2014. január 1., szerda

Tervek 2014-re

Nagyon Boldog Újévet kívánok mindenkinek! :)

Egy újabb év ért véget. Számomra 2013 kimondottan jó időszak volt, bár sajnos olvasás  terén jócskán elmaradtam a korábban megszokott mennyiségtől. Egyébként az érettségim közeledtével egyre kevesebbet olvasok saját szórakoztatásomra. Egyszerűen nincs időm. :( Ha van, akkor meg fáradt vagyok, nincs energiám még olvasni se.

A mostani évre vonatkozólag a következők várhatóak: még kevesebbet fogok olvasni. Legalábbis június végéig, ugyanis ekkor lesz vége az érettséginek. Addig még van egy nem túl igényes angol verseny, amin részt kell vennem, egy angol OKTV 2. forduló, ami miatt februárig a Flowers for Algernonon kívül semmi mást nem fogok olvasni, és hát maga az érettségi május 5-től.
Magamat ismerve nem fogok túl nagy elvárásokat állítani magam elé, csupán annyit, hogy minden hónapban írjak legalább egy könyvről. Lesz miről, ugyanis jó pár tavaly olvasottról még nem került fel értékelés.

Ugyanakkor miután letudtam az érettségit, kikapcsolódásként biztosan sokat fogok olvasni. Mielőtt még elkerülnék egyetemre. (Igen mozgalmas lesz számomra ez az év, és épp ezért nagyon boldog vagyok, hogy mennyi lehetőség és kaland vár rám.:)

Azt hiszem 2013-ban másodszorra vagy harmadszorra jelenetkeztem a Várólista csökkentés nevezetű kihívásra. Első próbálkozásaim csúfos bukásban végződtek, ám tavaly nagyon közel kerültem a győzelemhez, egy könyv választott el a kihívás teljesítésétől. Talán nem a legkomolyabb művet kellett volna a végére hagyni, hanem valami chick-litet. :D Ugyanis nagyon besűrűsödött a november-decemberem, és 2 hónap alatt se tudtam végezni az utolsó könyvvel.
A lényeg, hogy idén megint nekiugrok, alternatív listát is készítettem. Remélem az idei lesz az én évem! :)
Íme, miket válogattam be a várólistámról:

Chris Colfer: Struck by Lightning

Christ nagyon-nagyon szeretem, kedvenc színészeim közé tartozik. Még tavaly március környékén szereztem be az első YA könyvét, ami sajnos azóta is a polcon csücsül. Szóval már épp ideje lesz elolvasni.
Egyébként a könyvből film is készült Chrisszel a főszerepben, amit már szintén régóta szeretnék megnézni, de előbb mindenképpen a könyvet akarom elolvasni.







John Green: The Fault in Our Stars 

John Green legkedvencebb íróim közé tartozik, két könyvét olvastam eddig, mindkettőt nagyon szerettem. Az Alaska nyomában óta rá szerettem volna tenni a mancsomat erre a kötetre, de vagy nem volt rá pénzem, vagy másra kellett költeni. Végül a maradék szülinapi pénzemből megrendeltem szeptemberben, és azóta várja, hogy elolvassam. Igazából már egy jelenség lett ez a regény, épp ezért még inkább kíváncsi vagyok rá.



Richelle Mead: Spirit Bound (Vampire Academy 5)
                           Last Sacrifice (Vampire Academy 6)
 

Egyszerűen imádom Mead vámpíros sorozatát, alig várom, hogy végre folytathassam. Nagyon izgalmasan ért véget a 4. rész is, és szimplán megöl a kíváncsiság, hogy mi fog történni, hogy fognak a dolgok megoldódni, ha megoldódnak egyáltalán és satöbbi. Azért kicsit rossz lesz a végére érni ennek a sorozatnak is.




James Dashner: The Scorch Trials (The Maze Runner 2)
                            The Death Cure (The Maze Runner 3)

Ahogy korábban olvashattátok, odáig meg vissza voltam az első résztől, és nagyon jónak ígérkeznek a folytatások is. Úgyhogy ebben az esetben is hihetetlenül várom, hogy olvashassam, mi fog történni kedvenc fiktív karaktereimmel. Már Sky-on pihen mindkét rész, így már csak a megfelelő időnek kell eljönnie. :)




Benjamin Alire Sáenz: Aristotle and Dante Discover the Secrets of the Universe

Egy kedves barátnőm, akinek a véleményére sokat adok, ajánlotta nekem ezt a könyvet. Ránéztem a borítóra, elolvastam a fülszöveget, és tudtam, hogy nekem is át kell élnem az élményt, amit ez a regény nyújt.






Amanda Grace: But I Love Him

Több ismerősöm is olvasta már ezt a könyvet, pozitív véleménnyel voltak róla, úgyhogy ez már felkeltette az érdeklődésemet. Nem könnyű témát dolgoz fel, de szerény véleményem szerint nem szabad homokba dugott fejjel élni. Szembe kell nézni azzal, hogy ilyen dolgok márpedig vannak, nap mint nap megtörténnek. És úgy érzem, ha megfelelően megírt könyveket olvasok, akkor talán a valóéletben is hamarabb meg fogom látni a dolgokat.


Jackie Morse Kessler: Hunger (Riders of the Apocalypse 1)
Szintén számos ismerősöm kedvencévé vált ez a darab, nekem elsősorban a sorozat címe keltette fel az érdeklődésemet. Kicsit utánaolvasva megtudtam, hogy ez bizony, az előző regényhez hasonlóan, egy jelenlegi, komoly problémát dolgoz föl: az étkezési zavart. A főhősnő ugyanis anorexiás. Fantasy elemekkel van tarkítva, tehát nem hétköznapi oldalról közelíti meg a témát, épp ezért még érdekfeszítőbb számomra.
Csak azt tudom elmondani, mint az előbb. Nincs homokba dugott fej, a problémákkal foglalkozni kell.



Rebecca Donovan: Reason to Breathe (Breathing 1)

Nancy beleszeretett ebbe a sorozatba, és teljes szívvel ajánlotta nekem is. Így megfogadva a tanácsát idén el fogom olvasni legalább az első részét. A fülszöveg kicsit rejtélyes, nem sokat árul el, csak sejteti a dolgokat, így nagyon kíváncsi vagyok, milyen is lesz. Mert jelenleg fogalmam sincs, mire számítsak. :)





Cassandra Clare: Clockwork Princess (The Infernal Devices 3)
Mit is mondhatnék? :) Ennek a sorozatnak is a végére érünk nemsokára. Karácsony címén rendeltem meg magamnak, egyszer majd csak ideér hozzám.

Nagyon kíváncsi vagyok rá, eddig mindenkitől azt hallottam, hogy össze fogja törni a szívemet. És én ezt valami morbid okból kifolyólag szeretem, úgyhogy nagyon várom, mit tartogat számomra Clare a TID utolsó darabjában. :)





Kendare Blake: Girl of Nightmares (Anna 2)

Ő is szintén karácsonyi ajándék, a Princesszel együtt érkezik majd hozzám. Az Anna Dressed in Blood teljesen levett a lábamról, és valami hihetetlen gonosz volt a befejezése.

