Visszatérés III.

John Green: Kathrine a köbön - 4,5/5

Nagyon szeretem John Greent 2 könyv után (és a TFIOS még hátra van!).
Imádtam a humort, pont az én szájízemnek való, sokszor felnevettem. Külön örültem, hogy ismét egy ilyen outcast figura volt a főszereplő, furcsa hobbival és gondolkodásmóddal. Részben emiatt emelkedik ki a szimpla szakítás utáni dolgokról szóló regények tengeréből. Tényleg különleges a főszereplő, nem akcióban dús regény, de fontos témákat boncolgat, mint a barátság és a "számítani akarok, de hogyan?" kérdés. Tetszett a matekos aspektusa a regénynek, külön kedvemre való volt a különböző idegennyelvek felbukkanása. Kellemes olvasmány, mindenképpen ajánlom.


Cassandra Clare: City of Fallen Angels (Bukott angyalok városa): 4,5/5
(The Mortal Instruments/ A végzet ereklyéi IV)
Elég sokáig halogattam ennek a könyvnek az olvasását, mert féltem tőle. És talán jól is tettem, mert így igazán élveztem a 4. részt. Baromi nagy szünet volt az Üvegváros és eközött számomra, ezért volt jó. Boldogan csöppentem vissza az Árnyvadász világba, és minden kis pillanatot magamba szívtam. Azonban ha nemsokkal a CoG után olvastam volna, csalódtam volna. A könyv 3/4-e messze van az izgalmastól, pörgősségtől, hogy őszinte legyek. Az utolsó negyede viszont kárpótolt, pörögtek az események, és kaptunk egy szép függővéget. Remélhetőleg a következő rész történetileg kiegyensúlyozottabb lesz.
+: Két megállapításom született: 1, Clace már baromira nem mozgat meg. Túl sok lett nekem, elég lett volna 3 könyv velük a középpontban. 2, Malec viszont teljes szerelem lett számomra. Minden jelenet, párbeszéd, mozzanat. Ahhw. :))

Cassandra Clare: Clockwork Prince (A herceg) - 5/5
(The Infernal Devices/Pokoli szerkezetek II)

Igen, nyár elején behoztam a lemaradásaimat Clare könyveit illetően. :D
A második részt ebben a sorozatban kicsit jobban is szerettem, mint az elsőt. A történet még mindig tetszik, érdekesen alakulnak a dolgok, és jó párszor sikerült meg is lepni. A karakterek még inkább körvonalazódnak, és még inkább lehet látni a különbséget a TMI szereplőktől (nem, nem szeretem a hasonlítgatásukat!).
A szerelmi háromszög alakítása talán kicsit a ló túloldalára pottyant, de úgy elkapott a történet és érzések folyama, hogy nem zavart. Igazából az a jó és egyben rossz nekem, hogy mindkét fiút szeretem. Willt jobban, de ettől függetlenül nem szeretném Jemet sem összetörten látni. Nagyon kíváncsi vagyok a CP2-re, amint be tudom szerezni, neki is esek.



Cassandra Clare: City of Lost Souls (Elveszett lelkek városa) - 5/5
(The Mortal Instruments/A végzet ereklyéi V)
(SPOILER A 4. (CITY OF FALLEN ANGELS) RÉSZRE!)
Yaaay, olyan jó volt! A CoFA sem volt rossz, de most végre visszajött minden olyan érzés, amit a CoG adott anno. Megint jó kis csavaros, izgalmas volt a sztori, nyilván voltak kiszámítható dolgok, de néhol mégis meglepett. Sebastiant szerettem. Mert nagyon jó kis ellenség lett, tetszett, amiket művelt, kegyetlen és nagyszerű gonosz karakterré nőtte ki magát. Sajnos Clary és Jace kapcsolata továbbra is semleges lett számomra, untat.Úgyis mindig egymásra találnak, blablabla. Emiatt viszont más szereplők nem kaptak annyi szerepet. Nyilván nem hanyagolhatta el Clare a párost, mivel fontos volt a száluk cselekmény szempontjából. De ettől függetlenül a többi mellékszereplő annyival érdekesebb! Magnus és Alec. Izzy és Simon. Istenem, még Jordan és Maya is.
Bár az epilógusbeli dolgokat anno elpsoilereztem magamnak, így is baromira sírtam, felvállalom, összetört a kis shipper szívem. :( Nagyon várom a befejező kötetet.

(ps: még egy ilyen fajta bejegyzés érkezik, és utána visszatérünk a megszokotthoz ^^)

Visszatérés II.

Delphine de Vigan: No és én - 5/5

Talán a legnehezebb olyan könyvekről nyilatkozni, amik nagyon megérintenek, és nagyon tetszenek. Valahogy sosem sikerült megtalálni a megfelelő szavakat. A No és én a lelkem mélyéig elért, és ott éreztem a hatását. Sok dologgal kapcsolatban felnyitotta a szememet, kicsit formálta a gondolkodásmódomat, és a szívemet is megszorongatta mindennek tetejében. Ajánlani tudom azoknak, akik mélyebb tartalmú, és egészen különleges regényekre is nyitottak. Nem hosszú könyv, de szerintem megéri rászánni egy délutánt.



Kerstin Gier: Smaragdzöld (Időtlen szerelem 3) - 5/5

Elérkeztem egy újabb sorozat végére. :) Nagyon tetszett, csak úgy fogytak az oldalak, ahogy azt az előző két résznél megszoktam. Gideon fejlődését nagyon értékeltem, ezért a szívembe is zártam teljes mértékben.
Az egyetlen dolog, amit kifogásolnék, az a végén van. Nem nevezem nevén, mert nem akarok spoilerezni. Azért nem tetszett az az elem, mert szerintem túlzott fluff lett az egész, kicsit akár nyálasnak is mondhatnám. Too much.
Azonban ettől függetlenül az egész nagyon tetszett, a fordulatosság, a karakterek... Szép zárókötet volt.


