Mitévők legyünk, ha egyszerre a múltban találjuk magunkat, és csak annyit tudunk, hogy az üküküküküknagyapánk lovát Kövér Anninak hívták? Úgy van: megőrizzük a hidegvérünket. Legalábbis ezt próbálja tenni Gwendolyn, amikor kiderül: nem elég, hogy ő örökölte a családban az időutazásért felelős gént, de ráadásul az a feladat is neki jutott, hogy rendbe szedje a múltat. És mindennek a tetejébe épp ezt az arrogáns Gideont kapja útitársul! Az össze nem illő páros kénytelen-kelletlen beleveti magát a nem éppen hétköznapi kalandokba. Gwendolyn hamarosan megtapasztalja, hogy az ellentétek alighanem tényleg vonzzák egymást, és ez régen sem volt másképp. És, hogy már a múltban sem úgy mennek a dolgok, mint egykoron…
Régebben már ajánlgatták nekem ezt a könyvet, akkor bele is kezdtem, de az első pár oldal nem szippantott be, így félbe is maradt az az olvasás. Aztán nyáron volt időm, és úgy gondoltam, nosza adjunk még egy esélyt, hátha tud mutatni valamit, amivel megfog és nem enged. De még mennyire, hogy mutatott!
Az időutazós témát imádom, bár csak egy művet olvastam eddig, és az sem publikált könyv, hanem egy fanfiction. Az időutazó férje címet viseli (igen, Az időutazó feleségén alapul), és valami zseniálisan jól megírt történet, ami időutazás terén nagyon magasra tette nálam a lécet. Szóval csöppet féltem, hogy majd a Rubinvörös nem ad elég jó magyarázatot az időutazásra, hogy a sztorija abszolút, az utolsó szóig követhető lesz. Mert szerintem az a jó időutazós sztori, amibe az olvasó belegabalyodik.
A Rubinvörös esetében leginkább a ki kinek a kicsodája dolog kutyulódott bennem össze - a könyv végén viszont van ilyen ismertető rész, szóval ez kitisztult.
Igazán magával ragadó regény, a stílusa könnyed, fiatalos nyelvezetű és a szereplők is sokszínűek.
Gwendolyn (anyám, olyan jó név! nem átlagos, nem sablon.) viszonylag egyszerű teremtés, aki gyanútlanul éli mindennapjait és van neki egy nagyon-nagyon jó barátnője, Leslie. Mindkét lányt kifejezetten kedveltem, noha mikor kiderül, hogy Gwen az időutazó, és nem az unokatestvére, Charlotte, akkor Leslie ezt elég könnyen fogadja. Mindig magamból indulok ki, én ledöbbennék, kiakadnék ÉS ezután békélnék meg a dologgal. Viszont ettől eltekintve Leslie csodálatosan viselkedik, igazi barátként támogatja Gwent.
Gwen családja nagyon furcsa (mármint az időutazós herce-hurcától eltekintve). Olyan sokfélék, néhányan ellenszenvesek, van aki pedig egyszerűen különc. Azonban szerintem mindegyikük reakciója reális és karakterhű volt.
A másik fontosabb szereplő, akit meg kell említenem, az Gideon (jaj, neki is milyen jó neve vaaan!). Első feltűnésekor egy tahó parasztnak véltem, aztán szépen átfordult egy kedves és aranyos srácba. Viszont ez a hirtelen ellenszenvből nagy szerelemmé alakult kapcsolata Gwennel picit böki a csőrömet. Nem kell mindig cukormázat készíteni a szerelmi szálból.
A történet annyira nem kacifántos, követhető és mégis érdekes. Nagy piros pont a korhű ruhákra fektetett hangsúlyért, amit egyszerűen imádtam. Remélem egyszer lesz lehetőségem nekem is olyan ruhákba bújni legalább egyszer.
Viszont a végével (nem az epilógus) volt egy csöpp gondom. Olyan kis semmilyen volt, vártam, vártam, váááááártam, hogy olvassam tovább a dolgokat, mert kb alig oldódott meg valami és már az epilógus jött szembe velem. Értem én, trilógia, de akkor is.
Szóval summa summarum: szórakoztató kötet, remek kikapcsolódásra és unaloműzésre. Várom a következő részt, ami idén ősszel fog megjelenni nálunk.
Kedvenc karakter: Gwen, Madame Rossini
Nagyon-nem-kedvelt-karakter: -
Ami nagyon tetszett: az időutazós dolgok, a stílusa, a prológus és az epilógus
Borító: 6/5
Történet: 4/5
Karakterek: 5/5
Összességében: 5/5
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó, 2010
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése