Maggie Stiefvater: Örökké (Forever, Wolves of Mercy Falls #3)

akkor...

Amikor Sam megismerte Grace-t, ő farkas volt, Grace pedig ember. Sam végül megtudta, hogyan lehet ember, szerelmük a különös távolságtartásból a közös élet intenzív közelségévé változott. 
most...
Itt véget is érhetne a történetük. De Grace nem maradhat ember. Ezúttal ő a farkas. És Mercy Falls farkasait egy végzetes, különös vadászat fenyegeti.
örökké...
Sam bármit megtenne Grace-ért. De képes-e egyetlen fiú és egy szerelem megváltoztatni az ellenséges, veszett világot? A múlt, a jelen és a jövő összeomlani készül, egyetlen pillanatban - élet és halál pillanatában. A búcsú vagy az öröklét pillanatában.


Ismét egy trilógia végére értem. Mercy Falls farkasainak nehéz búcsút mondani, hiszen Maggie az egyik kedvenc írónőm, imádom minden sorát, amit leír, és ez a három könyv egy csodálatos utazás volt.

A Linger, mikor anno olvastam tetszett, és nagyon vártam a folytatást, ami kicsit döcögősen, de elért kis hazánkba is. A külsőségeken először túlesnék:  szerelmes vagyok a borítóba! Mikor először neten megláttam, hogy nem is piros lesz, hanem ilyen barnás, elég csalódott lettem. Azonban mikor kézhez kaptam a kötetemet, tátva maradt a szám. Valami elbűvölően csodaszép bronzos fényű a borító, és komolyan sokkal jobban tetszik, mintha piros lett volna. Ezenfelül pedig barnás betűkkel van nyomtatva a könyv, ami szintén nagyon tetszett nekem. Tehát külsőre tökéletes lett ez a kötet.

Ami a belsőt illeti, hát az is remek volt. Imádtam Maggie minden egyes sorát. Annyira szépen játszik a szavakkal, hogy azt sem tudom, mit kezdjek magammal, mikor olvasok, mert nem tudom kifejezni az érzéseimet. Maggie a mondanivalóját, - ami ebben a kötetben leginkább a konfrontálás volt, a saját magunkkal, az akadályokkal és a félelmeinkkel való szembenézés - minden gondolatát valami fenséges stílusban veti papírra. Csodálatos hasonlatai, metaforái vannak, amiken sokszor elgondolkoztam. Olyan szavakat használ olyan szövegkörnyezetben, ami nekem eszembe nem jutna, de mégis nagyszerűen működik.

"Az élet olyan süti volt, ami a pulton jól nézett ki, de amikor beleharaptam, fűrészpor és só lett belőle."

"Az öngyilkosság a szavatosságom lejárati ideje lett, az a nap, ami után már nem kell próbálkoznom."

 És még egy utolsó, utána ígérem folytatom az elmélkedésem, de ezt muszáj:

"Aztán játszani kezdtem. G-dúr variációkat. A G az emberiség által ismert legszebb akkord, végtelenül boldog. El tudtam volna élni Grace-szel egy G-dúr akkordban, ha hajlandó lett volna. Mindent, ami egyszerű és jó volt körülöttem, magába foglalt ez az akkord."

 Ahogy az utolsó idézetből kiderül, Sam még mindig nagyon-nagyon szereti Grace-t. És Grace is Samet. Számomra ők már annyira összetartoznak, hogy képtelenségnek tartom akár csak elképzelni is, hogy elválasszák őket egymástól. Ugyanakkor ebben a részben Grace nekem egy kicsit távolinak tűnt. Egyáltalán nem éreztem közel magamhoz, és vele együtt Sam is eltávolodott tőlem egy picit. Mint karaktereket persze szeretem mindkettőjüket, de valahol úgy éreztem, hogy ez a könyv határozottan Cole-é volt.

Ebben az egész sorozatban és világban az én emberem Cole volt. Minden kis mozzanatát imádtam.
Már ott kezdődött, hogy - csakúgy mint Sam - neki is kemény problémái voltak a múltban. Ráadásul Cole elég nehezen birkózik meg ezekkel a dolgokkal. Tehát meglehetősen mély a karaktere, és él. Annyira egyedi, annyira megismételhetetlen, hogy egyszerűen életre kel a lapokon.
Imádtam a - néhol keserű - humorát, azt, hogy Samet Ringónak hívta. Imádtam, ahogy Isabelt piszkálta folyamatosan, imádtam a kettejük közötti kémiát.
Meglehetősen szomorú volt ez a kötet, de valódi könnyeket csak és kizárólag Cole tudott belőlem kicsikarni. Az egyik legzseniálisabb férfi karakternek tartom, akikről eddig olvastam.

A történet, ahogy azt már megszokhattuk, nem rohan. Ugyanakkor nem is olyan lassan folyó, mint a Linger volt. Úgy érzem, hogy Maggie itt pont eltalálta az arányokat. Nagyon tetszett, ahogy bevont szereplőket, ahogy alakította az eseményeket, ahogy karaktereket szakított el és hozott össze (Sam és Beck jeleneténél összeszorult a szívem).