Elizabeth Noble:  The Way We Were - 4/5

Nem nagyon szoktam kimondottan csak romantikus, minden fikciótól mentes könyveket olvasni (és az a pár, ami ilyen, az is többnyire YA). Azt hiszem, ez volt az első ilyen olvasmányom, felnőtt szereplőkkel, a mindennapi élet gondjaival, nehéz döntésekkel. Kellemes kikapcsolódást nyújtott, tetszett... de. Annyira nem vett le a lábamról. A borítón egy idézet azt ígéri, hogy lehetetlen sírás nélkül befejezni a könyvet, de én emlékeim szerint sajna nem hullattam egy könnycseppet sem. Picit befejezetlennek is éreztem, de azért nem mondanám időpocséklásnak az elolvasását. :)

Neil Gaiman: Sosehol - 5/5

Gaiman eddigi könyveit is nagyon szerettem, de azt hiszem, a Sosehol a kedvencem jelenleg (mármint azok közül, amiket olvastam már:).
Hihetetlenül fantáziadús, és baromi olvasmányos, magával ragadó, fordulatos. Ahányszor csak sikerült leülnöm vele úgy, hogy nem voltam időkorlátok közé szorítva, egyszerűen belevesztem, és csak utaztam egyik különös helyről egy még különösebb helyre. Egyszerűen zseniális darab.




Louisa May Alcott: Little Women (Kisasszonyok) - 4,5/5

És íme egy klasszikus is, végre angolul olvasva! :) Nagyon tetszett, nem is gondoltam volna, hogy ennyire fogom élvezni. Külön örültem annak, hogy nem azon járt a lányok feje, hogy kihez, hogyan, mikor menjenek férjhez. Szinte minden karaktert megszerettem, voltak igazán vicces pillanatok, ugyanakkor komoly gondolatokkal is szolgált,  amit elraktároztam nehezebb napokra. :) Szépen zárult, de volt némi hiányérzetem. Azóta sikerült a filmet is megnéznem, ami az első két könyvet dolgozza föl, szóval a 2. részt így elspoilereztem :D A lényeg: jó adaptáció volt, viszont engem a 2. könyv fejleményei elszomorítottak :( Abszolút nem ezt vártam, teljesen másként képzeltem el Jo jövőjét, a mai napig nem értem igazán a döntését. Pedig ő volt talán a kedvencem a lányok közül, egy túlreagálásán kívül semmi problémám nem volt vele. No mindegy, ettől függetlenül érdemes szerintem elolvasni, kedvenc klasszikusaim sorába beállt.

Visszatérés I.

Hű, egy bő fél év kimaradt. Úgy gondoltam, ami nem megy, azt nem szabad erőltetni. Nem tudtam bőven írni a könyvekről, amiket olvastam, nem jöttek belőlem a szavak, rángatni kellett őket. És ez nem működött, én pedig semmilyen munkát nem adok ki a kezemből. De tegnap elkapott a vágy, és úgy éreztem menni fog most. Minden blogomat felélesztgetem, átalakítgatom.

Jó pár könyvet elolvastam a blogszünet alatt, úgy gondoltam, 2 (esetleg 3) bejegyzés keretében a molyos értékeléseim segítségével rövid, tömör véleményként megjelennek, aztán a frissek már külön posztokat fognak kapni, ahogy az már megszokott. (:

Kelley Armstrong: The Summoning (Darkest Powers 1): 5/5
Ez volt az első könyv, ami beleesett a blog hiátusába.
Miután belekezdtem, egész rövid idő után szidtam magamat, hogy miért hagytam porosodni a polcon fél évig. Nagyon bejött, semmi világmegrengető nincs benne, de szórakoztatott, lekötött, élveztem. Külön örültem, hogy a főhősnő, Chloe, cseppet sem idegesített, kifejezetten jó főszereplőnek tartom. Mellékszereplők terén sem okozott csalódást a könyv, Dereket külön ki kell emelni. Nem a gyönyörű, hibátlan külseje ejtett rabul. :) Mivel nem próbáltam minden erőmmel rejtélyt fejteni, kellemes meglepetésekkel is szolgált a könyv.
Angolul olvastam, a magyar fordításba beleolvastam, nem igazán tetszett.

Aprilynne Pike: Illúziók (Wings 3): 4/5

Fogalmam sincs, azért éreztem-e jónak, mert sokkal rosszabbra számítottam, vagy mert ténylegesen jó volt. Ez örök rejtély marad. :D

Azonban a lényeg, hogy tetszett, nyilván nem volt tökéletes, még mindig megvannak a hibái, de élveztem ettől függetlenül.

Mintha fejlődött is volna az írónő, egészen gyorsan olvastam a könyvet. A története itt-ott kicsit unalmas volt, a csavarok elég tipikusak, de ezt efölött szemet lehet hunyni, ez legyen a legnagyobb hibája. A szerelmi mizéria még mindig teljes lángon lobog, Davidet még mindig nem kedvelem, Tamani is kezdett már idegesíteni a Laurel iránti megrögzöttségével, míg magától Laureltől annyira nem másztam falra. A végén elismerem, picit meglepett, de a függővég annyira nem tépázta meg az idegeimet, látjátok, fél évvel később sem kaparom a falat a folytatásért. Összegezve aranyos kis könyv volt, egynek elment. :)

Kerstin Gier: Zafírkék (Időtlen szerelem 2): 5/5

A Rubinvörös folytatása is elnyerte a tetszésemet, talán jobban is bejött, mint az első rész. 