És most végre hozzá jutok a folytatáshoz! Ez tuti el lesz olvasva a listáról. :)



Ezeken kívül az alternatív listámon a következő könyvek szerepelnek:

Megan Mccaferty: Bumped
Tonya Hurley: The Blessed
Karen Thompson Walker: The Age of Miracles
Laurie Halse Anderson: Jégviráglányok
Rick Riordan: A szörnyek tengere
Sophie Kinsella: Egy boltkóros naplója

Nos, ennyit szerettem volna elmondani. :) Sok sikert mindenkinek, aki velem együtt indult a kihíváson!








2013. december 23., hétfő

James Dashner: The Maze Runner (Az útvesztő) - The Maze Runner I.

Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Nem emlékszik a szüleire, az otthonára, sem arra, hogy hogy került oda, ahol most van. Amikor a liftajtó kinyílik, egy csapat fiú veszi körbe. Úgy, mint Thomas, ők sem emlékeznek arra, hogyan és miért kerültek a Tisztásra. Minden, amit tudnak, az az, hogy minden reggel az Útvesztő kőajtajai kinyílnak, este pedig bezáródnak. Minden hónapban egy új fiú érkezik a liftben. És senki sem akar az Útvesztőben ragadni sötétedés után. 
A fiúk mindennap Futárokat küldenek ki az Útvesztőbe, hogy feltérképezzék a terepet és talán kiutat találjanak, ám dolgukat nehezíti az, hogy a falak minden éjjel mozognak. 
Thomasnak rengeteg kérdése van, a legfontosabb, hogy miért és hogyan kerültek a Tisztásra? Hol van ez a Tisztás? Hogy juthatnak ki onnan?


Őszintén fogalmam sincs, hányszor találkozhattam már a neten böngészve ezzel a könyvvel, és siklottam el felette különösebb érdeklődés nélkül. Aztán mikor kiderült, hogy a szívemhez egyik legközelebb álló színész főszerepet kapott a könyvből készülő filmben, akkor azt mondtam, hogy hát ezt nekem muszáj elolvasni, nincs választásom. Még augusztusban szülinapomra megkaptam Sky-t (az én kicsi Kindle-m becses neve :D), és a Maze Runner volt az első könyv, amit elolvastam rajta.

Nagyon nagy érdeklődéssel kezdtem neki a könyvnek, mivel volt szerencsém már sok disztópiához, de ilyen alapfelállással még nem találkoztam.
Az egész magával ragadott a legelejétől kezdve, hiszen Thomas lesz a szemünk, fülünk az egész könyvön keresztül, és csakúgy mint neki, nekünk sincs fogalmunk semmiről. Nem tudunk se többet, se kevesebbet mint ő, és így vele együtt fedezzük fel az Útvesztőt, az ottani életet, rendszert.
Thomas remek karakter volt, élvezet volt vele utazni. Sokat nem fejlődött a regény során szerintem, de nem is volt rá szükség, mert annak ellenére, hogy specifikus emlékei a saját életéről nem voltak, a személyisége erős volt. Kíváncsi volt, válaszokat akart, sosem adta fel, ment és ment előre. Szó sem volt olyanról, hogy nyugodjunk bele a helyzetbe, és éldegéljünk a Glade-ben, aztán majd csak történik valami.

Elég fura volt, mikor konstantáltam, hogy bizony kb egy hetet ölel fel a sztori. Többnek tűnt. Az első pár nap hosszúnak tűnt, mert az alatt ismerkedtünk meg az új világgal, de utána ahogy halad előre a sztori, úgy pörögnek fel az események is. Dashner hihetetlen jól festi le nem csak a környezetet, hanem az eseményeket is, nagyszerűen mesél, jó érzékkel adagolja az infókat. Vagy éppen hagy minket a sötétben. Ha jól emlékszem, egyszer történt olyan, hogy Thomas valamire rájött, de arról mi nem tudtunk, és a többiekkel együtt szereztünk tudomást róla. A pontot az i-re mindenképpen az epilógus rakta fel. Wow. Na az ütött, és a falat kapartam a következő részért (amit így 4 hónappal később sem sikerült elolvasni... :( legnagyobb szomorúságomra).

Kifejezetten kedvemre való volt a romantika hiánya. Nem is illett volna ide szerény véleményem szerint, pont így volt jó. Égen-földön egy lány szerepel a regényben, és bár van némi romantikus dolog... jó, ne menjünk bele, kicsit bonyolult, a lényeg, hogy nem csöpög a nyál a könyvből, nem is hiányzott. Felüdülés volt ilyen könyvet olvasni. Lehetséges abszolút élvezhető, izgalmas és eredeti sztorit írni szerelmi háromszög nélkül.
Ezenkívül nagyon tetszett a Glade-szleng. Nem tudom, magyarban ez átjött-e, és ha igen, akkor hogy... De eredetiben nagyon király.

Amellett, hogy izgalmas, nagyon jó kérdéseket vet föl, Thomas példamutató karakter, és ahogy szerintem minden disztópia esetében kéne, több minden rejtőzik a felszín alatt, mint első látásra gondolná az ember.
Összességében nagyon-nagyon tetszett, remek kezdése volt egy trilógiának, a 2. rész már ott csücsül Sky-on, így csak idő kérdése, mikor fogom folytatni ezt a sorozatot.

Kedvenc szereplő: Thomas
Nagyon nem kedvelt karakter: -
Ami nagyon tetszett: a világfelépítés, a vége, az egész hangulata, a történet, meg hát úgy minden
Borító: 5/5
Karakterek: 5/5
Történet: 5/5
Összességében: 5/5
Kiadó: Delacorte Books, 2009 (Magyar kiadás: Cartaphilus, 2012)

2013. szeptember 23., hétfő

Leiner Laura: Bábel

Bábel. A legnagyobb nyári zenei fesztivál, valahol Pápa mellett. Mi lehet jobb annál, mint tizenhét évesen, életedben először, egy hetet eltölteni itt a barátaiddal? A zárónapi koncert a Red Hot Chili Peppersé, és Zsófi többek között azért érkezik, hogy találkozhasson Anthony Kiedisszel. Na, de addig még sok minden történik vele, Napsival, Abdullal, Hipóval és Szaszával az Európa, Ázsia, Afrika és Ausztrália színpad körül... Bábel. Ha voltál már fesztiválon, azért fogod szeretni, ha még nem voltál, azért. 

Én az utóbbi kategóriába tartozom. Bár minden évben igen nagy sóvárgással követem nyomon néhány hazai fesztivál eseményeit, de mindig közbeszóltak az anyagiak, így nem jutottam el. Fogalmam sincs, milyen lehet igazán egy fesztivál, de ha bármelyik is feleannyira jó, mint a Bábel, akkor már megérne minden pénzt.

Talán ezzel is kezdeném: a Bábel fesztivál koncepciója szerintem zseniális. Én, akit nem csak a nyelvtanulás mozgat meg, hanem a kultúra is, magában a paradicsomban érezném magamat, ha egy helyen lenne a világ. Rövid séták után egyik kontinensből a másikba csöppenünk. Nyilván nem járt programfüzet a könyvhöz, így a történet során jutottunk el Zsófival mindenfelé, és nekem nagyon tetszett, amit olvastam. Hahó, valaki váltsa valóra ezt a fesztivált!! Bár ha meghívnák a Green Day-t, én 99%-os valószínűséggel az Amerika színpad és környékén tölteném napjaimat (nem tudom meghazudtolni magamat, na).

