It's been ten years, daddy...

Ez most igazán el fog ütni a blog témájától, akit nem érdekel, tessék csak átugrani (: 


Nos, akik jobban ismernek engem, azok tudják, hogy én gyakorlatilag lélekben már San Diegóban élek. Odáig és vissza vagyok az angol nyelvtől, az angol anyanyelvű országoktól, Anglia és az USA minden álmom színhelye. Ezért számomra is igazán fontos a mai nap, és nagyon megérint.
Mindenhol élménybeszámolókat olvastam, hogy ki mit csinált tíz évvel ezelőtt, és én is szívesen leírnám, hogy milyen jelentéktelen dolgokkal voltam elfoglalva Európa közepén, mikor ez a tragédia történt. A gond az, hogy egyáltalán nem emlékszem semmire, hiszen mindössze hat éves voltam akkor. Mivel keddi nap volt, valamint reggel 8:46 és 9:03, valószínűleg oviban játszottam éppen. Aztán ahogy cseperedtem és egyre közelebb kerültem az egész országhoz, azon kaptam ma reggel magam, hogy az első gondolataim is ekörül forogtak.
Nem szándékozok arról értekezni, hogy miért történhetett ez, hogy az elkövetőkről mit gondolok és hasonlókról. Csupán emléket szeretnék a kis blogomban állítani az áldozatoknak.
Mivel a  10. évforduló van ma, úgy gondoltam, hogy most inkább azokra gondolnék, akik valakiket elvesztettek azon a napon. Akiknek tovább kellett lépniük, feldolgozni ezt az igazságtalanságot és erősnek kellett maradniuk. Nekik most a legnehezebb, hiszen akik akkor elhunytak, már valószínűleg egy jobb helyen pihennek, tíz éve.

It's been a year, daddy. I really, really miss you. Mommy says you're safe now. In a beautiful place called heaven. We had your favorite dinner tonight. And I ate it all up! Even though I don't like carrots. I learned how to swim this summer. And I can even open my eyes when I'm under water. Can you see me? I miss you, daddy.


It's been five years daddy. I'm in fifth grade now. I really like computers but math is hard. Mommy lets me sleep in one of your T-shirts. I think it still smells like you. I don't need to sleep with the light on anymore. I try not to cry, daddy... but it still hurts. I really miss you, daddy. Can you see me?


It's been ten years, daddy. I've started high school. I made the honor roll. I hope you're proud of me. I'm also on the soccer team. Can you see me on the field? I've started thinking about colleges. Do you think I can be a doctor? I know you'll be with me when I'll walk down the aisle. I try not to be sad... but it hurts. I hope you know you're my hero. I love you so much. Can you see me? 
I miss you daddy. I really miss you daddy... I miss you daddy.

~o~

Egy év telt el, apu. Nagyon, nagyon hiányzol. Anyu azt mondja, hogy most már biztonságban vagy. Egy gyönyörű helyen, amit mennyországnak hívnak. Ma este a kedvencedet vacsoráztuk. És mindet megettem/ Pedig nem is szeretem a répát. Idén nyáron megtanultam úszni. Még a szememet is ki tudom nyitni, mikor a víz alatt vagyok. Látsz engem? Hiányzol, apu.

Öt év telt el, apu. Már ötödikes vagyok. Nagyon szeretek számítógépezni, de a matek nehéz. Anyu megengedte, hogy az egyik pólódban aludjak. Szerintem még mindig olyan az illata, mint neked. Már nincs szükségem a lámpafényre alvásnál. Próbálok nem sírni, apu... de még mindig fáj. Annyira hiányzol, apu. Látsz engem?

Már tíz év telt el, apu. Elkezdtem a középiskolát. Kitűnő lettem. Remélem büszke vagy rám. A focicsapatban is játszom. Látsz engem, amikor a pályán vagyok? Elkezdtem a főiskoláról gondolkodni. Szerinted lehet belőlem orvos? Tudom, hogy ott leszel velem, miközben a széksorok között sétálok. Próbálok nem szomorú lenni... de fáj. Remélem tudod, hogy Te vagy az én hősöm. Nagyon szeretlek. Látsz engem?
Hiányzol, apu. Nagyon hiányzol... Hiányzol, apu. 

