Maggie Stiefvater: Linger – Várunk

“Miután Sam mindenét kockára tette, és megnyerte a jövőjét, amely ijesztően nyújtózik előtte, most Grace rejtélyes betegségével kell szembenéznie. A márciusi hidegben a lány testében egyre növekszik a forróság, és a közös jövő elolvadni látszik a hóval. 
Sam a falkáját várja, de aki kilép a fák közül, arra nem számít. És míg ő mindent elkövetett, hogy ember maradhasson, a jövevény alig várja, hogy a tél megfossza őt az emberi gondolatoktól. 
Mindig azt hitték, hogy a szerelmük mindent túlél, de vajon azt is, ami most következik?”

Hmm, nem is tudom, hogy kezdjek hozzá. Szokatlanul sokáig olvastam, no nem azért, mert olyan rossz lenne, inkább időhiányra fogom. Tetszett. Tényleg.

Először is, nem olvastam kritikákat erről, mert nem akartam semmi befolyásolást, és így írom most a kritikám is. Lehet, egyedül én éreztem így a könyvvel kapcsolatban, lehet, hogy nem.
Az első háromszáz (!) oldalon szinte semmi nem történt, legalábbis semmi izgalmas, ami tényleg durván érdekes lenne, tehát Vártam. Kitartóan és meg is kaptam, amire vártam.  Az utolsó 50-60 oldallal teljességgel meg voltam elégedve. Annyira tetszett, olyan szívszorító volt!

Azonban azt is el kell ismernem, hogy hiába nem történt semmi a könyv nagy részében, mégsem volt unalmas. Cseppet sem, és ez teljes mértékben Maggie tehetségének a számlájára írható. A Shiver után is így gondoltam, és a Linger csak megerősített abban, hogy Stiefvater csodálatosan ír. Azt, amit mások oldalakon keresztül ecsetelnek, hogy átadják  a kívánt hatást, érzéseket, ő le tudja írni három mondatban és még nagyobb hatást is ér el. Na és még a versikékről nem is beszéltünk, imádom őket! Nem Petőfi meg ilyenek, de a maguk módján csodálatosak.

"Viszlát: százféleképpen mondhatod,

Könnyeid százféleképpen onthatod,

Kalapod fejedbe éppúgy nyomhatod, mielőtt kilépsz.

Mondom: viszlát, viszlát,

Kiáltom hangosan át,

Mert mire hangom újra meglelem,

Talán már nem tudom, hogy hogyan tehetem."

A következő részek SPOILEResek

Az elején tényleg meglepett, hogy plusz két új szemszöget kaptunk. Isabelt nem kedveltem és most, hogy jobban beleláthattam a fejébe, láthattam a dolgokat az ő szemszögéből, megértettem. Egy picit meg is szerettem, bár még mindig nem nagy kedvenc.

Azonban érdekesebb téma Cole. Rocksztár, helyes, sajátos stílusa van és… szuicid gondolatok keringenek a buksijában. Ami megint Maggie-nek köszönhető, hogy tényleg elhittem, nem csak hisztizik és játsza az agyát, hanem tényleg meg akar halni.  Úgy írta le, úgy alkotta meg Cole egész karakterét, hogy hihető volt. És minden negatív tulajdonsága ellenére imádom a srácot, és őszintén remélem a happy endjét!

Annyira ironikus, hogy most Grace lett farkas. Bár most végre megtudja, hogy milyen farkasnak lenni, de ez Samnek nagy szívás!
Két dolog van, amit utáltam a könyvben: Grace idióta szülei és Tom Culpeper.
Grace szüleit tényleg nem értem, eddig tojtak a lányukra, most meg, hogy barátja lett, már óvják, mintha hóvirág lenne és simán eltaposhatja egy kiscica akár.  Az viszont tetszett, hogy Grace a sarkára állt és odamondta, mert bármilyen fájdalmas, igaza volt.

Várok az én édes, nyári lányomra.

Nem mondom, hogy sírtam a végén, de tényleg megérintett. És megint: Maggie olyan szépen írta le az utolsó fejezetet, hogy a szívembe markolt Sam elszántsága, szomorúsága, mindene.
Várom a következő részt, tényleg. Érdekel, milyen gyógymódot találnak, hogy Cole-lal mi lesz, mindenki sorsa érdekel. És ritkán van ilyen!


SPOILER VÉGE.

Kedvenc karakter: Cole

Nagyon-nem-kedvelt-karakter: Tom Culpeper, Grace szülei

Ami nagyon tetszett:  a leírások, Cole múltjának feltárása, a hangulat

Ami nem tetszett: hogy vontatott volt az eleje

Borító:  5/5

Történet: 4/5

Karakterek:  5/5

Összességében: 5/5

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó, 2010