Az az igazság, hogy belefutottam olyanokba, akik szerint hasonlít az SZJG-re, és akkor ezt ragozták még (nyilván nem mélyedtem bele az indoklásokba, mivel már a felvetéssel abszolút nem értek egyet, és meggyőzni se kívánjon senki). Szóval gyorsan tudjuk le ezt a kört itt. :D
Én úgy gondolom, hogy illik a két könyvet külön kezelni. Ha akarnám, és ténylegesen időt töltenék el hasonlóságok kutatásával, biztosan találnék. A stílusában, humorában evidens, hogy hajaznak egymásra, hisz ugyanaz az írónő írta. Viszont: a forma más, a karakterek mások, már maga a helyszín teljesen elüt az SZJG-től. (Zárójelben megjegyezném, hogy Clare pl. ugyanabban az univerzumban írt újabb könyveket, és az ottani főszereplő 3-as felszínen hasonlít az eredeti trióra, de ha beleássa magát mélyebben az ember, és hajlandó nyitott szemmel olvasni, akkor látja, hogy abszolút más emberekről van szó. Én úgy gondolom, hogy igen, van hasonlóság a itt két lány között, de azért a vak is láthatja a fundamentális különbségeket.)

Más vizekre evezve, nem akartam elhinni, hogy ilyen rövid időt ölel fel a könyv. Egy hét mindössze az egész, de annyi minden történik, hogy csak úgy lestem: "Mi?? Már harmadik nap? Biztos nem, hát már mióta ott vannak..." Eszméletlenül élveztem ezt a nekem újdonságnak számító helyszínt, atmoszférát. Teljesen magával ragadott az egész fesztivál hangulata, szinte egy új világba csöppentem. Mivel nem jártam fesztiválon elvileg nem tudnám eldönteni, hogy a könyv mennyire fedi a valóságot. Ugyanakkor vannak nekem kedves barátaim, akik szeretnek fesztiválozni, idén is voltak. És az ő sztorijaik alapján azt kell mondjam, hogy hitelesen festette le Laura az egészet, az emberek hozzáállását egymáshoz (nyilván nem mindenki ennyire kedves, de hát hol nincsen aljanép féleség? :D), és a komplett fesztiválélményt.

Nagyon-nagyon imádtam a formát! Blogbejegyzéseken keresztül tárul elénk a sztori, de a kis sms részek is abszolút megnyertek maguknak. Tetszik, hogy Laura megint nem egy hagyományos regényformához nyúlt, jó a változatosság. (Olvastam már olyan fanfictiont, ami csak sms-ekből állt. Megsiratott. A forma, ha jól használja az író, nagy magasságokba emelheti a dolgokat. De ez csak egy ilyen mellékgondolat :D)

A szereplőkért odáig meg vissza voltam. Zsófit kifejezetten szerettem, és azt kell hogy mondjam, talán picit jobban is szerettem... vagy inkább úgy mondanám, hogy közelebb állt hozzám, mint Reni. Igazából, ha jobban belegondolok, kettejük keveréke plusz még pár más dolog vagyok én.
Tetszett a talpraesettsége, a rajongása (she has a tumblr, i'm like 9000% sure), de ugyanakkor megjelent a sebezhetőbb, bizonytalanabb oldala is. Teljesen mindegy, hogy van egy kemény, határozott oldala valakinek. Fiatalok vagyunk, percenként változik a véleményünk, a gondolataink. Egyszer ez a srác tetszik, máskor meg egy másik. Azt hisszük szerelmesek vagyunk, de közel sem járunk az igazsághoz. Szerintem ez a vonás minden lányban megtalálható. Hülyeségeken sértődünk meg, mások számára érthetetlen dolgokon húzzuk föl magunkat (bár sokszor az a dolog az utolsó csepp, ami miatt kitör az emberből a korábban felhalmozódott rengeteg negatív érzés), féltékenykedünk, irigykedünk. Lehet, hogy idegesítőnek találja valaki ezt az oldalát Zsófinak, de valószínű, hogy ő is szokott néha pont így viselkedni, csak épp szerény személyének nem esik le.
Szóval tetszett ez a kettősség Zsófiban. Ó, és a cinizmus. Anyáááám, hát ugye nekem lételemem a cinizmus/szarkazmus/irónia, tehát ez betalált. Jó barátnők lennénk, igazán megértenénk egymást, akár úgy is mondhatjuk, hogy egy hullámhosszon lennénk.

A mellékszereplőgárda szerény véleményem szerint szintén egészen erős volt.
Napsival kapcsolatban kicsit vegyes érzéseim vannak. Bírtam a csajszit, jó fej volt, de néha igazság szerint falra tudtam volna mászni tőle. Meg kicsit ferdén tekintettem rá, mikor így észre se vette, hogy a legjobb barátnője eltűnt, de hát ez azt hiszem megbocsájtható. Van, amikor annyira belemerülsz valamibe, akármibe, hogy kicsit megszűnik a világ körülötted. És lehet, hogy néhányak szerint ez önző, de azért néha kijár mindenkinek az, hogy ne másokkal foglalkozzon, hanem csak magát tartsa szem előtt, egy kicsit szórakozzon.
Szasza. Ó, Szasza. Nem is tudom, mit mondhatnék róla. Már az elején teljesen belopta magát a szívembe, és annak ellenére, hogy néhányszor elég furi volt a viselkedése, aztán értelmet nyert minden, szóval az égvilágon semmi gond. AAAAAAAAA. :3  otptoptop
Kolos stílusa, annak ellenére, hogy bunkónak jön le, nekem tetszett. Én már csak ilyen vagyok, szeretem az efféle visszaszólásokat és megjegyzéseket. Nyilván kell hozzá egyfajta személyiség, hozzáállás és gondolkodásmód, hogy ne akard visszakézből pofon verni az ilyen embereket, de ha olyan ember vagy, rendkívül szórakoztató és humoros tud lenni. Ezen kívül (vagy éppen emiatt?) jó dinamikája volt Zsófival, örültem annak, ahogy a kapcsolatuk alakult.

*spoiler veszééély*

Szerintem lehetett érezni, hogy azért ez a fellángolás K irányába nem volt nagyon komoly, és hát én már az elejétől éreztem, mi lesz a vége, és rendkívül boldog voltam, és tapsikoltam, és ujjongtam because MY SHIP SAILS ITSELF NOW.

*spoiler vége*

Abdult is nagyon bírtam, vicces figura volt (ugyanakkor Atesz miatt folyamatosan az az érzésem volt, hogy he's in the closet XDDDDD), Boldi meg egyszerűen lehetetlen... Konkrétan sírtam a főtt rizses jeleneten, kontrollálhatatlan nevetés lett úrrá rajtam, és ekkor rendkívül örültem, hogy azalatt az egy nap alatt, a szobában olvastam el elejétől a végéig a könyvet. Jajj, és az indokolatlan PUNK! A mai napig nem tudom hova tenni azt az embert, de sok derűs pillanatot okozott.
Egyébként örültem, hogy megint több fontos szereplő  volt (értem ezalatt:  tudod a nevét, sokszor feltűnik, már-már al-főszereplő :D), és jól működtek együtt. Nem mindig jön be, mikor kb 3-4 konstans szereplője van egy könyvnek, és a többi ember csak futólag tűnik fel. Persze, van ahol az a pár ember pont elég, de más könyvek meg szinte megkövetelik a több szereplőt (ehemm wings ehemm).

