V. C. Andrews: Virágok a padláson (Flowers in the Attic)

A szerző első öt könyve – Anya és lánya, Sötét angyal, Kárhozottak, Az éden kapuja – megérdemelt sikert aratott Magyarországon is. S most elkezdjük a világhírnevét megalapozó – ugyancsak öt regényt felölelő – Dollanganger család történetét, melynek minden egyes kötete páratlanul sikeres bestsellerré vált az Amerikai Egyesült Államokban.
Olvasók milliói követték végig megbabonázva a Dollanganger gyerekek szívszorító történetét – a gyerekkortól a felnőttéválásig – hogy megtudják mi volt az a szörnyű titok, amely a család szenvedéseit s borzalmas tragédiáját okozta.

Annak ellenére, hogy több órája már annak, hogy befejeztem a kötetet, és azóta már a Supernatural finale-t is megnéztem… még mindig a hatása alatt vagyok.  Annyi gondolatot indított el bennem, amennyit még soha egyetlen könyv sem.

A könyv és a történet eleje igazán idilli: van egy hat fős család, Corrine az anyuka, Christopher az apuka, ifj. Christopher a bátyó, Cathy a húg, és egy ikerpár Cory és Carrie. Mindannyian szépek, szőkék, kék szeműek, tökéletesek. Az életük abszolút normális,  gazdagok és vígan élik mindennapjaikat. És ugye itt jön a DE! Egy napon az apa nem tér haza, helyette a rendőrök jönnek a hírrel: balesetben meghalt. Az anyuka kétségbeesik, hiszen rengeteg tartozásuk halmozódott fel az évek során és szakképzettség és munka nélkül nem tudja visszafizetni és eltartani a gyerekeit. Így szüleihez fordul segítségért, több levélváltás után pedig felkerekedik az öt főre redukálódott családunk, hogy a nagyszülőkhöz költözzenek. Azonban Corrine a múltban olyat tett, ami miatt az apja kitagadta az örökségből, viszont nagypapi haldoklik, kevés ideje maradt hátra, így a nő azt reméli, visszaédesgetheti magát hozzá, nagypapa visszaveszi a végrendeletbe, meghal, így a hatalmas vagyon csak az övé lesz – no meg a gyerekeké.

Azonban ennek érdekében a gyerekeket titokban kell tartania a nagypapa előtt, így édesanyjával konzultálva a hatalmas ház északi szárnyában egy szobába zárja a négy gyerkőcöt, akik csak a fenti koszos padlásra mehetnek játszani, hogy ott várják ki, míg az apja meghal. Azt ígéri először, egy napig kell kibírniuk ott, de abból a napból több nap lesz, a napokból hetek, a hetekből pedig évek. És ezt követjük nyomon, ahogyan a gyerekek felnőnek egy emeleti szobába zárva.

Ami először eszembe jut erről a kötetről az az, hogy szívbemarkoló, megdöbbentő és sokkoló, főleg azért is, mert megtörtént eseményen alapul.  Finom lelkűek és szép, szerelmes, happy endű sztorira vágyók kerüljék el messze. Csavarokat és hatalmas cselekményt sem szabad várni, elvégre egy szobába és egy padlásra vannak bezárva a gyerekek.

Chris 15 éves, Cathy 12 az ikrek pedig 5 évesek, mikor odakerülnek a nagyszülők házába. Reménnyel telve, úgy-ahogy boldogan, bizakodva tekintenek a jövőre, az anyjuk pedig minden jót és szépet ígérget. Hogy majd mennyire csodás lesz, mikor megörökli azt a nagy vagyont, ezt meg azt fog vásárolni, Chris orvosi egyetemre fog járni, Cathyből prímabalerina lesz, az ikrek is azok lehetnek majd, akik szeretnének lenni. És ez így megy, napról napra, de az öreg csak nem akar meghalni.
A gyerekek felfedezik a padlást, és mondanom sem kell a fiatalok fantáziája határtalan, és meglátják abban az áporodott,  fülledt padlásban a lehetőségeket. Kitakarítják, papírvirágokat készítenek (innen a cím), állatkákat, és kidekorálják. A padláson lévő ezernyi lom felhasználásával hintát csinálnak, próbálják a legtöbbet kihozni sanyarú helyzetükből.
De ahogy telik az idő, rájönnek, nem csak a halál veheti el a szeretett embert. Az anyjuk egyre kevesebbet foglalkozik velük, ami várható volt, és ugyanakkor Corrine abba a hitbe ringatja magát, hogyha sok pénzért rengeteg ajándékot vesz, azzal pótolhat mindent, amit eddig elvett tőlük a szobafogság által. Corrine-t beszippantja a pénz, a gazdagság mámora, ritkulnak a látogatásai, végül pedig a legkisebb gyermekei már idegenként tekintenek rá, ráadásul mindennek a tetejében, mikor Cathy már odamondja, mit gondol, ő sértődik meg és hálátlannak nevezi a gyerekeit. Borzasztó viselkedés.

