Tonya Hurley: Szellemlány - Hazatérés (Ghostgirl - Homecoming)

"A nagysikerű Szellemlány folytatása, amit annyira vársz, hogy majd' meghalsz…

Charlotte Usher, a Szellemlány akkor ébred rá, hogy a halál utáni élet nem egészen olyan, amilyennek várta, amikor a mennyország helyett a lelkiismeret hangjaként egy telefonos segélyszolgálatnál kell ügyeletet ellátnia. Ám hirtelen nagy szükség lesz a segítségére, amikor a Hawthorne Gimnázium kedvelt-gyűlölt szurkolólánya, Petula, és goth húga, Scarlet, fél lábbal a túlvilágon találják magukat. Charlotte segítsége akár az életükbe – vagy a halálukba – is kerülhet…"

Annyira örültem, mikor megérkezett postán ez a szépség, egész éves kitartó (haha) tanulmányaim jutalma. Külsőre ugyanolyan csodálatos, mint az elődje. Tudom, úgy néz ki, ami egyeseknek túl sok, másoknak pont tetszik. Én az utóbbiakhoz tartozom, szerelmes vagyok ebbe a koncepcióba.

A fülszöveg vázolja a történetet, és talán akciót és pörgős cselekményt sejtet, de nem azt kapjuk. A Hazatérés ugyanolyan lassan és finoman csordogál, mint a Szellemlány, de mégis olvasni kell, mert annyira jól van megírva, annyira jó gondolatok követik egymást, hogy nem lehet letenni. Azonban a Szellemlány trilógia tipikusan az a fajta könyvsorozat, ami (szinte) csak egy bizonyos korosztályt fog meg. Mert nem hiszem, hogy egy 20-30-as éveit taposó olvasó is át tudja élni a tinédzser problémákat úgy, mint maga egy tinédzser, aki épp ezt éli meg. Persze kivételek mindig vannak. 

Hurley stílusa engem a kezdetektől megfogott, gördülékenyen ír, csodálatos gondolatai vannak, rengeteg idézhető sorral, és nem mellesleg a (helyenként morbid) humora lehengerlő.

"-Te sírsz?
-Igen, de ez egy férfias könnycsepp.
-Legközelebb majd férfias szemceruzával húzod ki a szemed, de én még azt sem bánnám."

Ami miatt a szívemhez rendkívül közel áll ez a sorozat, az az, hogy szinte az életemet írja le. Persze más helyzetekben, természetfeletti köntösben, de a lényeg ugyanaz marad.
Merészen azt mondom, mindenki átéli ezeket a dolgokat a tini évei alatt, mert ez erről szól. Saját magunk és a társaink elfogadása, a testvér viszony, a szerelmek, az iskola hierarchiája. Leckét ad, hogyan cselekedj hasonló szituációban, vagy hogyan ne. Egy lehetőséget mutat, hogy akár így is lehet, de természetesen magunkban kell eldönteni, mit viszünk tovább magunkkal a könyv elolvasása után.

"Ami azt illeti, az egyetlen kifejezés, amely a „nem szeretlek”-nél fájóbb lehet, a „nem bízom benned”. Az elsőnek valaki máshoz van köze. A szív döntéseit nem lehet megkérdőjelezni. A másodiknak viszont kizárólag te vagy az oka."

Az összes karakter szépen kidolgozott, tele hibákkal, mert ettől lesznek emberiek (a szellem, mi? igen vicces lettem így estére.. :'D). Küzdenek magukkal, a démonjaikkal, a világgal. Hát nem erről szól a serdülőkor? De még mennyire, főleg, hogy most is első kézből tapasztalom.

"Sokféleképpen nézhetsz az emberekre. Felnézhetsz rájuk, lenézheted őket, és keresztül is nézhetsz rajtuk. De elég néhány keményebb lecke az élettől, és megtanulhatod, hogy valóban is lásd őket, ne csak nézd."

A szereplőkről még annyit, hogy a hibáik miatt egyértelműen fejlődnek is, amit minden könyvben fontosnak tartok. Ugyanakkor megkapjuk Petula szemszögét is jó pár oldal erejéig, és nem mondanám, hogy megszerettem, de elfogadom a nézeteit, a viselkedését, most, hogy beláttam a maszk mögé és kiderült, hogy gonosz pompon lányunknak is van szíve és lelke. 

Összességében ezt a részt is szerettem, és kíváncsian várom a harmadik kötetet. Gigi azt mondta fenomenális és sírt is rajta. Én hiszek neki. :D

Kedvenc karakter: Scarlet, Charlotte, Damen, Pam

Nagyon-nem-kedvelt-karakter: -

Ami nagyon tetszett:  a karakterek, a gondolatok, a Túlvilág

Borító:  6/5

Történet: 5/5

Karakterek:  5/5

Összességében: 5/5

Kiadó: Pongrác, 2011