A hihetetlenül jó humor az egész regényt végigkíséri, rengeteget nevettem, és VOLT EGY CSOMÓ SZÓVICC! Szóviccek! Szintén lételemeim!!! Főleg az angol szóviccek, anyám, sírni szoktam. Erről kedves barátaim sokat mesélhetnének egyébként. Fizikailag fájdalmas dolgokat szoktam nekik mesélni, és nem mindig értékelik.
Szóval annyi tekintetben az én világom ez a könyv, hogy el sem hiszem. Igaza volt Laurának, mikor mondta, hogy szerinte nekem való lesz. Ó, de még mennyire nekem való. Köszönöm. Sokat ölelgetem. Mármint a könyvet.

Na de nem is szaporítom tovább a szót, értékeljünk (mintha eddig nem ezt tettem volna mondjuk):

Kedvenc szereplő: Zsófi, Kolos, Szasza
Nagyon nem kedvelt karakter: -
Ami nagyon tetszett: a forma, a humor, a sztori
Borító: 5/5 (főleg a gerince, úúúú az nagyon szép!)
Karakterek: 5/5
Történet: 5/5
Összességében: 6/5
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió, 2013



2013. augusztus 26., hétfő

A Végzet Ereklyéi: Csontváros - a filmről


Tudom-tudom, könyves poszttal kéne jönnöm, de nemrég értem haza a moziból, és úgy érzem, muszáj leírnom a gondolataimat, érzéseimet a filmről.

Szerintem nyugodtan kijelenthetem, hogy az adaptációk az egyik legvitatottabb téma olvasói körökben. Sok filmmel kapcsolatban olyan véleményeket olvastam, és sokszor olyan indoklásokba futottam, amik számomra nem állták meg a helyüket cseppet sem.
Van néhány dolog, amit mindenkinek meg kellene értenie: az idő (2 óra ha belegondolunk azért elég kevés) és a pénz elég kemény korlátokat állítanak. Ügyes rendezők/forgatókönyvírók valamelyest ki tudják ezeket játszani, de változtatásokat akkor is  fognak eszközölni. Ebből következik egy másik fontos dolog: a filmet nem csak az olvasóközönségnek készítik! Mivel nem tudják a könyvet szóról-szóra vászonra vinni, olyan változtatásokat kell kitalálniuk, aminek értelme van, és a könyvet nem ismerő néző is tud követni. Az utolsó pontom pedig az lenne, hogy vannak dolgok, amik könyvben működnek, a vásznon pedig egyszerűen nem. Vegyük A burok adaptációját példának. A könyvben nagyon nagy hangsúlyt kap az emberi kapcsolatok alakulása (nem csak romantikus értelemben), viszont ez filmen unalmas lett volna. Ezért raktak bele több akciót, hogy felpörögjön, izgalmas legyen mindenki számára. (Szvsz a színészek munkája miatt pedig az érzelmi változásokat is nyomon lehetett követni, ha az ember tudta, mit keressen - kielégítették az olvasók és a sima nézők igényeit).

Na, de most, hogy tisztáztuk az én hozzáállásomat az adaptáció témához (többnyire szeretem külön kezelni a filmet, és nem azon rikácsolni, hogy mit változtattak meg), térjünk is át a konkrét filmre: Csontváros!

FILMRE/ELSŐ HÁROM KÖNYVRE SPOILERES IROMÁNY KÖVETKEZIK!

Összességében azt kell mondanom, hogy tetszett. Élveztem a filmet, nem sok helyen szaladt magasra a szemöldököm. És őszintén, barátnőmmel olyan szinten fangirlködtünk, hogy kívülről szemlélve már-már a nevetséges szintet üthettük meg, de hát na, olvasott drágáink életre keltek, ez igenis nagy dolog. Tehát ha már ilyen reakciókat kiváltott belőlünk, igazán rossz nem lehetett (hoznám a Rubinvörös filmet példának, aminél ütemesen a falba szerettem volna verni a fejemet végig). Hozzá tenném, 2009-ben olvastam a könyvet. (Szvsz a legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, hogy rögtön a film előtt újraolvassuk a könyvet. Így akarva-akaratlanul is az összehasonlításé lesz a főszerep.)

Most szeretném leszögezni, hogy valószínűleg annyira koherens nem lesz ez a bejegyzés, tekintve, hogy egyszer láttam a filmet, és nem jegyzeteltem közben. Úgyhogy ahogy esik, úgy puffan. :D Ezek az első benyomásaim, gondolataim. Nyilván ha az ember többször megnéz valamit, valamelyest változik a véleménye, de azért nem drasztikusan. (Ha tehetném, megnézném még vagy kétszer, hogy határozottabban tudjak nyilatkozni az egészről, de most nincs keretem rá.)
Kezdeném a pozitívumokkal, van belőlük elég sok, és majd a végén szeretném megjegyezni mindazt, ami nekem bökte a csőröcskémet. :D


