Aztán kap egy második esélyt. Tulajdonképpen összesen hét esélyt kap. Egy elvarázsolt héten keresztül mindennap újraélheti élete utolsó napját, és kibogozhatja a halála köré fonódott rejtélyeket. Közben arra is rájön, mekkora a valódi értéke mindannak, amit elveszíthet.
Na erről a könyvről csupa-csupa jót hallottam, úgyhogy kicsit azért féltem is, hogy mi van, ha nekem nem fog annyira bejönni? Szerencsére nem így történt, bár azért volt némi csalódás is.
Számomra mindig is érzékeny téma volt ez az iskolai szívatás/zaklatás/bántalmazás, angol kifejezéssel élve bullying. Olvastam már ezzel kapcsolatos könyveket, azonban ez a kötet igazán eltér az eddigiektől. Nem színvonalban persze, hanem a szemszögből. A Mielőtt elmegyek egészen más nézőpontból közelíti meg ezt a témát: a zaklató, bully szemén keresztül mutatja be a történéseket. Elég drasztikus, természetfeletti is, de ettől függetlenül az üzenete elér minket, le tudjuk szűrni a tanulságot belőle.
Részben egyébként pont a szemszög miatt volt számomra kicsit élvezhetetlen a könyv jó egy harmada. Sam tipikus bully, népszerű, szép és kegyetlen azokkal, akik szerinte (és a barátai szerint) alatta állnak. Minden érthető indokot nélkülözve keseríti meg mások életét, örömét leli abban, ha más szenved, csakúgy mint kedves barátnői. Egyik rosszabb mint a másik.
Azonban ami Laurel Oliver mellett szól ebben, az az, hogy nem csak üresfejű, szemét libákat szerepeltet. Mindegyiküknek megvan a maga kis története, a múltjukban rejlenek azok a dolgok, amik miatt most ilyenek. És én ezt szeretem, értékelem mindig. Ettől természetesen nem fogom egyből megkedvelni mindegyiküket, de értem, hogy miért olyanok, amilyenek, és ez már jobbá teszi az egészet.
Lényegében erről szól a történet: hogy Sam újraéli élete utolsó napját, és lassan kibogozza az élete összekuszálódott szálait. Érdekes, ahogy az egyik nap megtapasztalása után hogyan változnak meg a döntései a következő napon. Hogyan ébred rá, hogy hiába 1-2-3 nap után már jobban kitisztult a feje, és próbálja a helyes döntéseket meghozni, azok mégsem úgy sülnek el mindig, ahogy ő elképzeli. Pedig már tényleg csak jót akar.
Nagyon tetszett, ahogy lassan ráébredt, hogy valójában ő maga sem tudja, miért bánt másokat. Ilyenkor mindig elgondolkozom, hogy vajon akiket én ismerek, és bántják a többieket, nekik vajon van indokuk rá? Meg tudnák nevezni, ha szemtől szembe megkérdezném tőlük? Őszintén szólva én kétlem, de ki tudja.
A szerelmi szál különösen tetszett, először furcsa volt nekem, de végül teljesen magával ragadott, és igazán szurkoltam nekik.
Azt hiszem, a vége volt a legjobb az egész könyvben, valami ilyesfélére számítottam, de azért kicsit mégis meglepett, meg másban is reménykedtem. Azonban így is nagyon-nagyon tetszett.
Ezután rettentő kíváncsi vagyok Lauren Oliver másik könyvére, a Delírium-ra (már megkaptam, csak még elolvasni nem volt időm).
Kedvenc karakter: Kent, Sam
Nagyon-nem-kedvelt-karakter: Lindsay
Ami nagyon tetszett: a karakterfejlődés, az időhurok
Borító: 4/5
Karakterek: 5/5
Történet: 5/5
Összességében: 5/5
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió, 2010
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése