Stephenie Meyer: A burok (The Host)

A Földet elfoglalta a világűrből érkező idegen faj, amelynek tagjai irányításuk alá vonják az emberek elméjét, miközben testüket érintetlenül hagyják. Az emberiség túlnyomó része feladta, az ő testük már csak egy burok. A betolakodók a Földet paradicsommá változtatták. Saját maguk számára. Amikor egy nagyhírű, különc, világról világra vándorló lélek érkezik a bolygóra, az utolsó lázadók egyikének testét kapja ittlétéhez. A Vándor, aki Melanie Stryder testébe költözik, ismeri a nehézségeket amelyekkel szembe kell néznie egy emberi burokban élve. Egyvalamire azonban nem készült fel: hogy új testének előző lakója nemhogy nem költözött ki a burokból, de egyenesen visszaköveteli a tulajdonát. Melanie megtölti a Vándor elméjét az emlékeivel és képekkel a szerelméről, aki egy távoli helyen bujkál, és még mindig nem adta fel a harcot az idegenek ellen. Mivel a Vándor képtelen ellenállni a rátörő érzelmeknek, vágyakozni kezd a férfi után, akivel még soha nem találkozott. Aztán egy váratlan fordulatnak köszönhetően Melanie és a Vándor szövetségesekké válnak, és a két lélek ugyanabban a burokban vág neki az arizonai sivatagnak, hogy megtalálják a férfit, akibe mindketten szerelmesek…”

Az első gondolat, ami megfogalmazódott bennem, mikor legelső alkalommal belekezdtem (igen, a harmadik nekifutásra sikerült végigolvasnom) az az volt, hogy ezt nem alkothatta ugyanaz a nő, aki a csillámpírokat. Egyszerűen lehetetlen, fényévekkel jobb, zseniális és elragadó.

Műfaját tekintve sci-fi, viszont nem ezen van a legnagyobb hangsúly. Meyer tipikus romantikus író, és attól függetlenül, hogy nem csak szerelem-központú a könyv, elég hangsúlyos szerepe van benne. De ez nyilvánvaló, hiszen ezért lesz Mel és Vándor szövetséges. Ezért indulnak el a sivatagba, a szerelemért. Azonban nem csöpög… jó, néhol talán igen, de nem csupa cukormáz, mint például a Breaking Dawn, egyáltalán nem.

Az, hogy az első 100-150 oldal nem a legizgalmasabb, tény és való, de egyszer juss túl rajta és máris olyat olvasol, ami rögtön magával ragad. Mondjuk engem az eleje is megfogott, annyira ismeretlen volt még nekem az ilyen, nem igazán olvastam ezelőtt science-fictiont. Minden új volt és érdekes. Aztán kezdett unalmas lenni kicsit, vártam az akciót, a cselekvést, de nem jött. Így félbehagytam. Aztán megint. Majd jött Nancy és addig bökdösött, míg átrágtam magam a kritikus oldalakon és onnantól teljesen elvesztem.

Innentől enyhén spoileres lehet a bejegyzés (a legvégén viszont ott a pontozás, plusz kedvenc booktrailer készítőm előzetese is):

Nem csak abban különbözik a Twilight saga könyveitől, hogy abszolút más világban játszódik, hanem abban is, hogy a fogalmazása, a szóhasználata, a cselekményvezetése, a szereplők, mind-mind túlszárnyalják a vámpírsztorit.

Vanda (aka Vándor, de ezentúl csak Vandának fogom hívni) és Melanie igazi ellentétek, ami abból ered alapvetően, hogy Vanda egy lélek. Akik kedvesek, erőszakellenesek, békések, míg Mel ember, ami intenzív, vegyes érzelmeket és cselekedeteket  eredményez. És mégis remek barátokká és szövetségesekké váltak.