  • Elsőként a látványvilágot ki kell emelnem. Gyönyörű volt, csak úgy tapadt az ember szeme a vászonra. Hihetetlen, hogy mennyire aprólékosak voltak, ahogy visszaköszöntek a rúnák úton-útfélen, tényleg sikerült megteremteniük egy másik világot a miénkben. Az üvegháznál is hátast dobtam, eszméletlenül szépen volt kialakítva az egész. Meg úgy egyébként döbbenetes volt, hogy mennyi helyszínt és környezetet mennyire eltaláltak számomra, nem mondom, hogy pontosan így képzeltem el a dolgokat, de nagyon közel állt hozzá!
  • A soundtrack engem levett a lábamról. (Itt jegyzem meg, hogy teljesen minimálisra fogtam minden  információ befogadását az elmúlt hónapokban) Nyilván egy dalt nem hallottam még róla eddig, és akkor a score albumról már ne is beszéljünk. Külön említésre méltó az üvegházas csókjelenet, az a szám telitalálat volt. A másik kedvenc a Dumort hotelben a harcjelenetek alatti zene volt, picit talán elütött, de talán épp ezért is passzolt remekül alá.
  • Jamie, Jamie, Jamie!! Anyám, ha Lily sok kritikát kapott, akkor Jamie-ről már ne is beszéljünk. Az a töménytelen elutasítás, már-már utálat, ami övezte, mikor bejelentették, hogy ő lesz Jace. És apránként mindenki elkezdte megszeretni, elfogadni. A filmet látva pedig egyértelmű, hogy nagyszerű választás volt. Annyira jól megragadta Jace karakterét, és olyan szépen vitte vászonra, hogy öröm volt nézni. Nem a szarkasztikus, bunkóbb oldalára fektette a hangsúlyt (ez érthető mondjuk, nem volt igazán sok ideje ebből finoman átalakítani érző személlyé Jace-t, jó változtatásra példa:), bár nyilván fel-felsejlett az is, rengeteg vicces, abszolút jace-es beszólásokat hozott. De emellett az arcjátékai... egyszerűen könnyeztem a sólyom történetnél. Ha akkor mondja el AZT az idézetet, szerintem rendesen sírtam volna. Ahogy játszott az arcával ÉS a hangjával. Zseniális.
    Ezenkívül muszáj megemlíteni azt az eszméletlen kémiát, ami közte és Lily között van, öröm volt nézni minden közös jelenetüket.
    És itt szeretném ezt kiadni magamból: Áldom a földet, amin a Pro Videós emberek járnak, amiért eredetiben hozták el a filmet. AZ AKCENTUSOK!!!!!!!!!!!!!!!! és még hatezer felkiáltójel és sóhajok sorozata. Többet nem fűzök hozzá, nem is kell.
  • Robbie. Bevallom, az első könyvben annyira nem szerettem Simont. Viszont Robert valahogy olyat művelt vele a vásznon, hogy nem tudtam nem szeretni. Nagyon vicces volt, és aranyos, és iszonyú jó barát. És itt megjegyzendő: mikor bevallotta az érzéseit, hát majd' elsírtam magamat... Gyönyörű jelenet volt, elakadt a szavam is.
  • Jemima. Uhuhuhúúúúú. A legtöbb jeleneténél így ment a fejemben, hogy bamf bamf bamf. :D Ő is jól megragadta a karakterét, tetszett, ahogy harcolt, látványos volt és kemény. De ugyanilyen szépen hozta az érzékeny, törődő oldalát is Izzynek, mikor Alecről volt szó. És nagyon örültem, hogy egészen sokat szerepelt együtt Simonnal, szépen elkezdték alapozni a kapcsolatukat.
  • GODFREY. Kell ehhez kommentárt fűzni? Anyám, amilyen keveset szerepelt, ahhoz képest olyan tökéletes volt, hogy egy az egyben átadta mindazt, ami (számomra) Magnus Bane-t jelenti. És emellett igazából a scene stealer tankönyvi mintapéldája volt. Még, még, még több Magnus kell az életünkbe! Jajj, hát majd lefordultam a székről, mikor bevágta azt az arcot Alecnek. 
  • Kevin. Kevin számomra egyenlő Aleckel ezentúl. Vele szkeptikus voltam, cseppet sem így képzeltem
    el kinézetre Alecet, de Kevin meggyőzött. Annyi negatívumot olvastam vele kapcsolatban, hogy ennek az egésznek majd a végén külön bekezdést szánok, mert el kell mondanom a véleményemet, és
    hosszú lesz.
  • A visszatekintések. Bár nem voltak hosszúak, nagyon élvezetesek voltak a Körről szóló jelenetek. Nagyszerűen elevenítették meg a fiatal lázadókat, lenyűgöző volt Valentine mesterkedéseit látni. Telitalálat volt ez az aspektusa a filmnek szerintem.
  • Néma testvérek. Külsőre nem pont így képzeltem őket, de jók lettek. Eléggé creepy kisugárzásuk volt, a hangjuk meg... brrr ki is rázott azt hiszem a hideg. Az egész szertartás (? i guess az volt) nagyon jól lett megcsinálva, ahogy körbeálltak, és minden pont klappolt. 
  • Az üvegház. CAN WE JUST TALK ABOUT THE GREEN HOUSE PLS Oh, anyám, anyám!! Gyönyörű volt, egyszerűen gyönyörű. Nem csak látványilag, hanem a színészi munka is magával ragadott, a csókról már nem is beszélve. Simán kenterbe ver számtalan csókjelenetet... Itt aztán sziporkázott az a bizonyos kémia.
  • Idézetek a könyvből. Imádtam, hogy átvettek teljes sorokat a könyvből, az olvasóknak ez nagyszerű pluszt jelentett. A golden retrieveres az egyik kedvencem volt, a Simon féle "Jesus Christ!" "No, it's just me." (igaz, hogy más kontextusban, de na :D).És ezek miatt is hihetetlen vicces lett a film is. A könyvön is sokat nevettem, rendkívül jó humorral dolgozik, örültem, hogy a vászonra is sikerült ezt átvinni.
    És amit egyszerűen muszáj megemlítenem, az az, ahogyan beépítették a filmbe a "To love is to destroy..." sorocskát. Imádtam... imádtam. 
  • Apróságok. Mint a stele (ha megütne valaki, akkor se jutna eszembe a fordítása :(( látszik, hogy az utóbbi árnyvadászos könyvet angolul olvastam), szóval a stele, nagyon szép volt, kicsit máshogy képzeltem, de látványos és kidolgozott volt. A szeráf pengék is csodaszépek voltak (ehemm, ezzel kapcsolatban lesz számomra negatívum). ÚÚÚÚ, HÁT IZZY KORBÁCSA! El nem tudom mondani, mennyire eszméletlenül tetszett. Nagyon-nagyon királyul használta, rendkívül látványos és kemény volt.


És a soron következő dolgok némelyike kicsit, mások pedig jobban zavartak :D


  • Abbadon jelenete. Ezt nagyon vártam, nagyon kíváncsi voltam, hogy csinálják meg, mivel egyik kedvenc jelenetem volt a könyvben, úgyhogy picikét szomorú voltam, hogy nem ugyanazt kaptam vissza. Bár ez érthető, biztosan drágább lett volna egy Nagyobb Démon teljes alakját megcsinálni, és még sorolhatnám. Ugyanakkor szépen működött a jelenet, a célját is elérte, nem zavarta össze a nézőt. (Ritkán hasonlítgatom a könyvet a filmmel, de ha kedvenc jelenetekről van szó, nehezen áll ellen az ember. :D)
  • Hodge. Igen furcsa volt számomra, jó, igazából nagyon furán néztem, ahogy a karaktere alakult a film vége felé, ezalatt értem a "hősködést", mivel ugye egészen másra emlékeztem a könyvből, és nem is értettem, hogy miért változtattak volna így. Aztán olvastam ezt a bejegyzést, és így már helyükre kerültek a dolgok a fejemben. 
  • Dumort hotel. Mivel már említettem, hogy szinte semmi kiadott infót nem olvastam előzőleg, nekem újdonság volt, hogy a patkány dolog kimarad. Persze a jelenetet nézve leesett, hogy hát igen, ez filmen sokkal látványosabb, jobban mutat, mint egy patkány (itt jön be a képbe a bejegyzés elején említett "könyvben működik, filmen nem" dolog!). Raphael sem tűnt fel, őt kicsit hiányoltam, de aztán beraktam a "feláldozható dolgok" kategóriájába. A Hamuvárosban azért elő kellesz venniük, de talán nem baj, hogy most hanyagolták. E két dolog mellett jól összedobták a jelenetet, izgalmas volt.
  • vége nekem igen kusza lett. Nem akarok részletekbe bocsátkozni, mert 2009 régen volt, nem emlékszem tisztán és pontosan a végére. De. (Javítsatok ki, ha tévedek, légyszíves!!) Miért maradt Clarynél a Kehely? Emlékeim szerint Valentine szépen lelép vele, aztán meg majd begyűjti magának a kardot. Most akkor a Hamuvárosban még egy kis kitérő akciót fog szervezni, hogy beszerezze? Mert azért ez elég lényeges mozzanat a trilógia történetszálában. Az nem érdekelt igazán, hogy az Intézetbe rakták át a nagy finálét, gondolom pénzes okokból. 
  • vérfertőzéses szál kicsit megvariálása is sokak számára furcsa volt, én annyit mondok: Amerika meg az Aggódó Szülők. Utóbbi kis csoport sok tv sorozatra nyomást gyakorolt, rettentő debil indokokkal, de nem is ez a lényeg. Szerintem egyszerűen nem merték megkockáztatni, hogy teljesen abban a hitben üljenek azok a nézők, akik nem olvasták, hogy tényleg-tényleg tesók. És bár így úgy tűnik, hogy eltompítottak egy nagy fordulatot, azért a hatása szerintem megmaradt. A nézők tudják az igazságot, de a karakterek ugyanúgy átélik a hazugság okozta fájdalmat, kétségbeesést, szomorúságot és összezavarodottságot. Így a néző az állítólagos tény okozta "tagadás" fázisa helyett inkább sajnálatot fog érezni az irányukban. Ami azért nem utolsó dolog, az ilyen filmekben az lenne a cél, hogy a néző törődjön a szereplőkkel, érezzen valamit, akármit. 
A következő néhány dolog apróság, de nekem igazán bökte a csőrikémet, és ne kérjetek mély, nyomós indokot, mert nem tudok szolgálni vele.

