Maggie Stiefvater: Örökké (Forever, Wolves of Mercy Falls #3)

akkor...

Amikor Sam megismerte Grace-t, ő farkas volt, Grace pedig ember. Sam végül megtudta, hogyan lehet ember, szerelmük a különös távolságtartásból a közös élet intenzív közelségévé változott. 
most...
Itt véget is érhetne a történetük. De Grace nem maradhat ember. Ezúttal ő a farkas. És Mercy Falls farkasait egy végzetes, különös vadászat fenyegeti.
örökké...
Sam bármit megtenne Grace-ért. De képes-e egyetlen fiú és egy szerelem megváltoztatni az ellenséges, veszett világot? A múlt, a jelen és a jövő összeomlani készül, egyetlen pillanatban - élet és halál pillanatában. A búcsú vagy az öröklét pillanatában.


Ismét egy trilógia végére értem. Mercy Falls farkasainak nehéz búcsút mondani, hiszen Maggie az egyik kedvenc írónőm, imádom minden sorát, amit leír, és ez a három könyv egy csodálatos utazás volt.

A Linger, mikor anno olvastam tetszett, és nagyon vártam a folytatást, ami kicsit döcögősen, de elért kis hazánkba is. A külsőségeken először túlesnék:  szerelmes vagyok a borítóba! Mikor először neten megláttam, hogy nem is piros lesz, hanem ilyen barnás, elég csalódott lettem. Azonban mikor kézhez kaptam a kötetemet, tátva maradt a szám. Valami elbűvölően csodaszép bronzos fényű a borító, és komolyan sokkal jobban tetszik, mintha piros lett volna. Ezenfelül pedig barnás betűkkel van nyomtatva a könyv, ami szintén nagyon tetszett nekem. Tehát külsőre tökéletes lett ez a kötet.

Ami a belsőt illeti, hát az is remek volt. Imádtam Maggie minden egyes sorát. Annyira szépen játszik a szavakkal, hogy azt sem tudom, mit kezdjek magammal, mikor olvasok, mert nem tudom kifejezni az érzéseimet. Maggie a mondanivalóját, - ami ebben a kötetben leginkább a konfrontálás volt, a saját magunkkal, az akadályokkal és a félelmeinkkel való szembenézés - minden gondolatát valami fenséges stílusban veti papírra. Csodálatos hasonlatai, metaforái vannak, amiken sokszor elgondolkoztam. Olyan szavakat használ olyan szövegkörnyezetben, ami nekem eszembe nem jutna, de mégis nagyszerűen működik.

"Az élet olyan süti volt, ami a pulton jól nézett ki, de amikor beleharaptam, fűrészpor és só lett belőle."

"Az öngyilkosság a szavatosságom lejárati ideje lett, az a nap, ami után már nem kell próbálkoznom."

 És még egy utolsó, utána ígérem folytatom az elmélkedésem, de ezt muszáj:

"Aztán játszani kezdtem. G-dúr variációkat. A G az emberiség által ismert legszebb akkord, végtelenül boldog. El tudtam volna élni Grace-szel egy G-dúr akkordban, ha hajlandó lett volna. Mindent, ami egyszerű és jó volt körülöttem, magába foglalt ez az akkord."

 Ahogy az utolsó idézetből kiderül, Sam még mindig nagyon-nagyon szereti Grace-t. És Grace is Samet. Számomra ők már annyira összetartoznak, hogy képtelenségnek tartom akár csak elképzelni is, hogy elválasszák őket egymástól. Ugyanakkor ebben a részben Grace nekem egy kicsit távolinak tűnt. Egyáltalán nem éreztem közel magamhoz, és vele együtt Sam is eltávolodott tőlem egy picit. Mint karaktereket persze szeretem mindkettőjüket, de valahol úgy éreztem, hogy ez a könyv határozottan Cole-é volt.

Ebben az egész sorozatban és világban az én emberem Cole volt. Minden kis mozzanatát imádtam.
Már ott kezdődött, hogy - csakúgy mint Sam - neki is kemény problémái voltak a múltban. Ráadásul Cole elég nehezen birkózik meg ezekkel a dolgokkal. Tehát meglehetősen mély a karaktere, és él. Annyira egyedi, annyira megismételhetetlen, hogy egyszerűen életre kel a lapokon.
Imádtam a - néhol keserű - humorát, azt, hogy Samet Ringónak hívta. Imádtam, ahogy Isabelt piszkálta folyamatosan, imádtam a kettejük közötti kémiát.
Meglehetősen szomorú volt ez a kötet, de valódi könnyeket csak és kizárólag Cole tudott belőlem kicsikarni. Az egyik legzseniálisabb férfi karakternek tartom, akikről eddig olvastam.

A történet, ahogy azt már megszokhattuk, nem rohan. Ugyanakkor nem is olyan lassan folyó, mint a Linger volt. Úgy érzem, hogy Maggie itt pont eltalálta az arányokat. Nagyon tetszett, ahogy bevont szereplőket, ahogy alakította az eseményeket, ahogy karaktereket szakított el és hozott össze (Sam és Beck jeleneténél összeszorult a szívem).

A vége az, ami kritikus pont lett a rajongók körében. Sokaknak nagyon nem tetszett, én viszont elégedett vagyok vele. Semmi konkrétat nem nyom le a torkunkon, hogy ez már pedig így lesz, és kész. Lezárta, de mégis valahogy az olvasókra hagyta, hogy döntsék el, kinek mi lesz a végső sorsa.

Kedvenc szereplő: Cole
Nagyon nem kedvelt karakter: -
Ami nagyon tetszett: Maggie fergeteges stílusa, a karakterek kapcsolatai
Borító: 6/5
Karakterek: 6/5
Történet: 6/5
Összességében: 6/5
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó, 2011