Lois Lowry: Az emlékek őre (The Giver)

A tizenkét éves Jonas olyan világban él, melyben nincs igazságtalanság, éhezés, erőszak, nincsenek kábítószerek, a családok életében is teljes a harmónia. Ezt a tökéletesnek tűnő világot a bölcsek tanácsa vezeti. Ők azok is, akik a tizenkettedik évüket betöltött fiúk és lányok egész életre szóló pályáját kijelölik egy évente megrendezett ceremónián. Történetünk hősét valami egészen egyedi feladatra tartják alkalmasnak. Miközben egy különös öregember felkészíti őt hivatása betöltésére, Jonas előtt feltárul, milyen titkok lapulnak az őt körülvevő világ békéje mögött. A fiú vakmerő tettre szánja el magát…


Ezt a könyvet is még a könyvtárból hoztam ki nyáron, régebb óta szemezgettem vele, sőt, egyszer majdnem meg is vettem. Azonban valahogy nem is bánom, hogy végül másik könyvre esett a választásom. Egyszer olvasós kategóriába sorolnám a részemről, viszont nézzük meg kicsit részletesebben is.


Alapjában véve ez egy utópisztikus könyv, ami később átcsap disztópiába.
Utópiának megfelelően minden tökéletesnek, elrendezettnek és hibátlannak tűnik. Kívülről tekintve olyan helyesnek látszik az egész társadalom, hogy akár el is hihetnénk, hogy ez abszolút jól és minden hátulütő nélkül működik. Természetesen ez nem így van.
Őszintén megmondom, kicsit meglepett, hogy ez gyerekkönyv és 12 éves a főszereplő is. Az éhezők viadala nekem magasra rakta a lécet disztópia  terén, és féltem, hogy egy 12 éves kisfiú el fog maradni tőle. Végül el is maradt és nem is. Túlságosan különböznek, hogy összehasonlítsam őket.
Ettől függetlenül én még mindig furcsállom a besorolását, mit keres ez gyerekkönyvek között? Egy 11 éves kislány vagy kisfiú nem biztos, hogy ténylegesen megérti a mondanivalóját. És olyan korban ez a könyv még akár nyomasztó is lehet. 


A könyvnek a felosztásában nekem volt egy kis bökkenő. Annyira... hm, hogy is mondjam, aránytalan volt. Egy nagyon-nagyon hosszú bevezetés van, ami szép és jó, mert elénk tárja ezt az egész világot, sok részletet lassan ismerünk meg, és bevezetnek minket a társadalom életébe. Azonban ezután kapkodva történnek az események, a lezárása is nagyon hirtelen és rövid. Bár utóbbival nem is volt akkora problémám, nincsenek teljesen elvarrva a szálak, hagyja, hogy az olvasó gondolja tovább a cselekményt. 


Jonas karaktere érdekes volt, az, hogy mennyire hitt a társadalom tökéletességében, hogy nincsenek árnyoldalak és minden egyformán jó. De amikor elérkezik az idő, és az első képzésén túl van, már rögtön felvetődnek benne a kérdések és kételyek.
A feladatát kb leírja a könyv címe: emlékeket őriz. Elég durva emlékeket is kapott, és amilyen világban és körülmények között nőtt fel, őszintén csodálom,  hogy nem roskadt bele, hiszen annyira fiatal. Ráadásul a végén már vakmerő és bátor is lesz, szépen felnőtt, noha nem telt el hosszú idő.


Nincs olyan karakter, akit gyűlöltem volna, csupán közömbösek voltak, hiszen nem utálhattam a társadalom minden tagját, mivel fogalmuk sincs semmi másról, ami az ő területükön kívülre esik. Ugyanakkor igazán kíváncsi lennék azokra, akik eredetileg megalkották ezt az egészet, meg hogy egyáltalán hogy tették ilyenné az embereket. Érdekes mindenesetre.


Összességében a könyv azt a témát boncolgatja, hogy lehet-e vagy egyáltalán milyen egy olyan világban élni, ahol minden fekete és fehér - szó szerint. Ahol nincs saját stílusod, egyéniséged, mert mindent meghatároznak. Saját gyereked nem lehet, ahogy saját döntéseid sincsenek. Szóval van ám mondanivalója, amit egyszerű fogalmazzásal prezentál az írónő (ezért kerülhetett gyerek kategóriába?). Egyszer mindenképpen megéri elolvasni.