  • Szeráf pengék. Nyilván az olvasóknak tiszta lap, hogy minden szeráf pengének neve van, és mindig kimondják a nevét, amivel kvázi aktiválják a kis aranyost. És ez így kompletten kimaradt. Nagyon-nagyon hiányzott nekem, mert imádtam olvasni az új angyal neveket, és elképzelni, ahogy szikrázóan felizzik a penge... *sóhaj* Ha nem is törődtek volna a felizzással, de tényleg nem vett volna el semmilyen időt, ha benyögik, hogy "Camael!".  
  • Hol volt Church??? Jó, ez már tényleg szőrszál hasogatás, de szeretem azt a macskát. Bedobhattak volna oda a háttérbe egyet igazán. :D
  • De a legfontosabb SZÁMOMRA, hangsúlyoznám, SZÁMOMRA. :D Az az, hogy így Alecről elfeledkeztek a végén. Nem lepődnék meg, ha ez csak engem bosszantana, tényleg nem :D De engem hihetetlenül zavart, hogy így Clace elmotorozott a naplementébe, és a franc se tudja mi van szegény Alec gyerekkel. Majdnem kinyúlt, és a cuccok, amiket Magnus kért, nem igazán értek el hozzá. Na akkor most mi van vele?? Talán nem ítélték meg elég fontosnak, hogy konstantálják a hogylétét. Ez pedig szomorú. :( 
Több minden most nem jut eszembe, úgyhogy elérkezett az idő arra a bekezdésre, ami miatt nem csak molyra karcoltam véleményt, hanem bejegyzés mellett döntöttem.

Komolyan egyszerűen még mindig nem tudom, hogy sírjak, esetleg nevessek? Több (!) helyen is olvastam, hogy szerintük Alec nem volt "eléggé meleg".  like ????????? what ??????????????????????????????????
Nem igazán értem azt az utolsó két szót? Milyen az, aki nem eléggé meleg? Szerintem ha a saját neméhez vonzódik, az már elég meleg. Ehhez nem kell pink ruhákat hordani, csak lányokkal lógni és affektálva beszélni - mert ugye kb ez a sztereotípia. Ugyanakkor nem értem, mégis mi a jó eget vártak???? Szeretném, ha a következő sorokra nagyon nagy figyelem fordulna.
A Csontváros könyv elején csak és kizárólag Izzy, a nővére tudja, hogy meleg. Később Clary egyszerű megfigyelés alapján rájön. Ez alapján kettő, azaz KETTŐ ember tudja. Magyarán titokként kezelik. Alec egy kirohanása, mikor Clary a szemébe mondja a tényeket, azt engedi sejtetni, hogy még ő maga is folyamatosan dolgozik ezen magában, tele van ellentétes érzésekkel (az egyik indok mondjuk a Klávé??? Vagy csak én nem siklottam el a tény fölött, hogy csöppet homofób társaság? És ez Alec helyzetében igenis aggasztó, nem csoda a sok ambivalens érzés). Már ezek alapján nyilvánvaló, hogy nem világgá kürtölve rohangál a srác. Nem ordít le róla, hogy kikhez vonzódik. És ez így van jól. Ez egy folyamat, lassú és hosszadalmas, ami az Üvegvárosban fog célt érni.
Aztán pedig szeretném kijelenteni, hogy a legnagyobb baromság Magnushoz hasonlítani. Neki több SZÁZ éve volt elfogadni magát, kísérletezni és eljutni odáig, hogy gond nélkül felvállalja mindazt, ami a személyiségét képezi (hence a sok csillámpor, szemceruza, körömlakk). 

A másik dolog pedig, hogy Kevin borzalmas Alec volt. Nos itt le kell szögezni, hogy ez már tényleg rendkívül szubjektív dolog. Én is szkeptikus voltam, mikor kiderült, hogy ő lesz Alec, de engem itt meggyőzött. Csak pattogtam a székemben, ahányszor felbukkant. Őszintén meglepődtem, mert most jöttem rá igazán, hogy mennyire nagyon megszerettem a könyvek során Alecet.
Bár így visszagondolva engem kicsit bosszant, hogy Jace és Alec párbeszédei kb csak Claryről szóltak, így annyira nem jött át, hogy mennyire állnak közel egymáshoz. Viszont Alec viszonyulása Claryhez rendkívül egyértelmű volt. Nagyszerűen átjött minden érzés, elég volt egy pillantás a csajra. Külön kedvencem volt, mikor kb a falhoz csapta Claryt, abban annyi minden benne volt: düh, mert úgy érzi, elveszi tőle Jace-t, félelem, mert egy teljesen idegen csaj nem csak, hogy egy, de rögtön két legféltetettebb titkát is tudja, ebből adódó kétségbeesés és bizonytalanság. 
Ah, és a kicsi kis jelenete Magnusszal. Ott Godfrey is parádés volt, de aaaaaaaaaaaaaaaaa csak nézzetek rá a reakcióára!! Hát meg kell zabálni. Ahogy kezdene elmosolyodni, de ugyanakkor zavarba jön. Ez annyira aleces volt számomra, hogy hihetetlen.
Nagyon-nagyon remélem, hogy valamivel több képernyőidőt kap a következő részben, mert nagyon szeretnék többet látni belőle.
(Így zárójelben: Nem lenne csodálatos Hamuváros nyitójelenet az első Malec csók? :D Legalább megtudnánk, hogy jéé, Alec túlélte, és még action is lenne!:D)

Szóval mindent összevetve szerintem jó kis adaptáció és egyben egy élvezhető film is lett. Én sírnék örömömben, ha a Vámpírakadémia fele ilyen jó lenne majd... (az a teaser trailer sajna nem erre enged következtetni) Egyszer mindenképpen érdemes megnézni, aztán pedig irány átolvasgatni a kedvenc részeket a könyvben! Én is ezt teszem éppen, átnyálazom az összes Malec jelenetet a Csontvárostól kezdve. :)







2013. augusztus 18., vasárnap

Visszatérés IV. /utolsó kör/

(Itt szeretném zárójelben megjegyezni, hogy múlt héten volt a szülinapom, és a szüleimtől egy Kindle-t kaptam :'))) Úgyhogy még több angol nyelvű könyvről várható majd bejegyzés, valamint szerintem többet is fogok így olvasni.)

