“EGY SZENT ESKÜEGY BUKOTT ANGYAL
EGY TILTOTT SZERELEM
A romantika nem szerepelt Nora Grey tervei között. Az iskolában egy sráchoz sem vonzódott különösebben, akármennyire is próbálta erőltetni legjobb barátnője, Vee. Aztán feltűnt Folt. Simulékony mosolyával és tekintetével, amivel mintha a lány veséjébe látna, Folt legjobb belátása ellenére is vonzza Norát.
Azonban néhány rémisztő találkozás után Nora már nem tudja, kiben bízzon. Úgy tűnik, Folt mindenhol ott van, ahol ő is, és többet tud róla, mint a legközelebbi barátai. Nora nem tudja eldönteni, hogy a fiú karjaiba kellene-e omlania vagy inkább menekülni és elrejtőzni előle. És mikor megpróbál válaszokat találni, egy olyan igazságot fedez fel, ami sokkal nyugtalanítóbb, mint amit Folt közelsége okoz. Végül egy ősi csata közepén találja magát, halhatatlanok és bukottak között – és mikor arra kerül a sor, hogy ki mellé álljon, a rossz választás Nora életébe kerül.”
Na, a végére jutottam nagy nehezen. Sok lehúzó kritika után azt kell mondjam, hogy nem is olyan rossz. Természetesen nem szerettem annyira bele, hogy rögtön neki essek a második kötetnek angolul, de egészen tetszett.
A legnagyobb problémám az egésszel az volt, hogy borzasztómód idegesített a főszereplő csaj. Sőt, tulajdonképpen az összes nőnemű karakter kiakasztó volt.
Nora anyja: Alapjában véve érdekes, hogy egy házvezetőnőre hagyja a lányát napokra, hetekre, de mikor ott van vele, akkor ahogy viselkedik, abból könnyen megértem, kitől örökölte Nora a
hülyeségét.
Vee: Borzasztó és tipikus amerikai barátnő. Ha esedezne se barátkoznék vele, annyira pasifaló, szűklátókörű és önző, hogy nagyon. Akármit mondott Nora, nem hitte el. És itt kapcsolódik be…
Nora: Ez a lány egy érthetetlen gomba. Nem értem a viselkedését, a gondolkodásmódját, az értelmetlen rajongását a 911 után (jó, a legvégén még elfogadható…:D), hogy egy ilyen felszínes barátnőért, mint Vee mikre nem képes. Azt pedig azért illik elismerni, hogy ha a főszereplő zavar, az ront az egész könyv élvezhetőségén.
Nora anyja: Alapjában véve érdekes, hogy egy házvezetőnőre hagyja a lányát napokra, hetekre, de mikor ott van vele, akkor ahogy viselkedik, abból könnyen megértem, kitől örökölte Nora a
hülyeségét.
Vee: Borzasztó és tipikus amerikai barátnő. Ha esedezne se barátkoznék vele, annyira pasifaló, szűklátókörű és önző, hogy nagyon. Akármit mondott Nora, nem hitte el. És itt kapcsolódik be…
Nora: Ez a lány egy érthetetlen gomba. Nem értem a viselkedését, a gondolkodásmódját, az értelmetlen rajongását a 911 után (jó, a legvégén még elfogadható…:D), hogy egy ilyen felszínes barátnőért, mint Vee mikre nem képes. Azt pedig azért illik elismerni, hogy ha a főszereplő zavar, az ront az egész könyv élvezhetőségén.
A cselekmény az elején döcögött és én már az elejétől tudtam, hogy ki lesz a nagy gonosz. Oké, beismerem a végén egy dolog meglepett, de egyébként kiszámíthatónak találtam.
A fiúk viszont kifejezetten tetszettek, elég jó karakterek.
Foltot szerettem az első felbukkanása óta, de sokszor volt deja vu-m a Twilight kapcsán (biosz óra stb), meg egy pici Halhatatlanok az őrült ex miatt. Bár meg kell hagyni, hogy vicces volt Dabria randalírozása Noráék házában. Elliotot szerettem, jól játszotta a szerepét, pár oldal erejéig el is hittem
.
Na meg aztán, nem találtam idézhető sorokat. Pedig úgy imádok idézgetni, de itt semmi.
Nos, gyerünk tovább a szerelmi szállal. Fitzpatrick nekem ott rontotta el a Folt/Nora szálat, hogy az első csókjuk nem volt jól megírva. Semmit nem éreztem, teljesen semleges volt. Folt oldaláról a szerelem tök édes, és itt kimondom: szívesebben olvastam volna Folt szemszögéből. Nora bizonytalansága (és hülyesége!) levett az élményből.
A vége tetszett, pörögtek az események, bár Nora ismételten sok hülyeséget csinált, amiken néha már-már sírva röhögtem.
A vége? Hát olyan kis elkapkodott, egy epilógust elbírt volna még szerintem.
(A fordításról nem mondanék inkább semmit. A fekete petty a szemében! haha)
A fiúk viszont kifejezetten tetszettek, elég jó karakterek.
Foltot szerettem az első felbukkanása óta, de sokszor volt deja vu-m a Twilight kapcsán (biosz óra stb), meg egy pici Halhatatlanok az őrült ex miatt. Bár meg kell hagyni, hogy vicces volt Dabria randalírozása Noráék házában. Elliotot szerettem, jól játszotta a szerepét, pár oldal erejéig el is hittem
.Na meg aztán, nem találtam idézhető sorokat. Pedig úgy imádok idézgetni, de itt semmi.
Nos, gyerünk tovább a szerelmi szállal. Fitzpatrick nekem ott rontotta el a Folt/Nora szálat, hogy az első csókjuk nem volt jól megírva. Semmit nem éreztem, teljesen semleges volt. Folt oldaláról a szerelem tök édes, és itt kimondom: szívesebben olvastam volna Folt szemszögéből. Nora bizonytalansága (és hülyesége!) levett az élményből.
A vége tetszett, pörögtek az események, bár Nora ismételten sok hülyeséget csinált, amiken néha már-már sírva röhögtem.
A vége? Hát olyan kis elkapkodott, egy epilógust elbírt volna még szerintem.
(A fordításról nem mondanék inkább semmit. A fekete petty a szemében! haha)
Annyira remélem, hogy a Crescendo sokkal jobb lesz, jó lenne szépen megírt angyalos/nephilimes könyvet olvasni!
Kedvenc karakter: Folt
Nagyon-nem-kedvelt-karakter: minden nő
Ami nagyon tetszett: hogy Folt állandóan idegesítette Norát, néhány szebb leírás
Ami nem tetszett: idegesítettek a női karakterek, néhány történés, fordulat
Borító: 5/5
Történet: 3/5
Karakterek: 3/5
Összességében: 3/5
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó, 2010
2 megjegyzés:
Én most vettem ki a könyvtárból a második részét. Bevallom, ha nem olvasom el a saját kritikámat róla, be sem ugrik, hogy mi történt az első részben. Ennyit erről. Bosszantó fordulatok és karakterek is voltak benne, ez tény, inkább tiniknek ajánlott szerintem. Ők még sokszor képesek eltekinteni a történet sántikálásától, én már kritikusabb vagyok. :D
Én is sokkal kritikusabb lettem ahogy az idő telt, úgyhogy valószínűleg nem is fogom folytatni ezt a sorozatot :D Részben ezért, részben pedig azért, mert őszintén bevallom az égvilágon semmire nem emlékszem az első részből :D Nem is baj, van millió más, jobb könyv, ami a kezem közé kerülhet ^^
Megjegyzés küldése