És a két idősebbik gyermeknek szembesülnie a kell az ijesztő ténnyel: kezdenek felnőni, a normális, fizikai értelemben először. Az anyjuk még valahogy ezen át is segíti őket, de később…  mintha észre sem venné, hogy Cathynek már melltartó kéne, és mikor a lány már kéri, akkor is elfelejti. Aztán a gyerekek olyan dolgok mennek keresztül, amiken normális tinédzserek nem…

Cathynek és Chrisnek kellett felnevelni az ikreket. 15 éves a lány, és már anyaként kell gondoskodnia a kistestvéreiről, a fiú pedig 17-18 és apa szerepben kell helytállnia. Mindkettejük kitartása, szeretete az ikrek felé példaértékű.

Cathy szemszögéből kísérjük figyelemmel a történéseket, és sokkal értelmesebb, mint a többi korabeli lány. Mindennek a jó és a rossz oldalát egyaránt mérlegeli, nem vakítja el a szeretet az anyja irányába.
Christ néha ezért nem is kedveltem annyira, mert nagyon elvakultan imádta az anyját, ami normális körülmények között még természetes is, de egy padlásra dugva… nem, nem igazán.

A szadista nagymamáról is ejtenék néhány szót. Biztos van valami oka, hogy ilyen lett ez az asszony, valami borzasztó oka, mert nem tudom elhinni, hogy valaki alaptermészeténél fogva ilyen legyen. Megostorozni a saját lányát? Elverni pálcával az unokáit? Nekem fájt fizikailag, mikor Christ és Cathyt ütötte, mikor éheztette őket. A Cathy ellen elkövetett… hihetetlen tettéről nem is beszélve. Az ilyen nem anya.

És innen visszakanyarodva: Corrine sem igazán. Lehet, hogy a 3 éves fogság elején még az volt, de a pénz… a pénz az anyaságot is kitörölte belőle (a legvégső tettén, mármint amit Cathyék feltételeztek, hogy az anyjuk tett, nem a nagyanyjuk, azon teljesen ledöbbentem). Pedig ő fogalmazta meg a könyv egyik legnagyobb tanulságát:

Nem a szeretet mozgatja a világot, hanem a pénz. 

Hisz nem erről szólt az egész? Nem a pénz miatt kerültek oda? Nem a pénz miatt szenvedtek hiányt szeretetből, gondoskodásból, napfényből, friss levegőből, nem emiatt szenvedtek fizikailag? És hogy végül megérte-e? Megkapták-e az örökséget és boldogan, pénzben dúskálva élnek, amíg meg nem halnak? Ha az elején figyeltél, tudod a homályos választ, de tessék elolvasni.

Megrázó és sokkoló. Rádöbbentett, hogy milyen szánalmas vagyok, mikor nyígok és sajnálom magam, mert iskolába kell járnom, és ez fárasztó, mert nem kapok meg mindent, amit akarok. Mert nem vagyunk gazdagok. Cathyéknél pont fordított a helyzet: ők a padláson bezárva hiába kaptak meg rengeteg drága dolgot, de amire a legjobban vágytak, a szabadság, a friss levegő, a kinti élet, a szülői törődés és szeretet, azt nem kaphatták meg. Jobban értékelem mindenem, amim van ezután a könyv után. Teljesen megváltoztatta a gondolkodásmódomat.

Tehát erős lelkű embereknek ajánlom, azoknak, akiket nem tántorítanak el a vérfertőzéses kapcsolatok, mert itt jócskán van. Komoly(abb) embereknek íródott.

Kedvenc karakter: Cathy, Chris, Cory, Carrie

Nagyon-nem-kedvelt-karakter: a nagymama, Corrine

Ami nagyon tetszett:  a karakterek,  a karakterfejlődés, a szívbemarkoló leírása ennek a tragikus történetnek

Borító:  4/5

Történet: 5/5

Karakterek:  6/5

Összességében: 6/5

Kiadó: I. P. C. Könyvek, 1996