Kendare Blake: Anna Dressed in Blood (Vérbe öltözött Anna) - 6/5
(Anna I)

Nem is emlékszem, mikor olvastam utoljára olyan könyvet, aminek minden szavát imádtam, és semmi hibát nem találtam benne. Már az első fejezetben egy olyan atmoszférába kerültem, mint amilyen a Supernatural (Odaát) első 3 évadára  volt jellemző, amit imádok, szóval már itt megfogott az egész, és nem is engedett el többet. Cas, a főszereplő, eszméletlen jó volt, nagyon örültem, hogy az írónő egy hiteles pasit elevenített meg az olvasó számára. A mellékszereplők lassú bevonása a természetfeletti forgatagba szintén nagyon jól lett kivitelezve. Aztán ott van Anna, természetesen. Magával ragadott a karaktere, a háttértörténete, igazából mindene.
A könyv, nos, inkább Cas humora is kedvemre való volt, pont olyan kissé száraz, intelligens volt, mint amilyet szeretek.  A történetvezetése is nagyszerű volt, csak olvasni és olvasni akartam tovább. Annyira elsodort magával, hogy meglepetéseket is okozott... No meg a vége. Alig várom, hogy olvassam a folytatást!


Gayle Forman: Hová tűntél? - 5/5
(Ha maradnék II)

Gyönyörű könyv, tele érzelmekkel, zenével, megtört fiatalokkal, akik próbálják összeragasztani a lelküket. Igazán nem tudok róla mit mondani, magával ragadott, és nem engedett... Adamet szinte végig csak meg akartam ölelni, plédbe bugyolálni, a kezébe nyomni egy bögre forró teát, és utána szépen hagyni elaludni.
Nagyon szerettem. A végét is. Mindent.


Stephanie Perkins: Anna and the French Kiss (Anna és a francia csók) - 5/5

Imádnivaló könyv, nyárra tökéletes, laza kis olvasmány.
Nagyon tetszett a párizsi helyszín, jó volt más helyről is olvasni, nem csak az átlagos amerikai/angol városokról. Anna karakterét könnyen megszerettem, lenyűgözött a mozik/filmek iránti őszinte rajongása is. A mellékszereplőket is kedveltem, és igazából semmi nem is bosszantott... Talán a végén lévő huza-vona egy csöppet, de efelett szemet lehet hunyni szerintem.
Amit mindenképpen ki akartam emelni, az St. Claire. Imádnivaló srác, ezen felül azt nagyon imádtam, amit Perkins csinált. Nem csak dobálózott azzal, hogy ezt és ezt mondta St. Claire azzal az édes angol akcentusával, hanem tényleg angolul beszélt. Tényleg olyan szavakat adott a szájába, amit az angolok használnak, és egyszerűen rajongtam minden ilyen mondatáért. Hiteles volt. Nyilván ezt fordításban nem lehet átadni, úgyhogy ez elveszett a magyarul olvasók számára. Ugyanakkor ez szerintem csak a hozzám hasonló angol nyelv bolondjainak számít igazán. :D

Ally Carter: Görbüljek meg, ha igazat mondok - 5/5
(Cammie, a Kaméleon II)

Sokkal jobban tetszett, mint az első rész, bár azt meg kell hagyni, hogy elég sokat ült szegénykém a polcon, mire elolvastam.
Még mindig elvarázsol a kémvilág, ahogy Cammie kém szemmel látja a világot. Na meg a humor, a jó kis kém humor, ami mindig megnevettet. Mondtam már, hogy imádom a bentlakásos iskolákban játszódó sztorikat? Ez még egy nagy pluszt is hozzáad ehhez a sorozathoz.
Örültem, hogy most egy olyan pasi került a képbe, aki nem a sötétben tapogatózik, hanem benne is van a dolgok közepében.  Igazából rendkívül kellemes olvasmány volt, néhol meglepett, tetszett a történetvezetése is. Mindenképpen folytatni fogom a sorozatot, azonban angolul (mivel a kiadó tudomásom szerint nem folytatja a kiadását).

Isabel Abedi: Sosem látott világ - 3*/5

Úgy érzem, nem én voltam a célközönség. Jó kis könyv, a 12-14 éves korosztály szerintem teljes mértékben élvezné. Én sajnos többnyire untam, mivel többet látott (mind a 18 évemmel:)) és többet olvasott ember vagyok, baromira átláttam az egészet, kitaláltam a fordulatokat, nem volt meglepő cseppet sem. A főszereplők is ugyebár 12 évesek, és most tanultam meg, hogy ők már túl kicsik nekem. Frusztrált, hogy eszméletlen egyértelmű és egyszerű dolgokat nem következtettek ki.
Egy idézet nagyon tetszett, egy bennem kavargó érzést végre szavakba öntött valaki.
Nagyon tetszett az építészeti aspektusa, és ahogy magyar kötöttségű dolgok is feltűntek többször is. A végével kapcsolatban vegyes érzéseim vannak, de szerintem a célközönségnek megfelelően lett lezárva. Nekem túl tökéletes lett, valószínűleg azért, mert szeretem a realitást a fantasy történetekben is. :)


2013. augusztus 6., kedd

Visszatérés III.

John Green: Kathrine a köbön - 4,5/5

Nagyon szeretem John Greent 2 könyv után (és a TFIOS még hátra van!).
Imádtam a humort, pont az én szájízemnek való, sokszor felnevettem. Külön örültem, hogy ismét egy ilyen outcast figura volt a főszereplő, furcsa hobbival és gondolkodásmóddal. Részben emiatt emelkedik ki a szimpla szakítás utáni dolgokról szóló regények tengeréből. Tényleg különleges a főszereplő, nem akcióban dús regény, de fontos témákat boncolgat, mint a barátság és a "számítani akarok, de hogyan?" kérdés. Tetszett a matekos aspektusa a regénynek, külön kedvemre való volt a különböző idegennyelvek felbukkanása. Kellemes olvasmány, mindenképpen ajánlom.