Tetszik, ahova tart a sztori, ahogy az írónő csavarja dolgokat, és lassanként egyre több mindent tudunk meg, szépen kibontakozik előttünk a sztori. A karaktereket ismét a szívembe zártam, ahogy sodródtak a történések folyamában. Gideonnal kapcsolatban vegyes érzéseim voltak sajnos, reméltem, hogy ezek majd az utolsó részben letisztulnak.

Határozott gyenge pontom maradt Gwen és Gideon korabeli ruhákba öltözése. :)

Simone Elkeles: Tökéletes kémia (Perfect Chemistry 1): 4,5/5

Ettől a könyvtől kissé tartottam, mert rengetegen nagyon szerették, de láttam sok negatív véleményt is. Valamint jómagam igazán szerettem volna imádni, és ezért csücsült a polcomon egy évet. 

Végül imádtam az egészet, mintha a 3MSC könyvváltozatát olvastam volna (nyilván rengeteg eltéréssel, de a hangulat és a jó pár hasonlóság!), rabul ejtett.
Kliséhalmaz a könyv, közhely klisék hátán, és eszméletlen romantikus, de pont ettől olyan egyszerű olvasni, és ha nem játszanak az előbb felsorolt dolgok az idegeinkkel, akkor rettentő egyszerű el is veszni benne. 

Az egyetlen problémám a könyvvel az utolsó jelenet volt, az már nekem is sok volt. Túl sok fluff, cukor, hab, rózsaszín. Annak ilyen neten elérhető extrának kellett volna lennie, szvsz.

Julia Bell: Súlyos: 3,5/5

Ez volt az első olyan általam olvasott könyv, amelynek középpontjában teljes egészében az étkezési zavarok álltak. Pontos viszonyítási alapom tehát nem volt, de mégis úgy éreztem, hogy Julia Bell nem dolgozta föl igazán jól a témát.
Az oka ennek, hogy bár nyíltan, szókimondóan kezelte az étkezési zavarokat, nem takargatott semmit, a főszereplő lányt viszont hihetetlenül felszínesen mutatta be. 

Ezért sose tudtam, mit érez, mik motiválják a cselekedeteit. Ennél zavaróbb volt, hogy egyik oldalról a másikra változott meg a személyisége, hozzáállása állandóan. 

Nyilván azért tanulságos volt elolvasni, nem ferdített a tényeken. Fogok még ebben a témában olvasni, reméljük, azokkal jobban meg leszek elégedve. :)

Michelle Zink: Prófécia (Prophecy of the Sisters)

A tizenhat esztendős Lia Milthrope nemrégen veszítette el édesapját, s immár teljesen szülő nélkül maradt. Amikor azonban egy különös jel tűnik fel a csuklóján, lassan ráébred, hogy a bélyeg, amelyet viselnie kell, sokkal súlyosabb az árván maradt leány titulusánál. Lia és ikerhúga, Alice végezetes szerepet örökölt egy ősi próféciában, amely évszázadok óta ikrek generációit fordította egymás ellen. 
Lia eltitkolja felfedezését Alice, s még szerelmese, James elől is, ám ahhoz, hogy teljesen megszabadulhasson a titok terhétől, véget kell vetnie a próféciának - mielőtt a húga tenné meg. Csak akkor értheti meg végre szülei halálának rejtélyes körülményeit, s a csuklóján sötétlő jel valódi jelentését; csakis akkor tudhatja meg, meddig képes elmenni Alice, hogy őt legyőzze, és miféle pusztulást hozhat a prófécia a világra. 

Önszántamból ez a könyv biztos nem került volna előre a várólistámon, de a megyei könyvtárban van egy példány belőle, és valahogy nem tudtam otthagyni. Csak miután kivettem, akkor olvasgattam utána molyon, és meglepődésemre elég sok negatív értékelésbe futottam, úgyhogy igazán kíváncsi voltam, mi fog ebből kisülni.

Összességében nekem tetszett a könyv, kikapcsolt, és egészen élveztem. A fülszövegből nem derült ki, úgyhogy igencsak meglepődtem, amikor rájöttem, hogy a sztori az 1800-as évek végén játszódik. Az ebben a korban játszódó történeteket igazán szeretem, úgyhogy ez is dobott a könyvön egy kicsit.
Michelle Zink gyönyörűen ír. Szerintem. Nagyon választékos, szép a stílusa, kényeztette a szememet a szavak rendezett kavalkádja. Ez ízlés kérdése, lehet másoknak túl sok, nekem nagyon-nagyon tetszett. A fordítás szerintem igen jól sikerült, Michelle Zinktől olvastam angolul is a Dear Bullyban (erről később lesz bejegyzés), és angolul is nagyon bejött az írásmódja.

