Neil Gaiman: Amerikai istenek (American Gods)

Mike Ainsell három évet töltött börtönben, ám a sorscsapások ezzel nem értek véget számára. Szabadulása előtt néhány nappal felesége és a legjobb barátja meghal egy autóbalesetben, így azután első útja a temetésre vezet. Útközben találkozik egy furcsa idegennel, aki Szerda néven mutatkozik be, és munkát kínál Mike-nak. A büntetett előéletű férfinek nincs más választása: elfogadja az ajánlatot, nem sejtve, hogy ezzel különös, természetfölötti események sodrába  kerül. Fokozatosan derül fény Szerda sötét tervére, és egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a mindennapi élet felszíne alatt különös háború dúl, amelynek tétje nem más, mint Amerika lelke...


Majdnem elájultam, és nem akartam hinni a szememnek, mikor a városi könyvtárban az egyik polcon megláttam ennek a csodának a gerincét. Gaiman szerelem volt első olvasásra, és az Amerikai istenek mostanság ritka kincsnek számít, boltokban nem is lehet már kapni. Neil Gaiman könyvei közül talán ez érdekelt a legeslegjobban. A címe már első körben megnyert magának: Amerikában játszódó sztori, amiben istenek szerepelnek? Gaiman tollából? Csak jól sülhet el. Őszintén bevallom, a fülszöveget akkor olvastam először, mikor ide begépeltem, szóval számomra minden sora újdonság volt.

Elég sokáig olvastam, de ez szerintem jellemző lesz rám, akármelyik Gaiman művet olvasom. Szeretem emésztgetni, jól megrágni a dolgokat. Ami ennek a könyvnek az esetében nem is árt, jól tele van pakolva minden finomsággal.

A mitológiára nem lehet szavakat találni. Istenek. Nyilvánvalóan pogány istenekről van szó, mert csak azokból van több. Ők nálam már a Supernatural (Odaát) című sorozatban is befutók voltak, mindenféle népek különböző istenei (az első évadban például egy falu lakói egy pogány istennek áldoznak fel minden évben egy párt egy termékenységi rituálé keretében, hogy az isten biztosítsa számukra a jó termést).
Nos, ebben a könyvben aztán ömlesztve van. Vannak régi viking istenek, oroszok, egyiptomiak, germán eredetűek, szlávok, japánok, de még egy dél-afrikai isten is tiszteletét teszi.
Jogosan merül fel a kérdés, hogy hogyan is kerültek ők Amerikába? Hát felfedezték az új világot, és mivel köztudottan a pogány isteneket a híveik éltetik, mikor az emberek bevándoroltak Amerikába, hozták őket is magukkal.
Aztán még lesznek itt új istenek is, amik meg sem fordultak még soha a fejemben. Bár belegondolva, hogy mennyi buta dolgot imád manapság az emberiség, így már kézenfekvő ez az ötlet.

Tehát mitológiában rendkívül gazdag kötetről van szó, ám a főszereplőnk, aki szemén keresztül végigjárjuk ezt az utat, nos, ő ember. Börtönből szabadult, a feleségében és barátjában csalódott férfi. Éppen ezért ennek a karakternek (meg a többinek is egyébként) elég durva stílusa van. Úgy értem, elég sokat beszélnek csúnyán. Persze nem minden harmadik szó káromkodás, hanem ott és ahol kell, ott van. Ettől is olyan valószerű az egész, nyilvánvalóan egy volt fegyenc nem fog finomkodva társalogni. A lényeg azonban, hogy ez nem viszi el az egész könyvet valami alpári vacak szintjére. Viszont akik érzékenyek az ilyenre, azok inkább ódzkodjanak tőle.
Emellett Gaiman sodró stílusa is végig ott van a műben. Határozottan, már-már elegánsan kalauzol végig ezen a sztorin bennünket.
A fő szál természetesen Mike (aka Árnyék)-hoz és Szerdához köthető, azonban felbukkannak epizódok is. Ezek rendkívül érdekesek, és van, amelyik csak később nyer értelmet. Az első epizódnak például a könyv vége felé lesz értelme, bár mikor elolvastam, enyhén szólva sokkolt. Olyan durr, belevágtak a mély vízbe, kétszer végigfutottam a szövegen, hogy tényleg az van-e leírva, amit olvastam az imént.
 Szerintem zseniálisan lett felépítve az egész könyv.

Én személy szerint végig azt hittem, hogy mindent értek, és semmi sem kerüli el a figyelmem. Ehhez képest a végén olyanokat koppantam, hogy azt még Amerikában is hallották. A fejemet fogtam, hogy egyes dolgok hogyan kerülhették el a figyelmemet, pedig így visszatekintve annyira egyértelműnek tűnik minden. Ráadásul nem csak az "istenes" szálon vannak rejtélyek, hanem a sima, emberi világban is, amin nem is töprengtem, mert a fantáziám a másik irányba vitt. Ez teszi nagyon élvezhetővé egyrészről a könyvet.
Másrészről a mitológia alatt nem csak a szereplő isteneket értettem, hanem a "helyszíneket", ahova elkalauzolnak minket, a dolgok amiket tettek. Nagyon érdekes, magával ragadó. A virrasztás a kedvenc részeim közé tartozik.

A karakterek szintúgy zseniálisak voltak. Árnyék összetett és remekül motivált karakter, gázos múlttal, gázos jelennel, és szerintem a jövője is gázos. De ettől még remek szereplő volt.
Szerda rafinált volt, tetszett, amit csinált, bár nem mindig értettem vele egyet.
És most felsorolhatnék egy rakat istent, mert mindegyiket (mindegyik régi istent, hogy pontos legyek) megszerettem.

Nem tudok már mit mondani erről a remekműről, tényleg nagyon nehéz olyanról írni, amit egyszerűen imádtál.
A mitológiáért teljesen odáig voltam, mondtam már? Ja, igen. Hupsz.
Gaiman rajongóknak kötelező darab. Meg mindenkinek, akit érdekel a mitológia, és szereti a csavaros, érdekes történetvezetést.

Ó, és még mielőtt elfelejtem. Az Agave idén tervezi újra kiadni ezt a könyvet, és a facebook oldalukon a bal oldalon látható borítót tették közzé. (Szerintem gyönyörű, a bölény is ötletes, a város lent meg tényleg amerikai. Viszont kicsit így fura, az eredeti szerintem jobban passzol, mert a sztoriban Árnyék többnyire úton van.)

Kedvenc szereplő: Árnyék, Odin, Loki, Easter
Nagyon nem kedvelt karakter: az új istenek
Ami nagyon tetszett: MITOLÓGIA!, a sztori végén a csavarok
Borító: 5/5
Karakterek: 6/5
Történet: 6/5
Összességében: 6/5
Kiadó: Szukits, 2003