának első részét. Az sem tökéletes, na de első könyves írónőhöz képest kifejezetten remekül sikerült. Azonban merüljünk el jobban a Wings-ben.
FIGYELEM! Aki nagyon szereti, az inkább csukja be a szemét, és szépen ugorja át ezt a bejegyzést. [szarkasztikus lehetek]
EZENKÍVÜL! Pike "világával" kapcsolatban nyílt lapokkal fogok játszani, vagyis, A KÖNYVBEN SZEREPLŐ TÜNDÉRKÉK VILÁGÁRA ÉS MŰKÖDÉSÉRE SPOILER VESZÉLY ÁLL FENN! Én szóltam.
Két darab (na jó, legyen három) pozitívumot tudok megemlíteni a könyvvel kapcsolatban. Az első a szép borító. Mert az, szép és figyelemfelkeltő, noha egyben csalóka is, főleg a címmel párosítva. Ha ránézünk, óhatatlanul is az első gondolatunk, hogy azok ott szárnyak, és mivel a címe is Szárnyak, akkor tuti repkedő tündérekről fogunk olvasni. Kutyafülét habbal meg cseresznyével. A cím ennél jobban nem is lehetne idegen a könyvhöz. Komolyan, semmi köze nincs a kettőnek egymáshoz. Mert itt a tündérek aztán nem repülnek, de erre majd később kitérünk.
A második pozitívum, hogy miután 200-220 oldalon keresztül a nagy semmiről olvashatunk, végre ténylegesen történik is valami, ami picit felkelti az érdeklődést.
A harmadik pedig, hogy az alapjáraton üresfejű és buta főhősnőnkről kiderül, hogy valójában rendelkezik ám aggyal, csak lusta, vagy épp nem akarja használni.
Most pedig következzenek a negatívumok, amik sajnos sokan vannak.
Első és egyik legnagyobb problémám, hogy olyan volt, mintha a Twilight tündéresített változatát olvasnám. Biológia órák tömkelege, amin véletlenül a helyes és nagyon okos, intelligens, biológus zseni srác a padtársunk, David. Természetesen a romantikus jelenet az erdőben el nem maradhat vele.
A másik - misztikus - oldalon áll Tamani, akinek az arca tökéletesen szimmetrikus és gyönyörű, na meg rejtélyes és vele játszódik le egy ominózus rétes jelenet is. No meg persze tudja a főhősnő (Laurel) égető kérdéseire a választ, amiket miután elmond neki, a csaj nem képes elhinni. Ami elég abszurd, hiszen egy virág nőtt a háta kellős közepére, innentől már csak egy lépés, hogy létezik az emberen kívül más faj. De ez bizonyára csak az én nézőpontom.
Tehát mint említettem párszor, Laurel egyszerűen buta. Kevés nála rosszabb főhősnővel találkoztam eddig.
Azonban mindannyian tudjuk, hogy az idegesítő főhősöket kompenzálni tudja pár remek mellékszereplő. Nos, itt a mellékszereplőgárda konkrétan nulla. Még a könyv elején Pike elénk rak egy tucat gyereket, hogy na, ők itt David barátai, nosza ismerkedj meg velük, Laurel! Aztán ebből az egész baráti körből David és Chelsea marad meg "barátnak", ők fognak még később is színre lépni. Majd David óh-életem-nagy-szerelme lesz, vagyis mínusz egy barát, maradna Chelsea.
Maradna, mert hiába szerettem őt (ő volt az egyedüli, akivel igazán szimpatizáltam!), ha 4 jelenete volt, akkor sokat mondok. Végül is igaza van Pike-nak, minek kellenek egy tinédzser lánynak barátok? ÉRTELMES barátok? Sőt, kinek kellenek mellékszereplők? Fölösleges mind. *szarkazmus*
A cselekményről nem sokat tudok mondani, mert igazából alig van miről beszélni. A mitológiája abszolút össze van kutyulva, még Arthur király meg Excalibur is van itt.
Na, és most itt kitérnék a címre és borítóra. Szárnyak. Általános kép a tündérekről, hogy van szárnyuk. A könyv címében is benne van, sőt a fülszövegben odaírják, hogy tündérekről fogunk olvasni. Erre minden várakozást ledöntve, növényeket kapunk. Két lábon járó, beszélő virágokat. Akiknek a hátára virág nő, és azzal szaporodnak, szexelni meg csak kedvtelésből szexelnek (milyen szép példát mutathat ez mondjuk egy 13 éves gyereknek...). Nem is akarom ezt tovább ragozni, számomra ez a tündérmitológia megszégyenítése. Legalább ne tündéreknek hívná őket.
Viszont ami a legjobban felháborított, az az, hogy tömve van logikai bakikkal. Pedig Pike hálát rebeg a szerkesztőjének a köszönetnyilvánításban, de azért valaki a körmére nézhetne annak a szerkesztőnek.
Lehet, hogy csak én emlékszem rosszul a nyolcadikos biosz tananyagra, és az elmúlt másfél év vágyakozása az orvosi egyetem után is csak légből kapott hülyeség volt, és valójában nem hogy a neurológiáról nincs fogalmam, de alapvető létfunkciók működésével kapcsolatban is tévhitben élek, DE!
Tudtommal, mi, emberek, belélegezzük a levegőt, ami nagyrészt nitrogénből, kevesebb résznyi oxigénből és egyéb gázokból áll. A tüdőnkben gázcsere megy végbe, vagyis a szervezetünk felveszi az oxigént, a szén-dioxidot pedig leadja.
Erre jön Pike, és a 164. oldalon ezt akarja velem elhitetni:
"...tartsd vissza a lélegzetedet tíz másodpercig, hogy a tüdődnek legyen elég ideje szén-dioxiddá alakítani..."Egy ekkora bődületes hülyeséget, kedves szerkesztő, nem szabad kiadott könyvben benne hagyni. Ezért fizetnek, hogy többek közt az ilyen baromságokat kiszűrd.
Mindent egybevetve, a sok remek YA fantasy (és ebbe beleértvén Melissa Marr Tündérvilágát is) után ez nagyon gyatra volt. Első könyves írótól is. Unalmasnak és tündér-megszégyenítés-nek mondanám. (De azért igen, el fogom olvasni a következő részeket, mert persze sorozat ez is. Az a fránya divat...)
Kedvenc karakter: Chelsea
Nagyon-nem-kedvelt-karakter: Laurel
Ami nagyon tetszett: -
Borító: 5/5
Történet: 2/5
Karakterek: 1/5
Összességében: 2/5
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó, 2010
1 megjegyzés:
" Kutyafülét habbal meg cseresznyével. " :D Fenomenális poszt lett!
Megjegyzés küldése