A könyv alapkoncepciója szerintem zseniális, rengeteg potenciál van benne, amit ha jól kezel az író, akkor egy A+ könyv lesz a végeredmény. Nos, igen, itt jöttek a problémák a könyvvel. A történet valami borzasztómód átlátszó. Mint az ablaküveg. Nem is kell megerőltetni az agyát az embernek, könnyedén ki lehet találni, mi lesz a következő csavar, a prófécia mit jelent és a többi. Sokkal, de tényleg sokkal korábban rájöttem a dolgokra, mint maguk a szereplők, azonban ez mégsem zavart annyira mint pl L. J. Smith esetében. Ugyanis nem tört rám a késztetés, hogy falhoz csapjam a könyvet, mert annyira IQ zérók a szereplők. Egyszerűen én láttam, amit ők nem, pedig ugyanabból az információ halomból dolgoztunk. De nem voltak idegesítőek, nem volt annyira egyértelmű minden, hogy a nem észrevételük miatt falba verjem a fejem.
Annak ellenére, hogy általában negatívumként hozom fel az átlátszóságot (ebben az esetben is annak tartom),   ennek a könyvnek az esetében, akkor és ott egyáltalán nem bántam, mert kikapcsolt. Nem pörgött az agyam a rejtélyeken, így abszolút pihenni tudtam. Tehát a nagy izgalmakat kedvelőknek ebben a tekintetben valószínűleg csalódás lesz a könyv.

Nagyon hálás voltam azért, hogy nem csöpögött a nyáltól, mint a mostani YA könyvek jelentős hányada. Nincs sablonos szerelmi háromszög, nem agonizál senki, hogy jajj, most kit szeretek, hogy kéne döntenem. Komolyan felüdülés a sok szerelem-központú regény után. Azok is jók, persze, szeretem is őket, amikor olyan napjaim vannak, de attól is csömöre lesz az embernek egy idő után. Ilyenkor jók az ilyen könyvek.

A karakterekkel nem volt semmi gondom, érdekesek voltak, életszerűek, na meg a cselekedeteik átlátszóak. Talán Alice tudott úgy igazán meglepni egyszer, mert arra a dologra tényleg nem számítottam, de egyébként rendkívül következetes volt mindenki.

Tehát így konklúzióban azt tudom mondani, hogy egyszer olvasós darab számomra, csodás stílusban íródott, kár, hogy az alapötlet potenciáljait nem tudta Michelle Zink rendesen kihasználni. Sorozat, úgyhogy majd egyszer elolvasom a következő részt is, mert kíváncsi vagyok, hogy mit fog még kihozni ebből az írónő.

Kedvenc szereplő: -
Nagyon nem kedvelt karakter: -
Ami nagyon tetszett: a stílusa, hogy az 1800-as évek végén játszódik
Borító: 5/5
Karakterek: 4/5
Történet: 4/5
Összességében: 4/5
Kiadó: Ciceró, 2011

Alex Flinn: Csók, pont jókor (A Kiss In Time)

Taliát egy átok sújtja... Jack megtöri az átkot.

Mondták nekem, hogy óvakodjak attól az átkozott orsótól, de ez annyira elbűvölő volt, annyira hipnotikus... 
Aznap csak egy kis kalandra vágytam, ezért léptem meg a turistacsoporttól. De találni egy kómában lévő várost, benne egy állatian dögösen kinéző, alvó kiscsajjal, na ez éppen nem az volt, amire számítottam.
Ugyanott ébredtem, de egy egészen más időben - egy vadidegen csókja ébresztett fel.
Én nem azért csókoltam meg, hogy segítsek rajta. Néha csak úgy csókolózik az ember.
Nem tudtam, hogy aztán ez fog történni. Most aztán alaposan benne vagyok a pácban, mivel az apám, a király, engem okol, hogy romlásba döntöttem az országunkat. Nincs más választásom, mint elszökni innen, méghozzá ezzel a közemberrel!
Most aztán jól megszívtam: itt van a nyakamon ez a gügye királykisasszony, plusz a bőröndje, tele az ékszereivel... Az egyetlen jó hír: a szüleim totál ki lesznek kattanva!
 Képzeld el, hogy párkapcsolati gondjaid vannak. Aztán zárd az ajkadat egy kábultan szunyókáló egyénéhez, akiről kiderül, hogy idestova 316 éves az illető.Vajon egy csók átsegíthet mindenen - akár az időn is? 


Alex Flinn és én már korábban találkoztunk, csak akkor a blog még nem létezett. A Beastly-t 2010 karácsonyára kaptam ajándékba, és nagyon érdekelt. Rendkívül hamar elolvastam, rabul ejtett az egész sztori. Remek elgondolás volt, zseniális kivitelezésben. Akkor úgy éreztem, hogy igen, abszolút működik a régi mesék modernizálása. 2007-ben adták ki először a Beastly-t, majd 2009-ben követte eme bejegyzés alanya, a Csók, pont jókor.


Nagyon szerettem volna úgy rajongani ezért a könyvért, mint az írónő előző mesefeldolgozásáért. Teljesen elvarázsolt anno a fülszöveg, a borító ugyanolyan letisztult és szép... Azt hiszem, a legnagyobb probléma az volt, hogy túl nagyok voltak az elvárásaim. Nem Beastly folytatást vártam, nem ugyanazt a sztorit, ugyanazokat a köröket. Hanem egy azzal megegyező minőségű mese modernizálást. És annak ellenére, hogy gyorsan elolvastam, és kikapcsolt, egy percig sem bántam meg, hogy kölcsönkönyv volt, és nem saját.