Kedvenc karakter:  Jonas

Nagyon-nem-kedvelt-karakter: -

Ami nagyon tetszett: a társadalom felépítése, Jonas kiképzése, a modanivaló

Borító: 4/5

Történet: 3,5/5

Karakterek:  5/5

Összességében: 4/5

Kiadó: Animus kiadó, 2009

Kerstin Gier: Rubinvörös - Időtlen szerelem I.

 Eredeti cím: Rubinrot - Liebe geht durch alle Zeiten I.


Mitévők legyünk, ha egyszerre a múltban találjuk magunkat, és csak annyit tudunk, hogy az üküküküküknagyapánk lovát Kövér Anninak hívták? Úgy van: megőrizzük a hidegvérünket. Legalábbis ezt próbálja tenni Gwendolyn, amikor kiderül: nem elég, hogy ő örökölte a családban az időutazásért felelős gént, de ráadásul az a feladat is neki jutott, hogy rendbe szedje a múltat. És mindennek a tetejébe épp ezt az arrogáns Gideont kapja útitársul! Az össze nem illő páros kénytelen-kelletlen beleveti magát a nem éppen hétköznapi kalandokba. Gwendolyn hamarosan megtapasztalja, hogy az ellentétek alighanem tényleg vonzzák egymást, és ez régen sem volt másképp. És, hogy már a múltban sem úgy mennek a dolgok, mint egykoron…


Régebben már ajánlgatták nekem ezt a könyvet, akkor bele is kezdtem, de az első pár oldal nem szippantott be, így félbe is maradt az az olvasás. Aztán nyáron volt időm, és úgy gondoltam, nosza adjunk még egy esélyt, hátha tud mutatni valamit, amivel megfog és nem enged. De még mennyire, hogy mutatott!


Az időutazós témát imádom, bár csak egy művet olvastam eddig, és az sem publikált könyv, hanem egy fanfiction. Az időutazó férje címet viseli (igen, Az időutazó feleségén alapul), és valami zseniálisan jól megírt történet, ami időutazás terén nagyon magasra tette nálam a lécet. Szóval csöppet féltem, hogy majd a Rubinvörös nem ad elég jó magyarázatot az időutazásra, hogy a sztorija abszolút, az utolsó szóig követhető lesz. Mert szerintem az a jó időutazós sztori, amibe az olvasó belegabalyodik. 
A Rubinvörös esetében leginkább a ki kinek a kicsodája dolog kutyulódott bennem össze - a könyv  végén viszont van ilyen ismertető rész, szóval ez kitisztult. 
Igazán magával ragadó regény, a stílusa könnyed, fiatalos nyelvezetű és a szereplők is sokszínűek.
Gwendolyn (anyám, olyan jó név! nem átlagos, nem sablon.) viszonylag egyszerű teremtés, aki gyanútlanul éli mindennapjait és van neki egy nagyon-nagyon jó barátnője, Leslie. Mindkét lányt kifejezetten kedveltem, noha mikor kiderül, hogy Gwen az időutazó, és nem az unokatestvére, Charlotte, akkor Leslie ezt elég könnyen fogadja. Mindig magamból indulok ki, én ledöbbennék, kiakadnék ÉS ezután békélnék meg a dologgal. Viszont ettől eltekintve Leslie csodálatosan viselkedik, igazi barátként támogatja Gwent.


Gwen családja nagyon furcsa (mármint az időutazós herce-hurcától eltekintve). Olyan sokfélék, néhányan ellenszenvesek, van aki pedig egyszerűen különc. Azonban szerintem mindegyikük reakciója reális és karakterhű volt. 
A másik fontosabb szereplő, akit meg kell említenem, az Gideon (jaj, neki is milyen jó neve vaaan!). Első feltűnésekor egy tahó parasztnak véltem, aztán szépen átfordult egy kedves és aranyos srácba. Viszont ez a hirtelen ellenszenvből nagy szerelemmé alakult kapcsolata Gwennel picit böki a csőrömet. Nem kell mindig cukormázat készíteni  a szerelmi szálból. 