Cassandra Clare: City of Fallen Angels (Bukott angyalok városa): 4,5/5
(The Mortal Instruments/ A végzet ereklyéi IV)
Elég sokáig halogattam ennek a könyvnek az olvasását, mert féltem tőle. És talán jól is tettem, mert így igazán élveztem a 4. részt. Baromi nagy szünet volt az Üvegváros és eközött számomra, ezért volt jó. Boldogan csöppentem vissza az Árnyvadász világba, és minden kis pillanatot magamba szívtam. Azonban ha nemsokkal a CoG után olvastam volna, csalódtam volna. A könyv 3/4-e messze van az izgalmastól, pörgősségtől, hogy őszinte legyek. Az utolsó negyede viszont kárpótolt, pörögtek az események, és kaptunk egy szép függővéget. Remélhetőleg a következő rész történetileg kiegyensúlyozottabb lesz.
+: Két megállapításom született: 1, Clace már baromira nem mozgat meg. Túl sok lett nekem, elég lett volna 3 könyv velük a középpontban. 2, Malec viszont teljes szerelem lett számomra. Minden jelenet, párbeszéd, mozzanat. Ahhw. :))

Cassandra Clare: Clockwork Prince (A herceg) - 5/5
(The Infernal Devices/Pokoli szerkezetek II)

Igen, nyár elején behoztam a lemaradásaimat Clare könyveit illetően. :D
A második részt ebben a sorozatban kicsit jobban is szerettem, mint az elsőt. A történet még mindig tetszik, érdekesen alakulnak a dolgok, és jó párszor sikerült meg is lepni. A karakterek még inkább körvonalazódnak, és még inkább lehet látni a különbséget a TMI szereplőktől (nem, nem szeretem a hasonlítgatásukat!).
A szerelmi háromszög alakítása talán kicsit a ló túloldalára pottyant, de úgy elkapott a történet és érzések folyama, hogy nem zavart. Igazából az a jó és egyben rossz nekem, hogy mindkét fiút szeretem. Willt jobban, de ettől függetlenül nem szeretném Jemet sem összetörten látni. Nagyon kíváncsi vagyok a CP2-re, amint be tudom szerezni, neki is esek.



Cassandra Clare: City of Lost Souls (Elveszett lelkek városa) - 5/5
(The Mortal Instruments/A végzet ereklyéi V)
(SPOILER A 4. (CITY OF FALLEN ANGELS) RÉSZRE!)
Yaaay, olyan jó volt! A CoFA sem volt rossz, de most végre visszajött minden olyan érzés, amit a CoG adott anno. Megint jó kis csavaros, izgalmas volt a sztori, nyilván voltak kiszámítható dolgok, de néhol mégis meglepett. Sebastiant szerettem. Mert nagyon jó kis ellenség lett, tetszett, amiket művelt, kegyetlen és nagyszerű gonosz karakterré nőtte ki magát. Sajnos Clary és Jace kapcsolata továbbra is semleges lett számomra, untat.Úgyis mindig egymásra találnak, blablabla. Emiatt viszont más szereplők nem kaptak annyi szerepet. Nyilván nem hanyagolhatta el Clare a párost, mivel fontos volt a száluk cselekmény szempontjából. De ettől függetlenül a többi mellékszereplő annyival érdekesebb! Magnus és Alec. Izzy és Simon. Istenem, még Jordan és Maya is.
Bár az epilógusbeli dolgokat anno elpsoilereztem magamnak, így is baromira sírtam, felvállalom, összetört a kis shipper szívem. :( Nagyon várom a befejező kötetet.

(ps: még egy ilyen fajta bejegyzés érkezik, és utána visszatérünk a megszokotthoz ^^)

2013. július 17., szerda

Visszatérés II.

Delphine de Vigan: No és én - 5/5

Talán a legnehezebb olyan könyvekről nyilatkozni, amik nagyon megérintenek, és nagyon tetszenek. Valahogy sosem sikerült megtalálni a megfelelő szavakat. A No és én a lelkem mélyéig elért, és ott éreztem a hatását. Sok dologgal kapcsolatban felnyitotta a szememet, kicsit formálta a gondolkodásmódomat, és a szívemet is megszorongatta mindennek tetejében. Ajánlani tudom azoknak, akik mélyebb tartalmú, és egészen különleges regényekre is nyitottak. Nem hosszú könyv, de szerintem megéri rászánni egy délutánt.



Kerstin Gier: Smaragdzöld (Időtlen szerelem 3) - 5/5

Elérkeztem egy újabb sorozat végére. :) Nagyon tetszett, csak úgy fogytak az oldalak, ahogy azt az előző két résznél megszoktam. Gideon fejlődését nagyon értékeltem, ezért a szívembe is zártam teljes mértékben.
Az egyetlen dolog, amit kifogásolnék, az a végén van. Nem nevezem nevén, mert nem akarok spoilerezni. Azért nem tetszett az az elem, mert szerintem túlzott fluff lett az egész, kicsit akár nyálasnak is mondhatnám. Too much.
Azonban ettől függetlenül az egész nagyon tetszett, a fordulatosság, a karakterek... Szép zárókötet volt.


Elizabeth Noble:  The Way We Were - 4/5

Nem nagyon szoktam kimondottan csak romantikus, minden fikciótól mentes könyveket olvasni (és az a pár, ami ilyen, az is többnyire YA). Azt hiszem, ez volt az első ilyen olvasmányom, felnőtt szereplőkkel, a mindennapi élet gondjaival, nehéz döntésekkel. Kellemes kikapcsolódást nyújtott, tetszett... de. Annyira nem vett le a lábamról. A borítón egy idézet azt ígéri, hogy lehetetlen sírás nélkül befejezni a könyvet, de én emlékeim szerint sajna nem hullattam egy könnycseppet sem. Picit befejezetlennek is éreztem, de azért nem mondanám időpocséklásnak az elolvasását. :)



Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 8/1-8/2 - Örökké: 6/5


Hát, az SZJG is elért a végéhez. Nagyon jó élmény, kaland volt, örülök, hogy anno meghoztam azt a döntést, hogy kivegyem az első részt a könyvtárból, és elolvassam. Ezernyi kellemes pillanatot adott, találtam benne tanácsot, törődtem a karakterekkel, és sírtam is olvasás közben.
Az Örökké számomra nem volt szörnyen végleges, nem maradt bennem utána üresség, mert láttam, hogy Reniék merre mennek tovább, és ez fontos volt.
Köszönöm, Laura. Tényleg. Nagyon. :))

Neil Gaiman: Sosehol - 5/5

Gaiman eddigi könyveit is nagyon szerettem, de azt hiszem, a Sosehol a kedvencem jelenleg (mármint azok közül, amiket olvastam már:).
Hihetetlenül fantáziadús, és baromi olvasmányos, magával ragadó, fordulatos. Ahányszor csak sikerült leülnöm vele úgy, hogy nem voltam időkorlátok közé szorítva, egyszerűen belevesztem, és csak utaztam egyik különös helyről egy még különösebb helyre. Egyszerűen zseniális darab.




Louisa May Alcott: Little Women (Kisasszonyok) - 4,5/5

És íme egy klasszikus is, végre angolul olvasva! :) Nagyon tetszett, nem is gondoltam volna, hogy ennyire fogom élvezni. Külön örültem annak, hogy nem azon járt a lányok feje, hogy kihez, hogyan, mikor menjenek férjhez. Szinte minden karaktert megszerettem, voltak igazán vicces pillanatok, ugyanakkor komoly gondolatokkal is szolgált,  amit elraktároztam nehezebb napokra. :) Szépen zárult, de volt némi hiányérzetem. Azóta sikerült a filmet is megnéznem, ami az első két könyvet dolgozza föl, szóval a 2. részt így elspoilereztem :D A lényeg: jó adaptáció volt, viszont engem a 2. könyv fejleményei elszomorítottak :( Abszolút nem ezt vártam, teljesen másként képzeltem el Jo jövőjét, a mai napig nem értem igazán a döntését. Pedig ő volt talán a kedvencem a lányok közül, egy túlreagálásán kívül semmi problémám nem volt vele. No mindegy, ettől függetlenül érdemes szerintem elolvasni, kedvenc klasszikusaim sorába beállt.