Az egyik problémám az volt a könyvvel, hogy szerény véleményem szerint rettentő felszínes volt... nos, szinte minden. A végkifejlet rendkívül evidens, bár nagyon szerettem volna, ha Flinn elringat valami módon abba a hitbe, hogy nem, nem lesz happy end. Mert meg tudta volna tenni, van tehetsége hozzá.
De a szerelem erőltetett volt, nem éreztem át. Ismerjük a mesét, Csipkerózsika (Talia) csak az igaz szerelem csókjától ébred fel. Ezt én el is fogadom. Azonban az érthető, hogy egy kicsiknek szóló mesében ezt nem bonyolítják túl, de én azért szerettem volna, ha a modern változatban, idősebb célközönség lévén, igenis lett volna rendes huza-vona. A falat kapartam Talia hülyeségétől, ahogy rá akarta erőltetni magát Jackre, mert igenis ő az igaz szerelme. És ezt ismételgeti, és ismételgeti, és ismételgeti. TUDJUK!! Tisztában vagyunk ezzel a fülszöveg elolvasása óta. Jack reakciója legalább valamelyest racionális volt, de szerintem sokkal jobban működött volna (és kevésbé kergetné az olvasót az őrületbe), ha mondjuk valami más folytán indulnak el közös útjukon, és nem Talia megrögzöttsége miatt.
Azt elismerem, hogy nagyon kis aranyos volt, ahogy Jack beleszeretett... de ez is olyan semmilyen volt. Semmi érzést nem váltott ki belőlem, annyira nem volt itt elmélyítve semmi. Nem törődtem igazán egyik karakter sorsával sem... Az megmentette a könyvet, hogy Talia valamennyire karakterfejlődött, és ennek borzasztóan örültem. Mert ha egész végig az eredeti énjét kellett volna elviselnem, szerintem megőrültem volna.
Jacket meg a húgát kedveltem a leginkább. Jack, nos... igen, csak ismételni tudom magam: ha Jack is komolyabban lett volna karakterizálva, nagyon jó kis szereplő lett volna. Így is jó volt, de ha lehet jobb is...?
Jackről most eszembe jutott, hogy néhány irracionális dolgon is felvontam a szemöldököm olvasás közben.
*enyhe spoiler veszély*

Szóval van ez a jelenetsor, hogy Talia meg Jack vissza akarnak utazni Amerikába, de ahhoz ugye kell pénz. És Talia a kastélyból elhozta az ékszeres ládikáját. Na mármost, Jack kitalálja, hogy elmennek, és eladnak valamit abból. Már nem azért, de ha két tizenéves gyerek besétál egy boltba, és el akarnak adni egy szép nagy rubintot, az azért  elég gyanús. Azért felmerülhetne a kérdés az emberben, hogy honnan szedték? Miért akarják eladni? Mire kell a pénz? Na mindegy, láttunk már nagyobb baromságokat is nyomtatásban...:D

*spoiler vége*

Felszínességnél tartunk még mindig. Ó, a humor. Szerintem alapvetően Alex Flinn vicces. De olyan olcsó poénokkal dobálózott most, ami abszolút kiszámítható volt. Valami eredetiséget, nagyon nagy csattanós viccet vártam. Akartam könnyezve röhögni, mert lett volna rá lehetőség. De így csak el-elmosolyodtam.
Több csavarosságot szerettem volna, izgulni és falni az oldalakat. Annak ellenére, tudtam, mi lesz a vége. Egyébként voltak jó megoldásai is az írónőnek, a könyv végén rendkívül ötletes volt Jack feladatai kapcsán.
Tehát alapvetően szerintem a legnagyobb baja ennek a könyvnek, hogy felszínes, és kicsit erőltetett dolgok vannak benne.

De! Nem élvezhetetlen. Agyat kikapcsolva, egy pohár limonádé mellé, az instant-szerelem kedvelőinek remek nyári olvasmány. És bár nem olyan erős, mint a Beastly-é, de ennek is van mondanivalója. Őszintén megmondom, hogy a könyv felénél baromira kételkedtem abban, hogy lenne, de a végére összehozta Alex Flinn.

Kedvenc szereplő: Jack
Nagyon nem kedvelt karakter: -
Ami nagyon tetszett: -
Borító: 5/5
Karakterek: 4/5
Történet: 4/5
Összességében: 4/5
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó, 2012

Rick Riordan: A villámtolvaj (The Lightning Thief)

Percy Jackson és az olimposziak 1. (Percy Jackson and the Olympians #1)


A tizenkét éves Percy Jacksont eltanácsolják az iskolából. Megint.
Bármennyire igyekszik, úgy tűnik, képtelen távol tartani magától a bajt. De tényleg szó nélkül végig kell néznie, ahogy egy kötekedő kölyök molesztálja legjobb barátját? Tényleg nem szabad megvédenie magát  az algebratanárnővel szemben, amikor az szörnyeteggé változik és meg akarja ölni?
Persze senki nem hisz Percynek a szörny-incidenssel kapcsolatban; abban sem biztos, hogy magának hisz. Egészen addig, míg a Minótaurusz be nem kergeti a nyári táborba.
Hirtelen mitikus lények járkálnak ki-be a lakokba, és Percy görög mitológia könyve megelevenedik.
Rájön, hogy az olimposzi istenek a huszonegyedik században is élnek. Sőt, ami ennél is rosszabb, felbosszantotta őket: Zeusz villámát ellopták, és Percy az első számú gyanúsított. 
Percynek mindössze tíz napja van arra, hogy megtalálja és visszaadja a Zeusztól ellopott holmit, és békét teremtsen a háborúságban álló Olimposzon.


Mostanában egyre többször fordul elő velem, hogy egy adott könyv filmváltozatát előbb látom, minthogy magát a kötetet elolvasnám. A Percy Jackson esetében is így történt. Még anno, mikor kijött a film, akkor mentem egy barátnőmmel moziba megnézni, és imádtam. Nagyon szeretem a görög mitológiát, és így a XXI. századba ültetve teljesen elvarázsolt, odáig voltam érte. Azóta már számtalanszor megnéztem, és olyan jó kis délutáni kikapcsolódó film, hogy nem igazán untam még meg.
Nem filmkritikát akarok én itt írni, de elő-elő fog bukkanni, mert muszáj lesz kiemelnem dolgokat.