A történet annyira nem kacifántos, követhető és mégis érdekes. Nagy piros pont a korhű ruhákra fektetett hangsúlyért, amit egyszerűen imádtam. Remélem egyszer lesz lehetőségem nekem is olyan ruhákba bújni legalább egyszer.
Viszont a végével (nem az epilógus) volt egy csöpp gondom. Olyan kis semmilyen volt, vártam, vártam, váááááártam, hogy olvassam tovább a dolgokat, mert kb alig oldódott meg valami és már az epilógus jött szembe velem. Értem én, trilógia, de akkor is.

Szóval summa summarum: szórakoztató kötet, remek kikapcsolódásra és unaloműzésre. Várom a következő részt, ami idén ősszel fog megjelenni nálunk.

Kedvenc karakter:  Gwen, Madame Rossini

Nagyon-nem-kedvelt-karakter: -

Ami nagyon tetszett: az időutazós dolgok, a stílusa, a prológus és az epilógus

Borító: 6/5

Történet: 4/5

Karakterek:  5/5

Összességében: 5/5

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó, 2010

Jó szokásaim avagy Az Olvasás 7 Hetének utolsó szóáradata

Ó, hát ide is elérkeztünk. Egy kihívás eltűnik a listámról (no nem kell izgulni, nem fogok unatkozni, maradt elég...), de az elmélkedéseim nem szívódnak fel. Még egyszer szeretném megköszönni Andimano-nak, amiért megszervezte ezt az egész mókát, nagyon élveztem. ^^

Persze stílusosan utolsó napra hagytam az utolsó bejegyzést :D Nehogy csalódást okozzak már!

VII. hét (aug. 15 – 21.)

Olvasási szokások változása
Évszakok és könyvek, avagy milyen könyvet olvas tavasszal, nyáron, ősszel, télen?
Olvasási szokások: hol, mikor olvas szívesen? (otthon, tömegközlekedésen, parkban, erkélyen, reggel, délben, este, stb.) 

I,

Az én esetemben ritkán, de akkor nagyon változik az olvasási szokásom. Ez általában a hangulatomtól függ, hogy mikor mire vagyok éppen fogékonyabb. Volt már szépirodalmas korszakom, akkor Bronte, Austen regényeket olvastam, majd beköszöntött a YA, amit még most is szívesen olvasok. Egy idő után viszont ebből is csömöröm lesz szerintem, úgyhogy majd kacsintgatok másfelé is.
Szóval leginkább a hangulatomhoz és a gondolkodásmódom változásához tudom kötni az olvasási szokásaimat.

II, 

Nos nálam ez a kérdés irreleváns, mivel abszolút semmi köze nincs az évszakoknak ahhoz, hogy milyen témájú könyveket olvasok éppen. Egy vidám kötet ugyanúgy kézbe veszek nyáron, mint télen, és ugyanez vonatkozik a sötétebb hangulatú realistic fictionökre és a romantikus regényekre is.
Habár néha megesik az, hogy ősszel, az esős napokon inkább nyúlok egy szomorú könyvhöz, kicsi romantikával megspékelve, mint egy izgalmas, pörgős YA-hoz.

III,

Hol? Rendszerint az ágyamban. Mert ott úgy rendezem a párnáimat (átlagosan 5 párnával alszok, de olvasáshoz a házból innen-onnan be szoktam gyűjteni még párat), ahogy én akarom, és ahogy kényelmes. Fészkelődhetek, hasra/hátra  feküdhetek, törökülésben, könyökölve, ahogy érzem. A kis piros lámpámat átvezetem oda, és szépen felkapcsolom, így a fény is adva van.

Ugyanakkor hosszabb utakon, tehát ha itthonról felszállok a 6-os buszra, és a végállomásig megyek, akkor előkapok egy könyvet, mert 20 percem van minimum olvasni. Viszont 2-3 megállóra nem veszem elő, mert akkor nem  tudok belemélyedni. Azonban sem ezt, sem a suliban olvasást annyira nem szeretem, mert nekem igazi csend, nyugalom kell, hogy teljesen magával tudjon ragadni egy-egy kötet, és az előbb felsorolt két opció ezeket a feltételeket  nem éppen elégíti ki. 