Vanda karaktere igazán egyedi, úgy értem, ebben a könyvben. Annyira kedves és önfeláldozó. Sosem gondol magára, mindig mások javát nézi. Odaadó és hihetetlenül szeretetteljes. Tudom, ez durván fog hangzani, de mégis milyen jó lehet egy világ, amiben ilyen emberek vannak? Tudom, ő egy lélek, de vonatkoztassunk el. Nyilvánvalóan ilyen nem lesz a mi Földünkön, és nem is feltétlen lenne tökéletes, de annyival jobb lenne az utálat, irigység, lekicsinylés és flegmáskodás nélküli élet.  Na, de kanyarodjunk vissza a könyvhöz.

Az emlékek alapján igazán megszerettem Jamie-t és Jaredet, de az ominózus találkozáskor az utóbbi unszimpatikussá vált. Azonban a könyv előrehaladtával Jarednél – és még jó néhány szereplőnél – megfigyelhető a változás. A jellemek fejlődése is nagyon szép, alig-alig volt olyan szereplő, akit a végére ne kedveltem volna meg.
Ennek a könyvnek a szereplőgárdája csodálatos, annyira színes és összetett.

Engem csodálattal töltött el ez a barlangi élet. El nem tudtam volna képzelni, hogy így élnek, lenyűgöző. És megint előjön: annyira különböző emberek és mégis együtt tudnak élni, megtanultak együtt élni. (Bizony, a szükség nagy úr.)

Nem tudom már tovább húzni, és higgyetek nekem, nagy erőfeszítésbe telik, hogy ez a bejegyzés ne csak és kizárólag vele foglalkozzon. Nem tudjátok, kiről beszélek, ugye? Ian O’Shea.

A legcsodálatosabb karakter az egész könyvben és univerzumban. Hogy imádom Jace-t? Igen, még mindig nagyon szeretem, de Ian egyszerűen A Férfi. Mert míg Jace-t karakterként szeretem, nem biztos, hogy a való életben is így viszonyulnék hozzá. Azonban Ian… Ő az, akit el tudnék képzelni a társamnak, örök időkre. Kívül-belül maga a megtestesült álom.
Érti Vandát, minden rezdülését kiismeri, tiszta szívből szereti, mindent elvisel, hogy boldognak lássa, mindent megadna, hogy maradéktalanul boldog legyen, pedig nem sok mindent kap viszonzásul az elején. Ez az egész szerelmi négyszög megőrjített, mert én Ian boldogságát akartam.

“– Te. Nem. Hagyhatsz. El. Engem. – Most már izzott a szeme, fényesebben ragyogott, mint valaha, kék lángokkal.”

A legtöbbet miatta is sírtam a könyv végén. Ciki, nem ciki, de így volt. Egyszerűen annyira hozzám nőtt, annyira a részemmé vált, hogy ami neki fájt, az nekem is. Borzasztó volt elképzelni, hogy sír.

A könyv vége nagyon izgalmas lett, mikor elérkeztünk a Pillanathoz Doki szobájában, kitört belőlem a zokogás és a könnyeken keresztül olvastam tovább. Aztán hirtelen minden jóra fordult és elmondhatatlanul boldog lettem.  Nem volt fluff és szirup, de jó volt.
És Meyer még a végén is meg tudott lepni. Hihetetlen, amit ez a hölgy művelt, kérem szépen! Hihetetlen.

Sajnos ebookban olvastam, de azon leszek, hogy beszerezzem papírformátumban is. Muszáj.

A legkedvesebb könyv lett számomra most. (Ehe, szerintem marad is, bár jövő héten jön a CoG)

Kedvenc karakter: IAN O’SHEA. Na jó, azért imádtam Vandát, Melt, Jamie-t, Jebet is. 

Borító: 5/5 Nekem tetszik, bár eléggé creepy lehet, ha ránézel és a könyv meg visszanéz. Elsőre nem mondott nekem sokat, de így már rengeteget. 

Történet: 6/5

Karakterek: 6/5