Az első "megütközésem" akkor történt, mikor rájöttem, hogy a főszereplő a könyvben tizenkét (!) éves. Nekem, aki többnyire YA könyveket olvasok, ez azért picit fiatal. Ráadásul a film ismeretében, ahol Percy vagy 16 éves volt, ez elég szembeszökő. Nyilván egy 12 éves srác nem ugyanazt fogja csinálni/gondolni/érezni, mint egy 16 éves.
Ettől függetlenül vígan vágtam bele a könyvbe, gondolván, hogy gyerekkönyv, majd egyszerűen kikapcsol. És így is tette, a célnak pontosan megfelelt. Ugyanakkor nem mondanám rá, hogy öt pont, mert annyira nem varázsolt el.
Ez többnyire úgy éreztem, hogy a szereplők fiatal korából adódott. A filmet talán ezért is szerettem jobban, korban hozzám illett inkább. Ráadásul ott volt szerelmi szál is, ami menthetetlen romantikus lévén nekem nagyon fontos. A könyvben inkább ez a "De szép lány! Remélem kedvel engem..." stílus jött át, és semmi konkrét nem történt.

Ugyanakkor a sztori már más tészta! A filmet nagyon-nagyon átírták. A főbb pontok persze megmaradtak, de például a főgonosz nem ugyanaz. Ezért ez meglepetésként is érhetett volna. De nem ért, mert a könyv számomra kiszámítható volt. Gyerekeknek valószínűleg ez pont jó, de én már megedződtem, és könnyen kisilabizáltam.
Jó pár másik karakter is megjelenik a könyvben, akik a vászonra nem fértek rá, és akik szerintem rendkívül jók voltak.
Az istenek modernizálása nekem személy szerint tetszett, vicces volt. Ó, igen. A humor is remek volt, én jól szórakoztam rajta. A stílusa is sodró, élvezetes. Egyszer elolvasni mindenképpen megéri, ha az ember gyermeklelkű. :)

Így végszóban annyit szeretnék mondani, hogy bár a film egészen más, mint a könyv, szerintem a maga nemében zseniális. És könyvadaptációként is megállja a helyét abban a tekintetben, hogy noha sok az átírás, mégis követhető a sztori. Nem lógnak a levegőben a dolgok, minden érthető, megmagyarázott satöbbi. A könyv ismerete nélkül is bőven élvezhető. Tehát ha már a könyvhöz volt szerencsénk, akkor szerintem úgy kell a filmhez hozzáállni, hogy nem egy szó szerinti adaptáció, hanem szabad szellemű. Filmként tökéletes, így kell leülni a képernyő elé.

Kedvenc szereplő: Groover, Árész
Nagyon nem kedvelt karakter: -
Ami nagyon tetszett: görög mitológia, a humor, a sztori
Borító: 5/5
Karakterek: 4/5
Történet: 4/5
Összességében: 4/5
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó, 2010

Lois Lowry: Az emlékek őre (The Giver)

A tizenkét éves Jonas olyan világban él, melyben nincs igazságtalanság, éhezés, erőszak, nincsenek kábítószerek, a családok életében is teljes a harmónia. Ezt a tökéletesnek tűnő világot a bölcsek tanácsa vezeti. Ők azok is, akik a tizenkettedik évüket betöltött fiúk és lányok egész életre szóló pályáját kijelölik egy évente megrendezett ceremónián. Történetünk hősét valami egészen egyedi feladatra tartják alkalmasnak. Miközben egy különös öregember felkészíti őt hivatása betöltésére, Jonas előtt feltárul, milyen titkok lapulnak az őt körülvevő világ békéje mögött. A fiú vakmerő tettre szánja el magát…


Ezt a könyvet is még a könyvtárból hoztam ki nyáron, régebb óta szemezgettem vele, sőt, egyszer majdnem meg is vettem. Azonban valahogy nem is bánom, hogy végül másik könyvre esett a választásom. Egyszer olvasós kategóriába sorolnám a részemről, viszont nézzük meg kicsit részletesebben is.


Alapjában véve ez egy utópisztikus könyv, ami később átcsap disztópiába.
Utópiának megfelelően minden tökéletesnek, elrendezettnek és hibátlannak tűnik. Kívülről tekintve olyan helyesnek látszik az egész társadalom, hogy akár el is hihetnénk, hogy ez abszolút jól és minden hátulütő nélkül működik. Természetesen ez nem így van.
Őszintén megmondom, kicsit meglepett, hogy ez gyerekkönyv és 12 éves a főszereplő is. Az éhezők viadala nekem magasra rakta a lécet disztópia  terén, és féltem, hogy egy 12 éves kisfiú el fog maradni tőle. Végül el is maradt és nem is. Túlságosan különböznek, hogy összehasonlítsam őket.
Ettől függetlenül én még mindig furcsállom a besorolását, mit keres ez gyerekkönyvek között? Egy 11 éves kislány vagy kisfiú nem biztos, hogy ténylegesen megérti a mondanivalóját. És olyan korban ez a könyv még akár nyomasztó is lehet. 


A könyvnek a felosztásában nekem volt egy kis bökkenő. Annyira... hm, hogy is mondjam, aránytalan volt. Egy nagyon-nagyon hosszú bevezetés van, ami szép és jó, mert elénk tárja ezt az egész világot, sok részletet lassan ismerünk meg, és bevezetnek minket a társadalom életébe. Azonban ezután kapkodva történnek az események, a lezárása is nagyon hirtelen és rövid. Bár utóbbival nem is volt akkora problémám, nincsenek teljesen elvarrva a szálak, hagyja, hogy az olvasó gondolja tovább a cselekményt. 