A vége az, ami kritikus pont lett a rajongók körében. Sokaknak nagyon nem tetszett, én viszont elégedett vagyok vele. Semmi konkrétat nem nyom le a torkunkon, hogy ez már pedig így lesz, és kész. Lezárta, de mégis valahogy az olvasókra hagyta, hogy döntsék el, kinek mi lesz a végső sorsa.

Kedvenc szereplő: Cole
Nagyon nem kedvelt karakter: -
Ami nagyon tetszett: Maggie fergeteges stílusa, a karakterek kapcsolatai
Borító: 6/5
Karakterek: 6/5
Történet: 6/5
Összességében: 6/5
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó, 2011

Maggie Stiefvater: Linger – Várunk

“Miután Sam mindenét kockára tette, és megnyerte a jövőjét, amely ijesztően nyújtózik előtte, most Grace rejtélyes betegségével kell szembenéznie. A márciusi hidegben a lány testében egyre növekszik a forróság, és a közös jövő elolvadni látszik a hóval. 
Sam a falkáját várja, de aki kilép a fák közül, arra nem számít. És míg ő mindent elkövetett, hogy ember maradhasson, a jövevény alig várja, hogy a tél megfossza őt az emberi gondolatoktól. 
Mindig azt hitték, hogy a szerelmük mindent túlél, de vajon azt is, ami most következik?”

Hmm, nem is tudom, hogy kezdjek hozzá. Szokatlanul sokáig olvastam, no nem azért, mert olyan rossz lenne, inkább időhiányra fogom. Tetszett. Tényleg.

Először is, nem olvastam kritikákat erről, mert nem akartam semmi befolyásolást, és így írom most a kritikám is. Lehet, egyedül én éreztem így a könyvvel kapcsolatban, lehet, hogy nem.
Az első háromszáz (!) oldalon szinte semmi nem történt, legalábbis semmi izgalmas, ami tényleg durván érdekes lenne, tehát Vártam. Kitartóan és meg is kaptam, amire vártam.  Az utolsó 50-60 oldallal teljességgel meg voltam elégedve. Annyira tetszett, olyan szívszorító volt!

Azonban azt is el kell ismernem, hogy hiába nem történt semmi a könyv nagy részében, mégsem volt unalmas. Cseppet sem, és ez teljes mértékben Maggie tehetségének a számlájára írható. A Shiver után is így gondoltam, és a Linger csak megerősített abban, hogy Stiefvater csodálatosan ír. Azt, amit mások oldalakon keresztül ecsetelnek, hogy átadják  a kívánt hatást, érzéseket, ő le tudja írni három mondatban és még nagyobb hatást is ér el. Na és még a versikékről nem is beszéltünk, imádom őket! Nem Petőfi meg ilyenek, de a maguk módján csodálatosak.

"Viszlát: százféleképpen mondhatod,

Könnyeid százféleképpen onthatod,

Kalapod fejedbe éppúgy nyomhatod, mielőtt kilépsz.

Mondom: viszlát, viszlát,

Kiáltom hangosan át,

Mert mire hangom újra meglelem,

Talán már nem tudom, hogy hogyan tehetem."

A következő részek SPOILEResek

Az elején tényleg meglepett, hogy plusz két új szemszöget kaptunk. Isabelt nem kedveltem és most, hogy jobban beleláthattam a fejébe, láthattam a dolgokat az ő szemszögéből, megértettem. Egy picit meg is szerettem, bár még mindig nem nagy kedvenc.

Azonban érdekesebb téma Cole. Rocksztár, helyes, sajátos stílusa van és… szuicid gondolatok keringenek a buksijában. Ami megint Maggie-nek köszönhető, hogy tényleg elhittem, nem csak hisztizik és játsza az agyát, hanem tényleg meg akar halni.  Úgy írta le, úgy alkotta meg Cole egész karakterét, hogy hihető volt. És minden negatív tulajdonsága ellenére imádom a srácot, és őszintén remélem a happy endjét!

Annyira ironikus, hogy most Grace lett farkas. Bár most végre megtudja, hogy milyen farkasnak lenni, de ez Samnek nagy szívás!
Két dolog van, amit utáltam a könyvben: Grace idióta szülei és Tom Culpeper.
Grace szüleit tényleg nem értem, eddig tojtak a lányukra, most meg, hogy barátja lett, már óvják, mintha hóvirág lenne és simán eltaposhatja egy kiscica akár.  Az viszont tetszett, hogy Grace a sarkára állt és odamondta, mert bármilyen fájdalmas, igaza volt.

Várok az én édes, nyári lányomra.

Nem mondom, hogy sírtam a végén, de tényleg megérintett. És megint: Maggie olyan szépen írta le az utolsó fejezetet, hogy a szívembe markolt Sam elszántsága, szomorúsága, mindene.
Várom a következő részt, tényleg. Érdekel, milyen gyógymódot találnak, hogy Cole-lal mi lesz, mindenki sorsa érdekel. És ritkán van ilyen!


SPOILER VÉGE.

Kedvenc karakter: Cole

Nagyon-nem-kedvelt-karakter: Tom Culpeper, Grace szülei

Ami nagyon tetszett:  a leírások, Cole múltjának feltárása, a hangulat

Ami nem tetszett: hogy vontatott volt az eleje

Borító:  5/5

Történet: 4/5

Karakterek:  5/5

Összességében: 5/5

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó, 2010