Az ágyamon kívül másik kedvenc helyem a megyei könyvtár. Naaaaaaagyon kényelmes, puha fotelek vannak, jó belesüppedni, (viszonylag) csend van, nem zavar senki. És kellemes könyv illat van. *-*

Versus hét

Háh! Behoztam magam, és még épp van 12 percem megírni ezt, időben vagyok.

VI. hét (aug. 8 – 14.)

Klasszikusok kontra kortárs irodalom
Magyar kontra külföldi irodalom, avagy miért félünk egy-egy magyar/külföldi író művétől?
Regények kontra novellák: Ön melyiket preferálja? Miért? Olvas-e novellákat?
Az iskolai irodalomórák bátorítanak vagy tántorítanak? Miért olvasnak egyre kevesebbet a fiatalok? Ön mit olvastatna az ifjúsággal? 

I,

Szerintem botorság elvetni egyiket vagy másikat, remekül megférnek egymás mellett. Klasszikust azért is jó olvasni, mert beláthatunk az akkori társadalomba, olyan szemszögből, amit a töri órán nem mutatnak. Élvezetesek tudnak lenni, érdekesek és sok minden még a mai napig igaz belőlük. Persze nem az összes klasszikust kell szeretni, én például a mai napig ellenszenves vagyok a drámákkal szemben (bár ez lehet az oktatás hibája is, mert elegendő háttértudás nélkül nyomnak a kezünkbe műveket, amiket így elég nehéz magunktól megérteni), viszont Jane Austenért rajongok.

A kortárs irodalom pedig azért jó, mert a mai világban merülhetünk el, de a saját életünkből kilépve. Ez remek szórakozási, tanulási lehetőség is, ezért mindenképpen nagyon fontosnak tartom, hogy kortárs írók műveit  is megismerjék a velem egykorúak.

II,

Nincsenek kimondottan fenntartásaim egy könyvvel szemben csak annyi alapján, hogy a borítón Kiss Piroska vagy Diana Smith van írva. Azonban akitől már olvastam, és nem tetszett annyira (L. J. Smith, Spirit Bliss), azok felé már azért a továbbiakban vannak előítéleteim és fenntartásaim.
Én nyitott vagyok mind külföldi, mind magyar írók felé, és minden ellenszenv nélkül vetem bele magam számomra új írók könyveibe.

III,

Novellákat nem igazán olvastam eddig (kötelezőket leszámítva),  csak fanfiction formátumban. A regényeket jobban szeretem, mert ott több ideje van az írónak kifejteni a dolgokat, izgalmasabb, és ráadásul egy nagyon megkedvelt világban jobb 500 oldalt eltölteni, mint mondjuk csak 30-at.
Viszont tervezek novelláskötetet elolvasni a közeljövőben.

IV,

Ez nagyon függ az adott irodalomtanártól. Hogy mennyire nyitott a gyerekek felé, milyen stílusú órákat tart, mennyire közvetlen. Ezenkívül jó, ha mondjuk kortárs, a mostani gyerekek világához közelebb álló műveket is ajánl, így nem fogják már rögtön elvetni a kötelezőket első hallásra, hanem meg is próbálkoznak vele.

Saját magamon tapasztalom, mennyire tántorító a "kötelező" szócska, és ha megvernek se tudom könnyen lenyomni a torkomon a drámákat, és néhány további klasszikust. Próbálkozom, Isten a tanúm rá, de nehezen megy. Egy reformálás mindenképpen ráférne a kötelezők listájára. (Nem, nem azt mondom, rakjuk rá a Harry Pottert, hanem az időrendi elosztásra. Pl. nekem mikor feladták Dante Isteni színjátékát, mondanom sem kell, 30 oldal után félreraktam. Miután a tanévben sok előzményt vettünk, felcsaptam újra, mikor elkezdtük Dantét venni, és láss csodát, élveztem az egészet!
És nem, én nem igazán nyomnám egy 13 éves gyerek kezébe  a Kőszívű ember fiait.)
Ezenkívül remek ötletnek tartom én is azt, hogy a tanár adna egy listát, amiről X db-ot el kell olvasni. Meg van a választás lehetősége, a kötelezés egy picit enyhül, máris nem olyan passzív a diák.