Jonas karaktere érdekes volt, az, hogy mennyire hitt a társadalom tökéletességében, hogy nincsenek árnyoldalak és minden egyformán jó. De amikor elérkezik az idő, és az első képzésén túl van, már rögtön felvetődnek benne a kérdések és kételyek.
A feladatát kb leírja a könyv címe: emlékeket őriz. Elég durva emlékeket is kapott, és amilyen világban és körülmények között nőtt fel, őszintén csodálom,  hogy nem roskadt bele, hiszen annyira fiatal. Ráadásul a végén már vakmerő és bátor is lesz, szépen felnőtt, noha nem telt el hosszú idő.


Nincs olyan karakter, akit gyűlöltem volna, csupán közömbösek voltak, hiszen nem utálhattam a társadalom minden tagját, mivel fogalmuk sincs semmi másról, ami az ő területükön kívülre esik. Ugyanakkor igazán kíváncsi lennék azokra, akik eredetileg megalkották ezt az egészet, meg hogy egyáltalán hogy tették ilyenné az embereket. Érdekes mindenesetre.


Összességében a könyv azt a témát boncolgatja, hogy lehet-e vagy egyáltalán milyen egy olyan világban élni, ahol minden fekete és fehér - szó szerint. Ahol nincs saját stílusod, egyéniséged, mert mindent meghatároznak. Saját gyereked nem lehet, ahogy saját döntéseid sincsenek. Szóval van ám mondanivalója, amit egyszerű fogalmazzásal prezentál az írónő (ezért kerülhetett gyerek kategóriába?). Egyszer mindenképpen megéri elolvasni.


Kedvenc karakter:  Jonas

Nagyon-nem-kedvelt-karakter: -

Ami nagyon tetszett: a társadalom felépítése, Jonas kiképzése, a modanivaló

Borító: 4/5

Történet: 3,5/5

Karakterek:  5/5

Összességében: 4/5

Kiadó: Animus kiadó, 2009

Melissa Marr: Veszélyes álmok (Ink Exchange)

Századokon át tartó stabilitás és béke után felborul a tündérudvarok közötti egyensúly. Irialnek, a Sötét Királynak új kihívással kell szembenéznie. Ha kudarcot vall, vérontásra és brutális erőszakra kell számítani.

A 17 éves Leslie semmit sem tud a tündérekről és a viszályaikról. Egy nap megtetszik neki egy hátborzongatóan gyönyörű, szemeket és szárnyakat ábrázoló tetoválás. Meg van róla győződve, hogy ez a szimbólum hozza el számára
a változást, amelyre kétségbeesetten vágyik.

A lány a korábbi életére gondolt: a drogosokra a házukban, a részeg vagy ki tudja éppen hol kódorgó apjára, a kifizetendő számlákra, az étteremben töltött hosszú órákra, a barátainak mondott hazugságokra. Ugyan mi hiányozna ezek közül? Nem akart visszatérni a fájdalommal, aggódással és félelemmel teli életéhez. Euforikus örömre vágyott. Érezni akarta, ahogy elolvad Irial karjában. Arra a hatalmas, vad örömre vágyott, amely olyan erővel hatott rá, hogy elvesztette tőle az eszméletét. 

A tetoválás valóban megváltoztatja, de nem úgy, ahogy remélte. Különös dolgokat és baljós változásokat tapasztal: Leslie és Irial sorsa összefonódik. A lány egyre mélyebbre merül a tündérek világába, képtelen ellenállni a csábításnak.

A Tündérvilág sorozat második kötete határozottan jobban tetszett, mint az első. Teljességgel magával ragadott már az első oldalon, nem olyan nehézkesen olvastam, mint a Veszélyes játék-ot. Ezenkívül a karakterek szempontjából is sokkal  kielégítőbb volt elődjénél. 

Ebben a részben már nem Aislinn, Seth és Keenan körül pörögnek az események, de természetesen szerepelnek ők is. Ami azt illeti, be kell valljam, hogy ennek örültem is, főleg, hogy a "megújult" szereplőgárda abszolút belopta magát a szívembe.
Leslie-t azért szerettem, mert nem tökéletes az élete, és a problémáival, ha nehezen is, de próbál megbirkózni. Minden nehezíti ezt, de ő nem adja fel.
Irial és a Sötét Udvar új ég volt a nap alatt, és igazán korrektül lettek ábrázolva (bár az Udvar tökéletessége nem meglepő, Marrnál már megszokhattuk a kifogástalan és színes világfelépítést).
Viszont az abszolút kedvenc karakterem Niall lett. Annyira... elragadó. Sötét a múltja, és ezzel a jelenben is küzd. Komoly döntéseket kell meghoznia, és még szerelmes is lesz.

Ezzel pedig elérkeztünk a Veszélyes álmok második (az első a világ, természetesen) kiemelkedően jó részéhez: a szerelmi háromszög. És noha nem iszonyú mély érzelmekkel dolgozik Marr, magával ragad az egész, a végén már azt sem tudtam, kinek szurkoljak. Aztán persze a legkedvesebb karakterem javára döntöttem. 

Az egész sztori Leslie tetoválása körül forog, amit megmondom őszintén, egy idő után már nagyon untam. És emiatt történetvezetésileg nem látok sok fejlődést az előző kötethez képest, mert számomra ugyanolyan kiszámítható maradt a cselekmény, a megoldás pedig picit összecsapott.
Ennek ellenére  végén meglepett Marr, kicsit elkapkodottnak éreztem ezt a lépést, de valahogy jó döntésnek is, mert mindenképpen érdekes dolgokat vet föl a jövőre nézve.

Marr az első könyvhöz hasonlóan remekül bánik a szavakkal, és ez a kiváló karakterekkel párosítva remek összhatást nyújt, mivel ebben a könyvben az érzelmekre koncentrál. És a karakterek itt már szerintem jobban kidolgozottak, a múltjuk szintén, ezáltal pedig az érzések is összetettebbek és színesebbek. 

Kedvenc karakter: Niall

Nagyon-nem-kedvelt-karakter: -

Ami nagyon tetszett:  a világ, a szerelmi háromszög, az érzések ábrázolása, a karakterek 

Borító: 6/5

Történet: 4/5

Karakterek:  5/5

Összességében: 4,5/5

Kiadó: Kelly Kiadó Kft, 2010

Melissa Marr: Veszélyes játék (Wicked Lovely)

A tündérek kedvesek és bájosak? Épp ellenkezőleg: erősek, veszélyesek, s az emberek világában élnek. Hol láthatatlanok, hol pedig álcát öltenek, és nem sokan tudják, kik ők valójában. Ám a 17 éves Aislinn tudja: a tündérlátás képességével született, amely számára inkább teher, mint áldás. Mindig ott vannak körülötte, látja a kegyetlenségüket, de a nagyanyján kívül senkivel sem beszélhet róluk. A legjobb stratégia elkerülni őke. 


Egyes számú szabály: Soha ne hívd fel magadra a figyelmüket!
Kettes számú szabály: Ne beszélj a láthatatlan tündérekkel! 
Hármas számú szabály: Ne bámuld a láthatatlan tündéreket! 


Már késő. A nyomába szegődtek. Egy halott lány és a farkasa, valamint egy félelmetes, ugyanakkor ellenállhatatlan vonzerőt sugárzó fiú, Keenan. Vajon mit akarnak tőle? Az eddig biztonságot nyújtó szabályok már nem működnek, s minden veszélybe kerül: Aislinn szabadsága, halandó élete, és a legjobb barátja, Seth, aki talán már több mint barát. Fokozatosan kibontakozik egy évezredes történet átokról, beteljesületlen szerelemről, gonosz erőkről és kitartásról. Talán nem tökéletes minden, de az lehet. Tündérintrika, halandó szerelem, egy ősi játék kegyetlen szabályai és a modern elvárások összecsapása - erről szól Melissa Marr 21. századi tündérmese-sorozatának első kötete.


A Kelly kiadó júniusi 2+2 akciójának keretében szereztem be Marr Tündérvilág sorozatának első két kötetét (ezenkívül még a Cammie,a kaméleon sorozat eddig megjelent 2 részét is). Picit tartottam tőle, mert pozitívat és negatívat is kapott ez a könyv.


Ez az első tündéres könyvem, és teljesen magába szippantott ez a világ is. Lehet, hogy másé nem tetszene, de Marr zseniális ezen a téren. Az egész tündértársadalom remekül van felépítve, hihetetlenül sokszínű és érdekes. Először azt hittem, teljesen elveszek majd, de Marr kézen fogva vezetett be a világába, ami az első perctől kezdve lenyűgözött. Ez a legnagyobb erőssége ennek a kötetnek, a brilliáns világfelépítés. 


Az írónőnek ez az első könyve, és minden rosszindulat nélkül mondom, hogy azért látszik is. Leginkább a karaktereken. 
A főszereplőnk, Aislinn nekem nem túl átélhető szereplő volt, a reakciói és a viselkedése nekem nem mindig tetszett, a neve is túl különleges akar lenni, és nem is lett kedvenc szereplőm. 
Annál inkább kedveltem Doniát, aki annak ellenére, hogy a "rossz oldalon" állt, mégis közelebb éreztem magamhoz, és szurkoltam, hogy boldog legyen számára a befejezés.
A fiúk sem győztek meg teljesen, Keenan számomra rendkívül felszínes volt, és hiába emelte ki Marr állandóan, hogy gyönyörűen ragyogott meg nagyon ellenállhatatlan volt, engem nem vett le a lábamról. 
A másik oldalon áll Seth, aki külsőre abszolút nem az én típusom, azonban  egész kedvesnek és odaadónak bizonyult. Viszont amellett nem mehetek el szó nélkül, hogy mennyire könnyen fogadta a tündérek létezését, szinte egy vállrándítással elintézte. Nekem ez nem tűnt hitelesnek, hiába legjobb barátok Aislinn-nel, nem ilyen egyszerűen kéne elfogadni egy ilyen abszurd dolgot, az én meglátásom szerint.


A története érdekes volt, mivel a tündérek világában és társadalmában valószínűleg elsőre érdekes minden, de nem mondanám kifejezetten izgalmasnak, sem feszültnek. Természetesen sejthető az egész végkimenetele, habár egyetlen dolog engem őszintén meglepett.




Nemsokára kézbe veszem a második kötetet is, arról már több pozitívumot hallottam, úgyhogy már csak időt kell rá szakítani, mert Marr stílusa lenyűgözött, szóval örömmel fogok tőle olvasni ezután is. 

Kedvenc karakter: Donia

Nagyon-nem-kedvelt-karakter: -

Ami nagyon tetszett:  a világ sokszínűsége és kidolgozottsága, Marr stílusa

Borító: 6/5

Történet: 4/5

Karakterek:  4/5

Összességében: 4/5

Kiadó: Kelly kiadó, 2010